Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

Linkblog

87. Az ügyészek tudták mit akarnak…..

2012.11.02. 17:10 Viszkisdoboz

Az irányított fogalmazásnak az a lényege, hogy a tanár határozza meg a témát, tehát hogy miről vagy kiről kell a fogalmazást megírni (esetleg kérdések vagy vázlat formájában segítséget is nyújt), majd annak tartalma és fantáziadús színezése alapján adja az érdemjegyet.

A katonai ügyészek a viszkisdobozos ügyben is hasonló módon jártak el. Kérdéseikkel irányították a szabadságuktól megfosztottakat, hogy kire és milyen vallomást kell tenni. Vázlatos segítséget is adtak, hiszen a gyanúsított elé tárták a „társak” vallomását. Természetesnek kezelték, hogy – az önvád tilalma ellenére - először magára nézve tegyen terhelő vallomást az előzetes letartóztatásba helyezett személy, aztán a célszemélyként megjelölt elöljárójára. De csak ebben a sorrendben. Az irányított vallomás „megfelelősége” meghozta gyümölcsét, megalapozta az előzetes letartóztatás azonnali ügyészi megszüntetését.

A személyes szabadságától megfosztott, tehetetlen emberek fantáziája kimeríthetetlen. Csak egy cél lebeg előttük: a szabadulás. Ebben a tudatbeszűkült, zavart pszichés állapotban lévő embereket hívták az ügyészek „együttműködő terheltnek”. Ha lelkileg nem elég erős az ember vagy nincs egy jó ügyvédje, aki elmondja, hogy a pillanatnyi előnyökért később sokkal súlyosabb árat kell fizetni, a börtönben lévő szlenget használva „megreccsen”. És ettől kezdve úgy használható, mint egy bábú a sakktáblán. 

A jogi egyetemeken nem tanítják az irányított fogalmazást büntető-eljárásjogból. Az egyetemen a professzorok azt tanították, hogy a gyanúsított bárminemű befolyásolása vagy ígéretek alapján történő kihallgatása esetén az így megszerzett „bizonyítékot” nem lehet figyelembe venni, az ügyész meg bűncselekményt követ el, amit meg ki kell vizsgálni. Az előzetes letartóztatások általában az „összebeszélés” veszélye miatt kerültek elrendelésre, tehát azért, hogy a gyanúsítotti kör ne tudja a vallomásait egyeztetni, a tanúkat befolyásolni vagy bizonyítékot eltüntetni.

2010 tavaszán sem a nyomozási bírót, sem az ügyészeket nem zavarta, hogy az előzetesben ücsörgő gyanúsítottak a Magyar Nemzet című napilapban megjelenő vallomásokat megismerhették vagy a Hír tv-ben – ha elmulasztották volna az aznapi jobboldali sajtóterméket elolvasni – meghallgatták a nyomozás aznapi állását. Televízió nézési lehetőség ugyanis a börtönben is van, sőt, az az extrém eset is előfordult, hogy a katonai ügyészek engedélyezték az előzetesben lévő gyanúsítottnak a Magyar Nemzet című napilap előfizetését!

A vallomásokat a pártlap azonnal címoldalon közli

Ha az irányított fogalmazású vallomás a politikai célokhoz nem passzolt, akkor azzal az ügyészek nem foglalkozhattak. Azért állítom ezt, mert van olyan eset, hogy a Magyar Nemzetben megjelent vallomás az iratok között nem fellelhető. Helyette egy olyan gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyv van lefűzve, amelynek nincs vallomási része. Valószínűleg ezt a vallomást el kellett tüntetni, mert az abban szereplő célszemély utóbb még sem lett célszemély. Ehhez is kellettek az ügyészek, és meg is tették. Tehát ilyen szégyenletes módon vett részt az ügyészség a 2010. évi választási kampányban. 

A bíróságon V. Sándor ezredes a nyomozás során a katonai ügyészek előtt tett vallomását visszavonta, „figyelemmel keletkezésük körülményeire, illetve arra, hogy azok nem a valóságot tartalmazzák, hanem az események eltorzított, általam kiszínezett változatát.”

V. Sándor kifejtette, hogy nem követett el bűncselekményt, „a korábbiakban ezzel ellentétes nyilatkozatomnak csupán egyetlen célja volt: szabadulni az előzetes letartóztatásból, melynek az eljárást folytató ügyészek szerint ez volt az egyedüli módja.”

Most pedig részleteket teszek közzé V. Sándor ezredes vallomásából:

 

„Letartóztatásomat megelőzően egyre több folyosói pletyka, félinformáció terjedt arról, hogy fejek fognak hullani a Honvédelmi Minisztériumban, amit a választások előtti botrányok körébe soroltak a terjesztők. A cél az volt, hogy lejárassák a HM (megjegyzés: Honvédelmi Minisztérium) vezetőit. Amikor megtudtam, hogy tetten érték B. Zsoltot, amiről a KBH (megjegyzés: Katonai Biztonsági Hivatal, vagyis a katonai elhárítás) összekötője tájékoztatott egy beszélgetésünk során, akkor azt gondoltam, hogy ez állt a pletykák mögött. Ugyanebbe a sorba illett L. Szilárd letartóztatása is, de arra nem gondoltam, hogy én is részese lehetek ennek az eseménysorozatnak. B. és L. letartóztatása után KBH-s ismerősöm akkor azt mondta, hogy ők csak a kishalak, tábornokokra utaznak a nyomozók, nem rájuk.

 Február 12-én, reggel az irodámban kerestek meg a katonai ügyészek. A beosztottaim előtt, az ajtót résnyire nyitva hagyva közölték velem, házkutatást tartanak az irodámban, majd a lakásomon. A házkutatást vezető ügyész közölte a beosztottammal, mostantól senki nem jöhet be az irodámba, csak az ő engedélyével. Akkor úgy gondoltam ennél megalázóbb és szörnyűbb dologban nem lehet részem. Később persze rájöttem ez csak a kezdet.

Az irodámban folytatott házkutatás folyamán bejött Oláh tábornok, amikor is az ügyész úr megkérdezte tőlem „Ő az Oláh tábornok? Jó hogy bejött most legalább tudom ki Ő, úgyis nemsokára jövök érte.”

Az irodában tartott házkutatás befejeztével, lakásomra mentünk át, majd ott is megtörtént a házkutatás, igaz ott semmit sem foglaltak le tőlem. Azt amúgy elfelejtették velem közölni, hogy este már nem itthon alszom, úgyhogy alap dolgokat - fogkefe, váltás fehérnemű, tisztálkodási eszközök - esetleg vegyek magamhoz. Én nyugodt voltam, hiszen nem követtem el semmit, gondoltam tanúként meghallgatnak, csak kellettek az iratok, illetve hátha ezzel a kezdéssel másképp fogok emlékezni a dolgokra.

Utólag azt mondhatom így is történt. Az ember, aki teljesen más körülményekhez szokott, nincsenek mellette szerettei, ráadásul be is van zárva, könnyen lát másképp korábban történt dolgokat. Akár egy-egy korábbi beszélgetésből mást következtessen ki, folyosói pletykákból, hírekből, hirtelen meggazdagodásokból, magasan ívelő karrierekből mást rakjon össze. Hajlandó máshogy emlékezni, ezt-azt másképp látni, hajlandó más következtetésekre jutni.

Aztán az Ügyészség épületében, Waltner úr (megjegyzés: dr. Waltner Roland őrnagy, katonai ügyész) irodájában szembesültem először azzal a ténnyel, hogy engem itt gyanúsítottként fognak meghallgatni, illetve pár napot itt fogok tölteni. De még mindig bíztam benne, ez tényleg csak pár nap lehet, rám ijesztenek, aztán mehetek. Ez azért is fájt igazán, mert családom, akkor még feleségem és a kisfiam, másnap jöttek haza külföldről és már nagyon vártam a találkozást velük, ami így meghiúsult.

Annyira készületlen voltam, hogy igazából ügyvédem sem volt, azt is csak ezek után intéztek nekem, nem hittem el, ami velem történt. Aztán amikor közöltem, hogy egyelőre ügyvéd nélkül nem kívánok vallomást tenni, illetve meglepetten reagáltam arra, hogy letartóztatnak, az ügyész úr közölte velem: „ebben az ügyben érintett személyek egyelőre mind le vannak tartóztatva, Önnek is ez a sorsa”. Illetve Oláh tábornokra utalva közölte „ezt akarod te védeni, ezt a szar embert, gondold végig, a körülmények ahova most mész, nem igazán olyanok lesznek, mint amilyenhez szoktál, tudjuk nem te vagy a főszereplő, mi úgyis behozzuk az Oláh-t, vagy veled, vagy nélküled.”

Miután a vallomástételt megtagadtam, a nyomozók őrizetbe vettek, majd a Gyorskocsi utcában helyeztek el hétvégére. Szombat hajnalban behoztak hozzám egy kábítószeres fiatalembert, aki elég sűrű látogatója volt az ilyen jellegű intézményeknek. Még volt benne anyag is bőven, ami csak azt erősítette bennem, hogy innen ki kell jutnom.”

 

V. Sándor ezredes a Kozma utcai börtönbe került:

 

„Sajnos a cellában volt időm gondolkodni, és két utat láttam magam előtt: vagy tartom magam a történtekhez, és fenntartom, hogy nem követtem el bűncselekményt, vagy választom azt az utat, hogy megismétlem amit L. mondott, még akkor is, ha nem úgy történt, nem mondok sem kevesebbet, sem többet, és így sorsom ugyanaz lesz, mint neki: szabadulhatok az előzetesből.

A zárkába bezárva, egész nap egyedül, úgy hogy senkivel sem kommunikálhattam, ráadásul a családom 3 hónap folyamatos távollét után újra itthon és én csak a feleségemmel találkozhattam kb. 2 percre, a fiamat nem is láthattam, azon gondolkodtam mi, a helyes út, ha ez tényleg így van. Utólag belátom gyenge voltam, hagytam magam meggyőzni, mi is a helyes, és nem tartottam magamat ahhoz, amire szüleim tanítottak, elöljáróim, korábbi parancsnokaim oktattak.

Ekkor döntöttem úgy, hogy vallomást teszek, és február 22-én elmondtam ugyanazokat a történeteket, amiket L. is.”

 

Az önvádat követően sem sikerült V. Sándor ezredesnek kiszabadulnia az előzetesből:

 

„L. ezredes vallomásának megismétlésével azt gondoltam sikerül kijutnom az előzetesből, azonban a nyomozók lehűtöttek, ez nem lesz elég….. azt is közölték velem, hogy csak akkor engednek el, ha feletteseimet terhelem, így megtettem a vallomásomat. A vallomást, ami sokkal inkább volt sztorizgatás, a történetek olyan irányba terelgetése, amelyeket a kérdések sugalltak, amelyek megfeleltek az elvárásnak.

És persze az elvárás megerősítéseként elhangzott a szokásos ígéret is, melyet a mai napig ismételnek nekem az eljáró ügyészek: 2-3 évvel megúszhatom, ha vallomást teszek, és azt fenntartom.  És ez sokkal kecsegtetőbb ajánlat volt, mint amit az kép, amelyet ügyvédem festett le: 7-8 év, és teljesen mindegy, hogy elkövettem-e bármit is, vagy sem…”

 

V. Sándor ezredes a katonai ügyészek által sugallt polgári személye tett terhelő vallomást, erre azonnal megszüntetették előzetes letartóztatását:

 

„Persze azt, hogy vallomásom miért is volt ilyen fontos, miért kellett ilyen gyorsan, miért kellett épp akkor, és miért nem volt elég O. János, kellett volna nagyobb hal, de elég lett K. úr is, hogy szabad legyek:

Kérdezem én, miért kellett, hogy a Magyar Nemzet hasábjain, a Hír Tv-ben megjelenjen minden, egy akkor még vizsgálati szakaszban lévő ügy jegyzőkönyveiből, ráadásul többünket is a tanúk befolyásolása, bizonyítékok eltüntetése végett helyeztek előzetes letartóztatásba, akkor amikor mindenki olvashatta az egészet? Akkor volt a választási kampány hajrája.

Sajnálom most is, őszintén, de akkor nem éreztem más kiutat. Most már látom, hiba volt egy olyan játékba belemenni, melynek szabályait az ügyészség állította fel, és amelynek célja csak a „fejvadászat” volt, az ügyészség részéről, míg részemről az, hogy „elvigyem a balhét”, olyan dolgokért is, amit el sem követtem, félve attól, hogy az akkor meglévő vallomások alapján sokkal szigorúbb büntetést is kaphatok. Magam előtt is csak arra tudok hivatkozni, hogy korábban soha nem voltam olyan életszituációban, mint akkor és ott.”

 

V. Sándor ezredes végkövetkeztetése:

 

„Ott és akkor a zárka, a börtön falai között nem láttam más kiutat abból, amibe belekevertek engem. Családom, akkor még feleségem, fiam már akkor, pár hónap után is őrülten hiányoztak, és arra gondolva, hogy mennyire hiányoznak majd akkor, ha évekig nem látom őket, képes lettem volna bármit bevállalni, így azt is, amit el sem követtem, csak hadd lássam őket újra, nem gondolva arra, hogy később ezeknek a leírt szavaknak milyen következménye lesz. Én csak meséltem a sztorikat, az ügyész úr negyed óránként, fél óránként mondatokba foglalta. Nem állítom azt, hogy kiszínezte, de a saját maga, jogilag jól értelmezhető környezetébe helyezte azokat, a történeteket én színeztem ki.

Aztán mára rá kellett jönnöm, az akkor leírt mondatoknak milyen nagy súlya is van. Én azóta ezen kijelentéseim miatt elvesztettem szinte mindent, ami valaha az életemben számított, amit ez idáig elértem!

Az eljáró ügyészek közvetlenül kevésbé, talán kijelentéseikkel befolyásoltak, inkább úgy fogalmaznék, tudták mit akarnak, ügyesen, közvetve irányítottak az általuk előre elgondolt útra tereltek.”

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr804885686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.