Ma megint tanultam valamit a magyar igazságszolgáltatás mély és sötét bugyrairól. Nem tudom, hogy az ügyészek hol és kitől kapják továbbképzésüket az egyetem elvégzése után az 50-es évek óta, de fantasztikus képességekre tesznek szert. Az már biztos!
Azt hittem, ebben a perben már nem érhetnek meglepetések, de alaposan tévedtem. A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa előtt ma vallomást tett H. András dandártábornok, aki ügyészi, illetve bírósági kérdésekre is válaszolt. Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna, tartja egy régi közmondás. Az ügyész urak magukra vehették volna, és jobban tették volna, ha nem kérdeznek. A tábornok válaszában borított. A dominósor tovább dőlt.
„Irányított emlékezetem volt, amit az ügyész úr irányított” – mondta H. András tábornok a jobboldali sajtó által az évszázad korrupciós ügyeként emlegetett Tábornok-per mai tárgyalásán. Hozzátette: „Az ügyész úr O. János tábornok vallomását tényként tárta elém. Ha nem mondom azt, amit kell, akkor megyek előzetesbe”.
H. András dandártábornok elmondta, hogy 2010. június elején felhívta telefonon Hegedűs Antal tábornokot, a Budapesti Katonai Ügyészség vezetőjét, és arról érdeklődött nála, hogy a Tábornok-per nyomozása érinti-e az ő szolgálati nyugállományba helyezését. Hegedűs ügyész tábornok azt válaszolta, hogy a nyomozás a nyugállományba helyezését ugyan nem érinti, de fáradjon be a katonai ügyészségre, és beszéljék meg a dolgot.
Másnap H. András tábornok bement a katonai ügyészségre, ahol Hegedűs Antal ügyész tábornok és jobbkeze, Waltner Roland őrnagy, csoportvezető katonai ügyész várta. A hatszemközti tárgyaláson Hegedűs ügyész tábornok közölte H. dandártábornokkal, hogy érintett az ügyben. Hegedűs ügyész tábornok először is leszögezte, hogy O. János tábornok kezdetben nem fogadta el a felajánlott együttműködést, így hamar előzetesben találta magát.
Két választást vázoltak az ügyészek előtte:
1./ Magát is megterhelve feljelentést tesz, és akkor nem kerül előzetes letartóztatásba. Amennyiben vallomása alátámasztja O. János tábornok vallomását, akkor az ügyészség büntetlenséget biztosít vagy a büntetését az ügyészség korlátlanul enyhíti;
2./ De ha nem működik együtt az ügyészséggel, akkor „mehet a többiek után a lecsóba!”.
H. András tábornok úgy érezte, nincs választása. Egyrészt meg akarta őrizni a nyugdíját, másrészt pedig semmiképpen nem akart börtönbe kerülni! Így elfogadta Hegedűs Antal ügyész tábornok ajánlatát és 2010. június 04. napján – önmagát is megterhelve - feljelentést tett.
Az alapos gyanút az ügyészség csak egy héttel a feljelentése után, 2010. június 10. napján közölte H. András tábornokkal, amelynek tényalapja saját feljelentésén és Waltner Roland őrnagy, katonai ügyész előzékeny, mondhatni „bajtársi” segítségén alapult.
A segítőkész ügyész, aki mára a NER főügyész-helyettese lett
Ugyanis Waltner Roland őrnagy O. János tábornok vallomását egy excel táblázat formájában rögzítette (nevek, cégek, összegek), azt átadta H. András tábornoknak és arra kérte, hogy erre tegyen vallomást. „A kihallgatáson pedig minden kérdés úgy hangzott el, amiben a válasz is benne volt” – mondta H. András tábornok.
Holott az egyetemen tanultak alapján csak a vallomástétel után lehet más vallomásokat a gyanúsított elé tárni. De hát az ügyészségi továbbképzéseken mást tanítanak ezek szerint!
H. András tábornok azt is elmondta, hogy vallomásában csak azért szerepeltem, mert az ügyész úr rám kérdezett! A tábornok nyomozati vallomása során gyanúsítottként és később, jogellenesen kihallgatott, vádlott tanúként is tagadta, hogy közöm lenne a vádbéli cselekményekhez.
A katonai ügyészek a bíróságon nem tiltakoztak! Nem álltak fel, nem verték az asztalt és nem üvöltöttek, hogy a vádlott hazudik!