Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

63. Kizárási indítvány a katonai ügyészek ellen – elutasítva!

2012.04.29. 08:14 Viszkisdoboz

Az ügyészség védi a mundér becsületét. Dr. Keresztes Imre főügyész szerint „a bizonyítékok beszerzése törvényességének sérelmezése nem alapoz meg elfogultsági okot”.

A napokban kaptam kézhez a Központi Nyomozó Főügyészség vezetőjének a büntetőügyben eljáró két katonai ügyész, dr. W. Roland őrnagyé dr. M. Balázs főhadnagy kizárását megtagadó határozatot. Persze minderről akkor is értesültem volna, ha nem talál otthon a postás: a HírTv ugyanis tegnap nyilvánosságra hozta a határozatot. Már a látszatra sem figyelnek, hiszen a papírt csak az ügyészségtől kaphatták meg. Egy olyan határozatot, amely ellen van jogorvoslat, az ügyészség nem adhatott volna ki.

  

Tehát minden rendben van, megnyugodtam:

 

- az eljárásban szabad volt valótlan jogszabályi tájékoztatást adni a gyanúsítottnak; azzal hitegetni őket, hogy büntetlenek maradnak, majd az általuk elmondottal alapján másnap meggyanúsítani őket;

 

- szabad volt törvénytelenül - szóban - tárgyalásról lemondó megállapodást kötni gyanúsítottal, majd szintén jogszabályokba ütköző módon azt írásba foglalni;

 

- semminemű következménye nincs, sőt a Nemzeti Együttműködés Rendszerében ez így helyes, ha az ügyész az előzetes fogvatartásban lévőknek megmondja, hogy kire és milyen tartalmú vallomást kellene tenniük; néha konkrétan megmondva, néha a célszemélyek megjelölése mellett a gyanúsított kreatív fantáziájára bízva a „történetet”;

 

- szabad volt nem észre venni, hogy az előzetes fogvatartásban lévő gyanúsított elmebéli állapota miatt védekezésre képtelen és általa irányítani a nyomozás menetét;

 

- teljesen normális dolog, hogy gyanúsított kihallgatás alkalmával az ügyész megszakítja a kihallgatást, ez alatt nyomást gyakorol a gyanúsítottra, majd folytatja a kihallgatást, mintha mi sem történt volna;

 

- szabad volt elővezetésről szóló határozat nélkül munkahelyről vagy lakásról embereket elhurcolni, kirendelt védőről nem gondoskodni, és úgy kihallgatni őket, hogy ne kerüljön sor még az őrizet elrendelésére, mert akkor már kötelező lenne a védőügyvéd jelenléte;

 

- szabad volt az ügyészségnek a gyanúsított vallomásokat a Magyar Nemzet hasábjain nyilvánosságra hozni; a nyomozás koncepciózusan válogatott dokumentumait a kormánypárti sajtónak átjátszani, a gyanúsítottakat az előzetesen odarendeltt HírTv kamerája előtt pórázon vezetni.

 

 

Hogy csak a legfontosabbakat emeljem ki. Mi ez, ha nem a jogszabályok kijátszása, a törvényesség legfőbb őreitől?

 

A katonai ügyészek törvénysértéseiről a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa előtt zajló büntetőperben - 2012. március 19. napján - dr. Zamecsnik Péter ügyvéd, I. r. vádlott meghatalmazott védője a következőképpen nyilatkozott:

 

I. r. vádlott védője:

 

 

Azt kell megállapítanom, hogy már az ötödik vádlottól hallunk a két ügyész kolléga munkájára olyan megjegyzéseket, amelyek felvethetik akár a hivatali bűncselekmény gyanúját is, azonban arra mindenképpen alapot adhat, hogy tőlük az ügy elfogulatlan megítélése nem várható el. A vádlottaktól hallottunk különböző megjegyzéseket egyrészt a büntetőeljárásban szigorúan tiltott előny kilátásba helyezéséről, előadásokat olyan felvetésekről, hogy kiről és mit kellene mondani, amelyek nem kerültek a jegyzőkönyvben rögzítésre. Hallottunk olyan előadást, hogy szabadlábra helyezését követően további fogva tartásra került sor kihallgatás közben. Véleményem szerint nem elég pártatlannak lenni, annak is kell látszani. Sajnálattal mondom, ez a látszat megingott. Mindezekre figyelemmel a Be. 32. § (2) bekezdése alapján mindkét ügyésszel szemben kizárási indítványt terjesztek elő, mert a nyomozás során tett és tanúsított magatartásuk alapján tőlük az ügy elfogulatlan megítélése nem várható el. Kizárási indítványomat a Be. 31. § d) pontjára alapítom és kérem a katonai tanácsot, hogy az eljárás során eddig keletkezett jegyzőkönyveket a Be. 32. § (5) bekezdés alapján terjessze fel elbírálásra.

 

 

A tanács elnöke kérdésére I. r. vádlott védője:

 

Indítványomtól függetlenül hallgassuk meg a további vádlottakat.

 

II., III., VI-XI., VIII. r. és XIII. r. vádlott védője csatlakozik az I. r. vádlott védője által előterjesztett kizárási indítványhoz.”

 

Nézzük a Központi Nyomozó Főügyészség, dr. Keresztes Imre főügyész határozatának indokolás részét:

 


1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr934478813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blacklord 2013.08.23. 00:16:06

Hát ez már egy elég durva mozzanat, az biztos!
süti beállítások módosítása