Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

156. Harc a bíróságok ellen

2013.12.07. 14:02 Viszkisdoboz

Minden diktatúrának kell ellenségkép, amely mozgósítja a híveket, ugyanakkor eltereli a figyelmet arról, hogy a hatalmon lévők minden közjogi pozíciót elfoglalva, gyakorlatilag belső és külső kontroll nélkül kormányoznak. Nem mellékesen (hanem elsősorban) közben meg kifosztják az országot. „Törvényesen”.

Ez a „háború” - változó ellenségkép mellett - 2010 óta szakadatlanul folyik. Most a bíróságokra került sor. Miért? Mert nem sikerült (még) megszállni az összes törvényszék összes bírói pozícióját, hogy a kedves vezetőnek (=nemzeti akaratnak) megfelelő ítéletek szülessenek. Meg hát azért is – tegyük hozzá – mert a diktatúrában minden csak kiszámítható lehet és a „rend rendszere” nem tűri a független, hol így, hol úgy ítélkező bírákat. Holott az ítélkezésben – bármilyen furcsa - éppen ez az érték. Meg azért is, hogy a Magyar Nemzet című napilap által jézusi szeretet jegyében kívánt „börtönválogatott” a baloldal volt politikai és szakmai vezetőiből végre összeálljon. 

Őrizetesek index.jpgAhogy a Magyar Nemzet c. napilap szerkesztőgárdája elképzeli... (fotó: index.hu)

Az első támadás akkor történt, amikor Orbánék megsemmisítették a rendőri helytállásnak köszönhetően megbukott 2006-os politikai puccs elkövetőivel szemben kiszabott bírósági ítéleteket. Megpróbálkoztak ügyáthelyezéssel olyan bíróságokra passzolni a koncepciós politikai ügyeket, ahol úgy gondolták, hogy néhány bíró már bizonyította az orbáni rendszer iránti politikai lojalitását. A választások közeledtével meg elérkezett az idő, hogy a bíróságok független ítélkező tevékenyégét is kormányzati irányítás alá helyezzék, miként azt tették az ügyészségi zászlóshajóval, a koncepciós ügyekben kizárólagosan eljáró Központi Nyomozó Főügyészséggel.

Nem akarok ötleteket adni, de nem lett volna jobb, ha külön bíróságot állítanak fel a politikai koncepciós ügyekben, és békén hagyják a független bírósági szervezetrendszert? Nem mindegy, hogy miért néznek bennünket páriának Európában?

A jobboldali értelmiség a jog és az etika elválaszthatatlan kapcsolatrendszerében az erkölcs primátusát határozta meg, és azt vallja, hogy az ítéleteknek a társadalom (értsd. fideszes hívek) erkölcseit kell tükrözniük, a jogi előírások pedig másodlagosak (akár mellőzhetők is). Ez alatt nyilván nem a jobboldali kormánypolitika képmutató, a szabadrablás elvén működő eredeti tőkefelhalmozási folyamatát értik. Látják, de úgy gondolkodnak, hogy jobb, ha a mi embereink járnak jól a gazdasági hatalom megszerzésében, mint bárki más. Ez pedig felül ír mindent. Hagyományosnak hitt és vallott erkölcseiket is.

Többet ártott a maradék jogállamiságnak, ezen belül a gránitszilárdságú szerint is elkülönül hatalmi ágként működő bírói hatalomnak Rogán frakcióvezető fészbúkos „politikusi tevékenysége”, mint ennek a három és fél évnek a teljes fideszes ámokfutása. Bizalmatlanságot kelteni a bírósági tevékenység ellen az állami öngyilkossággal egyenértékű: nőni fog az önbíráskodások száma (mert nem bízunk meg a bírákban), bírákat fognak a pert vesztett ügyfelek verbálisan, esetleg tettlegesen is bántalmazni (ami elfogadhatatlan és brutálisan megtorlandó).

A bírák presztízséről azért nem írok, mert azt Rogán Antika alaposan besározta.  

Persze Rogán nem véletlenül volt ilyen bátor. Ha főnöke, Orbán kormányfő nyíltan beavatkozhatott a bíróságok életébe, és jogegységi döntést követelhetett a Kúriától deviza hiteles ügyekben, akkor a frakcióvezető sem lépte át a Rubikont, amikor azt követelte, hogy a közúti balesetet okozó a házi őrizetből azonnal takarodjon vissza előzetes letartóztatásba. Valószínűleg még meg is simogatták a fejét: ez igen Anti! Ezt várjuk tőled… ezért tartunk…

Rogán a szokásos népboldogító fideszes mentalitással (Mi csak jót akarunk nektek!) megpróbálta bebizonyítani, hogy pártja már mindenható, a zemberek érdekében kész a bírósági döntéseket is megváltoztatni. Erre rátett Navracsics miniszter még egy lapáttal, aki szerint a másodfokú bíróság korrigálta hibáját, amikor Eva Rezesova házi őrizetét megszüntette, és ismételten fegyházba dugta az első fokú – nem jogerős ítéletben – fogházra büntetett szlovák állampolgárságú elkövetőt.

Ha így járunk el a jogi értelemben vett ártatlanokkal, akkor mit várhatnak a jogerősen elítéltek?

Csak egyetlen egy hiba van. A bírói társadalom tudja, hogy a látszat ebben az ügyben nem az, amit Rogán sugallni akart! Bármennyire is akarják, nincs és nem is lesz politikai megrendelésre született ítélet!

A bíráknak pedig nincs más választásuk, harcba kell szállniuk, vagy sokaknak a pályát kell elhagyniuk. Ugyanis nem kevesebb, mint a függetlenségük a tét. A bírók politikai tevékenységet nem folytathatnak, ezért két módon válaszolhatnak: vagy behódolnak, vagy bekeményítenek.

Ui.: Egyébként eredetileg arról akartam írni, hogy a Magyar Nemzet című kormánylap hírével ellentétben - mely szerint az idén már nem állok bíróság elé – 2013. december 10. és 13. napjain folytatódik a lakás ügy tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Mindenkit szeretettel várok!

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr555680179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sexual Harassment Panda 2013.12.07. 23:10:13

Ezt a baromsagot.te jo eg.
Fos ahogy van.

_most_ 2013.12.08. 01:28:24

minden diktatúra alapja a független bíróságok megszüntetése, így nem meglepő, hogy a fidesz is mindent megtesz ez ügyben.

Tiborpapa 2013.12.08. 01:32:46

Ez a valóság. Ott lesz jó vég,
hol a jog van?!

Jock Ewing 2013.12.08. 03:20:02

Jó buta egy primitív poszt ez is....

Első mohikán 2013.12.08. 03:49:08

Sexual Harassment Panda, Jock Ewing :
Érvek, indokok? Ja, azok nincsenek. Aha, értjük...

Nikos Galis 2013.12.08. 06:55:01

@_most_: Csatlakozom ehhez az állításhoz.
Jut eszembe ...
Kövér (Tulok) László szerint egy kommunistából nem lesz demokratikus szalonna.
Szerintem egy fiatal demokratából sem.
Valahogy, egy tőröl fakadnak ...
Tehát, marad a diktatúra, a nagyérdemű aszisztálása mellett.
Még hogy fiatal demokraták ...

Hertelendi 2013.12.08. 07:36:51

@taxi33: "Érvek, indokok? Ja, azok nincsenek. Aha, értjük..."

Ők csak beböfögtek egyet. Érveik sose lesznek, mert még nem beszélték meg orbánnal.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.12.08. 07:46:50

a bírók maguk tesznek róla, hogy jóérzésű ember már csak megvetően gondol rájuk.

évtizedig tartó fontos ügyek, kapitális baklövések, gyilkosok kiengedése - büntetésük enyhítése szakmányban másodfokon, orbitális szakmai felkészületlenség...és mindez megöntve hihetetlen nagyképűséggel és gőggel.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.12.08. 08:02:47

@FILTOL: És. Ennek akkor az a megoldása, hogy a sokkal jobb megítélésű kormány "magáévá teszi" a demokráciákban független hatalmi ágat? Ez a kormány? Hát akkor sokkal jobb lesz a bíróságok "renoméja" az biztos.

Egyébként meg színjáték az egész. A bíróságok már narancsszínűek, csakúgy mint az ügyészség.

citrix 2013.12.08. 08:45:20

A kedves vezető valóban maga a nemzeti akarat.Ha a kedves vezető hobbija a foci,az a nemzet hobbija is lett egyben ami ugye megér néhány száz milliárdot.Centrális erőtér,az összes hatalmi/közigazgatási ág megszállása,legyűrése,a kedves vezető akarata(sic!) érvényesüljön a bírói döntésekben.Kérdezem:mi a bánatos fenének kellett a rendszerváltás,ha a Kádár féle gulyáskommunizmusból a Rákosi rendszer XXI.századi reinkarnációjába kommandíroztuk át az országot?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.12.08. 08:52:25

@Magyarország jobban teljesít: nem, de nem teszi. aki látja az ítéleteket tudhatja ez ez baromság amit írsz.
a nyugdíj ügy óta teljesen ellenük fordultak a bírók. sőt. irreális ítáletek születnek dafke, hogy a fideszesekbe rugdossanak.

az övezet gázai 2013.12.08. 09:50:38

@FILTOL: Ezt már a fóti választási ügynél láthattuk. És mielőtt Bajával jössz, ott nem lehetett ignorálni a bizonyítékokat, amik viszont Fóton nem is voltak.

jog-ász 2013.12.08. 10:05:28

szerintem meg aki igazi bíró(hivatásként csinálja) az nem fogja szakmailag lealázni magát, mert kormányok jönnek mennek, de az ilyen bírók karrierben gondolkodnak(30-35 év). aki szakmában gondolkodik az nem csinál hülyét magából. a természetes szelekció meg megteszi a magáét, ha esetleg elhajlás van ide -oda. ha megmarad a többfokú bírósági rendszer, azért nagy az esély, hogy normális döntések szülessenek. attól hogy valakinek nem tetszik egy döntés, az még nem azt jelenti hogy az nem jó!

eöeöe 2013.12.08. 11:07:56

Jogásznak a jog pártiak mennek, igazságot messziről leszarták amióta kitalálták magukat mint foglalkozást. Erkölcsöt elvárni egy jogásztól max civilszervezetek és jogvédők esetén lehetne, de nem érdemes.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.12.08. 12:43:27

@jog-ász: Nem igazán. Még ha igazad is van, elég néhány "olyan" bíró, meg annak a teljes kontrollja, hogy melyik ügyet kire szignálják. Ez megvan.
süti beállítások módosítása