A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsának egy tábornoki és két ezredesi rendfokozatú hivatásos bíráját éppen most nevezte „csörgősipkás bohócoknak” Ibolya Tibor fővárosi főügyész, mert a másodfokú bíróság megalapozatlannak tartott egy ítéletet, sőt, merészelte azt hatályon kívül helyezni.

Történt ugyanis, hogy egy katonai bíróság valós bizonyítékok nélkül elítélt egy embert az ügyészség vádja alapján. A másodfokú bíróság kimondta, hogy az ítélet megalapozatlan és megismételtette az egész eljárást. Kiemelte a jogbíróság, hogy Magyarországon még, egyelőre csak bizonyítékok alapján lehet bárkit börtönbe zárni. A bíróság feladata pedig egyelőre még nem az, hogy az ügyészség vádját egy az egyben szentesítse. Mert a vádat bizonyítani kell! Nem csoda, hogy az ügyészség tajtékzik! Nem sikerült a kormányzati politikai megrendelést teljesíteniük!

                  A fővárosi főügyész ihlette új fejfedő másodfokú bíróknak

Arra azért kíváncsi lennék, ha a jogbíróság csörgősipkás bolondokból áll az ügyészség szerint, akkor mit gondolhatnak a katonai bíróságok első fokon eljáró bíráiról?

Nos, én egyelőre még nem a csörgősipkásokhoz járok, hanem a Tábornok-per aktuális bíróságára, amely most éppen a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa előtt folyik. Ott haknizik szüntelen a politikai ügyészség két sztárja, Waltner és Mihalik katonai ügyész.

Én 5 év után igazán nem vagyok türelmetlen, de nagyon nem szeretném az életem hátralévő részét egy politikailag determinált koncepciós vád (viszkis dobozos story) miatt a bíróságokon tölteni. Kiszámoltam. Ha a Tábornok-per 2.0 katonai tanácsa ebben a tempóban dolgozik tovább, akkor a vád és a védelem tanúit (55 fő) legjobb esetben másfél év alatt, rosszabb esetben két év alatt hallgathatja ki.

Ugyanakkor lehetne rosszabb is. Háromhavonta is tárgyalhatna a bíróság másfél órát, az is szabályos lenne.

2015. június 16. napján már majdnem beléptem a bíróság épületébe, amikor negyedórával a tárgyalás megkezdése előtt fékezett a Központi Nyomozó Főügyészség szolgálati gépjárműve. Az utas ülésről kipattant rövid gatyóban és pólóban Mihalik százados, katonai ügyész. Egyenruháját egy vállfán tartva belépett a bíróság épületébe, megvillantotta ügyészi igazolványát, és huss, rohant átöltözni.

A tárgyaláson a 17 vádlottból hatan voltunk jelen, a többiek korábban bejelentették, hogy nem kívánnak a tárgyalásokon részt venni. Gondolom belefáradtak. Ami azért valljuk be, egy „bűnszervezet” tagjainál igen csak furcsa. Szerintem ilyen vád esetén kötelező lenne a bírósági megjelenés. Vagy tévedek?

Magam is választhattam volna ezt a megoldást, hiszen egyetlen tanú sem tett rám terhelő, sőt, lássuk be, semmilyen vallomást. Ebben a másfél-két évben, amíg a bíróság kihallgatja az 55 tanút, én is tudnám mással tölteni az időmet! De én valahogy úgy szocializálódtam a seregben, hogy a tiszteletet meg kell adni mindenkinek. Tábornoknak és közkatonának egyaránt. És a katonai bíróságnak is. Ezért veszem fel otthon az egyenruhámat és így indulok útba a tárgyalásokra.

A tárgyalás kezdetén a katonai tanács elnöke bejelentette, hogy három tanút idézett, amelyből kettőt tudnak ma kihallgatni, mert egy tanú nem jelenik meg, kimentette magát. Ezek a vállalkozók, akik a HM beszállítói, illetve beszámlázói, a vádhatóság tanúi, akik viszont nem tudták megerősíteni az ügyészségi vádiratban foglaltakat. A tanúk elmondták, hogy tőlük ugyan nem kért senki, és nem is adtak senkinek un. visszaosztott pénzt.

A tárgyalási szünet után a bíróság felolvasta három vádlott nyomozati vallomását, mert ők ugyan az első tárgyaláson megjelentek, de vallomást nem kívántak tenni.

A tárgyalás 1 óra 20 percet tett ki, ebből 10 perc szünet volt. Oda-vissza utaztam 5 órát. Néha elgondolkodom, hogy megéri-e?