Többször leírtam már, hogy a Tábornok-per szerintem tipikus koncepciós per. Ez egyre világosabbá válik számomra. Hogy miért? Mert a koncepciós perek a nyilvánosságnak szólnak, céljuk az elrettentés, megfélemlítés, megsemmisítés, a diktatúrák kedvelt eszköze, és mondjuk ki bátran, mai fedőszerve, az illiberális magyar állam is alkalmazza. A kirakatperek alapja egy olyan valós esemény, személy, akár bűncselekmény, amelyre fel lehet fűzni olyan személyeket és történeteket, amelyeket már nem a valóság, hanem az emberi képzelet teremtett.

A koncepciós per lebonyolításához szükség van egy ügyészségre, amely kiszolgálja a kormányzók politikai utasításait. A per gyanúsítottjait, később vádlottjait véletlenszerűen választják ki látszólag, de valójában tudatosan építik fel az események láncolatát. Már a bírósági ítélet előtt ítéletet mondanak felettük, bűnös az, akit annak neveznek.

Szükség lenne persze bíróságra is. Egyelőre azonban az látszik, hogy az ítélkező bíró függetlenségét még nem zabálta fel a Nemzeti Együttműködés Rendszere, bár a bíróságok szervezeti függetlensége már régen elesett. Az ítélkező bíró függetlenségének volt köszönhető, hogy a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa egyszer már felmentő ítéletet hozott (leválasztotta a koncepciós elemeket), elkülönítette a térképészeti társaságnál történteket (ez volt a valós alap, amelyre az ügyészek építkeztek). De a másodfok végzése alapján most újra a Tábornok-per része, tehát a valós és a koncepciós elemeket együtt kell tárgyalnia Debrecennek.

Elöljáróban le kell szögeznem, hogy még a vádiratban sincs semmi arról, hogy közöm lett volna a térképészeti társasághoz, az ott történtekhez vagy B. Zsolt századoshoz, akiről soha nem hallottam, sőt csak a tárgyaláson ismertem meg.

B. Zsolt százados a térképészeti társaságnál teljesített szolgálatot. A százados részben elismerte bűnösségét. Nyomozati vallomása szerint pénzt kért vissza a honvédségi beszerzések után a közhasznú társasággal szerződésben álló egyes cégektől. Ezt elégelte meg az éveken át B. Zsolt századost korrumpáló Mészáros Zsolt József cégvezető (DigiGraph Kft.). Szólt a térképészeti előkészítő csoport vezetőjének, Pásztor Zoltánnak. Pásztor szerint viszont „még nem jött el az idő”, ezért Mészáros 2009 őszén mintha mi sem történt volna, tovább korrumpálta B. Zsolt századost.

Beköszöntött a 2010-es esztendő és megkezdődött az országgyűlési képviselőválasztások kampánya. Pásztor ekkor szólt a cégvezetőnek, hogy „itt az idő”, és megszervezett Mészáros számára egy találkozót két katonai ügyésszel, Waltner Roland őrnaggyal és Mihalik Balázs századossal, innentől ők mondták meg, hogy mit tegyen.

Mészáros Zsolt telefonon felhívta B. Zsolt századost, hogy mikor és hol adja át a másfél millió forintot. A bankjegyek sorszámát az ügyészségen rögzítették, a csapdát kifeszítették. Mihalik százados utasítására a rendőrség a pénz átadását követően B. Zsolt századost 2010. január 19-én elfogta és előállította az ügyészségre.

A Tábornok-per itt kezdődik és nagyjából itt is fejeződik be. Ide értve azt a szánalmas magyarázatot is, hogy a katonai elhárítás fedte volna fel a cselekményt. Az igazság az, hogy a katonai elhárítás csak futott az ügyészek után, de annyit azért sikerült kiderítenie a felügyelő miniszter utasítása alapján, hogy a választási kampányban a gyanúsítotti vallomásokat a Budapesti Katonai Ügyészségről adták ki a Magyar Nemzet című napilapnak.

A többi, az már nem más, mint koncepció. Nem csak nálam, hanem más vádlottaknál is kizárólag O. János tábornok börtönben tett gyanúsítotti vallomása az ügyészség egyetlen „bizonyítéka”. Minden „vádlottat” az ügyészek börtönbe vetettek és attól tették függővé szabadlábra kerülésüket, ha az ügyészséggel együttműködnek, de minimum beismerik, hogy bűnösök. Az ügyészek készségesen mutattak vallomásokat vagy éppen excel táblázatba foglalták, hogy mit kell a potenciális vádlottnak elismernie. De ez gyakran kevés volt, ha valóban szabadulni is akart a delikvens, akkor elöljáróira is vallomást kellett tennie. Az ügyészek név szerint kérdeztek rám, mint államtitkárra és a honvédelmi miniszterre is, nehogy a magánzárkákban őrlődők gondolatai elkalandozzanak. Aki nem működött együtt, az egy évig is ülhetett a fegyházban. Volt olyan is, akit megvertek a börtönben, mert nem tudta a dolgát. Soroljam még? Szerintem nem szükséges. A kaposvári felmentő ítélet lényegi indokolása is ez volt.

Az igazi botrány az, hogy a vádirat szó szerint megegyezik egy gyanúsított vallomásával! Ami pedig logikailag hiányzott a tábornok vallomásából, azt az ügyészek nagyvonalúan maguk találták ki és illesztették be a vádiratba. És csak azért nem lett a személyiségzavarral küszködő botrányhős tábornokból a büntetőeljárásban tanú, mert a bíróság nem fogadta el az ügyészség és a tábornok közötti vádalkut! Ha elfogadja, akkor ma újra le lehetne forgatni élőben „A tanú” című filmet. Minden adott lenne hozzá és azt hallanánk a tábornoktól a közmédia egyenes adásában: „Fapál államtitkárt 2003-ban ismertem meg egy honvédségi rendezvényen. Akkor még nem tudtam, hogy Juhász Ferenc honvédelmi miniszternek viszkis dobozban hordja a pénzt…”

                                                                   (fotó: wikipedia.org)

Komolyra fordítva a szót! Egy ÁVH-s tiszt a következőképp foglalta össze a koncepciós eljárások lényegét: "A koncepció alatt értettük, hogy az őrizetes által önként elismert valamilyen gyanús, de a valóságnak megfelelő tényadathoz olyan adatokat fűztünk, amelyek esetleg megfelelnek a valóságnak, de annak bizonyítására semmiféle eszköz nem állott rendelkezésünkre. Így aztán az őrizetessel azt elismertettük, és mint bizonyítékot mutattuk be az eljárás során, mintha megtörtént volna." (Tomka Ferenc: Halálra szántak, mégis élünk!, Budapest 2005, 51. oldal)

Az ügyész azt kéri a bíróságtól, hogy a térképészeti társaságnál történt tetten érés alapján fogadja el bizonyítékok nélkül a vádirat többi valótlan állítását, magát az ügyészi koncepciót valósnak.