Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

239. A titkárnők mindent tudnak

2016.04.20. 18:23 Viszkisdoboz

Egy iroda sem működhet titkárnők nélkül. Szinte észrevehetetlenül simulnak bele az iroda mindennapjaiba. Egy jó titkárnőt nem is lehet látni, nem is lehet hallani. Egyszerűen csak van. De nélküle megáll az élet, mert ő az iroda lelke. A titkárnők mindenről tudnak, ami az irodában történik. Mindent látnak, mindent hallanak. Nekem is volt egy ilyen aranyat érő titkárnőm. A viszkis dobozos történet kiagyalói mégis megfeledkeztek róla. Az ügyészeknek nem volt hozzá kérdésük a nyomozás során. Ezért én kérdeztem a bíróságon.

22952271-personal-assistant-or-hard-working-secretary-symbol-vector-illustration-stock-photo.jpg

Mert csak rajta keresztül lehetett az államtitkári irodámba bejutni, vagy azt elhagyni. Az ő tudta nélkül még egy szellő sem mert belépni az irodába. És ez nem vicc! Aki ismeri, jól tudja, miről beszélek.

Liczek Györgyné 1998-tól 2006-ig a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárságán dolgozott, mint vezető titkárnő. A közigazgatási államtitkári tisztség törvényi megszüntetését követően miniszteri megbízotti munkámat segítette 2010-ig a harmadik nagy hatótávolságú NATO radar építésének jogi előkészítése területén.

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa 2016. április 14. napján hallgatta meg tanúként.

img_0295.JPG

„Az államtitkárságon a belépés beléptető rendszerrel működött, kód alapján lehetett a folyosóra bejönni. Aki nem rendelkezett erre engedéllyel és be akart jönni, megnyomott egy gombot, és vagy beengedték, vagy nem.

Oláh Jánost ismerem. Azt nem tudom, hogy rendelkezett-e közvetlen belépési engedéllyel. Bejelentkezett az államtitkár úrhoz és előzetesen időpontot kért, hogy bebocsátást nyerhessen. Ennek megfelelően a témához illő szakembert is hozzárendeltük, hogy az államtitkár ne legyen egyedül. A bejelentkezések általában rajtam keresztül történtek, de előfordult, hogy az államtitkár úr szólt a bejelentkezésről, hogy azt tudjam regisztrálni az időbeosztása miatt. Nem mondhatnám, hogy Oláh úr rendszeresen jött volna, általában amikor egy anyaggal (megjegyzés: írásbeli előterjesztéssel) elkészültek, akkor jelentkezett be.

Egy vendég soha nem maradhatott egyedül az államtitkár szobájában, vagy a szakterületnek megfelelő referens vagy a titkárság vezetője, vagy én voltam jelen, vagy pedig a vendégnek ki kellett jönnie a szobából. Kizárt dolog, hogy Fapál úr egyedül hagyta volna Oláh urat, miközben átmegy a miniszterhez.

Tudomásom szerint Juhász miniszter urat soha semmivel nem lehetett megajándékozni, megköszönteni.

Volt egy pihenőszoba, melyet mindig zárva tartottunk és a kulcs nálam volt, ott kezeltem a protokoll italokat, italos dobozokat, üdítőitalokat. Mindig tartottunk olyan italt, hogy ha jön egy külföldi partner, vagy nagykövet, akkor tudjunk ajándékot adni. Ki van zárva, hogy ebben a szobában Fapál úr Oláh úrral tartózkodott volna, Fapál úr dolgozószobájában pedig soha nem tároltunk italt. Látnom kellett volna, ha Fapál úr átmegy a miniszter úrhoz egy italos dobozzal. Az italos táskák is a pihenőszobában voltak elzárva, illetve a miniszter urat nem is lehetett megköszönteni. Biztosan nem maradhatott Oláh úr az államtitkár úr szobájában egyedül, mert vagy én, vagy a titkárságvezető bementünk, még akkor is bementünk, vagy beálltunk az ajtóba, amikor a szakreferens jött le az elöljárójával, mert ők ketten sem maradhattak egyedül.

Fapál úr nem túl gyakran, talán havonta egyszer fogadott delegációs vendégeket az államtitkári irodában.

A mi kis csapatunk egy pohár pezsgővel megköszöntötte az államtitkár urat, én személy szerint pl. rétest sütöttem neki.

A köszöntés helye változó volt, volt, amikor a titkárnői előtérben történt, sokszor alig volt időnk rá.”

A katonai ügyész megkérdezte a tanút, honnan veszi, hogy Juhász Ferenc honvédelmi minisztert nem lehetett a HM-ben megajándékozni? A tanú úgy válaszolt, hogy a miniszter urat sem a névnapján, se a születésnapján nem lehetett megajándékozni, és ezt onnan is tudja, hogy személyesen vezette a HM közigazgatási államtitkár protokoll listáját.

Hogy miért kellett zárni az italokat? 10 év elteltével talán el lehet ezt is mondani. A katonai elhárítás jelezte, hogy a biztonsági kamerák felvételei szerint a HM-I. objektum egyes őrei (tisztelet a kivételnek!) éjszakai járőrözésük alkalmával enyves kezűnek bizonyultak. Megdézsmálták az állami vezetők reprezentációs ital keretét. És ezen most gondolkodjon el mindenki, ha már az ügyész urak nem tették meg bokros teendőik miatt! Miként lehet, hogy ezek a bizonyos biztonsági kamerák felvételei miért nincsenek bizonyítékként a Tábornok-perben feltüntetve? Talán nem találtak olyan felvételt, amin fel-le masírozok egy viszkis dobozzal a hónom alatt? Nem, nem találtak. Nem is találhattak. Mert ilyen nem volt soha.

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr988648090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kvadrillio 2016.04.21. 14:16:40

Így lophatta az áramot Kozsó + videó

Pénzcentrum
2016. április 21. csütörtök 10:55

Facebook
Twitter
Google
E-mail
Nyomtatás

Újabb magyar híresség keveredett áramlopás gyanújába: lapértesülések szerint ezúttal Kozsót dobták fel a szolgáltatónál. Mutatjuk, a rendelkezésre álló információk alapján, hogyan vételezhett illetéktelenül a Szomorú Szamuráj.

MÁR MEGINT EGY TOLVAJ ZSIDÓ BUKOTT LE MINT MINDIG !!! V AGY ZSIDÓ VAGY CIGÁNY ...BASSZA MEG !!!

kvadrillio 2016.04.21. 14:40:23

"""...egyre jobban érezteti a hatását az OECD – és a világ vezető hatalmainak – mind erőteljesebb fellépése az adókerülés ellen. A fenyegetettséget leginkább a jövőre gyakorlatilag teljes körűen megvalósuló automatikus adatcsere növeli: a rendszerhez csatlakozó államok hatóságai a területükön nyitott bankszámlákról és a számlák mögötti végső haszonélvezőkről értesíteni fogják az érintett országok adóhatóságait. """

NAGY BUKOVÁRI LESZ EBBŐL...:)

Ballib Cenzúrázók Lidérce 2 2016.04.21. 15:12:41

Liczek Györgynének is vettél lakást vagy csak a gyerekeidnek és magadnak féláron ?

Hány lakást is vettél Lacikám kedvezményesen, töredék áron ?

Igazán szórakoztató ahogy egy hozzád hasonló, lebukott mocskos tolvaj mosdatja magát.. :DDD

CyberPunK 2016.04.21. 18:31:14

"Megdézsmálták az állami vezetők reprezentációs ital keretét."

Mi a tököm az a reprezentációs italkeret? Ti komolyan vedelni jártatok be és nem dolgozni? Mondjuk elsőkézből tudok sztorikat a rendszerváltás előtti időkből, mikor a készenléti gépben a pilóta csatakrészegen szállt fel, gondolom onnan jön ez a mentalitás.

Amúgy 1, azért nem kérdezték meg mert tuti levarrtad, onnantól kezdve meg nem szavahihető. 2, talán mert sehol se őriznek felvételeket évekre visszamenőleg, nem arra van a kamerarendszer. Tényleg államtitkár voltál jogász végzettséggel?

Mzperx 2016.04.21. 20:34:12

@Ballib Cenzúrázók Lidérce 2:
Még anyádnak is vett lakást! Aki ezért meg tudott szülni téged - sajnos!
Baromarcú! Ne írkálj hülyeségeket!
Bocs, átvettem a stílust, de te csak ebből értesz. (Y)

Mzperx 2016.04.21. 20:54:38

@CyberPunK:
Mi a reprezentációs italkeret? Az olyan, mint az orbán pálinkája.
Azt végképp kikérem a pilótatársadalom nevében, hogy a légvédelmi készültségi szolgálatot ellátó pilóta "csatakrészegen" szállt fel feladatvégrehajtásra. Akinek egy csepp józan esze van, az belátja, hogy egy vadászrepülőgép az nem bicikli, 10 milliárdos érték és mellesleg a pilóták nem öngyilkosjelöltek.

CyberPunK 2016.04.21. 21:00:51

@Mzperx: Kérjed, apám ott szolgált. Ahogy antiG ruha nélkül is simán felmentek, mert meleg volt, és levették készenléti időben, aztán nem volt idő felvenni.

Mzperx 2016.04.21. 22:02:56

@CyberPunK:
A G ruha nélküli repülésről én is hallottam, de az teljesen más, mint a "csatakrészegség". Nem éles, hanem csak ellenőrző feladat volt és a felszállási időnormákat ellenőrizték. G ruha nélkül legfeljebb nem húz az ember 6 G-t, oszt jónapot!
süti beállítások módosítása