A Tábornok-per megismételt eljárásában az ügyészek 2018 márciusában perbeszéddel fejezték be munkájukat, majd ezt követően – szokatlan módon – még írásban is végminősítettek, amelyet maguk küldtek ki postán a vádlottaknak.

Így 7 év után a bíróság, a védőm és én is végre megtudhattuk, hogy az államügyészek milyen bűncselekmény elkövetésével vádolnak.

Ennek persze az lett a következménye, hogy a tisztességes eljárás szabályainak „betartása” miatt a bizonyítási eljárás lezárást követően kerültem abba a helyzetbe, hogy védekezni tudjak. Mikor is? Mi jön legközelebb? Hát persze, az utolsó szó joga! Így tisztességes, igazságos és egyébként is rendben lévőnek LÁTSZIK!

Tettesi pozíciómat tartalmazó, 7 éven át változatlan minősítésből újólag lefokoztak pszichikai bűnsegéddé, a viszkis doboz ügyben pedig nem kértek döntést a bíróságtól drága jó ügyészeink. Tehát az ment a kukába!

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ismertem fel a katonai ügyészek tévedését.  Kezdettől fogva nyilvánvaló volt számomra, hogy nem lehetek önállóan gazdálkodó szervezet vezetője, mert közigazgatási államtitkárként a Honvédelmi Minisztérium hivatali szervezetét vezettem, és a vád nem is tartalmazta, hogy a HM-ben bárminemű ún. pénz visszaosztási rendszer alakult volna ki.

Az némileg a padlóra tett, hogy pont Oláh János XVI. r. vádlott elkövetési időszakban enyhe fokban korlátozott elmebéli beszámítási képességét kellett volna – közelebbről meg nem határozott módon – erősítenem.  

Annak azért kimondottan örülök, hogy az ügyészek végminősítésére (vagyis arra, hogy ki, mit követett el) nem a védőbeszédek elhangzása után került sor, mert ha én nem is, de legalább védőm, dr. Kovátsits László ügyvéd a védőbeszédében tudott reagálni a katonai ügyészek megváltoztatott vádbeli álláspontjára.

                                           Dr. Kovátsits László védőügyvéd

A védőbeszédet védőm hozzájárulásával teszem közzé fejezetenként. Most ügyvédem védőbeszédének III. fejezetet olvashatják, amely a vád megalapozatlanságáról szól.

Íme:

A Be. 2. § (2) bekezdése szerint akkor törvényes a vád, ha a vádemelésre jogosult a bírósághoz intézett indítványában meghatározott személy pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekménye miatt kezdeményezi a bírósági eljárás lefolytatását.

A vád tárgyává tett cselekmény körülírása akkor pontos, ha a vádló indítványában ismertetett történeti tényállás hiánytalanul tartalmazza a bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek megfelelő konkrét tényeket: az elkövetési magatartást, a cselekmény megvalósításának helyét és idejét stb.

A vád történeti tényállása nem tartalmazza a fentiek szerint körülírt módon a törvényi tényállásnak megfelelő konkrét tényeket.

A vádirat gyakori szóhasználata a „pontosan meg nem állapítható alkalommal és helyszíneken”, „pontosan meg nem állapítható körülmények között”, „pontosan meg nem állapítható időpontban”, „pontosan meg nem állapítható arányokban”. Konkrét tények hiányában a II. r. vádlott védekezése is szinte lehetetlenné vált, ami a II. r. vádlott védekezéshez fűződő jogát sértette.

Az I. vádpont az alapvádiratban rendre ugyan azt a szöveget tartalmazta minden egyes alvádpontnál: „.. továbbá az 50%-os megállapodás alapján III. r. vádlott közvetítésével II. r. vádlott is a fele összeg erejéig.” Az alapvádirat nem tartalmazza, hogy pontosan mikor, ki, kitől, hol, milyen eredetű pénzt vett át. Az összegek megállapítása Oláh János nyomozati szakaszban tett egyes vallomásain alapul, amit a 2018. január 12. napján kelt vádirati tényállás módosítása útján a katonai ügyészek számoltak ki és pontosították, hogy mit is értenek a „fele összeg erejéig” szövegrész alatt.   

A vádirat és annak módosítása nem tartalmazza, hogy a II. r. vádlottnak, mint hivatalos személynek a közigazgatási államtitkári működéséhez kapcsolódó elemeket. A katonai ügyész által csatolt HM Szervezeti-és Működési Szabályzat egyértelműen bizonyítja, hogy a II. r. vádlott közreműködésére a vád tárgyává tett cselekményekhez nem volt szükség.

A lefolytatott bizonyítás alapján az okirati bizonyítékok és a tanúkihallgatások azt igazolják, hogy a vád tárgyává tett cselekmények két szervezetnél, a HM PNRI (később NRH) és a HM Térképészeti Kht.-nál történtek. Mindkettő önálló gazdálkodási jogkörrel rendelkezett, így fel sem merülhetett, hogy a II. r. vádlott közreműködése bármilyen okból szükséges lett volna.

Sőt, a II. r. vádlott esetleges beavatkozása hatáskört vont volna el az érintett szervektől, amit a jogszabályi rendelkezések nem tettek lehetővé. A vád nem tartalmazza, hogy a II. r. vádlott hivatali működése során visszaélt volna hivatali hatalmával vagy bármilyen formában segítséget nyújtott volna a bűncselekmény elkövetéséhez. A II. r. vádlott az érintett költségvetési, illetve gazdálkodó szervezet részére pótlólagos költségvetési forrásokat nem biztosított, szabálytalannak minősített beszerzést nem talált szabályosnak stb.  

Az ügyészi perbeszédben ugyan megjelent a vádiratban szövegszerűen le nem írt olyan tevékenysége a II. r. vádlottnak, amely hivatali működéséhez kapcsolódott (pl. közbeszerzési eljárás lefolytatásának engedélyezése, vagy eredményes beszerzésnek a közigazgatás hallgatása útján való tudomásul vétele), azonban ehhez még perbeszédében sem kapcsolt semmiféle negatívumot az ügyészség, ezért azt a védelem indítványozza azt figyelmen kívül hagyni. Soha nem merült fel az eljárás során, hogy a II. r. vádlott szabályokat szegett volna meg annak érdekében, hogy az ún. visszaosztott pénzben érdekelt Oláh János XVI. r. vádlottat kedvező helyzetbe hozza.  

A vád megalapozatlanságát alátámasztja az is, hogy az állítólagos ún. 50%-os megállapodásra, illetve II. r. vádlott bevonására azért került sor, hogy a katonai szervezetet megerősítsék, a HM PNRI feladatrendszerét bővítsék(vádirat 11. oldal második bekezdés).

A katonai szervezet „megerősítését” éppen maga a vádirat cáfolja:

1. Ténykérdés, hogy a vádiratban szereplő szerződéses jogviszonyok egyike sem II. rendű vádlott államtitkári időszaka (vádbeli időszak) alatt jött létre;
2. A szerződéses jogviszonyok közül vannak olyanok, amely esetében II. rendű vádlott államtitkári időszaka (vádbeli időszak) alatt a szerződéses állományok, szerződéses összegek csökkentek. Pl. a vádirat 21. oldalának harmadik bekezdése azt tartalmazza, hogy 2005-ben és 2006-ban a delegációs szállításokhoz köthető teljesítések után az …… Kft. kisebb összeget adott át, mint korábban;
3. A szerződéses jogviszonyok között szereplő I/3. vádpont alapját képező HM PNRI, HM NRH – ……. Kft. közötti jogviszony 2005-ben 7 hónapon keresztül nem létezik, míg 2006-ban nem történik ún. visszaosztás;
4. A szerződéses jogviszonyok alapján ún. visszaosztására kerülő pénzekben történő megállapodásban egyik esetben sem II. rendű államtitkári időszaka alatt (vádbeli időszak) állapodtak meg. A vádirat szerint Oláh János, XVI. r. vádlott 2001 vége és 2004 tavasza közötti időpontokban állapodott meg a szerződéses beszállítókkal az ún. visszaosztott pénzekről. II. r. vádlott pedig 2004. decemberében került kinevezésre a HM közigazgatási államtitkárává.

A vádirati tényállás valótlanságát, pontatlanságát tovább erősíti az összegszerűség tekintetében megfigyelhető ellentmondások. Bár maga az összegszerűség pontatlansága nincs közvetlen kihatással a vád által megjelölt bűncselekmény minősítésére, de arra igen is rávilágít, hogy a II. r. vádlott terhére megállapított összegszerűségek - melyeket a vádló 2018. január 12. napjától nem körülbelüli, hanem pontos összegként jelöl meg – már nem felelnek meg a vád bizonyítékaként megjelölt Oláh János, XVI. r. vádlott által állított összegekkel.

A vádirat 10. oldalának második bekezdése rögzíti, hogy már 2001-ben megkérdőjeleződött a HM PNRI léte, tehát 2004. év végén és 2005. év elején, azaz II. r. vádlott államtitkári kinevezését követően már teljesen életszerűtlen a HM PNRI megerősítéséről beszélni. A II. r. vádlott a honvédelmi minisztertől kinevezését követően azzal a feladattal lett megbízva, hogy csökkentse a HM és háttérintézményei létszámát és költségvetési támogatását, ami a HM PNRI-re is vonatkozott. 2005. április 01. napjával a HM PNRI megszűnt és létrejött a kisebb költségvetéssel és létszámmal rendelkező HM NRH.

A vádirat megalapozatlanságát támasztja alá, hogy az ügyészség vádirata olyan valótlan tényeket tartalmaz, amelyet semmilyen bizonyítékkal – még Oláh János XVI. r. vádlott vallomásával sem - támasztott alá. A vádirat 11. oldalának második bekezdése ugyanis tényként rögzíti, hogy „Ezt követően a III. r. vádlott I. r. vádlott és Oláh János dandártábornok közösen előterjesztett kéréséről tájékoztatta  II. r. vádlottat és abban egyeztek meg, hogy az I. r. vádlottól és Oláh János dandártábornoktól a különböző gazdasági társaságoktól az általuk nyújtott szolgáltatások ellenértékéből „visszaosztott” pénzek 50 %-át kérik.” Mikor, kik, hol és miben egyeztek meg? Hol van egyáltalán erre bármilyen bizonyíték? A vádhatóság képzelődése – álláspontom szerint - nem képezheti a vádirat történeti tényállását.

A vádirat 11. oldalának első bekezdése rögzíti, hogy Oláh János, XVI. r. vádlott 2004. év elején ítélte meg úgy, ahhoz, hogy biztonságosabban működjön az ún. visszaosztási rendszer más személyeket is be kell vonni, nevezetesen a HM EI Rt.-t. Ekkor még II. rendű vádlott nem volt államtitkár. Később a vádirat (sem Oláh János XVI. r. vádlott) nem tesz arról említést, hogy Oláh János XVI. r. vádlott még ez után is úgy ítélte meg, hogy erősíteni kellene a hamarosan mindenki által tudottan átalakuló szervezetet.

A vádirat 12. oldalának negyedik bekezdése azt tartalmazza, hogy II. rendű vádlott 2005. év elejétől 2006. év júniusáig III. rendű vádlott közvetítésével kapott pénzösszeget. Teljesen életszerűtlen az, hogy III. rendű vádlott miután – a bíróság előtt már ismert okból - megszűnt kommunikációs tanácsadói megbízási szerződése, bármiben is közreműködött volna. Érdekes módon a vádirat elfelejti megemlíteni, hogy meddig volt III. rendű vádlott II. rendű vádlott tanácsadója. III. r. vádlott csak a 2005. évben és abból is 4 hónapig (2005. március 01. napja és 2005. június 31. napja között) volt II. r. vádlott tanácsadója.

Az is teljesen életszerűtlen hogy pár héttel az államtitkári kinevezése után, illetve - figyelembe véve a vádirat szavait - már kinevezésekor, akár Oláh János, XVI. r. vádlott, akár bárki más felvegye a kapcsolatot II. rendű vádlottal, anélkül, hogy előzetesen feltérképezték volna, hogy milyen veszélyt jelenthet a II. rendű vádlott a már kialakult ún. visszaosztási rendszerre.

II. rendű vádlott új személynek számított a Honvédelmi Minisztériumban, hisz előtte ebben a szervezetben sosem töltött be beosztást, így sem Őt, sem Ő nem ismerhette, maximum névről Oláh Jánost, illetve azon vádlott társakat, akikkel állítólag a vádirat alapján – III. r. vádlott közreműködésével - megállapodott az ún. visszaosztási pénzekből való részesedésben. Hisz az államtitkári kinevezéskor illetve pár héttel a kinevezés után még azt sem tudhatta senki a vádlott társak közül, hogy II. rendű vádlott esetleg fedett beosztást lát-e el. Egy, a vádirat szerint 2001-től működő rendszerbe idegen személyek beavatása teljesen életszerűtlen.

Folytatása következik.