Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr!

Alulírott, dr. Fapál László feljelentést teszek ismeretlen tettesek ellen a Tábornok-perként nevezett ügy nyomozása során elkövetett személyi szabadság megsértése, jogellenes fogva tartás, kényszervallatás, hivatali visszaélés, bűnpártolás és/vagy más bűncselekmények alapos gyanúja miatt.

Kérem a Legfőbb Ügyész Urat, ahol személyes érintettségem nem állapítható meg, jelen okiratban foglaltakat szíveskedjék bejelentésnek tekinteni, és hivatalból szíveskedjék észlelni a bűncselekmény elkövetésének gyanúját.

Kérem, hogy feljelentésem alapján kivizsgáltatni szíveskedjék különösen a volt Budapesti Katonai Ügyészség vezetőjének, a nyomozás felett törvényességi felügyeletet gyakorló helyettesének és a nyomozást végrehajtó két katonai ügyésznek, a katonai ügyészség akkori szóvivőjének, valamint a katonai főügyészség illetékeseinek és az ügyészség, illetve az érintett titkosszolgálathoz tartozó más ismeretlen személyeknek a nyomozás során tanúsított magatartását, ezzel egyidejűleg az ügyészek ellen etikai eljárás lefolytatására is szíveskedjék intézkedni.

Szíveskedjék megvizsgáltatni 2010 decemberétől az ügy politikai kommunikációs feladatait ellátó elszámoltatási kormánybiztos és honvédelmi miniszter esetleges felbujtói szerepét. Kérem annak vizsgálatát is, hogy Budai Gyula kormánybiztos a Központi Nyomozó Főügyészséget hogyan irányíthatta közvetlen politikai utasításokkal. Kérem azt is tisztázni, hogy a vádirat (illetve annak rám vonatkozó része) az ügyészségen vagy az elszámoltatási kormánybiztosságon készült. Kérem határozott írásbeli állásfoglalását e kérdésekben.

Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr!

Ön a Tábornok-per nyomozásának jelentős részében még nem volt legfőbb ügyész, így közvetlen felelősség az ügyben nem terheli. Legfőbb ügyészi kinevezése és az én börtönbe kerülésem közötti összefüggést csupán a véletlenek összjátékának tekintem. Azt is tudom, hogy az Ön kinyilvánított véleménye szerint is botrányos és szégyen, ami a Tábornok-per nyomozása során történt, és azt is tudom, hogy mindent latba vet annak érdekében, hogy hasonló eset magyar ügyészi szervezetben többé ne fordulhasson elő.

Reményeim szerint Ön is egyetért azzal, hogy „Egy demokratikus, XXI. századi jogállamban a jogbiztonság és az igazságszolgáltatás pártatlanságába vetett bizalom érvényesülése megkérdőjelezhetetlen. Így még a látszatát is kerülni kell annak, hogy egy ügyben a bizonyítékok aggályosan kerültek a felszínre.” (Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa Kb.II. 18/20011/135. számú ítélete a Tábornok perben, 103. oldal)

Gondolom, azzal Ön is egyetért, hogy az ügyészség nem lehet egyetlen államban sem az élet és halál ura! Az ügyészség nem arra kapott felhatalmazást - amikor az állam büntetőjogi igényét érvényesíti - hogy maga önkényesen eldöntse: kiből lesz gyanúsított (majd vádlott), és kiből lesz tanú.

Gondolom abban is egyetérthetünk, hogy az a magatartás, mely szerint a börtönben lévő delikvenstől az ügyészség – szabadon bocsátása reményében - meghatározott célszemélyre terhelő vallomást csikarjon ki, elfogadhatatlan minden tisztességes ügyész számára.

A politikailag determinált ügyekben 2010-től megfigyelhető, hogy az ügyészség maga dönti el, hogy ki az, akit meg kell büntetni vélt (gyakran koholt) vagy valós bűncselekmény elkövetése miatt, és ki az, aki büntetlen marad, miközben tanúvallomásában – mentességi okra történő kioktatása ellenére - magát bűncselekmény elkövetésével vádolja.

Kérem tehát annak vizsgálatát, hogy az ügyben a katonai ügyészség miként jutott a Tábornok per nyomozása során arra a következtetésre, hogy - az ügyészség szerinti - vesztegetőket tanúként (és nem gyanúsítottként) vonta be az eljárásba, holott a vesztegetést végrehajtó személyeket a törvény ugyanúgy büntetni rendeli, mint a megvesztegetett személyeket.

Kérem annak vizsgálatát, hogy mi alapján szelektált a katonai ügyészség. Ugyanis a katonai ügyész a nyomozás során tanúként hallgatott ki olyan személyt, akire O. János tábornok terhelő vallomást tett, sőt, az is előfordult, hogy O. János terhelő vallomása ellenére még tanúként sem hallgattak ki embereket. O. János vallomása alapján ellenben másokat ugyanazon vallomás (mint egyetlen „bizonyíték”) alapján a katonai ügyész meggyanúsított, majd megvádolt.

Kérem annak vizsgálatát, hogyan fordulhatott elő, hogy az „ügyfél” maga dönthette el eljárási pozícióját. Az ügyészségre behurcolt emberek egy részét választás elé állította a katonai ügyész: ha megerősítik az eléjük tárt O. János-féle vallomást, akkor az eljárásban tanúk lesznek, ha nem, akkor gyanúsítottak, és kényszerintézkedés hatálya alá kerülnek.

Megdöbbentőnek tartom, hogy a Tábornok-per tárgyalásán volt olyan vádlott, aki elmondta, hogy a nyomozás során azért tartottak előzetes letartóztatásban, hogy rám terhelő vallomást tegyen. A katonai ügyész hivatali hatalmával visszaélve azzal kecsegtette, ha rám terhelő vallomást tesz, „akkor nyílnának a rácsok”. Amikor a vádlott elmondta, hogy semmiféle kapcsolata nem volt velem és semmit nem tud mondani az ügyész felszólítására, akkor a katonai ügyész visszaküldte a börtönbe gondolkodni. Ha ez nem kényszer, ha nem hivatali visszaélés, ha nem hamis vádra való felbujtás, akkor mi lehet? Az ügyészi hatalom nem lehet korlátlan.

Amellett sem lehet elmenni szótlanul, hogy a Tábornok-per kaposvári tárgyalásán, tárgyalási szünetben, a katonai ügyész – tanúk előtt - fenyegeti a vádlottat, hogy ne merészelje a vallomását visszavonni, mert akkor sokkal súlyosabb büntetést fog kapni. Felmerül a kérdés, ha a katonai ügyész ezt meg merte tenni, akkor vajon a nyomozás során hol voltak azok a jogi és etikai határok (kényszer és fenyegetés), amelyeket átléphetett?

Kérem annak vizsgálatát, hogy az ügyészségről – a nyomozás érdekeit veszélyeztetve – ki volt az az ügyészségi dolgozó, aki a 2010. évi választási kampányban a gyanúsítotti kihallgatási jegyzőkönyveket a Magyar Nemzet című napilap számára faxon továbbította, amely napilap azt másnap eredetiben közzé is tette. Arra is kérem a választ, hogy miként lehetséges az, hogy az egyik gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyv a Magyar Nemzet című napilapban megjelent, de a bűnügyi iratok között már nem fellelhető.

Kérem annak vizsgálatát, hogy a jegyzőkönyvezés hogyan történt a katonai ügyészségen. Annyi a téves elírás, az indokolatlan és gyakori szünetek a kihallgatások alatt, amely kétséget ébreszt a jegyzőkönyv készítésének hitelessége tekintetében. A szünet ugyanis lehetőséget adhatott a nyomásgyakorlásra, a kényszer vagy a fenyegetés alkalmazására.

Kérem annak vizsgálatát, hogy a katonai ügyészek miért nem szereztek be O. János tábornok vallomásán kívül – azt ellenőrizendő – más bizonyítékokat. Az ügyészségi gyakorlat szerint nem szokásos egy gyanúsítotti vallomás alapján vádat emelni. Felmerül a kérdés, hogy miért nem ellenőrizték (egyszerű logikai és matematikai módszerekkel) pontról pontra O. János vallomásának életszerűségét, főként annak sokadik módosítása után. Különösen annak fényében, hogy Honvédelmi Minisztérium volt állami vezetőire tett terhelő vallomása a 2010. évi országgyűlési képviselő választás (FIDESZ-KDNP kétharmad) eredménye után történt közvetlenül, és teljesen felborította a korábbi vallomásait. Miként lehetséges, hogy e vallomás megtételét követő 2 hét elteltével szabadlábra került O. János tábornok? Miért nem vizsgálták meg O. János elmeállapotát a nyomozás során, miért nem tűnt fel, hogy 2001-re visszamenőleg „emlékszik” az általa vallomása szerint átvett összegekre, miközben egy normális ember a BKV jegyek árának változására sem emlékszik 9 év távlatából.

Kérem annak vizsgálatát, hogy a gyanúsítottak ártatlanságát alátámasztó bizonyítékok miért nem kerültek beszerzésre. Miért nem hallgatták ki tanúként a nyomozás során a viszkis dobozos vádpontban a volt honvédelmi minisztert, a kabinetfőnökét vagy a HM-I. biztonsági protokollját ismerő szakembereket? Mert megakadályozta volna a vádemelést?

Kérem annak vizsgálatát, hogy egy ügyésznek miként lehet meséket szőnie a vádiratban. A vádpontok 90 %-ában úgy vagyok beleírva a vádiratba, hogy O. János tábornok vallomása engem – közvetlenül - nem is terhel.

Kérem arra is adjon választ, hogy lesz-e jogkövetkezménye annak, hogy a katonai ügyészek O. János tábornokot vallomástételekor büntetlenségről oktatják ki, amely törvénybe ütközött, és vallomásának ez a része bíróságon már fel sem használható. Szíveskedne megvizsgálni, hogy történt-e jogellenes ígéret, kényszer vagy fenyegetés vallomásának megváltoztatása fejében? A katonai ügyészek szakszerűen és jogszerűen alkalmaztak vádalkut (tárgyalásról lemondás) O. János tábornokkal, ha azt a bíróság tanácsülésen elutasította, vagyis törvénysértés miatt nem fogadta be, és amelyet a II. fokú bíróság is helyben hagyott? Jogszerű és etikus-e egy ellenőrizetlen, módosítások módosításából álló gyanúsítotti vallomás igen csak gyenge bizonyító erejét azzal növelni, hogy tanúvallomássá kívánja változtatni az ügyészség?

Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr!

Visszarepülve az időben mintegy 60 évet, 2010. december 03. napján, reggel 06.00-kor két katonai ügyész jelent meg táborfalvai lakásomon és arra kértek, hogy menjek velük Budapestre, kihallgatásra. Együttműködési szándékom jeléül velük mentem, bár nem tudtam, hogy tanúként vagy gyanúsítottként fognak kihallgatni, mert nem közölték velem. Előállításomról határozatot nem mutattak, ilyen az iratok között sem volt fellelhető. Ahogy beértünk a Budapesti Katonai Ügyészség épületébe, W. Roland őrnagy katonai ügyész a személyi szabadságomtól önkényesen megfosztott. Az ott szolgálatot teljesítő biztonsági őrrel közölte, hogy az ő engedélye nélkül az ügyészség épületét nem hagyhatom el, és állandó kísérőmül jelölte ki az őrt.

2010. december 03. napján olyan gyanúsítást közölt velem a katonai ügyész, amelynek büntetési tétele miatt kötelező lett volna a védő jelenléte a kihallgatáson. W. őrnagy, katonai ügyész ugyan megkérdezte, hogy ki a védőm, amire közöltem vele, hogy nincs védőm. A katonai ügyész a védő kirendelése helyett kihallgatásomról intézkedett. A védekezéshez való jogom sérült, mert nem tudtam tanácskozni védővel, főként olyan gyanúsítás ellen, amely önmagában sem tényállási, sem jogi szempontból nem is volt érthető. Valójában a katonai ügyész már – jogellenesen - fogva tartott, így védő kirendelését ez okból sem mellőzhette volna az első kihallgatás előtt. Különös súllyal esik latba az is, hogy megfelelő időt és lehetőséget sem kaptam a védekezésre való felkészülésre. A gyanúsítás magyarázata a „mindent tudunk” volt a katonai ügyész részéről.

A kényszerintézkedések törvényessége is csorbát szenvedett. Az őrizetbe vételnek, különösen az előzetes letartóztatásnak a különös törvényi feltételei (szökés, elrejtőzés stb.) hiányoztak. A katonai ügyész indítványára a nyomozási bíró úgy helyezett előzetes letartóztatásba, hogy O. János vallomásán kívül (gyanú) semmi nem támasztotta alá (valószínűsítette), hogy a Be. különös feltételei fennállnak a kényszerintézkedés alkalmazásához (Kaposvári Törvényszék Kb.II. 18/2011/135. számú ítélete 89. oldal). A katonai ügyész indítványára a nyomozási bíró úgy rendelte el egy magántulajdonú lakás egészének zár alá vételét, hogy annak fele tulajdoni hányada olyan személyt illet meg, aki nem áll a büntetőeljárás hatálya alatt.

A katonai ügyész több alkalommal – félrevezető - információkat adott számomra. Például azt állította, hogy L. tábornokkal kíván szembesíteni, majd a szembesítés előtt kiderült, hogy O. tábornokkal szembesít valójában. Amikor az előzetes házból a Budapesti Fegyház- és Börtönbe szállítottak át, megkérdeztem a katonai ügyészt, hogy miért kerültem ilyen embertelen körülmények közé, ráadásul magánzárkába. A katonai ügyész azt mondta, hogy nincs ráhatása, hogy a büntetés-végrehajtás engem hol helyez el. Az iratok között ellenben megtalálható, hogy H. ügyész tábornok utasította a büntetés-végrehajtást, hogy az előzetes házból a Budapesti Fegyház- és Börtönbe szállítsanak át. Ennyit a szavahihetőségükről.

Törvénytelen befolyásolással igyekezetek rábírni arra, hogy Juhász Ferenc vagy Szekeres Imre volt honvédelmi miniszterekre terhelő vallomást tegyek. A Budapesti Fegyház- és Börtönben egyedül, vagy Cs. Istvánnal, a romagyilkosság IV. r. vádlottjával (továbbiakban: Csonti) sétálhattam napi egy órát. Amikor Csontival sétáltam, akkor több alkalommal arra próbált rábírni, hogy tegyek vallomást Juhász Ferenc honvédelmi miniszterre. Amikor mondtam neki, hogy akkor hazudnom kellene, mert nem tudok rá terhelő vallomást tenni, közölte, hogy akkor tegyek Szekeres Imrére, mert „olyan jó lenne, ha ő is itt sétálna”. Közöltem vele, hogy Szekeres miniszterre sem tudok terhelő vallomást tenni. Ezek után már nem jött velem sétálni. Kérem annak kivizsgálását, hogy ki bízta meg Csontit, a katonai elhárítás ügynökét, hogy befolyásoljon a vallomásom megtételében.

A katonai ügyész O. János tábornokkal való szembesítésemet is törvénytelenül hajtotta végre. Azzal kezdődött, hogy én L. tábornokot vártam, és talpig bilincsben a katonai ügyészség folyosóján üldögéltem. Egyszer csak megjelent O. János tábornok, oda jött hozzám, haptákba vágta magát, bocsánatot kért, majd távozott. Akkor még nem tudtam, hogy vele fognak szembesíteni. Megérkezett a védőm és ő mondta, hogy nem L. tábornokkal, hanem O. Jánossal fognak szembesíteni. A szembesítésen O. tábornok és én ültünk, O. tábornok pedig gépelt lapokból álló vallomását olvasta fel. Amikor nem azt mondta, ami le volt írva, a katonai ügyész rámordult, hogy „biztosan így volt?”. O. János határozottan azt válaszolta, hogy így volt (ekkor még nem tudtam, hogy eltérés van a vallomása és a szembesítésen elmondottak között, de a konfliktus határozottan érzékelhető volt). Magam papírt és tollat kértem, mert nem tudtam követni a gyors felolvasást, de így sem tudtam olyan gyorsan írni, hogy érdemben és azonnal reagálni tudjak a hazug állításokra.

Álláspontom szerint a hűtlen kezelés gyanúját is felveti, hogy előzetes letartóztatásom megszüntetését követően kb. kettő évig állandó titkosszolgálati megfigyelés és – családommal együtt - megfélemlítés áldozata voltam. Éjjel és nappal is ellenőriztek bennünket, gyakran agresszív módon, leplezetlenül juttatták tudomásunkra, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének ellenségei vagyunk.

Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr!

Tudom, hogy az ügyészi szervezet egy vádlott feljelentését védekezési taktikának tartja, és nem foglalkozik vele érdemben. Azonban én mégis arra kérem, hogy szíveskedjék érdemi vizsgálatot lefolytatni, különös tekintettel azért, mert ugyanazok a katonai ügyészek, ugyanazon vádiratot, amely egyszer már szégyenletesen megbukott a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsánál – arcátlanul - változtatások nélkül benyújtották a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsánál, holott a Be. lehetőséget biztosít a vádirat módosítására. Még a helyesírási hibákat, a téves elütéseket sem javították ki, nem hogy a vádiratot módosították volna, legalább a tényállás szempontjából, hogy az új bíróságnak ne azzal kelljen kezdenie, hogy megállapítja a vádtól merőben eltérő tényállást.

Kérem annak határozott cáfolatát, hogy az ügyészség nem „megfelelő” bíróságot keres annak érdekében, hogy a vádja „megalapozott” legyen.

Végezetül szíves figyelmébe ajánlok néhány sort felmentő ítéletemből, hogy nem csak én, a feljelentő, hanem egy három főből álló katonai tanács miként vélekedett a nyomozó ügyészek tevékenységéről.

„..a bíróság szerint nem volt átgondolt azon ügyészi döntés, hogy O. János ügyét egy olyan eljárás keretében bírálják el, amelynek következtében az ő meghallgatására a többi vádlott tekintetében tanúként kerülhet sor, és óhatatlanul adódik az a lehetőség, hogy amennyiben a vallomástételt megtagadja, hiszen erre joga van, a nyomozati vallomásai nem ismertethetők és nem vehetők figyelembe.” (Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa Kb.II. 18/2011/135. 93. oldal),

„Ugyancsak észlelte a bíróság a benyújtott vádiratok kellékhiányosságait, ennek ellenére a bíróság úgy értékelte, hogy bár felmerül a törvényes vád hiányának lehetősége is, a tárgyalást meg kell kezdeni és a tárgyaláson lefolytatott bizonyítás eredményeképpen kell dönteni a vádról.” (Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa Kb.II. 18/20011/135. 93. oldal),

„A bírósági eljárás során (a védők) folyamatosan hivatkoztak arra, hogy az egyes vádpontokat rögzítő tényállások annyira hiányosak és értelmezhetetlenek, hogy ennek folytán lehetetlenné teszik az abban hivatkozottak elleni érvelést és védekezést (ki, hol, mikor, miért, mennyit, kinek és milyen célból). Kihangsúlyozták, a vádirati tényállások homályos, nem tényeken, hanem vélt összefüggéseken alapuló megállapításait és az ezekből levont, nem igazolható, a logika szabályait alapvetően nélkülöző téves következtetéseket. Ezekre a kétséget ébresztő felvetésekre, kifejezetten tényszerűen előadott és felsorolt hiányosságokra vonatkozó védői érvelésekre az ügyészség képviselői nem reagáltak.” (Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa Kb.II. 18/20011/135. 93., 94. oldal),

„Az előzetes letartóztatásba helyezett vádlottak a tárgyalási vallomásaikban a védőikkel együtt valamennyien nehezményezték és kifogásolták a nyomozati eljárás során eljáró és vádat képviselő ügyészek tevékenységét. Emiatt valamennyi vádlott és védő elfogultságot jelentett be a tárgyaló nyomozó ügyészek személye ellen. A bíróság ezen indítványt továbbította a döntésre jogosultak felé, de a bíróságot az érdemi döntésről senki nem tájékoztatta.” (Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa Kb.II. 18/2011/135. 96., 97. oldal),

„A bíróság számára nem érthető az a nyomozati taktika, hogy az ügy jellegére, rejtettségére, nehezen bizonyíthatóságára, a személyes összefonódásokra is figyelemmel szóba sem kerül, és meg sem kísérelnek titkos adat- vagy információgyűjtést kezdeményezni vagy lefolytatni.” (Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa Kb.II. 18/2011/135. 102. oldal). Itt meg kívánom jegyezni, hogy velem szemben a titkos házkutatástól kezdve a lehallgatásig minden meg volt rendelve, azonban azok nem hozták a kívánt eredményt, így még a telefonos híváslistámat sem csatolták be, hiszen az azt bizonyította volna, hogy semmiféle kapcsolatot nem tartottam a vádlott társaimmal. Egy konkrét műveletet a katonai elhárítás hajtott végre, ezért feltételezem, hogy ellenem ők próbáltak meg adatokat gyűjteni.

„Ugyancsak nem érthető, hogy 3 héttel a nyomozás elrendelését követően a katonai ügyészség szóvivője nyilvánosan kijelenti, hogy egy gengszterszervezet működését fedték fel a Honvédelmi Minisztériumban, melyben az ügyészség nyomozást folytat. Erre több válasz is lehetséges, amelynek megválaszolása nem a bíróság feladata.” (Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa Kb.II. 18/2011/135. 102. oldal),

„Ugyancsak érthetetlen, hogy a nyomozó ügyészek minden látókörükbe kerülő potenciális gyanúsítottat azonnal letartóztatnak, majd aki terhelő vallomásokat vagy egyet is tesz valaki másra, esetleg magas beosztású személyre, azt azonnal kiengedik, aki pedig hallgat, mert vagy nem csinált semmit vagy nem tud semmit, az marad a börtönben.” (Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa Kb.II. 18/2011/135. 103. oldal),

„A bíróság arra sem talált magyarázatot, hogy a nyomozást végző ügyészek a Btk.-ban rögzített szabályokkal ellentétben olyan jogellenes és félrevezető ígéretekkel szereztek meg terhelő vallomásokat, amelynek nincs alapja, és így a gyanúsítottakat félrevezetve, a büntetlenség ígéretével jutnak további információkhoz.” (Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa Kb.II. 18/2011/135. 103. oldal). Megjegyzem, hogy nem csak O. János tábornok esetében tájékoztattak gyanúsítottakat „tévesen” a katonai ügyészek.

Feljelentésem mellékletét képezi a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa által lefolytatott Tábornok-per vádirata, első fokú felmentő ítélete és tárgyalási jegyzőkönyvei, amelyet azért nem csatolok, mert azok a Központi Nyomozó Főügyészségen rendelkezésre állnak.

Táborfalva, 2014. augusztus 31.

Tisztelettel:

(Dr. Fapál László sk.)

feljelentő