Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

225. Egy év börtönt kaptam

2015.11.19. 19:50 Viszkisdoboz

                        „Jobb állva meghalni, mint térden csúszva élni.” (Emilio Zapata)

Nem, nem, nem!

Soha nem gondoltam volna, hogy én magam leszek a nemzet közellensége, mégis megtörtént. Soha, de soha nem gondoltam volna, hogy elítélt bűnözője leszek szülőhazámnak. Mégis megtörtént.

Ma felfüggesztett börtönbüntetést kaptam egy olyan tettért, amit el sem követtem, ha igen, akkor rajtam kívül ebben az elveszett országban még több százezren. Mindenki, aki megvette tanácsi, önkormányzati, szolgálati vagy akármilyen lakását az államtól vagy önkormányzattól kedvezményes áron, most rettegjen, és egyébként is szégyellje magát, de nagyon!

Ma a Fővárosi Törvényszék 23. Bf. tanácsa végérvényesen kinyírta a jogállamiságot Magyarországon! Mindent jogszabályt meghágott, amit lehetett, hogy a már korábban megszületett, bűncselekmény hiányos felmentő rendelkezést elítélővé változtassa!

De nézzük, hogyan csinálták?

Először is a nemes másodfokú tanács az első fokú ítéletből kimazsolázta, és bekezdésenként hatályon kívül helyezte a felmentés alapjául szolgáló mondatokat. Utána hatályon kívül helyezte a vád és a védelem által indítványozott tanúk vallomásait, mondván, arra nincs szükség (sic!). A Honvédelmi Minisztérium apparátusa tévesen alkalmazta a jogszabályokat a szolgálati lakás kiutalása során, továbbá a HM joggyakorlata is téves volt minden tekintetben. És mindezért a miniszter a felelős! Punktum. Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter ezért két év felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

Az így kiegészített ítéletet a bíróság a maga számára aggálytalannak tartotta és már meg is hozta a döntését. Lakoljatok!

ffb.jpg

                                                      Jobbra az első zárkát kérem, azt már ismerem.

A bíróság megváltoztatta a vádirat alapját képező koncepciót is. Engem ugyanis felbujtással vádolt meg az ügyészség, mert szolgálati lakásom megvásárlására kérelmet nyújtottam be a miniszterhez, mint törvényes munkáltatómhoz. A II. fokú bíróság szerint viszont nem felbujtó, hanem bűnsegéd voltam.

Lefordítom. Az ügyészség szerint én bírtam rá a minisztert bűncselekmény elkövetésére, amikor kérelmet nyújtottam be szolgálati lakásom jogszabályok szerinti megvásárlására. A bíróság szerint viszont pont fordítva történt: a miniszter akart bűncselekményt elkövetni és én ehhez segítséget nyújtottam, amikor kérelmet nyújtottam be neki. Agyrém!  

Végül is a tények csak zavaró körülményként jelentkeztek! Ezért azokat ki is iktatta. A jogbíróság a tények hiányában döntött, sőt jogszabály hiányában. Nem nevezte meg azt a jogszabályt, amely alapján ítéletet hozott. Hogy mégis akkor mire alapozta a döntését? A nagy semmire! Elítélt úgy két embert, hogy nem volt terhelő bizonyíték, nem volt terhelő tanú vagy okirat az egész eljárás során. De még egy nyamvadt jogszabály sem!

„Ha a lakásbérlet jogosulatlan igénybevétele a vádlott részéről az ügyész szerint bűncselekménynek minősül, emiatt is vádat kellett volna emelnie”.(Kúria határozata)

Egy joghallgatónak is tudnia kell, de egy büntető bíróságtól pláne elvárható, hogy ismerje a büntetőeljárás alapelveit. Ugyanis a bíróság csak annak a személynek a büntetőjogi felelősségéről dönthet, aki ellen vádat emeltek, és csak olyan cselekmény miatt, amelyet a vád tartalmaz.

Ezzel sikerült a 23. Bf. tanácsnak szándékosan megsértenie a vádhoz kötöttség elvét!

A másodfokú bíróság olyan cselekmény miatt ítélt el, amit a vádirat nem tartalmaz. Sőt, maga az ügyészség is azt állította, hogy katonaként kaphattam szolgálati lakást és az nem volt jogszabályba ütköző.

Az ítélet kihirdetését követően élni akartam állampolgári jogommal és nyilatkozni kívántam, de Vukovich Orsolya, a tanács elnöke ezt a jogomat is megtagadta.

A határozat ellen fellebbezést jelentettem be, tehát az nem jogerős.

Innen is üzenem a diktátornak és egyre bővülő létszámú szekértolóinak, hogy nem adom fel! Akkor sem, ha ebben a jogállami értékek nélküli országban kell megküzdenem a politikai hatalom korbácsaként használt ügyészséggel, és a politikai elszámoltatást támogató bíróságokkal is.

Nem győzhet az igazságtalanság az igazsággal szemben!

106 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr828092268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tudományos libsizmus 2015.11.20. 00:07:54

@MACISAJT:
Engem meglep ez az ítélet. A bolsevista bíróság nem így szokott ítélkezni. Na jó, majd Hagyónál jóvá teszik a kisiklást egy sima felmentéssel.

Lángharcos 2015.11.20. 00:13:36

Mi lenne ha publikálnád a döntéseket? A személyi adatokat takard le, de hadd lássuk már az iratot!

Gera 2015.11.20. 00:43:13

Zéró problémám lenne a dologgal, ha ezek a rohadékok közben nem ugyanezt a mutyizást csinálnák állandó jelleggel, lásd Ötker. Így azért némileg undorító.

Makkasz 2015.11.20. 02:25:04

Sajnalom, ez borzalom. De olvastam 65%-os vagyonelkobzas is van az iteletben. Teljes agyrem. Mit lehet majd csinalni 50.000 seggnyaloval ha rendszervaltas lesz?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.11.20. 05:00:48

@Tudományos libsizmus: Te jobb ha befogod a pofád KISZ titkár elvtárs, aki a munkahelyi előmenetelért lefeküdtél a komcsiknak.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.11.20. 05:01:50

@MACISAJT: Hmmm.. akkor ugye Rogán úr ülni fog majd az ötkerületi ingatlan ügyek miatt? Ahhoz nincs szavad, te fideszes seggnyaló?

tlantos 2015.11.20. 05:23:48

Van erre egy jo megoldas. Ne legyen szolgalati lakas.

Kuntakintekitekinte 2015.11.20. 07:51:43

@tlantos:

Nincs. Manapság a gyerek nevére veszik, vagy családi összefogásból van rá a lovetta.

Megjegyzem, egy egyszerű törvénnyel sikerült elérni pl. azt is, hogy azért amit a fideSS anno sleht elvtárs kayajoszip közreműködésével még népi hősként tudott elővezetni, manapság alaphangon másfél év felfüggesztett jár. A vége 3 év próbára bocsájtás lett és egy tapasztalat, hogy orbánisztánban nem szabad tisztességesen vállalkozni, a szabadlábon maradás legfőbb feltétele a fekete gazdaságban végzett aktív részvétel.
Ja, hogy nincs belőle adó? Leszarom, remélem minél több fideSS potentát jó retkes ku... anyja döglik meg a kórháznak kinéző fideSS halálgyárakban.

Secnir 2015.11.20. 07:56:18

ez egy vicc, azt kell, hogy mondjam.
"a korábbi, elsőfokú felmentő ítélet tévesen értelmezte a honvédelmi minisztert terhelő vagyonkezelői jog tartalmát, amikor csak a honvédelmi miniszteri rendelet formális betartását kérte számon. Továbbá téves volt az elsőfokú ítélet abban a vonatkozásban is, hogy a rendelet lehetőségeinek kihasználása nem a vádlottaknak, hanem a jogszabályalkotónak róható fel."

tehát a miniszter és fapál úr a hibásak, amiért betartottak egy törvényt (és a szolgálati utat). ne hagyják annyiban, kitartás!

Virág et. 2015.11.20. 08:28:37

@Secnir: Ez az ami engem is meglepett. Ha valaki betartja a vonatkozó jogszabályt a betűig, az hogyan követhet el bűncselekményt? Ha a jogkövetés bűncselekményt eredményez, akkor azért hogyan lehet, hogy a jogkövető állampolgár a felelős? Jogbiztonság? Azt a törvényszéken nem ismerik? Személyes tapasztalat is és ügyszaktól független, de az ítélkezés minősége az elmúlt években a fővárosi törvényszéken meredeken zuhanni kezdett. Gondolom a túlterheltség miatt.

Egyébként azért is érdekes az ítélet, mert ezrek, hanem tízezrek vannak ebben az országban, akik ugyanígy szereztek ingatlantulajdont: szolgálati, hivatali lakást vagy önkormányzati, tanácsi ingatlant. Ezek mindegyike a piaci ár alatt lett értékesítve: ez volt az egész rendszer lényege, ez különböztette meg a piaci ingatlanvásárlástól. Ezért volt zárt a kör, aki oda bejuthatott: tanácsi lakásnál rászorulók (khm... elvileg, meg Orbánék), szolgálati lakásnál hivatásos katonák, rendőrök, tisztviselők stb. Most akkor ők mind bűnözők?

Haris köziek is? Meg a Budai Gyula is? 500 ezerért vette a 2.8 milliós ingatlanát a '90-es években. Ugyanígy szolgálati lakás volt.
Ne vicceljünk már.

Cpeti123456 2015.11.20. 09:15:13

Gyakorlatilag az egész parlamentet - visszamenőleg is - el lehet ítélni valamiért.
Mondjuk azért, mert kollektívan lopják el a jövőnket...

jog-ász 2015.11.20. 09:19:41

igen, jó lenne majd egyben feltenni a korábbi első és másodfokú és az új elsőfokú döntést anonimizálva, hogy akit a szakmai rész is érdekel, az is okulhasson,köszönet!

aleb19 2015.11.20. 09:20:13

szegenyke bukott politikusbarmocskakat felfuggesztett bortonre iteltek pedig ezt altalaban mindig megusszak

high up! 2015.11.20. 09:22:27

Szolgálati lakás? Aminek 60 millió forint volt a becsült értéke. Oszt 20 millióért megvette a haver. Na nem a havi 100 ezer forintot kereső kis Átlaghülyemagyar Panelproli haver - szoc. alapon. Nem.
Hanem a havi 500 ezer - 1 milliót kereső Míkutyánk kölyke haver.

Az apátok faszát!

FOLYTASSUK!

high up! 2015.11.20. 09:27:17

25 éve áll az Kerekasztal-egyezség a fidesz és maszop maffia között: egymásra mindent lehet ordibálni, de lecsukni egymást nem lehet!

Oszt másodfokon a presztizsért a fideszmaffia bírósága csak kiizzadta az elítélést (hogy nehogy totál égőben maradjon ez a selejt agyú Budai Gyula meg a többi fidesz dzsihadista), de ahogy az 25 éve müködik: Börtönbe nem kell senkinek sem menni!

Oszt akkor errefel most mit kell rinyálni???

FOLYTASSUK!

high up! 2015.11.20. 09:37:36

Amúgy remélem, hogy a Kúria elutasítja majd Juhászék minden fellebbezést és helybenhagyja az ítéletet.

Ez azért jó, mert a fidesz horda bukása után ezen precedens ítélet alapján az egész fidesz bandát le lehet majd sittelni Orbaneszkutól keztdve Rogán Lakámaffia Tónin keresztül az önkormányzati tolvajnépségig, akik ócsó elprivatizálással, értelmetlen és drága közbeszerzésekkel, a kiváltságos úri osztály végtörlesztési törvényével stb 1000 milliárdos tételekben önmaguk hasznára (is) károsítták a költségvetést.

Úgy szurkolok, hogy a Kúria kimoondja, hogy a korrupció ellenes törvényeket igenis így kell alkalmaznmi, és így kell lecsukni a tolvajbanda politkusokat.

FOLYTASSUK!

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.20. 09:40:10

Csakhogy tisztázzuk..

Fapál László 66 millió forint helyett 27 millióért vette meg az említett lakást.

Erre írja, hogy
"Mindenki, aki megvette tanácsi, önkormányzati, szolgálati vagy akármilyen lakását az államtól vagy önkormányzattól kedvezményes áron,"

És perzse nem csak ennyi:
mno.hu/belfold/100_millio_forintert_vasarolt_gyerekeinek_lakasokat_fapal_laszlo-174549
100 millió forintért vásárolt gyerekeinek lakásokat Fapál László

PanelProli 2015.11.20. 09:41:06

Pártállástól, vallástól, életkortól, nemtől, nemi irányultságtól függetlenül én mindenkit lecsuknék hosszabb-rövidebb időre, aki kedvezményesen, áron alul vehetett lakást, földet, nyaralót, termelőeszközt, trafikot, kaszinót.

Ennyi elégtétel jár azoknak, akik soha az életben sem voltak semelyik rendszer kegyeltjei, kedvezményezettei.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.20. 09:42:45

mno.hu/migr_1834/fapal_gyerekeinek_is_jutott_luxuslakas-174659
Fapál ingatlanvásárlásainak ügyében a Központi Nyomozó Főügyészségen eljárás folyik. A volt közigazgatási államtitkár ugyanis Juhász Ferenc szocialista honvédelmi miniszter engedélyével vásárolhatott meg 22 millióért egy olyan szolgálati luxuslakást 2006-ban, amelyet 2005-ben 65 millióért vett a szaktárca. Ehhez ki kellett nyitni a kiskapukat, ebben segített Juhász. Először felmentette Fapált azon jogszabályi tilalom alól, hogy a volt államtitkár hivatásos katonaként többször is szolgálati lakást kapjon. Fapál ugyanis korábban kétszer jutott ilyen állami ingatlanhoz potom pénzért. 1998-ban egy 73 négyzetméteres szolgálati lakást vásárolt meg 1,37 millióért a HM-től, majd 2001-ben hárommillió forint munkáltatói kölcsönt kapott táborfalvai luxusvillája építkezéséhez, 2005-ben pedig maga kérvényezte Juhásznál, hogy harmadáron megvehesse a 66 milliós szolgálati luxuslakást Zuglóban. Juhász engedélyezte azt is, hogy ezt az ingatlant elidegenítésre jelöljék ki egy évvel a vásárlás után, miközben erre alapesetben csak a vagyonkezelésbe kerüléstől számított 15 év után lett volna lehetőség.
Vizsgálják Fapál tanácsadói szerződéseit is. A volt államtitkár csaknem egymilliós havi fizetést kapott jogi tanácsadás címén a Szekeres Imre által vezetett honvédelmi tárcától és háttércégétől. Budai ez ügyben is feljelentést tett.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.20. 09:44:21

@PanelProli:
És azzal mit kezdjünk aki 4-szer vesz egymás után kedvezméynes lakást ?

Mint az ártatlan Fapál Lacika ?

:DDDD

PanelProli 2015.11.20. 09:44:21

@Ballib Cenzúra: Na, Budai Gyulát nem hosszabb-rövidebb idre csukatnám le, hanem legalább 10 évre, mert ő aztán tényleg vizet prédikál, de bort iszik!!!

PanelProli 2015.11.20. 09:46:31

@Ballib Cenzúra: Nem mondtam, hogy Fapál ártatlan! Üljön ő is!

Szerinted viszont Budai Gyula ártatlan? Neki kitüntetés jár?

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.11.20. 09:46:32

@PanelProli:

Meggyőződésem, hogy minden oldal lop.

De sajnos a legtöbb esetben ezen lopások nem sértenek törvényt..

CSak a legbénábbakat meszeleik el (akik a törvényesség látszatára se adtak), és láthatóan azok is megússzák felfüggesztettel, miután több száz millát loptak az adófizetőktől.

a halál kamionja mindenkit elgázol 2015.11.20. 09:52:44

több tízmillió (százmillió?) forintnyi közpénzt lopott össze magának és családjának és még neki áll feljebb mert ezért kapott 1(!) év börtönt FELFÜGGESZTVE!
és még van pofája azt mondani hogy szégyellje magát az aki megkapta a külvárosi panellakását a kommunista tolvaj államtól "kedvezményes" áron.
mocskos kommunista, ha nem ilyen tolvaj kormány lenne nem egy év járna ezért hanem kötél.

PanelProli 2015.11.20. 09:54:07

@Ballib Cenzúra: "majd 2001-ben hárommillió forint munkáltatói kölcsönt kapott táborfalvai luxusvillája építkezéséhez"

2001-ben????

Az akkori főnökét is le kell csukatni!

PanelProli 2015.11.20. 09:57:33

@a halál kamionja mindenkit elgázol: Ezzel is egyetértek, egy év felfüggesztett szerintem nem is sok ezért a vagyongyarapodásért.

Csak azért ugatok, hogy majd a másik oldal is leülje a megérdemelt idejét!

banurr 2015.11.20. 10:15:12

Azért kíváncsi lennék, hogy a rücsköspofájú maffiagóré (Pinytye Sanya BM) mennyit kapna az olajügyekért ...

csak egy néző 2015.11.20. 10:18:43

@Ballib Cenzúra:
Természetesen ugye a többi "súlyos" ügyében, amiben a kis fasz Budai feljelentette, azokban is folyt nyomozás, vagy volt bírósági ítélet?
És mesélj már akkor a kis köcsög Szíjgyártó "családi támogatással" vásárolt 160 millás paraszt barokk kéglijéről is.

csak egy néző 2015.11.20. 10:20:29

@a halál kamionja mindenkit elgázol:
Figyu csak okoska, erről mi a véleményed?

"
"Budai Gyula a hivatásos katonai szolgálati viszonya fennállása alatt részére bérbe adott Budapest, V. ker ., Balaton u. 18 . I . emelet 2 . sz. alatti kétszobás, összkomfortos, 53 m2 alapterületű lakást az akkor hatályos jogszabályok alapján 1994. május 3-án vásárolta meg " - írta Harangozónak Hende Csaba. Az adásvétel tárgyát képező lakásingatlan becsült forgalmi értéke ekkor 2.809 .000 Ft, vételára annak 30 százaléka - 842.700 Ft volt, amelynek 10 százalékát (84.270 Ft) a vevő a szerződés megkötésével egyidejűleg előtörlesztésként fizetett meg. A fennmaradó vételárhátralékot 1994 . június-1998. március között évi 3 százalékos kamattal terhelten, 2.923 Ft-os havi részletekben törlesztette. 1998 márciusában a vevő a még fennálló 706.804 Ft-os vételárhátralékot egy összegben, a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően 40 százalékkal csökkentett összegben fizette ki. Ennek megfelelően a kedvezmény összege 282.722 Ft, a ténylegesen befizetett vételárhátralék összege 424.082 forint volt, vagyis összességében nem került többe Budainak a lakása, mint 650 ezer forintba, ami kevesebb, mint a négy évvel korábbi értékbecslés negyede."

csak egy néző 2015.11.20. 10:25:25

"Fodor Lajos, a HM regnáló közigazgatási államtitkára saját és édesapja szolgálati lakását is megvásárolhatta a tárcától kedvezményesen. Zuglói, 115 négyzetméteres lakását 8 millió 797 ezer forintra értékelték, aminek nemhogy a negyedért, alig a nyolcadát kellett kifizetnie feleségével közösen, ugyanis 1.319.625 forintban állapították meg a vételárat. Ennek kifizette a tizedét, majd havi 5642 forintot törlesztett '95 márciusa és '96 augusztusa között. Ekkor a fennmaradó rész 1.143 .360 forint volt, aminek elengedték ugyancsak a negyven százalékát, így összességében alig több mint egymillió forintba került Fodornak a 115 négyzetméteres zuglói lakás.

Fodor Lajos édesapja lakásával még jobban járt, Fodor apja is katona volt, ő XII. kerleti szolgálati lakásának megvásárlásának lehetőségét fiainak engedte át, akik éltek is a lehetőséggel. A XII. kerületben lévő 62 négyzetméteres lakást 1994. májusában 3 millió 496 ezer forintra értékelték, annak vételárát, a lakás értékének 15 százalékában, 524.400 forintban határozták meg, amiért az előtörlesztésekkel együtt mindössze 335.616 forintot fizettek a Fodor-gyerekek.

Deák János nyugállományú vezérezredes, Hende Csaba tanácsadó testületének elnöke is kedvezményesen vehetett lakást az első Orbán-kormány idején. Deák a XI. kerületben lévő addigi szolgálai lakásként funkcionáló házát vehette meg. A '99-ben 28,1 millió forintra becsült ingatlanért 14,05 milliót kértek, de miután egyösszegben fizetett, elég volt 8 millió 429 ezer forintot leszurkolnia."

Azt hiszem, jobb, ha befogjátok a pofátokat.

Heindl Péter 2015.11.20. 10:27:32

Lehet, hogy mások is kérték már, de fontos lenne az első fokú ítélet szövegét, majd közzététele után a másodfokú ítélet szövegét is megismerni ahhoz, hogy meg lehessen ítélni az esetet. Civilként szeretnék ezerrel kiállni a jogállam elveit megsértő ügyekben. Ha még tényleg esett olyan bűn, amit egy nyugati jogállamban is elítélnének, akkor viszont azt ki kell mondani és persze akkor meg arra kell ezerrel hajtani, hogy mindenki - tehát a fideszes nomenklatúra-tagok is! - hasonló elbírálásban részesüljön a további hasonló törvénysértésektől való visszatartó hatás érvényesítése érdekében.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2015.11.20. 10:28:23

Eddig kva nagy pofad volt...most meg sipakolsz

Szánalom.

Secnir 2015.11.20. 10:31:24

@Heindl Péter:
"de fontos lenne az első fokú ítélet szövegét, majd közzététele után a másodfokú ítélet szövegét is megismerni ahhoz, hogy meg lehessen ítélni az esetet"

olvass vissza a blogon.

csak egy néző 2015.11.20. 10:31:36

"Kevesebb, mint a forgalmi érték harmadáért lehetett szolgálati lakást megvásárolni a Honvédelmi Minisztériumtól (HM) az első Orbán-kormány idején is. Akkoriban, 1999 januárjában jutott kedvezményesen Deák János nyugállományú vezérezredes is ingatlanhoz Budán: a 28 millió 98 ezer forintra becsült forgalmi érték éppen 30 százalékáért, vagyis alig több, mint 8,4 millió forintért.
hirdetés
Bár a vételár a vonatkozó rendelet szerint a forgalmi érték 50 százaléka volt, az ingatlant már 1992 óta bérlő Deák és felesége - ketten voltak a vásárlók - még ebből az árból is kapott 40 százalék kedvezményt, mert egyösszegben fizettek. A volt vezérkari főnök jelenleg a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) irányítója - tavaly júliusban nevezte ki erre a posztra miniszteri biztosként Hende Csaba honcvédelmi tárcavezető.

A Deák kedvezményes lakásvásárlását lehetővé tevő 6/1994-es HM miniszteri rendelet volt már érvényben akkor is, mikor 1995 februárjában Fodor Lajos - a későbbi első Orbán-kormány vezérkari főnöke - jutott 115 négyzetméteres állami lakáshoz a HM-től Zuglóban. (Ő akkoriban életrajza szerint életvitelszerűen nem is élt itthon, mivel 1995 és 1996 között az Egyesült Államok Nemzetvédelmi Egyetemén biztonságpolitikai szakon tanult Washingtonban - a szerk.)

A földszinti, társasházi lakás becsült forgalmi értéke 8,79 millió forint volt, a vételárat pedig 1,32 millió forintban határozták meg. Fodor - aki ugyancsak házastársával együtt vásárolta meg a lakást - a szerződéskötéskor csak 10 százalékot fizetett meg, a többit - 3 százalékos kamat mellett - 5642 forintos részletekben törlesztették 1996 augusztusáig. Akkor egyösszegben kívánták törleszteni a maradék 1,14 millió forintot, ami miatt 40 százalék kedvezményt kaptak, így 686 ezer forint vételárhátralékot kellett befizetniük. Így a csaknem 9 milliós ingatlanhoz végül összesen 919 ezer forintért jutottak - ez 10,4 százalék."

Van még kérdés?
Más szemében a szálkát, magáéban a gerendát sem.
Ugye, ugye?

Secnir 2015.11.20. 10:32:07

@Virág et.:
oké, akkor ugyanezen elv mentén rogán tóni kb 450 év börtönre számíthat...

Secnir 2015.11.20. 10:42:41

@Ballib Cenzúra:
"És perzse nem csak ennyi:
mno.hu/belfold/100_millio_forintert_vasarolt_gyerekeinek_lakasokat_fapal_laszlo-174549
100 millió forintért vásárolt gyerekeinek lakásokat Fapál László"

1. olvasd végig a cikk fejlécét, így védi a seggét az mno:
"Százmillió forintért vásárolt lakásokat két gyerekének Fapál László, a HM-es vesztegetési ügy vádlottja 2006-ban az elszámoltatási kormánybiztos szerint"
még egyszer:
" az elszámoltatási kormánybiztos szerint "
amiről később kiderült -csak azt már elfelejtették megírni-, hogy budai nem találta meg azt a lakást, amiről szó van. mindamellett (majd fapál megerősít, ha rosszul tudom) nem vett a gyerekeinek lakást.

a halál kamionja mindenkit elgázol 2015.11.20. 10:44:24

@csak egy néző: ha más lopott 8 milliót akkor ez a féreg lophat negyvenet? nálatok ez így működik ? vegyék elő az összeset, és ne egy évet kapjanak felfüggesztve, hanem értékarányosan, mondjuk a mindenkori minimálbérre átszámolva az időt üljék le!
vagy akkor most mindenki lophat kedvére?

neked mennyit sikerült lenyúlni a közösből hogy így véded ?

Anna Major 2015.11.20. 10:49:58

@high up!: én is hagynám a francba az egészet. Legfeljebb majd akkor kezdeném újra ha lenne végre független bíróság. Nem ér ez meg egy infarktust.
Mindenki tudja, hogy nem sárosak.

Burgermeister 2015.11.20. 10:50:22

Anyam....micsoda pazarlas. Visszamenoleg fizettesek ki mindenkivel az ertekbecslessel megallapitott arat. Mindenkivel!!!

high up! 2015.11.20. 10:53:48

@csak egy néző: "Bzdai Gyula...1994. május 3-án vásárolta meg " ...A fennmaradó vételárhátralékot 1994. június-1998. március között évi 3 százalékos kamattal terhelten, "

Micsoda???? 1994-májusban, héttel a választások után? Ez a maffiózó Budai még kibulizta magának, hogy a bukott madöf kormány kifizesse a vazallusait, mielőtt jönnek a komcsik? Aztán még ő pofázik korrupcióról?

Az meg a korrupció teteje, hogy az 1994-es 19%-os infláció mellett csak 3%-os kamatot számoltak fel Budai eftársnak??

Na, az is egy menthetetlen Átlaghülemagyar, aki még mindig képes agyhalált halni a fideszkomcsi-maszopkomcsi gengszter koalíció bármelyik tagjáért.

FOLYTASSUK!

csak egy néző 2015.11.20. 10:55:52

@Ballib Cenzúra:
Ennyit a magyar nemzet nevű szarról.
" a fiatalok feltehetőleg !!!! a szülők segítségével jutottak hozzá a főváros XIII. kerületében lévő luxuslakásokhoz."
"Budai adatai szerint!!!!"
" 2001-ben hárommillió forint munkáltatói kölcsönt kapott táborfalvai luxusvillája építkezéséhez"
"A volt államtitkár ezután – már 2001-ben – a honvédségtől ingatlanépítés céljára munkáltatói kölcsönben részesült, s azt négy évvel később visszafizette."
"Budai Gyula a hét elején azt állította, a lakásvásárlása húsz éve zajlott, így nem emlékszik annak részleteire"

Azt hiszem, mindkét oldal jobb lenne, ha kussolna, de azt hiszem egy zárkában is ülhetnének.

csak egy néző 2015.11.20. 11:03:44

@a halál kamionja mindenkit elgázol:
"ha más lopott 8 milliót akkor ez a féreg lophat negyvenet? nálatok ez így működik ? vegyék elő az összeset, és ne egy évet kapjanak felfüggesztve, hanem értékarányosan, mondjuk a mindenkori minimálbérre átszámolva az időt üljék le!
vagy akkor most mindenki lophat kedvére?

neked mennyit sikerült lenyúlni a közösből hogy így véded ?"

Rendesen szájba hugyoztad magad öcsém.DD

i.giphy.com/BbA2xn4phKE9O.gif

Mesélj már Arogán Tonyó, Szíjgyártó, Kósa huszi-tuszi Lajos, Mészáros gázos paraszt és a felcsuti Istenkirály haverodnak mennyit kellene ülnie, átszámolva a mindenkori minimálbérre?

Pipas 2015.11.20. 11:08:10

@csak egy néző: "És mesélj már akkor a kis köcsög Szíjgyártó "családi támogatással" vásárolt 160 millás paraszt barokk kéglijéről is."

A különbség annyi, hogy az egyikről a bíróság mondta ki, hogy törvénytelen volt, a másikról meg "csak egy néző".

Tudod, mint Bajnai, akiről filmet forgattak, de nyilván ártatlan, hiszen bíróságon nem tudták bizonyítani, hogy tényleg direkt csinálta amit csinált és nem azért, mert "nem értettek hozzá". :)

átlátó 2015.11.20. 11:22:51

...úgy vagyok minden, tehát kivétel nélkül minden hintalóval-ez alatt most értsük a politikusokat, szarok az érzékenységükre - tehát úgy vagyok, hogy amikor kormányra kerülnek, azzal kéne kezdenie egy nem különösebben képzettebb kommandónak,hogy "minden tizedik lépjen ki!" Ebben az esetben a kommandó etnikai hovatartozása teljesen mellékes. Ugyanis egyszerű a feladat, utána gödröt is ásni kell.

csak egy néző 2015.11.20. 11:31:45

@Pipas:
"A különbség annyi, hogy az egyikről a bíróság mondta ki, hogy törvénytelen volt, a másikról meg "csak egy néző".

Tudod, mint Bajnai, akiről filmet forgattak, de nyilván ártatlan, hiszen bíróságon nem tudták bizonyítani, hogy tényleg direkt csinálta amit csinált és nem azért, mert "nem értettek hozzá". :)"

Bravó komám.
Az egyik esetben jogos volt a bíróság a másik esetben pedig azért mentették fel, mert volt "komcsi" bírók ítélkeztek?

Ja és, majd, amikor Szíjgyártó pubi haverod kerül majd "független" bíróság elé, azt hiszem ő is és társai is beülhetnek abba a nagy közös cellába.
Csak sajnos, egyelőre úgy néz ki, hogy független bíróság ebben a korrupt 2/3-os országban egy darabig még nem lesz.
Azért ekkora a pofájuk és ezért tehetnek meg bármit.

a halál kamionja mindenkit elgázol 2015.11.20. 12:04:45

@csak egy néző: kinek a haverja, nekem nem.
üljék le amit érdemelnek! a belvárosi tolvaj is meg a dunakeszi is.
sajnos azok is az index főoldalon kárognak majd hogy a százmilliós lopás miatt kaptak egy évet felfüggesztve, ha egyáltalán.

Secnir 2015.11.20. 12:10:45

@a halál kamionja mindenkit elgázol:
"kárognak majd hogy a százmilliós lopás miatt kaptak egy évet felfüggesztve, ha egyáltalán."

nyilván van valami belsős információd arról, hogy milyen jogszabályt sértettek? csak azért kérdem, mert már egyszer az ügyészség is feladta a dolgot, mert nem találtak semmit...

CyberPunK 2015.11.20. 12:36:35

@Secnir: Csókolom, mit kell csinálni ahhoz, hogy én átlagos, fiatal ,versenyszférás adófizető állampolgár harmadáron vegyek lakást? Nem hármat, egyet. Törvényesen. De komolyan.

Secnir 2015.11.20. 12:42:16

@CyberPunK:
"mit kell csinálni ahhoz, hogy én átlagos, fiatal ,versenyszférás adófizető állampolgár harmadáron vegyek lakást?"

barátkozz rogánnal és az utódjával az V. kerületben.

vagy végezz el egy katonai főiskolát, szolgálj húsz évet, legyél legalább ezredesi rangban, legyen legalább két diplomád, és akkor szinte bármikor, ha lakhelyed és a szolgálati helyed között van cca 100 km.

CyberPunK 2015.11.20. 12:46:15

@Secnir: Ööö, ez hol van leírva, hogy ilyenkor harmadáron megvehetem a szolgálati lakást?

azértezszánalmas 2015.11.20. 13:10:21

@CyberPunK: Több ezren vettek szolgálati lakást harmadáron. A rendszerváltás után mi is megvettük amikor az önkormányzatok megszabadultak sok ilyen lakástól.
Még ismerős sem kellett.
1,2 millióért vettük és 4 ért adtuk el 7 év múlva.

Egyébként teljesen igaz, hogy a jogállamiság megcsúfolása ez az ítélet.
Letöltendő járna.

Pásztor Miklós 2015.11.20. 13:20:07

@Ballib Cenzúra: Nem értelek. Azt mondat nem érdekelnek a lopások. Ja, ha nem a fidesz lop az érdekel? Na jó tudjuk, hogy téged a szomszéd komondora nevelt fel, ezért ennyire "fejlett" az erkölcsi érzéked.

csak egy néző 2015.11.20. 13:22:04

@azértezszánalmas:
"Egyébként teljesen igaz, hogy a jogállamiság megcsúfolása ez az ítélet.
Letöltendő járna."
És neked?

CyberPunK 2015.11.20. 13:49:37

@Secnir: Nem értem, abban a vonatkozó értelmezésben albérleti díjról van szó, és nem 40 misi hozzájárulásról tulajdonszerzéssel kapcsolatban.

Gera 2015.11.20. 13:55:49

Továbbra is azt mondom, hogy ez a boldog 90-es években még elment, fátylat rá (nem azért mondom, mi lófaszt se vehettünk kedvezményesen...), de 2000 után már kurvára nem. Azt pont leszarom, hogy Fapállal vagy a többi hasonszőrű rendkívül "ügyes" emberrel lesz-e valami, de az összes ilyen lehetőséget egyszer és mindenkorra be kell szüntetni, mert ez egy rossz vicc, ezek a jóemberek szétlopják az államot. Bérlés és adásvétel is nyílt pályázaton, piaci árakkal. A bérlő kaphat egy elővásárlási jogot, de semmi kedvezmény.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.20. 14:01:05

@Ballib Cenzúra:

Ha annak, amit leírtál, csak a fele igaz, akkor Fapál et. még olcsón megúszta.

CyberPunK 2015.11.20. 14:01:40

@Secnir: Azt az utolsó linket olvasd el kérlek te is.

Miután nyugállományba vonult, miért is tartotta fent tovább a bérletet Zuglóban, ha már arra hivatkozik, hogy a munkahelye miatt kellett a szolgálati lakás? Nem gáz ez kicsit?

Még egy dolog: "
A vontakozó HM rendelet alapján a szolgálati lakásokat fő szabály szerint a szerzéstől számított 10 év elteltével lehet elidegeníteni, azonban a honvédelmi miniszter e szabálytól kellően megalapozott vagyongazdálkodási és lakásgazdálkodási érdek esetében eltekinthet, és a lakóépületet (lakás) értékesítésre kijelölhet."

Nagyon kíváncsi lennék, hogy mi volt az indok ebben az esetben. Főleg, hogy ez már a harmadik megtámogatott ingatlan.

Virág et. 2015.11.20. 14:11:24

@Secnir: Hagyd, nehézsúlyú szelektív olvasóval - funkcionális analfabétával próbálkozol vitatkozni.

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A fele se igaz.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.20. 14:11:43

@CyberPunK:

Én arra lennék kíváncsi, ekölcsileg hogyan indokolható meg, hogy valaki egynél több szolgálati lakást vásárol meg iszonyú kedvezménnyel - mert jogilag biztos jól le lehet papírozni.

És ha már megtette, akkor hogy van még bőr a képén a nyilvánosság előtt sajnáltatni és mártírként bellítani magát.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.20. 14:13:25

@Virág et.:

Vagyis csak egyetlen állami/szolgálati bérlakást vásárolt meg kedvezménnyel?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.20. 14:15:20

Csak azért kérdem, mert nincs kezdvem/időm végigolvasni az összes bejegyzést.

Virág et. 2015.11.20. 14:17:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ennél sokkal bonyolultabb. Olvasd el a többször belinkelt előző blogbejegyzést, ahol részletesen elmagyarázza, hogy mit vásárolt meg és miből.

Egyébként a dolog nyitja nem az, hogy hányat meg mennyiért, hanem hogy jogszerűen-e. A mai napig veszik harmadáron a HM-ben a szolgálati lakásokat, utoljára még Hende is vidáman osztogatta. Ha ez bűncselekmény,az akkor miért nem? Oda miért nem ír feljelentést Budai? Vagy maga ellen?

Az ítélet nem jogerős, majd az Ítélőtábla (és nem a Kúria, ezt a másiknak üzenem, aki végig ezt irogatta) eldönti. Talán.

Lord dr. Opál Sándor 2015.11.20. 14:21:02

Szerintem az itt leírt és az utóbbi évek sok más büntető jogi perének tartalmi indoklása, valamint eljárásjogi módszerei sokkal rafináltabbak, mint a Rákosi-rendszerben alkalmazott koncepciós pereké. Mi több, állítólag olyanok is részt vettek az eljárásban, akik a Kádár-rendszer idején nem csak a hazai titkosszolgálatok, hanem pl. a szovjet KGB és más külföldi titkosszolgálatok ügynökei voltak. A mostani beosztásuk alapján pedig joggal feltételezhető, hogy azoknak a titkosszolgálatoknak a jogutódai bolondok lennének, ha lemondanának az ilyen kétkulacsosok további alkalmazásáról. Részben ezért, részben a saját tapasztalataim alapján gondolom, hogy jelenleg olyanok is közreműködnek az ország irányításában, akiknek minden oka megvan arra, hogy lejárassák, félre állítsák, vagy ha az érdekük úgy kívánja, akár meg is gyilkoltassák a múltjukat és a jelenüket jól ismerő tanúkat.

CyberPunK 2015.11.20. 14:24:59

@Virág et.: Elolvastam többször, ezt esetleg megmagyaráznád?

"A szolgálati nyugállományba vonult személyek esetében a honvédség a szolgálati lakással már nem rendelkezhet, azonban a nyugállományba vonulás a lakásbérleti jogviszonyt nem érinti."

De felteszem még egyszer a kérdést, ha volt tulajdona, és a szolgálati lakást azért tartotta fent, mert itt dolgozott, és nyugdíjba vonult, tehát már nem is lett volna rá szüksége, akkor miért bérelhette tovább azt az ingatlant? Illetve ebből hogy lett lakásvásárlás? Ennyire megszokta egy év alatt, és lelki válságot okozott volna hazaköltözni Táborfalvára, vagy mi?

csak egy néző 2015.11.20. 14:29:53

"BUDAI GYULA MÉRLEGE: 1434 ÜGY, JOGERŐ ÍTÉLET NÉLKÜL"

Hoppá, egy kis homokszem a gépezetben.

"A bíróság első fokon elítélte Budait azért is, mert lejárató szándékkal, valótlanságokat állított Ács Sándornéról, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetőjéről a Kishantos-ügy kapcsán. Budai olyan valótlanságokat állított, mint például hogy Ács Sándorné 600 hektárnyi állami földterületet bérelt Kishantoson és a környéken, amelyeknek bérleti díját nem fizette, illetve hogy az állítólagos hátralékkal kapcsolatos részletfizetést eszközölt ki neki Ángyán József. A bíróság 800 000 forint kártérítésre és elégtétel adására kötelezte a Budait"

Budai sikere vitathatatlan.

vastagbor.blog.hu/2012/08/31/beszamoltak

No komment.

i.ytimg.com/vi/8hwJ4Wx_XYo/hqdefault.jpg

Virág et. 2015.11.20. 14:32:04

@CyberPunK: Ezt én honnan tudjam? Nem én írtam sem a jogszabályt, sem nem én vagyok Fapál. Világosan leírják, hogy a bérleti jogviszonyt nem érinti, tehát tovább bérelheti nyugodtan. Ahhoz kellett a sikeres kérelem, hogy meg is tudja venni. Megvette.

Egyébként itt a probléma azzal van, hogy egy sokévtizedes és ma is zajló, a vádlók kenyéradói által ebben a percben is alkalmazott gyakorlatról van szó, amely esetében két ember ügyét kriminalizálták, a többi ezrekét meg nem. Mert legalább ennyien éltek szolgálati vagy tanácsi lakás vásárlásának jogával az átkos óta és még az alatt is. Ha bűncselekmény, akkor álljon bíróság elé MINDENKI, ne csak azok, akik perpill politikailag nem tetszenek. A törvény előtt legyen már mindenki egyenlő és ha nem az, akkor engedtessék már meg, hogy a nevén nevezzük a renszert, az eljárást és az ehhez asszisztáló és még szabadlábon lévő ügyészséget és egyelőre még hivatalban lévő bírókat.

Secnir 2015.11.20. 14:36:09

@CyberPunK:
"De felteszem még egyszer a kérdést, ha volt tulajdona, és a szolgálati lakást azért tartotta fent, mert itt dolgozott, és nyugdíjba vonult, tehát már nem is lett volna rá szüksége, akkor miért bérelhette tovább azt az ingatlant?"

huh. nehéz eset vagy, de kibogozom neked.
viszkisdoboz.blog.hu/2011/06/29/13_lakasugy
ír, olvas értelmez.
-2005 május: kibéreli a kecót
-2006 április-május: nyugállományba vonul. le kellene adni a kecót, ezért:
-2006 május: "2006. május hónapban lakóépület elidegenítésre kijelölési iránti kérelmet írtam a honvédelmi miniszternek, amelyről a miniszter a 6/1994. (IV. 30.) HM rendelet 97. § (2) bekezdés alapján döntést hozott, és a lakást elidegenítésre kijelölte. ", és azért a miniszternek írt, mert "A vontakozó HM rendelet alapján a szolgálati lakásokat fő szabály szerint a szerzéstől számított 10 év elteltével lehet elidegeníteni, azonban a honvédelmi miniszter e szabálytól kellően megalapozott vagyongazdálkodási és lakásgazdálkodási érdek esetében eltekinthet, és a lakóépületet (lakás) értékesítésre kijelölhet."
a HM felajánlotta értékesítésre, amit elfogadott. ára (a tv alapján):

ami pedig az árat illeti:
forgalmi érték: 65m huf
alapár: 30m forintig 15m (a jogszabály szerint) + a 30 m forint feletti rész 80%-a (15m+28m=43m)
kedvezmények: szolgálati jogviszony miatt a 30m forint feletti részből -15%
egyösszegű kifizetésnél további 40%
így jött össze a 22m huf

jelzem, ez mindenkinél így volt, és így van a mai napig.

CyberPunK 2015.11.20. 14:36:35

@Virág et.: Oké, de akkor ne azért vinnyogjon ez a jogtudó, hogy elkaszálták kemény egy év felfüggesztettre (feleennyiért háromszorennyit is bevállalok, de komolyan!), hanem azért, hogy akkor kaszáljanak el mindenkit, nem?

Elég necces az a hozzáállás, hogy a gyorshajtók nagyrésze nem kap büntit, akkor én miért kaptam...

CyberPunK 2015.11.20. 14:38:09

@csak egy néző: Ez még mindig albérleti hozzájárulásról szól, és nem tulajdonszerzésről.

CyberPunK 2015.11.20. 14:41:09

@Secnir: Igen, erre írtam, hogy érdekelne az indok. Illetve hogy hogyan jutott el egyik mondatbül a bérelhetem továbból, a következő engedéllyel megvehetem mondatig. Innen hiányzik a jogi indoklás erősen.

Virág et. 2015.11.20. 14:42:35

@CyberPunK: Nagyon rossz a hasonlatod. Úgy lenne pontos, hogy BEMÉRT gyorshajtók közül csak ők kapnak, a többiek ugyan bemérték őket, nem kapnak csekket. Abban igazad lenne, csak épp ilyen nincs a valóságban. A be nem mért gyorshajtók ugyanis a LÁTENCIA körébe esnek, míg itt minden HM és BM és egyéb tanácsi lakással kapcsolatos okirat ott van a hatóságok kezében. Nincs látencia, szándék nincs. És még megjegyzem: a hatóság a tudomására jutott bűncselekmény esetében köteles feljelentést tenni. Akkor most mindenki bűnpártoló a HM-ben mert nem jelentik fel Hendét pl?

Egyébként, ha egy jogszabályban foglalt eljárásrend betartása bűncselekményt jelent, akkor nem kéne a jogszabályt a. megváltoztatni a jogalkotónak (5 éve kik is azok?), b. legalább nem alkalmazni azt is Hende úrnak meg a többieknek adddig is?

Virág et. 2015.11.20. 14:44:51

@CyberPunK: Miért hiányozna? Benne van a jogszabályban, hogy megveheti. A főszabály az, hogy 10 év elteltével, ez alól kapott felmentést és megvehette már hamarabb.

Csak hogy értsd, ha nem tekintenek el tőle, akkor idén pontosan ugyanennyiért vehette volna meg, mert 2015-ben járt volna le a bérleti jogviszony 10. éve. A mai ítélet szerint az is ugyanúgy bűncselekmény lett volna.

CyberPunK 2015.11.20. 15:00:26

@Virág et.: Nem éppen, az van a jogszabélyban, hogy ha kijelölnek egy lakást eladásra, akkor megveheti az aktuális bérlő. Itt viszont a bérlő kezdeményezte, hogy adjátok már el nekem a lakást. Ezt hívják hűtlen kezelésnek és korrupciónak. Persze bizonyíték nincs, de ne állítsuk már be ezt teljesen rendbenlévő dolognak.

Virág et. 2015.11.20. 15:13:53

@CyberPunK: Várjál már, a bérlő nem kérheti, hogy adják el neki a lakást? Ezt hol olvastad ki a jogszabályból, mert erre én is kíváncsi lennék. Hogy az konkrétan kizárná vagy egyáltalán szabályozná, hogy kinek az indítványára jelölheti ki a tulajdonos hatóság, hogy eladásra felkínálja-e lakást vagy sem.

És nem, nem ezt hívják hűtlen kezelésnek. Azt hívják hűtlen kezelésnek, amikor valakit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz. Juhász Ferenc az ítélet szerint sem sértette meg a fenti vagyon kezelésére vonatkozó jogszabályt (rendeletet), tehát a kötelességének megszegését kimondani igen érdekes, amikor nem vitatottan a jogszabálynak megfelelően (azaz jogszerűen) járt el.

Virág et. 2015.11.20. 15:15:47

@CyberPunK: A vételárat pedig szintén a jogszabályban meghatározott számítási mód szerinti kedvezmények alapján állapították meg.

... ahogy tették annak idején Budai Gyula lakásával is. Akinek a védekezése az volt, hogy régen volt, meg kicsi is volt a lakás. Így kapott félmillióért 2.8 milliós ingatlant. Ami akkor nem kis pénz volt.

Ne hülyítsük már egymást.

CyberPunK 2015.11.20. 15:18:33

@Virág et.: 1. Az elidegenítés előkészítése

2. § (1) A helyi lakásgazdálkodási szerv az MH Összhaderőnemi Parancsnokság, valamint a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv és a HM központi lakásgazdálkodási szerv útján, az e célra honvédelmi miniszteri utasításban meghatározottak szerint rendszeresített adatlapon kezdeményezheti a honvédelemért felelős miniszternél (a továbbiakban: miniszter) a HM vagyonkezelésű lakás elidegenítését. A budapesti helyi lakásgazdálkodási szerv a HM vagyonkezelői feladatokat ellátó szerv és a HM központi lakásgazdálkodási szerv útján kezdeményezheti a HM vagyonkezelésű lakás elidegenítését

Itt nem szerepel az, hogy a bérlő kezdeményezheti. Igaz, hogy a rendelet a 2013-as állapotokat tükrözi, nem tudom mi szerepelt ebben régen. Teljes rendelet: net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1300008.HM

lanyi 2015.11.20. 15:19:11

11. § (1) A szolgálati lakás a következő feltételek együttes fennállása esetén idegeníthető el:
a) a lakás a költségvetési szervnél elhelyezés céljára feleslegessé vált, és
b) a költségvetési szerv vezetője a lakás szolgálati jellegét megszüntette.

Budapesten minden hivatásos katona rendelkezik lakóingatlannal?

Csak azért kérdem, mert ha egy is van akkor bizony megvalósult a bűncselekmény..

CyberPunK 2015.11.20. 15:19:41

@Virág et.: Amiért szintén kart kellene levágni. Tényleg fejezzük már be azt, hogy miért korrekt a másik ügy, mert nem az, csak itt most erről az esetről vitázunk.

Virág et. 2015.11.20. 15:35:50

@CyberPunK: Na, akkor sorjában. Gondolom nem vagy jogász, ezért kiemelem, mert fontos: kezdeményezni =/= indítványozni. Ezek nem szinonímák. A kezdeményezés az eljárás része, az indítványozás az egy kérelem. Kérelmet írni bármire lehet, legfeljebb elutasítják. A kérelmet Fapál megírta és az arra jogosult szerv elbírálta és maga kezdeményezte. Mondom, az eljárást hiába boncolod, a mostani bírósági ítélet sem talált benne semmi kifogásolni valót (az előző, a felmentő ítélet meg nyilván nem), neked se fog sikerülni a fotelből.

A 11.§ vonatkozásában az a költségvetési szerv vezetőjének a döntése, aki a miniszter és aki így döntött. Amihez joga volt, ő maga ítéli meg, hogy mely ingatlan szükséges erre a célra és mely nem. Egyébként a lakás szolgálati lakás jellege Fapál jogviszonyával megszűnt, ezt ő maga írta. Mondom, az eljárást ez, a bűnösítő ítélet sem nevezte jogsértőnek, azt állította, hogy bár formailag megfelelt a rendeletnek, az még lehet bűncselekmény, ami vicc.

"Tényleg fejezzük már be azt, hogy miért korrekt a másik ügy, mert nem az, csak itt most erről az esetről vitázunk."

Erről szól az egész vita, ember! Engem Fapál sorsa annyira érdekel csak, mint Budai meg a többi sorsa. Itt pontosan arról van szó, hogy egyeseknek mindent lehet, másoknak meg semmit sem. Ez nagyon nem XY -ról szól. Legalábbis nekem nem. Hanem a jogbiztonságról és az csak úgy vizsgálható, ha rendszerben nézzük.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.20. 15:38:51

@Virág et.:

"Azt hívják hűtlen kezelésnek, amikor valakit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz."

Juhász Ferenc a saját vagyonával gazdálkodott? - Nem.

Okozott vagyoni hátrányt? - Igen.

Virág et. 2015.11.20. 15:43:28

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Juhász Ferenc a saját vagyonával gazdálkodott?"

Melyik miniszter gazdálkodik a saját vagyonával?

"Okozott vagyoni hátrányt?"

Nem okozott. A jogszabály szerinti számítási módszer szerint értékesítette, mint ahogy ma is értékesítik a HM ingatlanokat, ahogy tették Hende alatt is és teszik most is.

Kihagytad a legfontosabb tényállási elemet:

"kötelességének megszegésével"

A miniszter kötelességét a jogszabályok írják le. Az erre vonatkozó kötelességeit a már idézett rendelet. Annak a törvényszék szerint sem vitatottan megfelelt az eljárása. Hol van itt kötelességszegés? Ez nem szubjektív, hanem objektív fogalom.

@CyberPunK: Mondok egy egyszerűbb példát:

Jogszabálytervezethez módosító indítványt csak arra jogosult (pl. országgyűlési képviselő) tehet, én nem. De szeretném, ha a pl. a kutyakozmetika üzemeltetéséről szóló tervezethez a kerületi képviselőm vagy akár a szakminiszter hozzászólna, módosítaná úgy, ahogy nekem tetszik. Írok neki egy levelet és erre kérem, aminek ő eleget tesz.

Akkor most én kezdeményeztem a jogszabály módosítását, holott erre nekem jogom sem volt?

CyberPunK 2015.11.20. 15:50:40

@Virág et.: Szóval Szerinted az hogy jogilag rendben van az erkölcsös is? Ne haragudj, de neked mennyi esett eddig le a közösből? Amúgy igen, nem vagyok jogász.

CyberPunK 2015.11.20. 15:51:47

@Virág et.: Tehát intézményesített rablás zajlik a HM-ben? Fasza!

Virág et. 2015.11.20. 15:53:03

@CyberPunK: Miután itt JOGI felelősség, büntetőjogi felelősség kimondásáról van szó, ezért igen, az számít, ami jogilag számít. Az erkölcsről majd ítélkezik a közvélemény, a bíróságnak nem ez a dolga.

Nekem közösből eddig 0 Ft esett le összesen. Csak én olyan ember vagyok, aki szereti, ha a jogszabályokat mindenkire egyenlően alkalmazzák és nem szelektálnak politikai szimpátia alapján. Különösen nem a büntetőjog terén.

Virág et. 2015.11.20. 15:54:06

@CyberPunK: És a BM-ben is. Meg az önkormányzatoknál is. Egyébként már jóval a rendszerváltást megelőzően is ez zajlott.

Hogy ez micsoda, azt nem én fogom megítélni, de valahogy eddig egyik rezsim (mostanit is beleértve) sem igyekezett ezt a szisztémát eltörölni...

Secnir 2015.11.20. 16:00:59

@CyberPunK:
(pszt. csak hogy tud, ügyvéddel vitázol jogszabályokról. zugugyved.blog.hu , ha van még, onna ismerjük :-) )

CyberPunK 2015.11.20. 16:04:52

@Virág et.: Bocs a felvetésért. Tulajdonképpen igazad van. De attól még tolvajnak tartom.

CyberPunK 2015.11.20. 16:06:41

@Secnir: Nem akarok jogszabályokról vitatkozni, semmi értelme. Elhiszem hogy törvényes volt minden. Ahogy bizonyos marhavagonok indítása is...

Virág et. 2015.11.20. 16:14:06

@CyberPunK: Annak tartod, aminek akarod. A lényeg, hogy a bíróság - majd jogerősen - minek fogja tartani és hogy az megfelel-e a jogszabályoknak, mert a bíró se dönthet akárhogyan.

A marhavagonos példád nagyon extrém. Akkor állná meg a helyét, ha a második világháború után az angol-francia-amerikai felelősségre vonók (az oroszokat szándékosan nem említem) ugyanúgy továbbra is vagonírozták volna be a zsidókat, de közben azért felakasztják az auschwitzi táborparancsnokot ugyanezért.

vakapad 2015.11.20. 16:24:16

@CyberPunK:

Akkor most Polt-Palásthy Marianna ötmilliós fizetése az MNB-ben lopás?

vakapad 2015.11.20. 16:25:42

@Virág et.:

És a világháború előtt is mindenütt ugyanez lett volna a gyakorlat.

CyberPunK 2015.11.20. 16:38:39

@Virág et.: Azért remélem, hogy a salátatörvényeink elintézik, hogy megszopassák rendesen. Ha nem emiatt, akkor másért.

Oks, kár volt felhoznom, én csak annyit akartam ezzel mondani, hogy attól még, hogy most valami törvényes nem feltétlen etikus is.

@vakapad: Az egész MNB egy lopás, és az állami vagyonnal való gazdálkodásának a megcsúfolása.

vakapad 2015.11.20. 17:05:48

@CyberPunK:

Örülök, hogy te minden körülmények között etikus vagy, és sohasem használod ki a törvény adta lehetőségeket, még ha neked kedvező, és mindenki így csinálja, akkor se.

Magam ugyanakkor gyarló vagyok, mert éltem az előtörlesztési lehetőséggel olyan árfolyamon, amely már lopásnak minősül. Ugyanakkor remélem, hogy nincs olyan salátatörvény, amely alapján majd hat/nyolc/tíz év múlva megszívatnak.

CyberPunK 2015.11.20. 17:19:15

@vakapad: Ezzel most tulajdonképpen arra célzol, hogy lopjuk szét az államkasszát, csesszük még jobban szét ezt az országot, hátha fullba tudjuk nyomatni a szemétdombot gyermekeink és unokáink számára?

vakapad 2015.11.20. 18:58:26

@CyberPunK:

Én csak örültem kifogástalanul etikus viselkedésednek, és bevallottam, hogy én, ha a törvény engedi, kihasználom a kihasználhatókat. Nem szeretném a fiatalkorom óta rámlőcsölt "élhetetlen" jelzőt tovább viselni. Majd ha mindenki etikus lesz, akkor én se csak törvényes.
süti beállítások módosítása