A börtönben különféle hatások értek: volt, aki azt mondta, hogy gyanúsítás szerint kell vallomást tennem magamra és másra is, és akkor kikerülhetek. Volt, aki arról igyekezett meggyőzni, hogy Szekeres Imre szocialista politikusra kellene vallomást tennem. A legdurvább az volt, amikor az egyik séta alkalmával egy elítélt tudomásomra hozta az ablakon kikiabálva, hogy volt olyan cellatársa, akinek azért kellett előzetes letartóztatásban hosszú hónapokat eltöltenie, mert rám kellett volna vallomást tennie.
A szembesítésig azt sem tudtam, hogy igazán mivel gyanúsítanak. Abban biztos voltam, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárásnak előzetes letartóztatásomhoz semmi köze nem volt. Ezt a mai napig is vallom. Egyesek szerint a Honvédszakszervezethez való esetleges visszatérésem miatt kellett előzetesben kerülnöm. Mások szerint azért, hogy a bűnösség látszatát lehessen kelteni.
Egészen december 16-áig, a szembesítésig fogalmam sem volt arról, hogy ki illetett ilyen súlyos vádakkal. A folyosón várakoztam talpig bilincsben egy fogolykísérővel, amikor megjelent O. János dandártábornok. O. János odajött hozzám, bocsánatot kért, majd elment. Még akkor sem igazán fogtam fel, hogy mi fog történni. O. János – akkor még ezredesről – csak emlékeim voltak. Róla nem olvastam titkosszolgálati jelentéseket, mindig udvarias, kifogástalan magaviseletű és modorú főtiszt volt.
O. János dandártábornok, gyanúsított a szembesítésen az alábbiakat állította: 2004. év végén vagy 2005 elején O. János dandártábornok L. Attila dandártábornok jelenlétében arra kérte N. Dénes polgári személyt, hogy vegye fel velem a kapcsolatot, szerezzen támogatást, és nem lesznek hálátlanok. O. János szerint N. Dénes polgári személy 2 hét múlva találkozott vele és közölte, hogy a támogatás rendben van, de 50 %-ot kérek vissza.
Fapál: „Oláh János, szemedbe mondom, hogy én nekem nem volt olyan megállapodásom N. Dénessel, de mással sem, hogy rajta keresztül pénzt kérjek vissza, nem is keresett meg engem ilyen kéréssel. Nem volt arról tudomásom, hogy te N. Dénessel miben állapodtál meg.
O. János: 2005 elejét követő 5-6 hónappal Tápiószecsőn (majd később Táborfalvára módosította) volt egy találkozó egy szórakozóhelyen O. János, L. Attila és N. Dénes részvételével, amin én is részt vettem és pénzről volt szó. O. János azt állította, hogy én keveselltem a pénzt, amit kaptam tőlük – ezt közvetlenül L. Attila dandártábornoknak mondtam, úgy fogalmaztam szerinte, hogy nem ezt ígérte. A havi-kéthavi pénzvisszaosztásos rendszer 2005. év elejétől 2006 nyár végéig volt.
Vallomásomban kifejtettem, hogy ilyen találkozóra nem került sor sem Tápiószecsőn sem Táborfalván. Elmondtam, hogy Táborfalva egy katonai helyőrség, amit egy HM protokollnál dolgozó tisztnek ismernie kell, ráadásul O. János gyanúsított több alkalommal volt Táborfalván, de akkor szolgálati feladatokat hajtott végre. Ráadásul családommal Táborfalván laktunk akkor még teljes egészében, napi bejáró voltam munkahelyemre (még nem kaptam meg a szolgálati lakásomat). Elég nehéz tehát azt állítani, hogy nem lehettem Táborfalván az O. János által állított időszakban. Ördögien kitervelt vallomás.
Megjegyzem O. János 2010. május 26. napján tett vallomásában még nem 2006 első felére, hanem 2006 második felére tette a tápiószecsői vagy táborfalvai „találkozót”. A katonai ügyész egyébként erre a momentumra nem kérdezett rá a szembesítésen, valamint arra sem, ami a „pénz keveslésére” vonatkozott. Megjegyzem, nem is tudtam volna rá mit mondani. Azt hiszem, a „találkozó” beiktatására azért volt szükség, hogy a bűnszervezetet büntetőjogi értelemben megalapozzák, elvégre nagyon nehezen hihető az O. János által leírt „üzengetéses” összeesküvés.
Látható az is, hogy O. János a „pénz keveslése” tekintetében is másképp emlékszik utolsó vallomásában:
O. János utolsó vallomása (2011. január 14.): „Arra emlékszem, hogy 2005. év első felében N. Dénes mondta nekem, hogy az államtitkár kevesli L. Attila dandártábornok tevékenységét, kevesli a pénzt.”
O. János a szembesítésen: 2006. év elején N. Dénes nem ért rá, ezért N. Dénes megkérte O. János dandártábornokot, hogy a pénzt vigye el nekem, és adja át az irodámban. Közösen összerakott pénzről volt szó, annyi biztos, hogy 12 millió forint volt – mondta O. János. O. János dandártábornok az állította, hogy a pénzt egy borítékban behozta az irodámba és átadta nekem. O. János szerint a borítékból kivettem annak egyharmadát, egy piros színű italos dobozba (korábbi vallomása szerint viszkis dobozba) raktam, majd italos tasakba helyeztem, és azt mondtam, hogy a főnök már nagyon várja, siet. O. János kifejtette, hogy a „főnök” alatt Juhász Ferenc honvédelmi minisztert kellett érteni. O. János szerint 5-8 perc elteltével értem vissza az irodámba, a maradék pénzt nem osztottam szét, az ott maradt az irodámban, nem emlékszik mi lett vele.
Fapál: „Én ennek megfelelően nem is kaptam sem N. Dénestől, sem pedig tőled, de mástól sem olyan pénzt, mint amiről te az előbb beszéltél. Mivel nem kaptam tőled pénzt, így nyilvánvalóan másnak sem adhattam tovább.”
Elképzelhető, hogy ha valaki „nem ér rá”, ezért mást kér meg, hogy adjon át olyan pénzösszeget, amely bűncselekményből származhat és az érintett még át is veszi? A szigorúan őrzött irodájában? Majd kimegy a pénz egy részével, ráadásul közli, hogy kinek viszi a pénz egy részét? Közben meg ott hagyja egyedül a pénzt hozó embert az irodájában a többi pénzzel az asztalon? Ezek nem normális dolgok, ésszerű választ nem is lehet rá adni. 
A Honvédelmi Minisztérium épülete, a szobámat is szigorúan védték. (fotó: Index)
Megjegyzem: alapvető titokvédelmi szabály volt, hogy az irodámban egyedül senki nem tartózkodhatott. Ha tárgyaltam és kimentem az irodámból – mert pl. a miniszter hivatott – akkor az illetőnek távoznia kellett az előtérbe vagy az államtitkári váróba. Vallomásomban azt is előadtam, hogy a honvédelmi miniszter soha nem fogadott el semmilyen ajándékot, még egy üveg viszkit sem. Névnapján, születésnapján – szóban vagy sms-ben - csak köszönteni lehetett.
O. János dandártábornok szerint N. Dénes mondta O. Jánosnak, hogy nem az összes pénz az enyém, hanem háromfelé osztom, kap belőle a főnök és Misi is. O. János szerint a „főnök” Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, a „Misi” pedig Zámbori Mihály kabinetfőnök.
O. János korábban mást mondott, még nekem tulajdonította a fentieket:
O. János vallomása (2010. május 10.): „Egyébként egyik alkalommal még 12 millió forint átadása előtt, amikor én és N. Dénes és Dr. Fapál László államtitkár voltunk jelen egy megbeszélésen, már említette nekem Dr. Fapál, hogy háromfelé osztja az 50%-ot amit kap, abból kap a honvédelmi miniszter, azaz Juhász Ferenc, ő és Zámbori Mihály kabinetfőnök.”
Amit mond, az szemenszedett hazugság, ilyet sem O. Jánosnak, sem másnak nem mondtam. A szembesítésen a következőket adtam elő:
„Oláh János, szemedbe mondom, hogy én nekem nem volt olyan megállapodásom N. Dénessel, de mással sem, hogy rajta keresztül pénzt kérjek vissza, nem is keresett meg engem ilyen kéréssel. Nem volt arról tudomásom, hogy te N. Dénessel miben állapodtál meg. Én ennek megfelelően nem is kaptam sem N. Dénestől, sem pedig tőled, de mástól sem olyan pénzt, mint amiről te az előbb beszéltél. Mivel nem kaptam tőled pénzt, így nyilvánvalóan másnak sem adhattam tovább.”
Visszafelé, a zárkám felé émelygett a gyomrom. Azon gondolkodtam, mi késztette O. Jánost a minden ízében hazug vallomásra. Maga gondolt rá, hogy így mentse a bőrét, esetleg valaki ígért neki valamit, ha a minisztérium vezetőire vall? Nem tudom. Mindenesetre a rám tett terhelő vallomása után néhány nappal szabadlábon távozott a börtönből. Ma már nem is gyanúsítottja az ügynek. Tanúként lesz ott a bírósági tárgyaláson.
