Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

26. Nyílt levél a honvédelmi miniszternek

2011.09.26. 15:38 Viszkisdoboz

A mai napon az alábbi levelet írtam Hende Csaba honvédelmi miniszternek:


Tisztelt Miniszter Úr!

 A
sajtóból értesültem, hogy sajnálatos módon a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs cégének (HM Zrínyi Nonprofit Közhasznú Kft.) ügyvezetői posztja megüresedett. Tudom, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében minden munkáskézre szükség van a munka alapú társadalom megteremtése érdekében. Képzettségem, valamint a HM médiacégénél eltöltött hosszú évek bátorítottak fel arra, hogy az ügyvezetői pozíciót megpályázzam.

Bár szakmai képzettségem, katonai, jogászi és tudományos előéletem, valamint közigazgatási tapasztalataim alkalmassá tesznek a munkakör betöltésére, be kell, hogy valljam: néhány szakmai fogyatékossággal küzdök még. Úgy illik, hogy ezeket rögtön a jelentkezés során tisztázzam:

1. Kertemben szoboravatást nem tartok, éppen ezért munkatársaimat sem fogom tudni az állami vagyon terhére kirendelni pálinkát felszolgálni vagy takarítani,

2. Ügyvezetői tevékenységem mellett művészeti tevékenységgel nem foglalkozom, például nem írok rockoperát, így nem tudom beosztottaimat arra kényszeríteni, hogy az előadásokon, „szigorúan önkéntes alapon”, statiszta szerepet töltsenek be,

3. Tudom, hogy korszerűtlen hozzáállás, de munkatársaimat megbecsülöm, és nem engedem, hogy nyugállományú tábornokok jobbágy szerepben színpadra kerüljenek,

4. Saját könyvemet nem kívánom az általam vezetett társasággal közpénzen kiadatni, könyveim postázási költségeivel a céget nem terhelem,

5. A társaság tulajdonában álló könyveket nem ajándékozom el, ezzel csökkentve az állami vagyont,

6. Nem fogok azért állománygyűlést összehívni, hogy az élettörténetemmel szórakoztassam a beosztottakat,

7. Nem kívánom használni az előző ügyvezető által közpénzen beszerzett „taktikai” lézer blokkolót, azt a Hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal számára megvételre felajánlom,

8. Dezertőröket és informátorokat a cégnél nem keresek, dezinformációt nem terjesztek, s a légypapírt csak a használati utasításnak megfelelően használom,

9. Bármennyire próbálnám is, nem fogok tudni egyidejűleg sírni és káromkodni az állománygyűlésen,

10. Nem kényszerítem munkatársaimat arra, hogy kellően át nem gondolt cselekedeteimmel egyetértsenek, sőt, állásuk megtartása miatt kiálljanak mellettem,

11. Munkatársaim és a társaság nevében nem adok ki olyan sajtónyilatkozatokat, amely nemcsak nem felelnek meg a valóságnak, de olyan kínosan nevetségesek is, hogy az újságírók körlevélben terjesztik,

12. Bár a rendszerváltás előtt nem voltam a KISZ KB tagja, sem a KISZ központi lapjának főszerkesztője, nincs akkora fantáziám, hogy a kommunizmus üldözöttjének nevezzem magam.

 Amennyiben a fentiek továbbra is alkalmazási követelménynek számítanak a HM Zrínyi Kft-nél, sajnos nem tudom betölteni az állást. Egyebekben számítok Miniszter Úr megtisztelő válaszára!

Táborfalva, 2011. szeptember 25.

 
Dr. Fapál László

nyá. mk. ezredes

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr933257933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mzperx 2011.09.26. 16:58:36

Ügyes felsorolás Gubcsi bűneiről, amelyek az "önkéntes" eltávolításához vezettek. Hát, igazából normális ember nemigen követi el a 12 pontban álló felsoroltakat. Kíváncsi vagyok a miniszter válaszára. Jósolhatok? Nem fog válaszolni.

A fideszes sajtóban ez úgy jelenne meg: "válaszra sem méltatja" a miniszter úr a megkeresést. De csak piszkálhatja a miniszter úr csőrét, hogy mit meg nem merészel tenni ez az ember, miközben mi koholt vád alatt tartjuk, és próbáljuk megfélemlíteni ezerrel.

A hatalom arroganciája felbőszíti az embereket és egyre többen leszünk, akik nyíltan, a végsőkig elszántan kinyilvánítjuk: NEM TŰRÜNK TOVÁBB!

Volt tüzér 2011.09.26. 19:42:11

Arra meglehetősen kíváncsi vagyok, hogy lesz-e válasz. A gyanúm szerint nem. Pedig de szívesen elolvasnám!

Johnny01 2011.09.26. 22:31:57

Tisztelt Fapál László!

Néha sajnos megesik az a dolog, hogy maga az Állam az ellenség...
Ha van időd olvass bele:
moriremalom.blogspot.com/
Én nagyjából 6-éve perelem a hatalmat megtestesítő rendőrséget.

Kitartást kívánok!

Üdv:

Szebenyi István

labirintus1 2011.09.27. 15:37:45

A legszebb szúrás a 7. pont volt. Külön üdvözlom Lázár Janit. :-)))

svejkné 2011.10.02. 10:03:21

Biztos vagyok benne, hogy a blog írója nem felel meg erre a posztra.
Ő nem tartozik a szoboravató baráti körbe.Érdemes rákeresni a lemondott ügyvezetőre a neten. Madarat tolláról....

grotti 2011.10.14. 12:31:48

H. Cs. azóta sem ugrott a felajánlkozásra?
süti beállítások módosítása