Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • látjátok feleim szümtükkel: @AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: "Ha valaki előkészületeket egy bűncselekményre, akkor is elítélhető... (2018.12.08. 21:02) 291. A Tábornok-per 8. évfordulójára
  • krokodil2008: Az aktív vesztegetők akkor még kaphattak "mentességet" meghatározott esetekben. Szóval ebben semmi... (2018.11.10. 10:27) 290. Perbeszéd az ügyészségi „koronatanú” érdekében
  • Mzperx: kissiú! Ha, meg nem volt annyi, akkor meg hagyják már békén a büdös francba!!! Rohadt aljas állam ... (2018.11.09. 22:02) 288. A védők is elfáradtak
  • krokodil2008: Szomorú olvasni amit a védők teljesítményéről ír. De sajnos nem példa nélküli. Az átlagember, mint... (2018.10.09. 14:54) 289. Debrecen, az nem Kaposvár!
  • Hajnali Blogger: Időről időre beleszaladok ebbe a történetbe, és mindig azzal az érzéssel távozom, hogy tanítani ké... (2018.06.20. 22:03) 286. Rágjuk a gittet!

Linkblog

90. Lex Fapál

2012.11.27. 17:04 Viszkisdoboz

Hát eljutottunk idáig. Saját törvényem lesz, én ezt kapom a Nemzeti Együttműködés rendszerétől, büszke lehetek rá. A Kormány T/9234 számú törvényjavaslatában - a honvédek jogállásáról elnevezéssel – új szolgálati törvényt nyújtott be az Országgyűlésnek.

A tervezet 68. § (1) bekezdés d./ pontja szerint az állomány tagjának állami vezetővé történő kinevezésekor a törvény erejénél fogva szűnik meg szolgálati viszonya. Tehát eddig az állami vezetővé kinevezett hivatásos katonának fennállt a jogviszonya, vagyis nem szűnt meg. Megnyugodtam.

Újabb jogi tündérmese születik (fotó: MTI)

A 2005-re visszanyúló „lakásügyben” ugyanis az ügyészség azt vitatja, hogy nem álltam szolgálati viszonyban, ezért nem kaphattam a HM-től szolgálati lakást. Vagyis nem voltam katona, államtitkári kinevezésem alatt. És azt erőlteti, hogy a köztisztviselőkre irányadó szabályok szerint nekem egy civil kormányrendelet alapján kellett volna lakást kapnom. Most a törvényalkotó is elismerte a szabályok megváltoztatásával, hogy eddig nem így volt. Az állami vezetővé kinevezett hivatásos katona tehát korábban szolgálati jogviszonyban állt.

Az ügyben a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa fog eljárni. No, nem Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter miatt, hanem miattam, mint aki a vádbeli időszak egy részében hivatásos katona voltam. Ezzel jogviszonyom jellege még egyértelműbbé vált.

Most azonban törvényt is alkotnak, hogy megakadályozzák az állami vezetővé kinevezett hivatásos katona HM lakáshoz jutását. Nevezhetjük ezt lex Fapálnak is, mert Hende Csaba honvédelmi miniszter a HRB ülésen hosszasan szólt arról, hogy jogszabályi változtatással meg fogják szüntetni azt a lehetőséget, hogy valaki megvehesse „vezetői lakását” a HM-től, miközben az összes többi „nem vezetői” lakást értékesíteni fogják. Név nélkül, mély erkölcsi felháborodással szónokolt a közvélemény előtt ismert „lakásügy” részleteinek kiemelésével.

Persze az is lehetséges, hogy a miniszter nem is rám gondolt, mert a lakásvásárlásban nem én, hanem a HM jelenlegi közigazgatási államtitkára, Fodor Lajos jár az élen. A büntetőügy iratai között megtalálható, hogy Fodor Lajos államtitkár katonai pályafutása alatt három lakást kapott a Honvédségtől. Holott a HM Honvéd vezérkar főnökei – kormányrendelet alapján - közigazgatási államtitkári juttatásokra voltak jogosultak. A volt vezérkari főnökök pedig ugyanolyan jogszabályi rendelkezések alapján kapták a lakásaikat, mint én. Az egyenlő elbírálás elve a nagy nemzeti együttműködésben csorbát szenved. Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert hűtlen kezeléssel, engem meg felbujtással vádol az ügyészség, és 20 év töretlen joggyakorlatát kéri rajtunk számon. Köszönjük neked Polt Péter, ezért szeretünk!

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr424930092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lensver 2012.11.29. 22:05:19

Fapál Úr!
"Hende Csaba honvédelmi miniszter a HRB ülésen hosszasan szólt arról..." Az, hogy pontosan miről szólt, az melyik HRB jegyzőkönyvben kereshető elő?
www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_biz.biz_adat_uj?p_ckl=39&p_biz=A341&p_tag=&p_tagj=&p_munkatars=&p_honl_rend=&p_ules=I#biz_ules

viszkisdoboz 2012.11.30. 14:53:43

Tisztelt Lensver!
A blog indításakor eldöntöttem, hogy nem fogok válaszolni a kommentekre, eddig ez így is volt. Ön azonban most egy olyan problémát vetett fel, amely akár a hitelességemet is megkérdőjelezheti. Csak ezért válaszolok. November 26-án, hétfő délután volt a HRB nyilvános ülése, ezért kb. 2-3 hét múlva olvashatja a hitelesített jegyzőkönyvet a parlament honlapján. Köszönöm, hogy olvassa a blogomat!

lensver 2012.12.03. 10:47:10

Tisztelt Fapál Úr,
Távol álljon tőlem, hogy a hitelességét megkérdőjelezzem, nem az volt a célom. Személyes érintettségem okán érdeklődtem csupán, hogy mit mondhatott Miniszter urunk.
Köszönöm szépen válaszát, további kitartást és erőt kívánok a továbbiakban is!