Ma már tényként írhatom le, hogy O. János viszkis dobozos nyomozati vallomását a katonai ügyészek nem ellenőrizték, e kérdésben nyomozást nem folytattak. Nem hallgatták ki tanúként – védőm indítványa ellenére – Juhász Ferenc honvédelmi minisztert és közvetlen munkatársaimat sem. Sőt, az én nyomozati vallomásomat sem ellenőrizték, senkit nem hallgattak meg, akikre vallomásomba hivatkoztam. Ennek ellenére a katonai ügyészség 2011. január és február hónapban iratot ismertetett, majd márciusban vádat emelt.

A nyomozás hiányának bizonyítékául álljon itt az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 1. számú, az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottság 2011. február 25. napján megtartott üléséről szóló jegyzőkönyve, amelyben Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos az alábbiakat nyilatkozta:

„Ugyanezen jegyzőkönyv tartalmazza, miszerint egy alkalommal Oláh János dandártábornok 12 millió forintot vitt Fapál László államtitkárnak, aki a jegyzőkönyv szerint egy piros whiskysdobozban ebből 4 millió forintot Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszternek adott át. Ezt követően, tekintettel arra, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség ebben a témakörben semmilyen nyomozást nem folytatott, s ahogy korábban elmondtam, Juhász Ferencet még tanúként sem hallgatta meg, Polt Péter legfőbb ügyész úrhoz fordultam...”

A törvény ezzel szemben arról rendelkezik, hogy az ügyész a vádemelés feltételeinek megállapítása végett nyomozást végeztet vagy maga nyomoz (Be. 28. § /3/ bekezdés).

Akkor hogyan képzelhető el ma Magyarországon, hogy nyomozás nélkül vádat emelnek az ügyészek?

Hogyan lehetséges, hogy a személyi szabadságuktól megfosztott személyektől elveszik védekezéshez fűződő jogukat is, aztán szabadon bocsátásukat az ügyészek az önvádtól és másra tett terhelő vallomástól teszik függővé?

Hogyan teljesíti az ügyész törvényi kötelezettségét, mely szerint fel kell derítenie a tényállást, a terheltet terhelő és mentő körülményeket, ha nem nyomoz?

Egyetlen vallomás alapján - amelyről ma már tudjuk, hogy egy olyan ember tette, aki a vallomástétel időszakában elmebeteg volt - engem börtönbe vetettek, meghurcoltak, munkámat, nevemet besározták, egész életemet tönkre tették.

Nyomozás nélkül csak a koncepciós perekben van vádemelés. Mert a koncepciós ügyekben az elképzelt (vagy már létező) ítéletből haladunk visszafelé, és támasztjuk alá a vádat „bizonyítékokkal”, általában önvádas vallomásokkal. Maga O. János, jelenleg XVI. r. vádlott, az ügyészség, a Hír tv és a Magyar Nemzet „koronatanúja” is azt nyilatkozta, hogy „Úgy látta, hogy az ügyészeknek volt egy koncepciójuk, ők mondták, hogy ők ezt jobban tudják nála. Volt egy váz, és mintha „helyi kis színesekkel” kellett volna kitöltenie.” Azonban többnyire csak bólogatnia kellett. 

Az ügyészek helyett immár a bíróságra maradt a tényállás felderítésének kötelezettsége.

Közvetlen munkatársamat, L. Györgynét 2012. augusztus 27. napján hallgatta ki tanúként a katonai tanács:

„1998-tól 2006-ig a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárságán vezető titkárnőként dolgoztam.

Az államtitkárságon a belépés beléptető rendszerrel működött, kód alapján lehetett a folyósóra bejönni. Aki nem rendelkezett erre engedéllyel és be akart jönni, megnyomott egy gombot, és vagy beengedték, vagy nem.

O. Jánost ismerem. Azt nem tudom, hogy rendelkezett-e közvetlen belépési engedéllyel. Bejelentkezett az államtitkár úrhoz és előzetesen időpontot kért, hogy bebocsátást nyerhessen. Ennek megfelelően a témához illő szakembert is hozzárendeltünk, hogy az államtitkár ne legyen egyedül. A bejelentkezések általában rajtam keresztül történtek, de előfordult, hogy az államtitkár úr szólt egy bejelentkezésről, hogy azt tudjam regisztrálni az időbeosztás miatt. Nem mondhatnám, hogy O. úr túl rendszeresen jött volna, általában amikor egy anyag elkészült, akkor jelentkezett be.

Egy vendég soha nem maradhatott egyedül az államtitkár szobájában, vagy a szakterületnek megfelelő referens vagy a titkárság vezetője vagy én voltam jelen, vagy pedig a vendégnek ki kellett jönnie a szobából. Kizárt dolog, hogy Fapál úr egyedül hagyta volna a szobájában O. urat miközben átmegy a miniszterhez.

Tudomásom szerint Juhász miniszter urat soha semmivel nem lehetett megajándékozni, köszönteni.

Volt egy pihenőszoba, melyet mindig zárva tartottunk és a kulcsa nálam volt, ott kezeltem a protokoll italokat, italos dobozokat, üdítőitalokat. Mindig tartottunk olyan italt, hogy ha jön egy külföldi partner, vagy nagykövet, akkor tudjunk ajándékot adni. Ki van zárva, hogy ebben a szobában Fapál úr O. úrral tartózkodott volna, Fapál úr dolgozószobájában pedig soha nem tároltunk italt. Látnom kellett volna, ha Fapál úr átmegy a miniszter úrhoz egy italos dobozzal. Az italos táskák is a pihenőszobában voltak elzárva, illetve a miniszter urat nem is lehetett megköszönteni. Biztosan nem maradhatott O. úr az államtitkár úr szobájában egyedül, mert vagy én, vagy a titkárságvezető bementünk, még akkor is bementünk, vagy beálltunk az ajtóba, amikor a szakreferens jött le az elöljáróval, mert ők ketten sem maradhattak egyedül.

Fapál úr nem túl gyakran, talán havonta fogadott delegációs vendégeket az államtitkári irodájában.

A mi kis csapatunk egy pohár pezsgővel megköszöntötte az államtitkár urat, én személy szerint pl. rétest sütöttem neki.”

A Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa 2012. október 15-16. napján (védelem tanúi kihallgatása) és október 25-26. napján (O. Jánost megvizsgáló elmeszakértők meghallgatása, vádbeszéd, védőbeszédek, utolsó szó joga) folytatja a tárgyalást és a bíróság előzetes tájékoztatása alapján 2012. novemberében első fokon ítéletet hirdet.