Viszkisdoboz

Tanúkihallgatásokkal folytatódott – három napon át - a „tábornokper” a Kaposvári Törvényszéken. A tanúkat – a minisztert és államtitkárt kiszolgáló tolmácsok kivételével - én magam nem ismerem, ők sem ismernek engem. A tanúmeghallgatások után összegezhetem, hogy egyetlen tanú sem tett rám terhelő vallomást.

A HírTv, a már megszokott, hazug módon, a „koronatanú” vallomására hivatkozott tudósításában. A szerkesztők lemaradtak egy brosúrával, még nem vették észre, hogy az ügyészség koncepciója megbukott, és nincsen semmiféle koronatanú. O. János tábornok a nyomozás során gyanúsítottként tett rám és a miniszterre valótlan vallomást. Egy botcsinálta vádalku eredményeként tanú sem lett belőle, és most vádlottként üldögél a második sorban, a vádlottak padján. Ráadásul a „koronatanú”-nak nevezett XVI. rendű vádlott nem tett vallomást a bíróságon, így a kormánypárti televíziónemes egyszerűséggel nem létező vallomásról tudósított. Az pedig egy külön kérdés, hogy a közszolgálatiság nagyobb dicsőségére az MTI hogyan adhatott hírt az eseményről, amikor a tárgyalóteremben csak HírTv-s munkatársak voltak.

Ilyen még tényleg nem volt. Orbán megjelent a Legfőbb Ügyészségen az ügyészség napján és feladatot szabott. A miniszterelnök jelenléte jelképes aktus: pontot tett egy régóta tartó folyamat végére, és végérvényesen Politikai Ügyészséggé avatta a szebb napokat látott vádhatóságot. Beszéde a forradalmi lendületét némileg elvesztő, elbizonytalanodó ügyészség politikai támogatásáról szólt. Úgy tűnik, meg kell erősíteni, és újra lendületbe kell hozni az elszámoltatás akadozó gépezetét.

Orbán Viktor eligazítást tart a Legfőbb Ügyészségen (fotó: MTI)

Eddig is tudtuk, láttuk, tapasztaltuk, hogy az ügyészség a Párt politikai elvárásainak megfelelően cselekszik. A kormányzat részéről Budai Gyula leszámolási kormánybiztos az ügyészség elsőszámú megrendelőjévé vált, a Polt Péter pártfőügyész vezette vádhatóság meg minden kritika nélkül kiszolgálta a nyilvánvaló politikai tisztogatást, a politikai ellenfelekkel a büntetőjog eszközével való leszámolást.

Az állami hatalom első számú, egyetlen birtokosa nyíltan deklarálta, hogy az igazságszolgáltatás részét képező ügyészséget pártügyészségként kezeli. Orbán világosan kifejtette, hogy nincs helye szeméremnek, „Tehát az a kényszeredett, politikai érzékenységet időnként túlbecsülő, távolságtartó magatartás, hogy csak nehogy azt gondolja bárki, hogy a kormányzat bele akar avatkozni az ügyészség munkájába, szóval ez a korszak szerintem lezárult; az Alaptörvény egyértelmű és világos eligazítást ad.”

Közben meg azt olvashatjuk az Alaptörvényükben, hogy hatalommegosztás van, nem rendelték a végrehajtó hatalom alá az ügyészséget, a vádhatóság pedig továbbra is úgy lebeg a közjogi rendszerben, mint korábban. Az Alaptörvény szerint az ügyészség a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatáshoz tartozik, mint „közreműködő”. Közreműködés az állam büntetőigényének érvényesítésében, mint a közvád képviselője. Az ügyészek ugyan nem folytathatnak politikai tevékenységet, de erre nincs is szükségük, mert a leválthatatlan Polt Péter legfőbb ügyész irányít és vezet, korlátlan utasítási jogával vezényelheti harcba az osztályellenség ellen az ügyészek hadát.

Feliksz Dzserzsinszkij eligazítást tart az Állami Politikai Hatóságnál (fotó: TASSZ)

Az igazságszolgáltatás része nem végezhetné a politikai tevékenység kiszolgálását, de hát feladatul lett szabva a nemzet érdekeinek érvényre juttatása is. Orbán egyértelműen az ügyészségi vezetők tudtára adta, hogy mi politikai elvárása: „…minden körülmények között, csak és kizárólag a törvényeink és azok szelleme határozza meg tetteiket, de szeretném most sokunk nevében biztatni Önöket arra, hogy minden ügyész munkája során az egész magyar nemzet érdekét is tartsa szem előtt.”

A nemzet pedig – mint tudjuk - a kormányzó pártokban leledzik. Az ellenzék, mint felesleges kacat majd a történelem szemétdombjára kerül. Éppen az ellenzékkel való leszámoláshoz kell az ügyészség hathatós segítsége. Az osztályharc izgalmas fejezeteit - éppen ki kerül előzetesbe, kit gyanúsítanak meg vagy éppen ki ellen emelnek vádat – az ügyészség valósítja meg, persze nagy nyilvánosság előtt. Így lettek a megbélyegzett filozófusok is „bűnözők”, miközben a nyomozást ellenük megszüntették. (Vajon mi lesz a Budai Gyula feljelentése alapján a nyomozás megszüntetéséről döntő, hivatását komolyan vevő rendőrtiszt sorsa? És mi lesz az UD-ügyben a volt MDF-es vezetőket felmentő bátor bíróval?)

Megfigyelhetjük: ha baj van a kormányzással, mindig újabb és újabb bűncselekményeket derít fel az ügyészség. Az ügyészségeken mintha megállt volna az élet, és csak a magát nemzetinek valló kormány hivatalba lépése előtti ügyek léteznek. A korrupciós vagy hűtlen kezeléses ügyeket pedig a rém-hírtelevízióban összeszűkült szemekkel és komoly arccal be is jelentik, és az írott sajtó egy része is végzi hathatós lejárató kampányát. Az orbáni politika egyik legnagyobb kommunikációs trükkje, hogy ártatlanok üldözésével tölteti az ügyészség idejét, miközben maguk minden közgépesítenek, ami a levegőnél nehezebb. Hiszen a magyar emberek pénze egyes kormányközeli magyar emberek zsebében van a legjobb helyen.

Orbán könnyed stílusban emlékezik meg egykori tanárairól, többek között Polt Péterről, Györgyi Kálmánról és Sárközy Tamásról. Nem tudom, mit gondolhattak volt professzorai, amikor hallották, hogy „…a mostani kormányt olyan nemzedék alkotja, vagy leginkább olyan nemzedék vezeti, amely feltétlen tisztelettel van azok iránt a jogászok iránt, akiknek a tudásunkat és a fölkészültségünket tekintélyes részben köszönhetjük.”

E professzorok engem is tanítottak az ELTE-n, de arra nem emlékszem, hogy azt okították volna, hogy a jogállam alappilléreit fel kell számolni, a hatalommegosztás csak deklaráció, és azt sem hallottam egyetemi előadáson, hogy a mindenkori miniszterelnöknek, mint a végrehajtó hatalom fejének joga vagy kötelessége lenne az ügyészségnek feladatot szabnia. Sőt, az akkori liberális gondolkodású Polt Péter, büntető-eljárási szemináriumvezetőm az ilyen magatartást egyenesen károsnak tartotta.

Kíváncsian várom, hogy a bíróságok napja alkalmából Orbán miként szab feladatot a bíráknak. Hogyan kívánja elérni, hogy politikai haszonszerzési célból, a „nemzet érdekében”, bizonyítékok nélkül ártatlan embereket ítéljenek el. A kormányzati beavatkozás baljós előjele volt, hogy Navracsics Tibor miniszter, a Kúria elnökének, Darák Péternek 2012. május 15. napján kelt levelében javaslatot tett a bíróságok ítélkezési gyakorlatának felülvizsgálatra, mert szerinte egyes ítéletek nyomán jelentős társadalmi felháborodás látszik kibontakozni. Úgy tűnik, a bírói függetlenség még tartja magát, a főbíró udvariasan, de visszautasította a beavatkozási kísérletet. De vajon meddig sikerül kitartani?

A jogállamot tagadó, a hatalom egységén alapuló kormányzati politika nem tűri a független intézményeket. A bíróságok és a bírák pedig nem képesek kormányzati függetlenség nélkül működni. Ha az ügyészség után a bíróságok is a végrehajtó hatalom gyámsága alá kerülnek, jogállamiságunk nem erősödött, miként azt Orbán állítja, hanem végképp elveszett.   

Amikor a magam módján felvettem a kesztyűt az emberi életekkel politikai okokból játszadozó ügyészséggel szemben, és elkezdtem ezt a blogot írni, tudtam, hogy kihívom magam ellen a Nemzeti Együttműködés Szellemének haragját. A hatalom azt szereti, ha a politikai elszámoltatottak lesütött szemmel járnak, én pedig erre nem voltam hajlandó.

Valószínűleg ennek köszönhetem, hogy amióta a blogot írom, a földvédő Budai Gyula államtitkár és másodállású elszámoltatási kormánybiztos és társa, a vadhús után oly kiválóan nyomozó Hende Csaba honvédelmi miniszter mindenhol feljelentett, ahol megfordultam abban az átkos elmúltnyócévben. Azért nem a húszban, mert az elévülési szabályokat még nem változtatták meg visszaható hatállyal. Ha nem lenne helyettes átvevőm, akkor ki se mozdulhatnék otthonról, mert nincs olyan hét, hogy a postás ne hozna idézést vagy valamilyen más okiratot a szorgos ügyészségtől. Immár több tanúkihallgatás után otthonosan mozgok több ügyészségen és rendőrségen. Mágneskártyát még nem kaptam, de valamiért olyan érzésem van, hogy még visszatérek tanúkénti kihallgatásaim színhelyeire.

A Központi Nyomozó Főügyészségen legutóbb azért hallgattak ki tanúként, hogy ügyvédi megbízási szerződéseim alapján milyen munkát végeztem 2006 és 2010 között, egyrészt a minisztériumban, másrészt a HM egyik gazdálkodó szervezeténél. Nem szokás a tanúnak további tanúbizonyítást indítványoznia, de nekem kellett. Ugyanis a HM a végzett munkáról szóló teljesítés igazolások felét „elfelejtette” elküldeni az ügyészségnek, valamint álláspontjuk szerint ügyvédi tevékenységem felesleges volt, mert azt a HM jogi apparátusa is el tudta volna végezni. A HM-ben a harmadik NATO radar (Tubes) építési engedélyezési eljárásának koordinációját végeztem, amelyről a médiumoknak hála meg lehet győződni akár az interneten is, ha valaki egy keresőprogramban rákeres a kulcsszavakra. Most gyanúsított lehet a HM volt kabinetfőnöke, aki velem szerződést kötött, nekem a „társa” szerep maradhat. Ugyan ez a helyzet a HM egyik gazdálkodó szervénél végzett ügyvédi tevékenységemet illetően.

Nem lenne itt semmi baj, ha a közpénzek pazarlását hírből sem ismerő Nemzeti Együttműködés Rendszerében ne lenne olyan minisztérium, aki ne venne igénybe ügyvédi szolgáltatásokat. Egy év alatt egy igen összetett, nemzetközi szerződéseket érintő ügyben a HM-ben hatmillió forintért dolgoztam. Tudom, ez nem tűnik kevés pénznek, de az ilyenkor szokásos piaci árak alatt dolgoztam, - ha kellett, hétvégén és ünnepnapon is. Ma azt látom, hogy a jogi apparátussal rendelkező minisztériumokban különböző ügyvédi irodák évi több százmilliós megbízási díjakkal rendelkeznek. A tények ismerete nélkül nem akarok más zsebében turkálni, de az én havi félmilliós díjamon talán csak nevetne az az ügyvédi iroda, amelyik ma napi egymillió forintért (!) vizsgálja át a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerződéseit. Nincs nap, amikor ne jelennének meg újabb és újabb híradások szerencsés ügyvédi irodákról, és felettébb bőkezű minisztériumokról.

Népügyészségünk ezeket az adatokat a minisztériumok honlapjáról is letölthetné és vizsgálódhatna is, de hát a kettős mérce ezt nem teszi lehetővé. Ehhez nincs felhatalmazásuk, mint ahogy Budai Gyula is csak a 2010. április 25. napja (a fülkeforradalom) előtti „ügyek” vizsgálatához nyújthat segédkezet, és csak akkor, ha az illető a korábbi kormányzathoz kötődik. Ezt mára nyugodtan nevezhetjük ügyészségi segédlettel folytatott politikai leszámolásnak, mindezt természetesen közpénzből.

Az már csak hab a tortán, hogy a Pestvidéki Nyomozó Ügyészségen konkrét ügyekben arról kellett tanúként vallomást tennem, hogy mit csináltam, illetve mit tudok ügyvédi megbízási szerződésem alapján. Most már jó lenne eldönteniük az ügyészségeknek, hogy csináltam valamit, vagy nem csináltam semmit. Tulajdonképpen mindegy, a lényeg, hogy valamiben bűnös legyek. Vagy azért, mert - szerintük - nem csináltam semmit, vagy azért, mert csináltam.

Nem mondom, hogy a folyamatos ügyészségi zaklatás, nyomásgyakorlás ne lenne zavaró. De biztos, hogy így is jobban alszom, mintha az első támadások után meghunyászkodtam volna, és beletörődtem volna, hogy ma Magyarországon igazságszolgáltatás címén bármilyen gazságot meg lehet tenni.  

Nem tudom, mit gondoltak a tanúk, amikor a Központi Nyomozó Főügyészség szolgálati lakásom megvásárlása ügyében - hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt - tanúként idézte őket, majd azzal szembesültek, hogy a már lezárt viszkisdoboz-ügyben, vesztegetés miatt kellene tanúként Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszterre és Fapál László volt közigazgatási államtitkárra vallomást tenniük. A vádlott tanúk ügyvéddel jelentek meg a kihallgatáson. Mert akkor még lehetett jogi képviselőjük.

A jogrendszer azonban fejlettebb lett, a Kormány jobban védi az emberek érdekeit, ezért ma már ügyvéd nem lehetne jelen kihallgatásukkor. Nem csodálkoznék már azon sem, ha a jövőben a vád alá kerülő személyeket, a bíróság hatáskörét csorbítva ugyanabban az ügyben tanúként is ki lehetne hallgatni. Ma azonban ezt nem teszik lehetővé a jogszabályok. A vádemeléssel ugyanis a bíróság hatáskörébe tartozik a vádlottakkal kapcsolatos minden kihallgatás és döntés, ahol a vád és védelem egyenjogú, és a fegyverek egyenlősége érvényesül. A Központi Nyomozó Főügyészség azonban ezt másként gondolja. Nyomozás elrendelése nélkül, már vád alá helyezett személyeket hallgatott ki tanúként, ezzel a Kaposvári Törvényszék hatáskörét is megsértette.

Tehát ne csodálkozzunk azon a jövőben, ha nyomozó hatóság teljesen más ügyben kérdezget minket, mint amiért beidéztek, akár olyan témában is, amiről már bíróság tárgyal vagy akár ítélet is született. Ha ilyesmi történne, nem lesz, aki a törvényekre emlékeztesse a jogsértő ügyészeket, mert nem lesz mellettünk ügyvéd, mert azt a törvény csak a sértett tanúknál teszi lehetővé. Szép új világ.

Az ügyész persze feltette a kérdést, hogy rendelkezik-e a vádlott tanú Fapál László szolgálati lakásának megvásárlásáról információval, de rendre nemleges választ kapott. (O. János tábornoknál még ez a kérdés sem hangzott el.) Másra persze az ügyész sem számíthatott, mert a vádlott tanúknak beosztásuknál fogva semmi közük nem volt a HM lakásgazdálkodásához.

A Budapesti Katonai Ügyészség 2011. márciusában vádat emelt a bíróságnál az un. vesztegetési ügyben. A bíróság a vádiratot a vádlottaknak májusban kézbesítette. A Központi Nyomozó Főügyészség 2011 júniusában és augusztusában hallgatta meg a vádlottak egy részét tanúként.

Most nézzük a hamis tanúzás törvényes következményei mellett tett vallomásokat:

L. Attila István dandártábornok, I. rendű vádlott tanúként kijelenti: „Ügyészi kérdésre kijelentem, hogy nincs tudomásom arról, hogy dr. Fapál László vagy Juhász Ferenc érintve lett volna azokban a cselekményekben, amelyeket a Budapesti Katonai Ügyészség vesztegetés bűntette miatt velem szemben indított eljárásban vizsgált.”

 

H. András nyá. dandártábornok, IV. r. vádlott tanúként kijelenti: „Ügyészi kérdésre kijelentem, hogy – mint ahogy már az ellenem büntetőeljárást folytató Budapesti Katonai Ügyészségen is elmondtam - nincs semmi konkrét tudomásom, információm arról, hogy Dr. Fapál Lászlónak a büntetőeljárás tárgyát képező korrupciós, vesztegetési ügyhöz bármiféle kapcsolata lenne.”

 

T. István ezredes, X. rendű vádlott tanúként kijelenti: „A Budapesti Katonai Ügyészségen vesztegetés bűntette miatt folyó eljárásban én már nyilatkoztam a dr. Fapál Lászlóval kapcsolatban feltett kérdésekre a katonai ügyész úrnak, jelenleg sem tudnék mást elmondani, mint a gyanúsítotti jegyzőkönyvemben foglaltakat.”

 

L. András Szilárd XI. rendű vádlott tanúként kijelenti: „Újabb kérdésre kijelentem, nincs tudomásom arról, hogy dr. Fapál László vagy Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter érintve lett volna azokban a bűncselekményekben, amelyeket a Budapesti Katonai Ügyészség a vesztegetési ügy kapcsán vizsgált. Tehát nincs tudomásom arról, hogy ők részesültek volna a HM megbízásaiból visszaosztott pénzekből.”

 

O. János dandártábornok, XVI. rendű vádlott tanúként az alábbiakat nyilatkozza: „Az eljáró ügyész a tanú elé tárja a Budapesti Katonai Ügyészség B.IV. 165/2010. számú, 2010, május 10. napján kelt folytatólagos jegyzőkönyvét, mely O. János dandártábornok gyanúsított kihallgatásáról készült. Az ügyész felolvassa a jegyzőkönyv 27. oldalán tett gyanúsítotti nyilatkozatokat. (megjegyzés: a viszkisdoboz legendáját)

Ügyész: Kérem nyilatkozzon arról, hogy ezt a vallomást fenntartja-e?

Válasz: Kijelentem, hogy erre a kérdésre élni kívánok a vallomás megtagadásának jogával, nem kívánok erre a kérdésre válaszolni, illetve a felolvasott vallomásomban szereplő tényállással kapcsolatban sem kívánok a további kérdésekre válaszolni.”

Ezzel lett vége a Központi Nyomozó Főügyészségen a viszkisdoboz legendájának. O. János dandártábornok gyanúsítottként büntetlenül mondhatott bármilyen valótlanságot, ha úgy gondolta, hogy azzal magát védi, tanúként azonban igazmondásra kötelezett. Meggyőződésem, hogy O. János dandártábornok azért tagadta meg a vallomástételt, mert nem akarta Juhász Ferenc honvédelmi minisztert és engem hamis váddal illetni, és egyben hamis tanúvallomást tenni.  

A Nemzeti Együttműködés Rendszerében nincs lehetetlen. Elég hozzá a jogszabályokat akár visszaható hatállyal megváltoztatni vagy a fennálló normákat semmibe venni. Az új politikai rendszer legitimációját szolgáló politikai küzdelemben a cél szentesítette az eszközt. Itt van például Visinszkij, szovjet főügyész alaptételein szocializálódott ügyészség, amely a rendszerváltást is úgy élte túl, mintha mi sem történt volna. Az ügyészek tevékenységét kizárólag ügyészek ellenőrzik, így gyakorlatilag azt csinálnak, amit akarnak, illetve azt, amire a Legfőbb Ügyész utasítja őket.

Lehet ugyan összesküvés-elméletnek vagy szerecsenmosdatásnak tekinteni ezeket a sorokat, de leírok néhány tényt, amelyek arra mutatnak, hogy a lakásügyet gondos kezek hogyan próbálták meg a viszkisdobozos vesztegetési ügyhöz fércelni. Kellett a nehezen érthető, és az ügyészség szempontjából több sebtől vérző vesztegetési ügy mellé egy másik, világos és jól elmesélhető történet, amely a minisztérium egykori vezetésének bűnösségét igazolja. A NER-ben ugyanis a büntetőjogot a politikai küzdelem részeként alkalmazzák. A vádirat ugyanúgy készül ma is, ahogy a halhatatlan Tanú című filmben.

Adva van két személy. A vesztegetési ügy legendájában én, mint államtitkár viszkisdobozban viszem a kenőpénzt a miniszternek. A lakásügyben fordítva, a miniszter részemre lakást biztosít, és lehetővé teszi, hogy azt kedvezményesen megvásárolhassam. A vesztegetéses vádiratban a miniszter nem szerepel, a legendás történetet az ügyészség félbe vágta, hogy annak viszkisdobozos része majd a lakásügyben elevenedjen meg.

A lakásügyet a Központi Nyomozó Főügyészség éppen akkor kezdi el nyomozni, amikor a (néhai) Budapesti Katonai Ügyészség vádemeléssel továbbítja a bíróságnak a vesztegetési ügyet. A sajtóban ennek köszönhetően kibontakozik egy minden hájjal megkent közpénzfaló gonosztevő képe, aki nem elég, hogy állítólag részt kap a vesztegetési pénzekből, de még luxuslakásokat is "kiprivatizál" a HM-ből.

A Központi Nyomozó Főügyészség - ahogy a nyomozati iratokból kiderül -, messze túllépi hatáskörét: a nyomozást hűtlen kezelés miatt rendelik el. Papíron ismeretlen a tettes, de tudjuk, hogy Juhász Ferenc egykori honvédelmi miniszter ellen, és ellenem folyik az eljárás. A tanúk jó részét azonban nem a lakásokról kérdezi, hanem - abszolút jogellenesen - a vesztegetési ügyről: tudtak-e arról, hogy én vagy a honvédelmi miniszter kapott-e korrupciós pénzt. Több tanút a vesztegetési ügyben a katonai ügyészség már megvádolt, így ők egy immár lezárt nyomozást követően lettek tanúként kihallgatva, miközben a vesztegetési ügy 2011. márciusától már bírósági hatáskörben volt. Megállapítható tehát, hogy a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség kizárólag hűtlen kezelés bűncselekményének gyanúja alapján rendelte el, és el nem rendelt nyomozást folytatott a vádemelést követően a hatáskörébe nem tartozó vesztegetési ügyben. Egyébként eredménytelenül.

Ezek után az már nem is háborított fel annyira, hogy a tanúk közül többnek semmi köze nem volt a lakásbérlő-kijelöléshez és lakás elidegenítéshez a HM-ben, ahol Hende Csabáék által 1994-ben megalkotott szigorú rendeleti szabályok szerint folyt az ingatlangazdálkodás.

Árulkodó az időzítés is. Ahogy azt már korábban megírtam, tavaly nyáron, és kora ősszel zajlanak a tanúkihallgatások, majd 2011 telén kérik Juhász Ferenc volt miniszter mentelmi jogának felfüggesztését.  2012 tavaszán meggyanúsítanak minket, ahol mindketten megtagadtuk a vallomástételt. Majd meghosszabbítják a nyomozást, nem csinálnak semmit, és 2012 áprilisában gyorsan jön az iratismertetés. Igen ám, de tavaly ősz és idén tavasz között egyetlen papír nem keletkezett a nyomozásban, ami azt jelenti, hogy semmilyen nyomozati cselekmény nem zajlott. Miért akkor a szünet?

Nos, nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy az egészet egy összehangolt támadás-sorozat elemeként értékeljük. Azért várt az ügyészség a Lakásügy című színdarabbal, mert közben zajlott Kaposvárott a vesztegetési per tárgyalása, ahol nyilván O. János, XVI. rendű vádlott színre-lépésére vártak. A vád ugyanis - személyemet érintően - egyetlen előzetes letartóztatásban és alkupozícióban tett gyanúsított vallomással rendelkezik, úgy, hogy senki más nem bizonyítja vétkességemet, okiratról, vagy más bizonyítékról már nem is beszélve. És O. János, XVI. rendű vádlott a 16 vádlott közül utolsóként, hogy-hogy nem, 2012 áprilisában lépett a bíróság elé.

Az ügyészség elég átlátszó koncepciója szerint O. János, XVI. rendű vádlott a bíróságon megismételte volna azt a hazugságáradatot, amin a vádirat alapul, majd ehhez hozzá lehetett volna csapni a lakásügyet, megismételve a tavalyi "médiasikereket", amikor elképesztő romlottságomtól volt hangos a Magyar Nemzet. A számításba azonban hiba csúszott: O. János, XVI. rendű vádlott nem tett vallomást, az ügyvédje azt kérte, hogy a nyomozati vallomásait se vegye figyelembe a bíróság, mert azokat ügyészi "nyomás alatt" tette, sőt egy orvos- és elmeszakértői papírt is meglobogtatott, ami szerint a tábornok a nyomozás idején nem volt beszámítható.

A Központi Nyomozó Főügyészségnek immár egy vallomása sem maradt a viszkisdoboz átvételét illetően. Tulajdonképpen örülnöm kellene, hogy a dobozmániában szenvedő politikai forgatókönyvírók legnagyobb bánatára a nokiás doboz után a viszkisdoboz is eltűnt a politikai süllyesztőben.

Most azonban az a helyzet, hogy az első nagy leleplezés, a vesztegetés borulni látszik, hiszen a „koronatanú” már nem az ügyészség előre megírt kottáját énekli, a nagy hírveréssel indított lakásügy pedig a bíróságon egy jogértelmezési vitává változik majd, és meggyőződésem, hogy az én álláspontom győz majd. Ugyanis az ügyészség nem vitatja, hogy járt nekem lakás. A jogvita tárgya az, hogy a szolgálati lakást – hivatásos katonaként - a Honvédelmi Minisztériumtól, vagy - a köztisztviselőkre irányadó szabályok szerint - állami vezetőként a Miniszterelnöki Hivataltól kellett volna kapnom. Az utóbbi azért abszurd, mert szolgálati jogviszonyban álló hivatásos katonaként voltam állami vezető.

Ha az eredeti menetrend szerint az ügyészség tavaly ősszel átadja ezt az ügyet a bíróságnak, valószínűleg már meg is lenne az első felmentő ítélet. És még hangosabban recsegne-ropogna a koncepció, amit a HM korábbi politikai vezetése ellen összetákoltak.

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjét kivételesen megelőzve bejelentem, hogy Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és Fapál László volt közigazgatási államtitkár ellen hűtlen kezelés ügyében az ügyészség befejezte a nyomozást. És az alkotó megpihent. Az ügyészség szolgálati lakásom megvásárlása ügyében oly kiválóan végezte a munkáját, hogy az iratok tanulmányozása alapján megállapítható: a vádhatóság által kitalált alapos gyanút semminemű bizonyíték, okirat vagy tanúvallomás nem támasztja alá.

A 400 oldalt is meghaladó iratanyag többszöri tanulmányozását követően sem találom az ügyészség által vélelmezett jogszabálysértést és annak bizonyítékait. Pedig van ebben minden. 2000-ben született érdektelen tanulmány a lakásértékesítések gyakorlatáról, szervezeti ábrák, sőt a teljes személyi anyagomat is bekérték a Honvédelmi Minisztériumból. Vesztegetés vádjával már a vádlottak padján üldögélő személyeket tanúként hallgattak ki. Persze nem lakás-ügyben. Hátha találnak valamit. Nem került senki előzetes letartóztatásba, így a modern koroknak megfelelő legális kényszervallatás hatására senki nem tett olyan hazug vallomást, ami a szabadulását jelentené és megfelelne a vádhatóság elképzelésének.

Azt, hogy az ügyészség által kitalált jogszabálysértés lehet a vád tárgya, onnan tudjuk, hogy Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter éppenséggel országgyűlési képviselő is, és mentelmi jogának kikérőjében Polt Péter, legfőbb ügyész leírta: a miniszternek szerinte nekem, mint hivatásos katonának nem a katonai, hanem a civil szabályok szerint kellett volna lakást biztosítania. Az pedig különösen érdekes, hogy az ügyben feljelentőként eljáró nagy elszámoltatók, Budai Gyula és Hende Csaba sem találtak konkrét jogszabálysértésre utaló adatot. Csupán sejtelmes magyarázatokat fűztek feljelentéseikhez: átjátszották, nyomást gyakorolt stb. Ezek a kifejezések az elszámoltatás politikai szótárában jelenthetik a politikai ellenfél becsmérlését, gyanúba keverését, de jogi értelemben semmit sem jelentenek. Ezért kellett az ügyészségnek kreatív módon jogszabálysértést „észlelnie”.

Ezzel az ügyet le is lehetne zárni, legalábbis egy normális országban. Azonban az, hogy nincs semmilyen bizonyíték, ez a tény, nem teszi lehetetlenné a vádemelést. Sőt, addig kell ütni vasat, amíg meleg. Vádat kell emelni tehát, mondja ki a bíróság, hogy nem követtünk el bűncselekményt. Aztán meg az ügyészség széttárja a kezét, mi mindent megtettünk, de hát a bíróság... A jobboldali sajtó pedig a megszokott koreográfiával nagy nyilvánosság előtt szidalmazza a bíróságot, hogy miért olyan döntést hozott, amit hozott. Arcpirító a koreográfia.

De hát mit várunk? Ha a nyomozást meg is szüntetné a Központi Nyomozó Főügyészség, a feljelentő, Budai Gyula kormánybiztos panaszt jelentene be ellene, a Legfőbb Ügyészség meg kötelezné az ügyészséget vádemelésre. És a kör bezárult.

Különösen tetszik Hende Csaba honvédelmi miniszter 345-6/2011. nyt. számú, Budai Gyulának címzett levelének az a része, hogy Fodor Lajos, a HM közigazgatási államtitkára intézkedett, hogy lakásjuttatásom témakörében a tárca jogi szakközegei vizsgálják meg a büntető feljelentés megtételének indokoltságát. Másutt meg egy tábornok tanúvallomásban azt olvasom, hogy Fodor Lajos a HM közigazgatási államtitkára három lakást is vásárolt katonai pályafutása során a Honvédelmi Minisztériumtól. Ez az a kettős mérce, amit Áder János köztársasági elnök fel kíván számolni. Ha a mi kutyánk kölyke, akkor jogszerű és erkölcsös, ha nem, akkor jogszerűtlen és mélyen erkölcstelen. Sok sikert elnök úr. Nem lehetne ezzel az üggyel kezdeni?

Nem csak a kettős mérce alkalmazása miatt, de nekem önmagában az sem tetszik a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, hogy az ügyészek szolgai módon kiszolgálják a politikai hatalmat, a bíróságok pedig – a politikának nem tetsző egyes döntéseikkel - páriává válnak. Nem működhet úgy az igazságszolgáltatás, hogy a bíró attól rettegjen, hogy a törvény és lelkiismerete szerinti döntés meghozatala után a pártlap vagy párttelevízió nagy nyilvánosság előtt kipellengérezheti. Az ítélkező bíróságok, és a bírák függetlenségének megszüntetésére vagy korlátozására tett bárminemű kísérlet olyan bűn lenne, amivel végképp kiírnánk magunkat a civilizált államok sorából.