Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

232. Embervadászat a javából!

2016.02.01. 18:02 Viszkisdoboz

A lakás-ügy egy olyan büntetőper, ahol a jogszabályokat a Honvédelmi Minisztérium minden dolgozója betartotta a feljelentő szerint is, a véleményező szerint is, a vádló szerint is és az ítélethozók szerint is.

Erre az ügyre mégis azért volt szüksége a kormányzatnak, hogy „végtelen romlottságunkat” az emberek sárga irigységével ötvözze. A politikai koncepció szerint én, a HM közigazgatási államtitkára viszkis dobozban vittem a korrupciós pénzt Juhász Ferenc honvédelmi miniszternek, aki hálából megdobott egy lakással.

A Honvédelmi Minisztérium 2006-ban, a lakásértékesítés XXI. ütemében 715 lakást és 98 garázst értékesített a benne lakó bérlők számára. Ebből 185 lakás volt olyan, amelyhez kellett a miniszter mérlegelési jogkörben hozott méltányossági döntése, mert ezek a lakások honvédségi beszerzése és tervezett értékesítése között nem telt el még 10 év. Az értékesítési csomagban 2003-as és több 2005-ös beszerzés is volt, többek között az én szolgálati lakásom is.

Hogy fokozzam az izgalmakat, azt is elárulom, hogy velem egy időben a Honvédelmi Minisztérium egy másik – államtitkári juttatásokra jogosult - vezetője is kérte a részére katonaként kiutalt szolgálati lakásának értékesítését. Kérelmére a miniszter mérlegelési jogkörében eljárva pozitívan döntött. A jogi helyzet ugyanaz volt, mint az én esetemben.

Vagyis 184 esetben a miniszter nem sértett meg semmilyen jogszabályt, így az államháztartási törvényt sem, de történetesen a feleségem és az én tulajdonomba került lakás esetében igen.

Félre értés ne essék! Én nem azt sérelmezem, hogy miért nem 185 rendbeli hűtlen kezeléssel vádolták meg a honvédelmi minisztert, mert a 10 éven belüli értékesítési kérelmeknek a bérlő javára helyt adott, hanem hogy egyáltalán egy rendbelivel igen. Mert minden a jogszabályoknak megfelelően történt. A miniszternek joga, sőt kötelessége volt dönteni a bérlők kérelmeiről. Szabadon mérlegelhetett. A jogszabályokat pedig nem magunknak írtuk, ami manapság a Fidesznél szokásos gyakorlattá vált, hanem 1994-ben Hende Csaba kabinettitkársága alatt az MDF kormány alkotta meg a HM lakásrendeletét, ami a miniszter mérlegelési jogkörét biztosította.

hetek_hu.jpg

                         Hende Csaba volt honvédelmi miniszter (fotó: hetek.hu)

Nem tűnik fel senkinek, hogy az ügyészség, a Fidesz játékszereként hivatását félre teszi, és csak azt üldözi, akit politikai okokból Orbánék kijelöltek? Olyan a világon nincs, hogy tudomása van az ügyésznek 185 „bűncselekmény” elkövetéséről, majd ebből egy ember lakásvásárlása ellen büntetőeljárást indít, a többit pedig hagyja „futni”.

Nem tűnik fel senkinek, hogy ezek emberre mentek?

Ha a Honvédelmi Minisztériumot „kár” érte, akkor Hendéék miért azzal foglalatoskodtak, hogy 41 volt állami vezető (amiből természetesen az első Orbán-kormány állami vezetői kimaradtak) lakásának dokumentációját összeállítsák az ügyészségnek? Miért nem indítottak polgári pert az elévülés bekövetkezte előtt?

Tehát az elmúlt cirka 20 évben 40 katonai jogviszonnyal rendelkező állami vagy katonai vezetői (plusz Fidesz állami vezetői) jogszerűen, törvényesen, erkölcsösen vásárolták meg ingatlanjaikat, csak én nem.

A lakásértékesítés XXI. üteménél maradva, 184 lakás értékesítése miért volt rendeltetésszerű, jogszerű, tisztességes stb., ez az egy meg miért nem?

Hogyan lehetséges, hogy 184 bérlő esetében a lakás elidegenítésére benyújtott kérelem nem volt felbujtás az ügyészség szerint, de az én kérelmem meg az?

Első fokon a bíróság bűncselekmény hiányában felmentett bennünket. A Fővárosi Törvényszék pedig vagy azzal próbálkozott, hogy hatályon kívül helyezze a felmentő rendelkezést, vagy azzal, hogy a büntetőeljárási szabályokat meghágva elítéljen bennünket. Bizonyítás nélkül, egy nyilvános ülésen, egy egyelőre tisztázatlan összetételű bírósági tanácsban.

És ezek után alaptalanul állítom, hogy ez az egész színjáték egy koncepciós per?

Embervadászat folyik, nem elszámoltatás.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr538345840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

féregírtó 2016.02.02. 17:32:28

Ha más nem használ, Brüsszelig kell vinni az ügyet. Akkor viszont a felmentés mellé egy tízmilliós kártérítést is lehet csatolni. Csak a gyomrosból ért ez a tetű rosszindulatú fidesmaffia.
süti beállítások módosítása