Tényleg azon múlik „az évszázad korrupciós pere”, hogy Oláh János bevette-e vagy sem? És ha igen, akkor pontosan hány órakor? Mert hátha korán, így már nem állt a dilibogyók hatása alatt a kihallgatása idejére?
Ez egy szalmaszálnál is gyengébb kapaszkodó, uraim! Mert, ha elég korán felkeltenek valakit (elárulom, hajnali négykor volt szállításkor ébresztő, 2-3 óra várakozás a központi, majd a helyi csurmában, aztán az órákon tartó kihallgatás étlen-szomjan), akkor a teljesen „normális” krapek is olyan zombi már ekkora, hogy hajlamos menekülőre fogni a dolgot. - Hol kell aláírni? Mit akarnak hallani, uraim? - S már lehet is jegyzőkönyvezni azt, amit csak akarunk.
Amúgy is stresszes állapot egy ügyészi kihallgatás, a magánzárkás előzetes fogvatartás körülményeiről nem is beszélve.
.jpg)
Jobbra az első zárka az enyém volt, velem szemben Budaházy György raboskodott.
Egyébként mivel Oláh János folyamatosan szedte a tudatmódosító szereket, ezért hatásuk folyamatos a szakértők szerint. Tehát tök mindegy, hogy hány óra hány perckor vette be.
Ha egy drogos meg nem jut időben anyaghoz, akkor jönnek az elvonási tünetek, és megint csak arra tud gondolni, hogy: menekülés! - Hol írjam alá? Mit akartok hallani? - És már lehet jegyzőkönyvezni azt, amit csak akarunk.
Többek között ezért nem lehet figyelembe venni egy tudatmódosító szerek hatása alatt álló vallomását.
Nyomozni kell, ügyész urak! Nyomozni, nyomozni, nyomozni!
Nem letartóztatni, fenyegetni, becsapni és hitegetni, hanem valódi nyomozást végezni!
Tudják, Nyomozó Főügyészség!
Az a baj, hogy Magyarországon a katonai ügyészek a jogi egyetem elvégzése után rögtön bekerültek a katonai ügyészségre. Nyomozási tapasztalatuk egyenlő volt a nullával. Amikor ezred nyomozótiszti tevékenységet végeztem (nekik), akkor ébredtem rá, hogy azt sem tudják, mi is az a szolgálati szabályzat, eszik-e vagy isszák a századnaplót vagy akár egy szolgálatvezénylést.
Sok embert védtem ügyvédként „megalapozott” ügyészi vádjaik ellen. Sikeresen. Nem szerettek a katonai ügyészek, fel is jelentettek az ügyvédi kamaránál, hogy kicsináljanak, de a kamarából jogellenesen mégsem ők, hanem az első Orbán-kormány idején a Fidesz egyik oszlopos tagja, Wachsler Tamás HM közigazgatási államtitkár rúgatott ki. A bíróságon pedig nyertem ellenük.
Ügyész urak! Hol vannak a kétséget kizáró bizonyítékok?
Mert tudják, ha lennének ilyenek, akkor nem azon múlna ez az ügy sem, hogy bevette-e vagy sem?
Mert, ha nyomoztak volna, akkor már a nyomozati szakban kiderül, hogy ártatlanul vádolnak meg?
De hát nem ez volt a cél.
Ja, hogy az volt a felsőbb utasítás, hogy csak az Isten szerelmére, ki ne derüljön valami! Mert akkor megbukik a jól felépített koncepciónk. Pedig milyen szép, hihető mese! Nokiás doboz, viszkis doboz, akármilyen doboz, hogy legyen valami formája is.
De nyomozni azt nem szabad, mert akkor kiderül, hogy:
- a miniszter nem iszik alkoholt
- a miniszter nem ünnepel névnapot, szülinapot
- a minisztert nem lehet ajándékozni
- „szakmai megbeszélésem” Oláhval „édes kettecskén” sose volt
- a folyosók, irodák be vannak kamerázva a minisztériumban
- mikor is volt, nincs időpont
- honnan is volt, nincs eredet
- ki kit korrumpált volna, és miért
- mennyi is volt összegszerűen a mintegy X összeg
- viszkis volt-e egyáltalán a nem létező doboz
Mert lássuk be, elég szakmaiatlan az a vád, hogy meg nem határozható időpontban mintegy 12 millió forintnyi összeget vettem át, hogy abból mintegy 4 millió forinttal kibéleljek egy viszkis, majd piros italos dobozt (mai napig nem is értem miért volt fontos az ügyészeknek ez a módosítás), amivel a minisztert korrumpálom. Ezt a mintegy összeget Oláh János szerint hol valaki küldte (mert éppen nem ért rá korrumpálni), hol Oláh János szedegette össze (ki tudja honnan)?
Ha mintegy 4 millió vándorolt viszkis dobozban a miniszternek, akkor mi van a fennmaradó 8 millió forinttal? A vádból ez nem derül ki, és Oláh János meseszövése sem adott választ. Nem volt érdekes, ha a miniszternél landolt a mintegy 12 milla egyharmada? A lényeg, hogy a miniszter bele lett rángatva az ügybe?
Egyszóval, ügyész urak, ez a nagy helyzet. Sikerült egy olyan sztorit összehozniuk egyedül, vagy egy kis „telefonos segítséggel”, amely tarthatatlan.
Mert a hazugság nem válik igazsággá attól, hogy ügyészek leírják jegyzőkönyvbe.
Tanulságok:
Máskor azért ügyesebben manipuláljanak. Tudtam, hogy a miniszterre kellene vallomást tennem, de azt nem, hogy mit várnak tőlem, mit kellene hazudnom szabadulásomért. A börtönben arra próbáltak rávenni Csontos István, a romagyilkosságokért elítélt IV. r. vádlott, a katonai elhárítás egykori ügynöke útján, hogy bármelyik volt szocialista miniszterre tegyek vallomást. Választásom szerint? Melyiket kedvelem kevésbé? Ha nem tudok Juhász miniszterre mondani semmit, akkor Csonti azt szerette volna, ha Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter is ott sétálna velünk együtt a börtönben!
Teljes zavar. Mit várnak tőlem? Aztán ennek is eljött az ideje.
Oláhval való szembesítésen hallottam először a viszkis dobozos históriát. Ráadásul Waltner Rolland alezredes az egyik kihallgatásomon azt mondta, hogy egy másik tábornokkal fog szembesíteni (aki egyébként nem is tett vallomást, mint utóbb kiderült, így vele nem is tudott volna szembesíteni).
A szembesítés előtt a folyosón Oláh János bocsánatot kért tőlem. Jött az ügyvéd és nem értettem, hogy mit keres itt Oláh János, egy másik tábornokra számítottam, hiszen Waltner ügyész mást mondott… Azt mondta én tévedek, az ügyész ezek szerint Oláhval fog szembesíteni.
Nagy kérdőjelek voltak akkor az elmémben.
Teljesen letaglózott a szembesítésen Oláh által ülve felolvasott – nem a szemedbe mondott – vallomása. Annyit érzékeltem, hogy két esetben is mást mondhatott, mint korábban, mert Waltner Rolland ügyész ideges volt és rákérdezett, hogy biztosan úgy volt-e, ahogy éppen most mondja. Oláh hasonló arroganciával közölte, hogy ezt jegyzőkönyvezze.
Képtelen voltam megjegyezni a rám ömlesztett információkat. Papírt kértem és tollat, de olyan gyorsan olvasta Oláh a vallomását, hogy követni sem tudtam. Egy mondatban tagadtam, hogy a bárkitől pénzt vettem volna át, tehát nem is vihettem másnak sem, így a miniszternek sem.
Nem is tudtam mást kinyögni elképedésemben a szembesítés után, mint azt, hogy „Már a miniszter is benne van az ügyben?”
Végső tanulság ügyészeknek: soha ne írj koncepciós vádiratot, ha az ítélet még nincs kész!
A legmegrázóbb börtönélményem mégis az volt – bármilyen furcsa – amikor szállításban egy gyermekgyilkossal voltam egy csurmában, majd összebilincselve. Higgyék el, na, az valódi horror volt!
