Elgondolkodtam a napokban, hogy még mi következhet ebben a Tábornok-pernek nevezett ügyészségi kutya komédiában.
A 2010-ben és 2011-ben ellenem indított három büntetőeljárásban voltam már társtettes, felbujtó és fizikai bűnsegéd.
A Tábornok-per vádiratában 7 évig tettesi pozícióban leledztem, majd az ügyészség megtalálta 2018 tavaszán a tutit: a viszkis dobozos vezérfonalat elvetették, majd előálltak a farbával, és pszichikai bűnsegédlettel vádoltak meg a perbeszédükben.
Az ügyészek egyébként 2011-ben egy olyan személlyel kötöttek vádalkut, aki az egész vallomástételi időszakban – így az ügyészségi vádalku megkötésekor is – közepes fokban korlátozott beszámítási képességgel rendelkezett. Ő lett volna az ügyészségi koronatanú, de hála Istennek a Győri Törvényszék katonai tanácsa résen volt, törvénytelennek találta az alkut. Így nem lett tanú Oláh Jánosból. Vádlott lett, akinek az ügyészség jelenlegi álláspontja szerint – változatlan történeti tényállás mellett - éppen én stimuláltam az agyát…
Csináld meg és fogd rá a nyúlra! Klasszikus ügyészi módszer.
Tulajdonképpen még így is szerencsésnek mondhatom magam, hogy Oláh János volt tábornok elmebéli állapota (beszámítási képessége) az ún. visszaosztott pénzek beszedésekor csak enyhe fokban volt korlátozva, mert elkövetés kori beszámíthatatlansága esetén semmi nem mentett volna meg a közvetett tettességtől.
Ügyész Urak! Ez nem ötlet volt! Plagizálni tilos!
Újabb ügyészségi házi szakértőt azért ne emeljenek be a perbe!
Komolyra fordítva a szót, a Tábornok-per megismételt eljárásában a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa előtt védőm, dr. Kovátsits László ügyvéd 2018. május 9. napján elhangzott perbeszédének fejezeteit hoztam, hozom nyilvánosságra. Három már lefutott, most újabb fejezet következik a 41 oldalas védőbeszédből.
Íme:
„VI. A II. r. vádlott ügyészi végindítvány szerinti cselekvőségének értékelése, a pszichikai bűnsegély
Az ügyészség azt kérte a bíróságtól perbeszédében, majd az azt követően írásban is közölt végminősítésében, hogy a II. r. vádlottat Oláh János XVI. r. vádlott szándékos tettesi cselekményeihez igazodó bűnsegély miatt mondja ki bűnösnek.
A vádirati történeti tényállás bevezető része (11. oldal 2. bekezdés) szerint az ún. 50 %-os megállapodást a II. r. vádlott „nevében eljárva” a III. r. vádlott kötötte meg I. r., IV. r. és XVI. r. vádlottal. Oláh János XVI. r. vádlott nyomozati vallomását nem támasztotta alá más bizonyíték.
Az I. r., a III. r. és IV. r. vádlott a nyomozás során és a bíróságok előtt is tagadták a megállapodás megkötését. Oláh János XVI. r. vádlott 2010. október 08. napján kelt gyanúsítotti kihallgatása során H. tábornok IV. r. vádlottat nem említi azok között, akik tudtak az ún. 50 %-os megállapodásról, holott korábban azzal terhelte meg, hogy a IV. r. vádlott volt az „ötletgazda”.
H. András Ernő ddtbk., IV. r. vádlott a bíróság előtt a következő vallomást tette: „A Dr. Fapál Lászlóval történő kapcsolatfelvételt nem kezdeményeztem. Ha megtörtént is, az csak arra vonatkozhatott, hogy számára is, mint a HM vezetésébe újonnan került állami vezetőnek bemutassuk az igazgatóság feladatrendszerét. Ezt tettük minden hasonló korábbi esetben is, ha alárendeltségünk megváltozott (2001 január-2005 augusztus között 3 alkalommal), vagy ha a felső szintű vezetésbe új ember került.”
Az ún. 50 %-os megállapodás vádiratban leírt megkötése életszerűtlen, és logikátlan a védelem álláspontja szerint:
Életszerűtlen, hogy a II. r. vádlott 2004. december 04. napján történt államtitkári kinevezését követő 3 héten belül gyermeki, üzengetéses módszerrel megállapodást köt olyan pénzvisszaosztásról, amit Oláh János XVI. r. vádlott – saját vallomása szerint - nem is közölt a közvetítőként beemelt N. Dénes III. r. vádlottal.
Miről is szólhatott volna ez a megállapodás? Mire bólintott volna a II. r. vádlott? Hogyan kért volna 50 %-ot abból, amiről a II. r. vádlott Oláh János szerint nem is tudhatott, mert azt nem közölte a III. r. vádlottal?
Ezek a kérdések megválaszolatlanul maradtak.
Logikátlan a „szervezet megerősítési indok” is, mert a HM PNRI az ún. 50 %-os megállapodás Oláh János XVI. r. vádlott által vizionált megkötésének időszakában (2004 vége vagy 2005 eleje), majd azt követően is 2006-ig nem a II. r. vádlott irányítása alatt állt, hanem Zámbori Mihály helyettes államtitkár, HM kabinetfőnök közvetlen alárendeltségében tartozott. A honvédelmi miniszteri kabinetiroda és annak közvetlen szervei, így a HM PNRI tekintetében a HM közigazgatási államtitkárnak nem volt közvetlen ráhatása. A „szervezeti megerősítésre” nem került sor. A HM PNRI 2005. évre létszámában és költségvetésében is csökkentést hajtott végre a közigazgatási államtitkár javaslata alapján a honvédelmi miniszter.
A katonai tanács részére 2015. február 23. napján kelt indítványomhoz csatoltam I. r., IV. r., X. r., XI. r., vádlottak tanúvallomását, kértem azok okirati bizonyítékként való értékelését, amelyben a KNYF előtt – más ügyből (Juhász-Fapál lakás-ügy, hűtlen kezelés bűntette) kifolyólag az érintettek kijelentették, hogy a KNYF előtt folyó korrupciós ügyekben a II. r. vádlott nem érintett, Oláh János XVI. r. vádlott pedig megtagadta a tanúkénti vallomástételt az ún. viszkis dobozos korábbi gyanúsítotti vallomását illetően.
Az I/1., I/2., I/4., I/5., I/6., I/7., I/8. vádpontokban meghatározottak szerint az ún. 50 %-os megállapodás alapján a III. r. vádlott, mint „közvetítő” kapta a XVI. r. vádlottól az ún. visszaosztott pénzt, nem pedig a II. r. vádlott. A II. r. vádlottra vonatkozóan Oláh János XVI. r. vádlottnak nincs közvetlen terhelő vallomása.
Az ún. visszaosztott pénz átadása Oláh János XVI. r. vádlott vallomásán alapul, azt nem támasztja alá más bizonyíték. III. r. vádlott következetesen tagadta, hogy XVI. r. vádlottól pénzt vett volna át, így azt nem is adhatta át II. r. vádlottnak. Az összegszerűség nem a XVI. r. vádlott nyomozati vallomásán, hanem az ügyészség matematikai számításain alapul.
Az alapvádiratban az I/1., I/2., I/4., I/5., I/6., I/7., I/8. vádpontok egy mondatot tartalmaztak a II. r. vádlott cselekvőségét illetően:
„az 50 %-os megállapodás alapján III. rendű vádlott közvetítésével II. rendű vádlott is a fele összeg erejéig részesedett a fenti összegből”
A Budapesten, 2018. január 12. napján kelt, az ügyészség vádirati tényállás módosítása, kiegészítése c. irata csupán annyiban változtatta meg a tényállásokat, hogy az I/1., I/2., I/4., I/5., I/6., I/7., I/8. vádpontokban a vádhatóság saját matematikai számításán alapuló konkrét összegszerűségeket rendelt.
A vádirat nem tartalmazza tényállásonként a büntető törvénybe ütköző cselekmény körülírását. A történeti tényállás nem tartalmazza a bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek megfelelő konkrét tényeket, az elkövetési magatartást, a cselekmény megvalósításának helyét és idejét. (1. Bkv. 2. b) pontja).
Az I/9. tényállásban az ügyészség megismétli az I/1., I/2., I/4., I/5., I/6., I/7., I/8. vádpontokban egyszer már leírt történeti tényállást, ott akkor azt rögzítette, hogy „a III. r. részben az I. r. vádlottól, részben a XVI. r. vádlottól átvett fenti összeget több alkalommal – pontosan meg nem állapítható körülmények között – tovább adta II. r. vádlottnak”
Tehát nem volt megállapítható az irányadó tényállásokból, hogy a II. r. vádlott a III. r. vádlottól hol, mikor, mekkora összegeket vett át. E körben bizonyítás sem folyt le, így megállapítható, hogy a II. r. vádlott a III. r. vádlottól se pontosan, se pontatlanul meghatározott körülmények között pénzt nem vett át.
Megjegyzem, hogy a következetes bírósági gyakorlat alapján a Btk. 74. § (1) bekezdés a) pontja alapján a vagyonelkobzást csak akkor lehet megállapítani, ha az irányadó tényállás szerint a bűncselekményben szereplő összeg bizonyítottan az elkövetőhöz került. Ennek hiányában vagyonelkobzást még bűncselekmény elkövetésének megállapítása esetén sem lehet alkalmazni.
A vádirati szereposztás a következő volt: Oláh János XVI. r. vádlott tettes, aki az ún. visszaosztott pénzt kapja, N. Dénes III. vádlott fizikai bűnsegéd, a „közvetítő”, dr. Fapál László II. r. vádlott pedig pszichikai bűnsegéd, akihez az ún. visszaosztott pénz került.
A vádirat szerint a II. r. vádlott nem valósított meg tényállási elemet. A II. r. vádlott objektíve nem is valósíthatott meg tényállási elemet, mert a vádbeli időszakban hivatalos személy volt, nem pedig költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója.
A védelem álláspontja szerint egyetlen bizonyíték sem támasztja alá, hogy a II. r. vádlott az ún. visszaosztott pénzből részesedett volna, így pszichikai bűnsegélyt megállapítani terhére nem lehet.
A pszichikai bűnsegélyt ugyanis csak akkor lehet megállapítani, ha előzetes megállapodáson alapul. Ilyen megállapodás megkötésére a II. r. vádlott cselekvőségét illetően semmilyen bizonyíték nincs. Oláh János XVI. r. vádlott vallomása szerint a II. r. vádlott közvetlenül nem kötött „megállapodást” vele.
2010. május 26. napján Oláh János XVI. r. vádlott az alábbi vallomást tette:
„Olyan eset is történt, hogy 2005. második felében Táborfalván négyesben ültünk le beszélgetni és ekkor rajtam kívül ott volt L. tábornok, dr. Fapál államtitkár és N. Dénes is. Ezen megbeszélés során különböző projektek, feladatok kerültek megbeszélésre, de érintettük a visszaosztást is. Gyakorlatilag mindenki tudta miről van szó, hiszen ekkor már az 50 %-os megállapodás a gyakorlatban működött”.
Oláh János XVI. r. vádlott és II. r. vádlott 2010. december 16. napján megtartott szembesítése (inkább XVI. r. vallomásának felolvasása) során a XVI. r. vádlott az alábbiakat nyilatkozta:
„2005. év elejét követően 5-6 hónappal – pontos időpontot nem tudok – én, L. dandártábornok és N. Dénes leutaztunk a vidéki házadhoz, ami Tápiószecsőn van, de ebben nem vagyok teljesen biztos. Ott négyen beültünk egy szórakozóhelyre, és beszéltünk. A részedre visszaosztott 50% itt szó szerint nem került szóba, de pénzről beszéltünk, mert kevesellted azt a pénzt, amit kaptál tőlünk”.
Oláh János XVI. r. vádlottal a II. r. vádlott hivatali ideje alatt – azt megelőzően és azt követően sem – nem tartott kapcsolatot. A II. r. vádlott sem Táborfalván, sem Tápiószecsőn nem ült le szórakozóhelyen az I., III, és XVI. r. vádlottakkal. Az eljárás során erre adat Oláh János XVI. r. vádlott nyomozati vallomásán kívül nem merült fel, a „megbeszélés” tényét az I. r. és III. r. vádlott is tagadta. Teljes bizonyossággal megállapítható, hogy a II. r. vádlott a XVI. r. vádlott által változó helyszínen vizionált „megbeszélésén” nem vett részt.
A pszichikai bűnsegédnek mindvégig szándékegységben kell lennie a tettessel, továbbá a bűnsegédnek tisztában kell lennie a bűncselekmény elkövetésével, de nem kell minden részletről tudnia. Arról, hogy a II. r. vádlott tudott volna XVI. r. vádlott cselekvőségéről, arról, hogy a XVI. r. vádlott ún. visszaosztott pénzeket szed a vállalkozóktól, semminemű bizonyíték nincs. Amennyiben a II. r. vádlott a bűncselekmény elkövetéséről tudomást szerzett volna köteles lett volna feljelentést tenni. Oláh János XVI. r. vádlott tevékenységét illetően a katonai elhárítástól a II. r. vádlott semmiféle jelentést nem kapott.
A pszichikai bűnsegédnek a tettesre kell szándékerősítő hatásúnak lennie. Oláh János XVI. r. vádlott az ún. 50 %-os megállapodás megkötése tekintetében azt a vallomást tette, hogy abban a II. r. vádlott közvetlenül nem vett részt, azt is állította a XVI. r. vádlott, hogy az I/1., I/2., I/4., I/5., I/6., I/7., I/8. vádpontokban szereplő cégektől beszedett ún. visszaosztott pénzt III. r. vádlottnak adta át.
Megállapítható, hogy II. r. vádlott nem vett át semmiféle pénzt XVI. r. vádlottól, ezért szándékerősítő tevékenységet a II. r. vádlott objektíve nem fejtethetett ki Oláh János XVI. r. vádlott, mint tettes vonatkozásában.
A pszichikai bűnsegéd elsődlegesen nyilatkozatával erősíti, tartja ébren a tettes bűnelkövetői szándékát. Nincs adat arra, hogy a II. r. vádlott a XVI. r. vádlottnak nyilatkozatával erősítette volna azt, hogy szedje az ún. visszaosztott pénzeket.
A II. r. vádlott terhére az ún. mulasztásos bűnsegély sem állapítható meg, mert a II. r. vádlott ugyan hivatalos személy volt a vádbeli időszakban és feljelentési kötelezettség is terhelte, de nem tudott olyan konkrétumokról, amely alapján eljárhatott volna. Erre vonatkozóan semmilyen tény nem merült fel. A II. r. vádlott, ha a katonai elhárítástól tájékoztatást kapott bűncselekmény elkövetésének gyanújáról, akkor megtette a szükséges intézkedéseket. A Honvédelmi Minisztériumban gyakran előforduló befolyással üzérkedés ellen is fellépett a katonai elhárítás jelentése alapján, amit a II. r. vádlott okirattal (HM Tervezési- és Koordinációs értekezlet jegyzőkönyve, nyomozati iratok 17. kötet 1064. sz irat) is igazolt, és ami a Kaposvári Törvényszék előtt is bizonyságot nyert.
A Btk. 14. § (2) bekezdése szerint bűnsegéd az, aki bűncselekmény elkövetéséhez másnak szándékosan segítséget nyújt. A részesi - így a bűnsegédi - magatartás járulékos. A járulékosság egyrészt azt jelenti, hogy megállapításához minden esetben szükséges egy szándékos tettesi alapcselekmény legalább kísérleti szakig való eljutása, másrészt azt, hogy a részesek soha nem valósíthatnak meg tényállási elemet, harmadrészt pedig azt, hogy a bűnsegédi magatartás értékelése - ritka kivételektől eltekintve - a tettes cselekményéhez igazodik, annak jogi sorsában osztozik. Ez az egység, illetve halmazat területére is vonatkozik.
Csak a bűncselekmény elkövetését előmozdító, segítő, szándékerősítő magatartást tanúsítása alkalmas a Btk. 14. § (2) bekezdésében meghatározott bűnsegédi bűnrészesség megállapítására. A cselekmény elkövetéséhez segítséget nyújtó - akár fizikai, akár pszichikai - bűnsegéd tisztában van azon bűncselekmény konkrét elkövetési körülményeivel, melyet az elkövető megvalósít.
„A pszichikai bűnsegéd - a felbujtóhoz hasonlóan - a bűncselekmény véghezvitelében közvetlenül nem vesz részt; a tettes vagy a fizikai bűnsegéd akaratelhatározására gyakorol pszichikai befolyást, illetve erősíti, szilárdítja azoknak az elkövetésre irányuló szándékát. A pszichikai bűnsegéd ösztönző, szándékerősítő magatartása is csak akkor valósítja meg valamely bűncselekménynek a bűnszövetség szerint minősülő alakját, ha az a szervezettség, az előzetes megállapodás alapján kapcsolódik a bűncselekmény vagy bűncselekmények elkövetéséhez” (IV. számú Büntető Elvi Döntés a bűnszövetségről). A kommentár szerint a pszichikai bűnsegéd a tettes szándékát tipikusan nyilatkozatával erősíti (pl. BH2003. 2., BH2003. 3.).
„Bűnsegéd az, aki a bűncselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt. A bűnsegéd a tettessel szándékegységben cselekszik, ami azt jelenti, hogy fel kell ismernie: a tettes milyen jellegű bűncselekményt követ el, s azt is - hogy fizikai vagy pszichikai támogatásban megnyilvánuló magatartása - alkalmas a tettesi cselekmény véghezvitelének előmozdítására” (BH2008. 233.).
Ha a bűnsegélyre pszichikai formában került sor, akkor különös körültekintést igényel annak elemzése, hogy a bűncselekmény elkövetésénél e bűnsegély a tettesre szándékerősítő hatást gyakorolt-e, s ha igen, azt a jelenlévő kívánta, vagy abba belenyugodott-e.
A bűnsegédnek tudnia kell arról, hogy bűncselekményhez nyújt segítséget, tevékenységével bűncselekményt mozdít elő. Ez az objektív alapja a bűnsegéd büntethetőségének. A bűnsegéd magatartása akkor szándékos, ha tisztában van azzal, hogy a saját cselekménye alkalmas a bűncselekmény elkövetésének elősegítésére, arra, hogy az elkövető milyen jellegű bűncselekményt követ el, vagy kíván elkövetni, tudja, hogy bűnsegédi magatartásával - fizikai vagy pszichikai úton - valóban előmozdítja a bűncselekmény elkövetését. Szubjektív oldalon pedig a bűnsegéd szándéka a bűncselekményt átfogja, azt akarja vagy legalábbis szándékába veszi.
Szándékegység hiányában nem állapítható meg a pszichikai bűnsegély [régi Btk. 21. § (2) bek., 170. § (2) bek.]. „A bűnsegédi bűnrészesség szándékos közreműködést feltételez. A bűnsegéd szándékának ki kell terjednie a tettesi alapcselekmény tényállási elemeire, valamint arra, hogy ehhez a bűncselekményhez segítséget nyújt. A gondatlan segítségnyújtás nem bűnsegély” (BH1986. 485.).
„A bűnsegély megállapításának nem csak akkor van helye, ha a bűnsegéd a tettes cselekményét tevőlegesen mozdítja elő, hanem akkor is, amikor a bűncselekmény elkövetéséhez azzal nyújt segítséget, hogy olyan kötelességét mulasztja el szándékosan, amelynek teljesítése a bűncselekmény elkövetésének megakadályozására vagy legalábbis megnehezítésére alkalmas lett volna. Az ún. mulasztásos bűnsegélyért felel az, akit a tettes által megvalósított bűncselekmény megakadályozására nézve speciális kötelezettség terhel és - bár erre a lehetősége volna - ennek ellenére e kötelezettségét nem teljesíti. Vádlottak esetében tehát a passzív pszichikai bűnsegély mellett az ún. mulasztásos bűnsegély is megállapítható az egységes bűnsegédi minőségük keretében” (Kúria Bhar.624/2012/4.).
A már kialakult szándék ébren tartásában való közreműködés pszichikai bűnsegély (BH 1991/10-378. szám).
A pszichikai bűnsegéd szándékerősítő magatartást jelent, és az elkövetőben az akarat-elhatározást erősíti, támogatja. Pszichikai bűnsegédnek minősül a bűncselekmény végrehajtásával kapcsolatos tanácsadás, figyelmeztetés, biztatás, valamint az ún. szándékerősítő jelenlét is. Büntetőjogi felelősség az elkövetési magatartást ki nem fejtő jelenlévő személyt csak akkor terheli, ha tud a tettes bűncselekmény elkövetésére irányuló szándékáról, a tettessel szándékegységben van és a jelenléte szándékerősítőleg hat a tettesre. A bűnsegéd tudatának ki kell terjednie az alapcselekmény tényállási elemeire, valamint hogy magatartása alkalmas ezen cselekmény megvalósításának elősegítésére. Ugyanakkor a bűnsegéd pszichikai háttere nem feltétlenül teljes. Nem kell minden részletre kiterjedően tisztában lennie azzal, hogy az a személy, akinek segítséget nyújt, pontosan milyen törvényi tényállást fog megvalósítani. A bűnsegédnek a saját tevékenységeivel és annak kihatásaival kellett tisztában lenni, valamint azzal okozati összefüggésben a lehetséges tettesi tevékenység társadalomra veszélyes voltával és következményeivel is számolnia kell.
Az egész büntetőeljárás során – Oláh János XVI. r. vádlott többszörösen módosított vallomásán túlmenően - sem merült fel olyan terhelő adat, bizonyíték, amelyből ítéleti bizonyossággal arra lehetne következtetni, hogy II. r. vádlott tudott volna XVI. r. vádlott, illetve más vádlottak bárminemű bűnös tevékenységéről, illetve a XVI. r. vádlott cselekményeiből eredő pénzt vett volna át bárkitől.
Konkrét tények nem támasztják alá, hogy a vádbeli időben a II. r. és a III. r. vádlott között bűnös kapcsolat lett volna. Erre utaló bizonyíték hiányában éppen az állapítható meg, hogy II. r. vádlott nem tudott III. r. vádlott ún. „közvetítői" tevékenységéről, így ahhoz pszichésen nem is viszonyulhatott.
A rendelkezésre álló bizonyítékokból csupán arra vonható következtetés, hogy a vád tárgyává tett időszakban II. r. vádlott nem kapott pénzt III. r. vádlottól, és a HM PNRI tevékenységét illetően semmiféle „szervezeterősítő” tevékenységet nem végezett. Nem vonható következtetés arra sem, hogy a II. r. vádlott tudott volna arról, hogy az ügyészi vád szerinti tettes, vagyis a XVI. r. vádlott részére bárki is anyagi előnyt juttat. Az előbbiek hiányában pedig a II. rendű vádlott büntetőjogi felelősségére megalapozott következtetést vonni nem lehet.
A II. r. rendű vádlottnál vagyongyarapodás nem következett be, gyanús pénzmozgásra sem volt adat, erre vonatkozó bizonyítást az ügyészség nem is ajánlott fel a bíróság részére.
Különös nyomatékkal esik latba, hogy a bizonyítékok mozaikjaiból az a kép áll össze, hogy a váddal szemben a másként történés lehetősége nem hogy nincs kizárva, hanem éppen ellenkezőleg, a bizonyítékok értékeléséből éppen másként történés következik.
A kifejtettek szerint, a rendelkezésre álló bizonyítékokból álláspontom szerint bírói bizonyossággal nem állapítható meg, hogy a vád tárgyát képező bűncselekményeket II. rendű vádlott elkövette volna.”
Folytatása következik.
