Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

291. A Tábornok-per 8. évfordulójára

2018.12.03. 12:31 Viszkisdoboz

Elérkezett ez a nap is, az „újesztendő” első napja a Fapál családban. Ilyenkor pezsgővel kívánunk magunknak sikeresebb és boldogabb új évet. Már nem lázadunk, már nem tervezgetünk. Csak túlélést kívánunk magunknak a következő évre.

Nyolc évvel ezelőtt, 2010. december 3-án jelentek meg hajnalban a katonai ügyészek a lakásunkon, hogy elvigyenek egy kihallgatásra. Szokatlan volt a módszer, szokatlan volt az időpont, hacsak nem lapoztunk vissza a naptárban az 50-es évekhez. Az eljárási szabályok betartásáról nem beszélek, mert azokat azokban az időkben az ügyészeknek nem kellett betartaniuk.

Amíg öltözködtem az egyik ügyész rohangált a házunk előtt, talán azt gondolta, hogy a másik bejáraton elszököm. Saját sorsa elől senki sem szökhet meg, ügyész urak! Meg aztán nem is volt miért.

Az ügyészek nem tartóztattak le, nem vettek őrizetbe, nem bilincseltek meg. Arra szólítottak fel, hogy csak egy személyit vigyek magammal, másra nem lesz szükség (persze néhány óra múlva kiderült, hogy jobb lett volna, ha legalább az órámat magammal viszem). Az ügyészek kocsiba ültettek és kedélyesen beszélgettek. Persze nagy igyekezetükben elfelejtettek szólni a jegyzőkönyv vezetőnek, hogy ő is hajnalozzon, ezért hiába értünk be korán az ügyészségre, nem lehetett megkezdeni a kihallgatást. Az ugyan aggasztónak tűnt, hogy az ügyész utasította az őrszemélyzetet, hogy az épületet nem hagyhatom el, de még mindig bíztam abban, hogy haza mehetek. Talán valami félreértés... Nem tudtam, miért vagyok ott. Nem mondták.

Aztán elérkezett munkaidő kezdete. Az új időszámítás első napját a Gyorskocsiban kezdtem egy rövid kihallgatás után, amitől nem lettem sokkal okosabb.

Jó pár hét eltelt, mire megtudtam, hogy mit is akarnak tőlem. Egy vallomást Juhász Ferenc honvédelmi miniszterre. Mondjuk időt és energiát spórolhattunk volna, ha azonnal közlik. Azóta se kapták meg. A semmiről továbbra sem tudok vallomást tenni. Soha, sehol, senkitől nem vettem át és nem vittem senkinek korrupciós pénzt.

Ma már tudom, hogy semmi esélyem sem volt, azt így rendezték meg a koreográfusok: nekem börtönbe kellett vonulnom, hogy újság szalagcím legyek és nevem naponta kimondható legyen a Hírtv-ben.

Azóta terhelt vagyok. Nem elkövető. A rendszer terheltje!

Az elkövető ugyanis anyagi jogi, míg a terhelt eljárásjogi kategória.

A törvény szerint a terhelt az, akit bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja terhel, s emiatt büntetőeljárást folytatnak ellene. A terhelt nem azonos az elkövetővel. Az elkövető az, aki a bűncselekménynek a Btk. általános és különös részében meghatározott törvényi tényállását megvalósítja. Az elkövetői minőség szükségszerűen létező objektív kapcsolat a bűncselekmény és valamely személy között. A terhelti pozícióhoz nem szükséges elkövetőnek lenni. Elég, ha az ügyész szubjektíve az gondolja, hogy a terhelt egyben elkövető is. 

Az „alapos gyanú” pedig egy gyanúsítotti vallomás, egy személyi bizonyíték, amelynek alátámasztására semmiféle objektív bizonyíték nincs és nem is volt. Szerencsétlenségemre nem az USA egyik tagállamában élek, mert ott egy gyanúsítotti vallomás arra sem lenne elegendő, hogy kihallgassanak. A magyar jogállamban viszont ez az elkövetői vallomás elég volt ahhoz, hogy 8 évig terhelt legyek. Akkor is, ha az igazságügyi elmeszakértők szerint a vallomástevő korlátozott beszámítási képességekkel rendelkezett. Akkor is, ha a vallomástevő a vallomás megtételekor tudatmódosító szerek hatása alatt állt. Akkor is, ha már maguk az ügyészek is belátták, hogy nem vettem át a vallomástevőtől korrupciós pénzt és nem vittem viszkis dobozba rejtve egy részét a honvédelmi miniszternek.

Kezdődik a kilencedik év és továbbra is egy eljárásjogi kategória vagyok.

Egyre lejjebb csúszok…

A kilencedik évemet egy terhelti pozícióváltással kezdtem meg. Tettesből pszichikai bűnsegéd lettem az ügyészi végminősítés szerint.

Persze alkothatnak újabb és újabb variációkat, de nem szabad elfelejteniük, hogy hozott anyagból dolgoznak.

A semmiből azonban nem lesz semmi.

BUÉK, Ügyész Urak!

img_7708.JPG

Ezt azokra a katonai ügyészekre, akik ez elmúlt 8 évemet meghatározták.

50 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr7014416266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gaborne Benko 2018.12.03. 14:13:04

Végtelenül szomorú történet. Nagyon sajnàlom. Sajnos hol van màr az a békebeli idő? S közben voltak olyan becstelen emberek a hatterben, akik kidolgoztàk ezt a rágalomhadjáratot. Sajnos sok ilyen aljas ötletük lett, amire egy becsületes, tisztességes ember nem is gondolna. Erősnek kell maradni, s túlèlni. Ehhez kivánok jò egészséget, s boldogulást.

Secnir 2018.12.04. 08:22:17

kitartást és jó egészséget!

Kántor Attila 2018.12.04. 08:25:30

"a hamisat nem igazitom,az igazat nem hamisitom"

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.12.04. 09:08:46

A "bizonyítottság hiányában" nem ugyanaz, mint a "bűncselekmény hiányában"..

kvadrillio 2018.12.04. 09:25:25

MIÉRT LETT ÖNGYILKOS az ötödik amerikai flotta parancsnoka, Scott Stearney altengernagy ??????????????????????????????????????????????????????????!!!

hambig 2018.12.04. 10:02:45

"Akkor is, ha az igazságügyi elmeszakértők szerint a vallomástevő korlátozott beszámítási képességekkel rendelkezett. Akkor is, ha a vallomástevő a vallomás megtételekor tudatmódosító szerek hatása alatt állt."

Ez most sem jelent problémát ld. Tolvajkergetők

julion 2018.12.04. 10:14:56

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Ha bárkire nem bizonyítja rá a bíróság a bűncselekményt, az nem tekinthető bűnösnek. A bűncselekmény hiánya pegig azt jelenti, a terhelt részéről nem állapítható meg elkövetett bűncselekmény.
Az meg különösen érdekes, hogy folytonosan változi a vád. Főként, hogy most már pszichikai bűnsegédséggel vádolják. (Szerepel ez a kategória a BTK-ban egyáltalán?) Még megérjük (sajnos), hogy az ügyészség gondolatban elkövetett bűncselekményre módosítja a vádiratát.

gyurmicsek 2018.12.04. 11:02:04

Nem lenne uncsi, ha téged vittek volne el 8 évre otthonról. Nem lenne jobb, ha csak akkor vinnének el valakit, ha vádat is tudnak emelni egyből?

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.04. 11:38:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

B+!
Majd akkor is ezt mond, amikor te állsz 10 évig büntetőeljárás hatálya alatt. Az uncsi lesz?

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.04. 11:55:48

Posztolótól függetlenül ( akinek a szövege egyébént nagyon sokat fejlődött az elmúlt években ) két eset létezik.

1. Történt bűncselekmény.
2. Nem történt bűncselekmény.

Minden nyomozásban bizonyítani kell, hogy történt bűncselekmény, és bizonyítani kell ki az elkövető.

Ha bizonyított a bűncselekmény, de nem bizonyított, hogy ki követte el, akkor nincs ismert elkövető. Mindenki ártatlan.
Mindaddig, amíg be nem bizonyítja a hatóság, hogy ki az elkövetője a bűncselekménynek.

Ha nincs bűncselekmény, mindenki ártatlan, mert nem létező bűncselekménynek nincs elkövetője.

Minden más okoskodás csak bohóckodás a szavakkal.

citrix 2018.12.04. 12:11:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem uncsi. Ha uncsinak tartod akkor te a Rákosista rezsim szellemiségének embere vagy. Az ilyenekről azt hiszem már alkottunk véleményt. A történelem szemétdombján a helyük a bolsevista pártjukkal együtt.

yourmomtits 2018.12.04. 12:26:49

@julion: nem. a bcs hiánya azt jelenti, h nem történt bcs.

Weißkopf 2018.12.04. 13:25:00

"terhelt: ... Összefoglaló elnevezése a nyomozati szakasz gyanúsítottjának, az ügyészi szakasz vádlottjának és a büntetésvégrehajtási szakasz elítéltjének." (Bíró Endre: Magyar jogi kisszótár. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1996)

JFK-alapítótag 2018.12.04. 15:39:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ilyenkor felrémlik bennem egy péklapát.

ostapbender 2018.12.04. 15:54:29

Kitartas, Tanar ur! Meg nyolc ev es talan helyreall a vilag rendje - ha meg nem, elkoltozunk a gyerekeinkhez, akik addigra mar egy normalis orszagban lesznek allando lakosok. Ezek meg rohadjanak meg a sajat mocskukban...

kissiú 2018.12.04. 16:03:30

Én is kitartást kívánok. Lesz még gondja a tisztelt ügyészeknek abból, hogy a nevüket adták egy koncepciós eljáráshoz. Na nem a NER rendszerén belül...

Minden ballib bérretteg 2018.12.04. 17:11:31

Fapál úr három lakást vett a családjának "kedvezményesen".

Vagy MSZP-s tolvajoknak ezt lehet ?

Minden ballib bérretteg 2018.12.04. 17:12:52

@citrix:

De az uncsi.

Nagyon uncsi, hogy naygjából az összes Fideszest simán lecsuknád telejsen hasonló és korántsem ennyire törvénysértő ügyekért akár, miközben a szoci tolvajokat itt mentegeted.

engedélyes pinaellenőr 2018.12.04. 17:36:10

A fehérgalléros bűnözőket többnyire nem szokták elítélni,mert nem lehet bizonyítani bűnösségüket.A sors kegye,hogy Tátrait és Császit sikerült leültetni..

Beer Monster 2018.12.04. 20:49:05

Én úgy nézem, valamiért nem akarják elítélni. Ennyi idő alatt:

lelőttek egy csomó embert Móron, elfogtak valakit az elkövető helyett, rábizonyították, hogy ő követte el, elítélték, bebörtönözték, tovább gyilkolt a valódi elkövető, elkapták más miatt, lebukott Mórral is, rábizonyították, elítélték, és még őt is lecsukták.

xclusiv 2018.12.04. 21:10:32

@Minden ballib bérretteg: az az uncsi, hogy mindent telihánytok, senkiházi fideszes bérkommentelők. Kurvára uncsi, de szerencsére senki se hiszi el a hazugságaitokat.

Cuhavidéki 2018.12.04. 23:11:30

@Weißkopf:a definíció csak "majdnem" pontos. Király Tibor: "A terhelt / Terhelt az, akivel szemben büntetőeljárást folytatnak. A terhelt a nyomozás során gyanúsított, a bírósági eljárásban vádlott, a büntetés jogerős kiszabása, illetve a megrovás, próbára bocsátás vagy javítóintézeti nevelés jogerős alkalmazása után elítélt."
Lehet, hogy itt az egész eljárás "ügyészi szakként" jellemezhető?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.12.05. 00:21:36

@JFK-alapítótag:

"Ilyenkor felrémlik bennem egy péklapát."

Persze, a szádból lóg ki.

@Minden ballib bérretteg:

'Fapál úr három lakást vett a családjának "kedvezményesen".'

Valószínűleg ez a gátlástalanság verte ki a biztosítékot. Egyből nem lett volna ügy még akkor sem, ha nem teljesen tiszta módon szerezte.

JFK-alapítótag 2018.12.05. 00:46:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Az a baj ezekkel trollokkal, hogy nem tudják hol a helyük ezzel a kisnyilas mentalitással.
Kéne már egy nagytakarítás.

citrix 2018.12.05. 07:08:31

@Minden ballib bérretteg: Fordítva ülsz a lovon. Per pill a fidesz ülteti le nyolcadik éve zsinórban előzetesbe az általuk úgymond bűnelkövető szocikat és egyéb nekik nem tetszőket, egyértelműen koncepciós perekben amit a Polt ügyészség politikai megrendelésre teljesít. A koncepciós mivolta egyértelmű, addig húznak hamis/befolyásolt/tudatmódosító hatása alatt álló/szenilis tanúkkal ügyeket ameddig csak lehet. Határ a csillagos ég. Rákosi elvtárs is megnyalná a szája szélét az Orbár rezsim működését és szovjetorosz elkötelezettségét látva.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.12.05. 09:55:11

@julion: Ha valaki előkészületeket egy bűncselekményre, akkor is elítélhető.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.12.05. 10:02:19

@citrix: Ha valóban olyan diktatúra lenne, ahogy megpróbálod beállítani,2006 őszének rendőrei már rég ülnének.De jogállamban élünk, ami azt is jelenti, hogy jogszolgáltatás van és nem igazságszolgáltatás..

citrix 2018.12.05. 10:29:29

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: 2006 őszén a fidesz csőcseléke konkrétan felgyújtotta a belvárost. Ha esetleg nem emlékeznél rá, csak szólok. Az hogy a karhatalom erre milyen módon lépett fel, konkrétan összevertek a rendőrök (jelvény nélkül) 2 embert (boldog-boldogtalant) azt mocskos és primitív eseménynek tartom, ez nem lehet vita tárgya. Arról viszont semmi kétségem sincs hogy Pintér elvtárs mszmp párttitkár rendőrsége se bánna kesztyűs kézzel ha felgyújtaná a csőcselék a belvárost. Gondolom te se gondolod hogy a fideszes rohamrendőrök virágot osztogatnának.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.12.05. 10:44:29

@citrix: Még ha így is lenne, és most diktatúra lenne, akkor nem ülnének már rég azok a rendőrök? Logikai önellentmondásban vagy..
Egyébként meg 2006 október 23-adikán a rendőrség politikai utasításra szándékosan olyan helyzetet idézett elő, hogy balhé legyen. A Kossuth térről kiszorítottakat szándékosan beleterelte a Fidesz rendezvényről távozó tömegbe. Viperát használtak, amire semmi jogalapjuk lett volna. A gumilövedékes fegyverekkel fejre céloztak stb. Számos ponton sértették meg a vonatkozó törvényeket.
A TV székház elé pedig korábban nem kipróbált rohamrendőröket vezényeltek, hanem egy Bp-en tartózkodó pécsi századot női kollégákkal, mert ezt akarták, hogy a saját provokátoraik által feltüzelt tömeg elfoglalja a székházat, ürügyet teremtve a további fellépésekre.
Gyurcsány ezzel a kiprovokált szituációval próbált szabadulni szorult politikai helyzetéből, de elszámította magát: a "bal"oldalt a sírba tette, ma pedig egy marginális pártocska vezére. A helyére került..Ennél jobban csak akkor fog a helyére kerülni, ha egyszer végre sittre basszák a gazemberségei miatt..

citrix 2018.12.05. 11:46:40

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: A történtek részletesen dokumentálásra kerültek, mindenki ítélje meg saját maga az előzményeket is figyelembe véve. Nézőpont kérdése, olyan mint 1956 eseményei, ki hol állt annak függvényében forradalom vagy ellenforradalom. A fidesz még az óriásplakáton szereplő '56-os harcos nevéről se tud semmit, egészen más személy nevét írták alá. 2006-ról mit tud a fidesz? Soros ügynökök provokálták a csöviket akik ártatlanul felgyújtották a belvárost mert megijedtek a rohamrendőröktől. Azok is megijedtek a csöviktől és kilőtték a szemüket, ne legyen szemtanú... Így történhetett.

Beer Monster 2018.12.05. 12:37:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Namost azért az is furcsa, hogy a Gyurcsányt nagy nyilvánosság előtt felvett vallomástétele után úgy sikerült elszámoltatni, hogy ha már őt nem, akkor egy miniszterét, de ha azt sem, akkor valami helyettes államtitkár vett három lakást.

Beer Monster 2018.12.05. 12:40:04

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: "2006 őszének rendőrei már rég ülnének"

A rendőrt egyetlen hatalom sem ülteti le. Abból az jönne le, hogy nem a Gyurcsány a hibás, hanem a rendőr.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.12.05. 14:33:08

@citrix: Már önmagában árulkodó volt, hogy a TV székházhoz nem kipróbált rohamrendőröket küldtek. Az egész eseményfolyamból süt a megtervezettség, a sunyi gazemberség, amely mindig is a csótány sajátja volt. De rákúrt, alaposan elszámította magát. Ezekkel a húzásaival saját politikai oldalát tette koporsóba..

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.12.05. 14:33:48

@Beer Monster: Hát, a komcsi hatalomátvétel után elég sok korábbi rendőrt meg csendőrt leültettek.

citrix 2018.12.05. 14:40:31

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: A legkevésbé se voltam Gyurcsány pártján, se aktívan, se passzívan. Sok baklövést elkövetett, ostobaságok tömkelegét amik az Orbán rezsim részére bársonyszőnyegen kínálta a teljhatalom megszerzését. Azt nem tudom milyen nem kipróbált rendőröket küldtek a kipróbált(?) csövikre. Ha a csövik se voltak kipróbálva akkor fifti-fifti. Gyurcsány pont olyan aranytojást tojó tyúkocska Orbánnak mint Soros nevének említése, vigyáz is rájuk mint a hímes tojásra.

Beer Monster 2018.12.05. 15:43:08

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:
Igen, a kommunisztikus rendszer az egyetlen nyíltan vállalt diktatúra a néphatalmak közül. Ezért nekik nem kellett a látszatra törekedniük. És mivel közvetlen néphatalomnak titulálták magukat, ezért nem is kellett a karhatalomra támaszkodniuk, szerveztek maguknak sajátot. Azonban a rendszer szükségszerű működésképtelensége folytán megbukott, és ezért pillanatnyilag nem számolunk vele.

A létező hatalmi struktúrák nem engedhetik meg maguknak, hogy a harapós kutyát megverjék, mert többé nem fog harapni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.12.05. 20:15:48

@citrix:

"Arról viszont semmi kétségem sincs hogy Pintér elvtárs mszmp párttitkár rendőrsége se bánna kesztyűs kézzel ha felgyújtaná a csőcselék a belvárost."

Még szerencse, hogy nem az számít, mit gondolsz te.

citrix 2018.12.06. 07:08:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az a helyzet hogy számít mit gondolok. Addig ameddig több millió forint adóbevétellel tolom a rezsim bőkezű költségvetését addig mindenképpen számít. Mégis mit gondolsz, aki nem fideszbirka az fejőstehén aztán egyébként kuss?! Ha ezt gondolod akkor önmagad állítod hogy diktatúra van.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.12.06. 09:29:31

@citrix: Ha valaki tényleg meg akarja védeni a TV székházat, akkor nem túl életszerű, hogy nem kipróbált rohamrendőröket küld a helyszínre, akik hetente találkoznak futballhuligánokkal, hanem egy teljesen átlagos pécsi alakulatot.

citrix 2018.12.06. 09:46:51

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Kérdezd meg erről Pintér Sándor belügyminiszter elvtársat, ő részletes információkat tud kérni ha kell előző kollégájától (egy pártban szolgáltak korábban, az mszmp-ben). Nekem biztos nincs információm a kivezényelt jelvény nélküli fogdmegekről.

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.08. 20:56:46

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: " Már önmagában árulkodó volt, hogy a TV székházhoz nem kipróbált rohamrendőröket küldtek. Az egész eseményfolyamból süt a megtervezettség, a sunyi gazemberség, amely mindig is a csótány sajátja volt..."

Nem is tudtam, hogy az idiotizmus fertőző, és ott a ti oldalatokon ragályként terjed.

A kádárék után ugyé volt egy Antall-i időszak, majd egy mszp-s időszak, ami eltőtt a rendőrséget az előd kormány átforgatta. A 4 év nem azzal telt, hogy az antallizmus embereit kirúgdossák, hanem ment az élet ahogy tudott. Majd jött a fidesz 4 éve. Kirúgták a legfőbb ügyészt, sok régi rendőrt és sok megyei vezetőt. Visszajöttek a szocik, de megint nem a takarítás ment, hagyták élni a fideszt is. Ha úgy csinálnak, mint ahogy a fidezs tette 2010. óta, akkor ma nincs fidesz.
Ráadásul ők eléggé megrengették a rendőrséget is, Pintér nertárs volt ugyan is akkoriban a belügminiszter. Miután 2002-ben visszakapták a szocik a belügyet, jött a gazasági válság ( amit nekik azon túl is megalapoztak az elődeik ), a rendőrség állománya ekorra nagyon megfiatalodott, kipróbált rohamrendőrök csak a fővárosban voltak. Már amennyire kipróbáltnak lehet őket nevezni, mert ugyan hol is lettek előtte kipróbálva? Vidéken közrendisek, nyomozók álltak rendelkezésre, de mindenkit onnan sem lehetett elvinni a fővárosban, mert a vidéki munkát is el kellett valakinek látni. Ennyit a hozzá nem értésről.

látjátok feleim szümtükkel 2018.12.08. 21:02:25

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: "Ha valaki előkészületeket egy bűncselekményre, akkor is elítélhető."

Szajkózod a hüjeséget. Nem ítélhető el csak azért az előkészületért, amely bűncselekmény vonatkozásában az előkészületet is büntetni rendelik. Ezt a büntető törvénykönyv nevű törvényben bárki - még te is - elolvashatja.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.12.14. 16:20:02

@látjátok feleim szümtükkel: Úgy látom mennyiségi blablával akarod kompenzálni az észérvek hiányát..
Akármennyit szövegelsz, minden épeszű ember tudja, hogy vannak rohamrendőrök, illetve készenlétisek, akik hetente találkoznak dühöngő futballhuligánokkal. De valami különös oknál fogva nem őket küldték ennek a kiemelten fontos épületnek a védelmére, hanem valami épp Bp-en tartózkodó pécsi századot irodistákkal női kollégákkal. Ritka hülyének kel lenni ahhoz, hogy valaki emögött ne vegye észre a valódi szándékot..

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.12.15. 09:57:39

@citrix: Értem Pintér visszamenőleg felelő 2006-ért, mert ismerte Gergényit. Megtaláltad a lényeget! :)
Sztem inkább azzal kellene foglalkozni, hogy 2006 őszén a rendőrség egy aljas politikai szándék végrehajtójává vált. Részt vett a posztszocialista provokációban '56 ötvenedik évfordulóján..

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.12.15. 10:18:02

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

Én most a napokban épp azon röhögök, hogy az ellenzék a rendőrőket rugdosó, füstbombákkal dobáló csőcseléket békés tüntetőknek nevezi és rendőrterrorról hazodozik.

Láthatóan a véhsőkig hajlandók elmenni arendőrök provokálásában, hogy aztán külföldön lehessen megint panaszkodni.

Jellemző a balos csőcselékre, hogy a szegény gyerekeknek adományként összegyűjtött szánkókat is ellopták vagy felgyújtották.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.12.15. 15:49:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hihi rendőrterror. Én azért ehhez a még elvárnék egy rendes lovasrohamot kardlapozással, és néhány gumilövedékes puskával fejbe lőtt libsit..
süti beállítások módosítása