Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

Linkblog

302. Ítéletszerkesztési hibává silányultam

2019.10.20. 17:41 Viszkisdoboz

Leszálló ágban vagyok. Az ügyészség nyolc évig tettesi pozícióban tartott, egy éve vagyok pszichikai bűnsegéd, a felmentő ítéleti rendelkezésem ellen bejelentett ügyészi fellebbezésből pedig megtudtam, hogy ítéletszerkesztési hiba vagyok. Egy ideje komoly fejtörést okoz számomra, hogy az ügyészek,…

Szólj hozzá!

301. Most már elég volt! Szakmailag hozzáértő ügyészt kérek!

2019.10.04. 10:58 Viszkisdoboz

Nem csalódtam az ügyészségben. Hozták ismét a formájukat! Előző posztomban beszámoltam arról, hogy a Tábornok-perben megérkezett a másodfokú bíróság tárgyalásokra invitáló végzése az ügyészi fellebbezésekkel együtt. Az ügyészség felmentő ítéleti rendelkezésem ellen jelentett be…

6 komment