Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

272. Tábornok-per – amíg a halál el nem választ

2018.01.15. 18:07 Viszkisdoboz

A Debreceni Törvényszék 2018 tavaszán nem hozhat ítéletet a Tábornok-perben! – érkezett a verdikt a Központ Nyomozó Főügyészségtől.

Nem túl hálás feladat jogász kollégáimat, khm, vagyis az ügyészeket tisztességtelenséggel vádolni, most azonban mégis kénytelen vagyok megtenni.

Majdnem 8 éve ismert a Tábornok-per vádirata, amelyet eddig hétszer olvastak fel az ügyészek a kormánypárti médiumok kedvére téve. Nyolc év alatt senkinek nem jutott eszébe, hogy a vádiratban akár egy szót is megváltoztasson, holott az alapügyben, Kaposvárott, ahol bűncselekmény hiányában felmentették, a tényállás tekintetében is okirati bizonyítékok álltak rendelkezésre, hogy az ügyészség nem mond igazat.

Most, amikor 3 és fél év után már túl kellene lennünk az ügyészi perbeszéden a Tábornok-per megismételt eljárásában, egy teljesen felesleges, de az eljárás elhúzódására kiválóan alkalmas vádmódosítást terjesztettek elő.

Tudom én, hogy a tárgyalás berekesztéséig a vádmódosítás joga az ügyészeket megilleti, azonban a joggal való visszaélésnek tekintem, hogy az elmúlt 8 év alatt csak most jutottak el odáig, hogy a matematikailag is helytelen vádjukon – több-kevesebb sikerrel – változtassanak.

Ma reggel éppen az ügyészi vádirat ismételt felolvasása miatt utaztam 3 órát Debrecenbe, hiszen a 2017. november 6. napján tartott tárgyaláson a Törvényszék katonai tanácsa a bizonyítási eljárást lezártnak nyilvánította, mert senkinek, így az ügyészeknek sem volt indítványuk.

Aztán a mai napon azzal szembesültem, hogy az ügyészek a tárgyalásra meghívták a sajtó képviselőit, kiosztották a vádmódosítást mindenkinek, majd azt felolvasással a per részévé tették.

Mi a vádmódosítás tárgya?

Banálisan egyszerű a felelet. Az ügyészek hiányoztak a matematika órán, amikor a kivonást és összeadást tanulták az iskolában, ezért képtelenek voltak kiszámítani az adott tényálláshoz tartozó helyes összegeket. Vádirati állításuk szerint Oláh János az általa visszakért pénzek 20 %-át költségekre csoportosította át, azonban ezzel nem csökkentették az Oláh János volt tábornok által megvádolt vádlott társak terhére rótt összegeket. Ezt korrigálták, ami számomra 2010-ben az iratismertetés után azonnal nyilvánvaló volt, nekik pedig 8 év kellett ahhoz, hogy ezt felismerjék.

Azonban van egy rossz hírem, ügyész urak! Két esetben megint elszámolták magukat. Ha segítségre van szükségük, szívesen állok rendelkezésükre, bár én magam is bukdácsoltam matekból, de hála Istennek összeadni és kivonni még tudok!

zsirafos-abakusz-fa-szamoljatek.jpg

                                Abakuszt az ügyészeknek!

Ami a legfájóbb számomra, hogy az ügyészi vádmódosítás miatt akár fél évet is csúszhat az első fokú ítélet meghozatala, és biztosan látszik már az is, hogy 2018-ban jogerős, másodfokú döntés nem lesz a Tábornok-perben.

Az is világos számomra, hogy a Be. 315. § (3) bekezdése ezekre az ügyészekre nem vonatkozik (ugyanis, ha az ügyész a vádlott bűnösségét nem tartja megállapíthatónak, a perbeszédében a jogszabályokat is megjelölve, indokolt indítványt tesz a vádlott felmentésére).

Úgy viselkednek, mint egy elszabadult hajóágyú. Semmi sem tántorítja el őket attól, hogy Oláh János tábornok vallomása etalon, Waltner Rolland főügyészhelyettes szerint a gyanúsított mindig igazat mond!

Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a vádmódosítás, hiszen az Oláh Jánosnak jutó „visszaosztott pénz” terheltek felé történő kirovása, na kinek, vajon kinek a gyanúsítotti vallomásán alapul? Hát, persze, hogy Oláh Jánosén! Akinek persze nem állt érdekében a felelősség szétterítése, a bűnös pénztől és a börtönből való bármi áron való szabadulás!

Valahogy nem jut el az ügyészek tudatáig, hogy a volt tábornok nyomozati vallomása az általuk elkövetett ügyészi műhiba (jogtalan büntetlenségi ígéret) miatt bizonyítékként nem értékelhető, ezért a másodfokú bíróság kizárta Oláh János 2010. május 10. napja előtt tett vallomásait a bizonyítékok közül. Továbbá az igazságügyi elmeorvos-szakértők a vallomástételi időszakban is közepes fokú kóros elmeállapotot állapítottak meg, és ha ez nem lenne elég, Oláh János valamennyi érdemi vallomása tekintetében megállapították, hogy azt tudatmódosító szerek hatása alatt tette.

Vajon én értek félre mindent, vagy az ítélet hamarabb lett kész, mint a vádirat?

2018. február 07. napján a vádmódosításra a vádlottak és a védők tehetnek észrevételt. Nincs nagy kedvem hozzá, de igyekszem komolyan venni a vádmódosítást és szükségszerűen eljátszom azt a szerepet, amit nekem 8 évvel ezelőtt kitaláltak.

Na, ehhez szóljanak hozzá!

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr8313578061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

legeslegujabbkor 2018.01.15. 21:07:58

" Az ügyészek hiányoztak a matematika órán, amikor a kivonást és összeadást tanulták az iskolában, ezért képtelenek voltak kiszámítani az adott tényálláshoz tartozó helyes összegeket. Vádirati állításuk szerint Oláh János az általa visszakért pénzek 20 %-át költségekre csoportosította át, azonban ezzel nem csökkentették az Oláh János volt tábornok által megvádolt vádlott társak terhére rótt összegeket."

Úgy látszik, hogy a fidesz nem ereszt el senkit, ha bármilyen lehetőséget lát benne.
Nem kaptatok Sorostól valamilyen pénzt?
Esetleg nem adtatok le 20%-ot?

Jakab.gipsz 2018.01.17. 10:23:18

Ha a jog csak össze adásról és kivonásról szólna, nem lenne szükség bírókra.

Persze ha fogást akarunk találni a kormányon és az igazság szolgáltatáson, akkor elegendő, néhány leleplezést, bemutatni a gyenge matekosoknak.

Soros Forever 2018.01.17. 10:38:00

Így van.

A szocik alatt, a miniszterek haverjainak teljesen normális hogy valaki három lakást is vegyen féláron, mert megérdemli.

A mocskos Fidesz ezeket az ártatlan Fapál féle lakásvásárlókat rendre megrágalmazza az ügyészség segítségével.

VaradiJanos 2018.01.17. 10:50:54

Jogász kollégáid? :)

Valóság nevű unokahúgotok 2018.01.17. 11:05:47

@Soros Forever: 3 fél lakás ára ugye kevesebb, mint 40 millió euró? - index.hu/gazdasag/2018/01/12/az_eu_szerint_nem_voltak_rendben_orban_vejenek_kozbeszerzesei/ - a kis Orbán-vejet mikor citálják a törvéyn elé Polték??-)

Secnir 2018.01.18. 21:39:52

"Oláh János az általa visszakért pénzek 20 %-át költségekre csoportosította át, azonban ezzel nem csökkentették az Oláh János volt tábornok által megvádolt vádlott társak terhére rótt összegeket. Ezt korrigálták"

bár nem vagyok jogász, úgy vélem, hogy az Ön ellen felhozott vádon ez nem módosíthat, hiszen az átvett összeg (amivel vádolják), az ugyanakkora maradt; az, hogy utána oláh mit csinált vele, az egy másik per.
továbbmegyek.
mivel az oláh felé nyújtott vádalku (elvileg) nem szól arról, hogy utána oláh mire költötte, ezért ez nem vádmódsítás, hanem egy új vád - oláh felé.
feltéve, ha tudják bizonyítani oláh elmondásán kívül (bankszámlán pénzmozgással, lehalgatott telefonbeszélgetéssel, stb) a pénz létét.

krokodil2008 2018.01.22. 12:57:59

Véleményem szerint ezúttal nem teljesen világos a posztból, hogy egzaktul miben módosítottak, de nem is ez a lényeg. Akármi is a módosítás tárgya valóban lett volna idejük azt megtenni eddig. Látszatra tényleg az a helyzet ebből szerintem, hogy vagy alkalmassági problémái vannak az ügyésznek vagy éppenhogy alkalmas és az volt a feladata, a választás utánra húzza el az ítéletet.
Az ugyancsak nem derül ki, hogy mire alapítja Fapál, hogy az ügyészség hívta ki a sajtót. Ha ez így van akkor az tényleg megint csak gáz.
süti beállítások módosítása