Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • látjátok feleim szümtükkel: @AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: "Ha valaki előkészületeket egy bűncselekményre, akkor is elítélhető... (2018.12.08. 21:02) 291. A Tábornok-per 8. évfordulójára
  • krokodil2008: Az aktív vesztegetők akkor még kaphattak "mentességet" meghatározott esetekben. Szóval ebben semmi... (2018.11.10. 10:27) 290. Perbeszéd az ügyészségi „koronatanú” érdekében
  • Mzperx: kissiú! Ha, meg nem volt annyi, akkor meg hagyják már békén a büdös francba!!! Rohadt aljas állam ... (2018.11.09. 22:02) 288. A védők is elfáradtak
  • krokodil2008: Szomorú olvasni amit a védők teljesítményéről ír. De sajnos nem példa nélküli. Az átlagember, mint... (2018.10.09. 14:54) 289. Debrecen, az nem Kaposvár!
  • Hajnali Blogger: Időről időre beleszaladok ebbe a történetbe, és mindig azzal az érzéssel távozom, hogy tanítani ké... (2018.06.20. 22:03) 286. Rágjuk a gittet!

Linkblog

65. Vádemelés előtt

2012.05.14. 18:54 Viszkisdoboz

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjét kivételesen megelőzve bejelentem, hogy Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és Fapál László volt közigazgatási államtitkár ellen hűtlen kezelés ügyében az ügyészség befejezte a nyomozást. És az alkotó megpihent. Az ügyészség szolgálati lakásom megvásárlása ügyében oly kiválóan végezte a munkáját, hogy az iratok tanulmányozása alapján megállapítható: a vádhatóság által kitalált alapos gyanút semminemű bizonyíték, okirat vagy tanúvallomás nem támasztja alá.

A 400 oldalt is meghaladó iratanyag többszöri tanulmányozását követően sem találom az ügyészség által vélelmezett jogszabálysértést és annak bizonyítékait. Pedig van ebben minden. 2000-ben született érdektelen tanulmány a lakásértékesítések gyakorlatáról, szervezeti ábrák, sőt a teljes személyi anyagomat is bekérték a Honvédelmi Minisztériumból. Vesztegetés vádjával már a vádlottak padján üldögélő személyeket tanúként hallgattak ki. Persze nem lakás-ügyben. Hátha találnak valamit. Nem került senki előzetes letartóztatásba, így a modern koroknak megfelelő legális kényszervallatás hatására senki nem tett olyan hazug vallomást, ami a szabadulását jelentené és megfelelne a vádhatóság elképzelésének.

Azt, hogy az ügyészség által kitalált jogszabálysértés lehet a vád tárgya, onnan tudjuk, hogy Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter éppenséggel országgyűlési képviselő is, és mentelmi jogának kikérőjében Polt Péter, legfőbb ügyész leírta: a miniszternek szerinte nekem, mint hivatásos katonának nem a katonai, hanem a civil szabályok szerint kellett volna lakást biztosítania. Az pedig különösen érdekes, hogy az ügyben feljelentőként eljáró nagy elszámoltatók, Budai Gyula és Hende Csaba sem találtak konkrét jogszabálysértésre utaló adatot. Csupán sejtelmes magyarázatokat fűztek feljelentéseikhez: átjátszották, nyomást gyakorolt stb. Ezek a kifejezések az elszámoltatás politikai szótárában jelenthetik a politikai ellenfél becsmérlését, gyanúba keverését, de jogi értelemben semmit sem jelentenek. Ezért kellett az ügyészségnek kreatív módon jogszabálysértést „észlelnie”.

Ezzel az ügyet le is lehetne zárni, legalábbis egy normális országban. Azonban az, hogy nincs semmilyen bizonyíték, ez a tény, nem teszi lehetetlenné a vádemelést. Sőt, addig kell ütni vasat, amíg meleg. Vádat kell emelni tehát, mondja ki a bíróság, hogy nem követtünk el bűncselekményt. Aztán meg az ügyészség széttárja a kezét, mi mindent megtettünk, de hát a bíróság... A jobboldali sajtó pedig a megszokott koreográfiával nagy nyilvánosság előtt szidalmazza a bíróságot, hogy miért olyan döntést hozott, amit hozott. Arcpirító a koreográfia.

De hát mit várunk? Ha a nyomozást meg is szüntetné a Központi Nyomozó Főügyészség, a feljelentő, Budai Gyula kormánybiztos panaszt jelentene be ellene, a Legfőbb Ügyészség meg kötelezné az ügyészséget vádemelésre. És a kör bezárult.

Különösen tetszik Hende Csaba honvédelmi miniszter 345-6/2011. nyt. számú, Budai Gyulának címzett levelének az a része, hogy Fodor Lajos, a HM közigazgatási államtitkára intézkedett, hogy lakásjuttatásom témakörében a tárca jogi szakközegei vizsgálják meg a büntető feljelentés megtételének indokoltságát. Másutt meg egy tábornok tanúvallomásban azt olvasom, hogy Fodor Lajos a HM közigazgatási államtitkára három lakást is vásárolt katonai pályafutása során a Honvédelmi Minisztériumtól. Ez az a kettős mérce, amit Áder János köztársasági elnök fel kíván számolni. Ha a mi kutyánk kölyke, akkor jogszerű és erkölcsös, ha nem, akkor jogszerűtlen és mélyen erkölcstelen. Sok sikert elnök úr. Nem lehetne ezzel az üggyel kezdeni?

Nem csak a kettős mérce alkalmazása miatt, de nekem önmagában az sem tetszik a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, hogy az ügyészek szolgai módon kiszolgálják a politikai hatalmat, a bíróságok pedig – a politikának nem tetsző egyes döntéseikkel - páriává válnak. Nem működhet úgy az igazságszolgáltatás, hogy a bíró attól rettegjen, hogy a törvény és lelkiismerete szerinti döntés meghozatala után a pártlap vagy párttelevízió nagy nyilvánosság előtt kipellengérezheti. Az ítélkező bíróságok, és a bírák függetlenségének megszüntetésére vagy korlátozására tett bárminemű kísérlet olyan bűn lenne, amivel végképp kiírnánk magunkat a civilizált államok sorából.  

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr514508423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

labirintus1 2012.05.14. 20:35:50

Akkora szerencse, hogy Magyarország olyan hely, ahol soha senki, még maga a miniszter sem próbálna meg soha semmilyen nyomást gyakorolni a bíróságokra:
index.hu/belfold/2012/05/14/navracsics_a_fobirohoz_fordul_a_cozma-itelet_miatt/

Mzperx 2012.05.15. 14:30:30

@labirintus1:
Pofátlanul lekommunikálják azt, amit a jog és a közerkölcs tilt. Miniszterelnökként/miniszterként nem befolyásolhatnám a bíróságot, de magánemberként azt gondolom, hogy ..... típusú szöveggel befolyásolja a független magyar bíróságot, és ezt nagyon jól tudja, sőt akarja.
Megengedik maguknak a megengedhetetlent! Lesznek itt még új törvények és új bíróságok is...

butaanyos 2012.05.15. 14:49:00

Elolvasva az a véleményem, hogy a független Magyar bíróság meg fogja hozni a megfelelő ítéletet! Szerintem a Fidesz az 50-es éveket idézi.Ezzel a kirakatperrel kapcsolatosan!

progresszív 2012.05.15. 22:07:35

A NER az 50-es éveket idézi. Szerencsére itt a blog, a net... Együtt érzek önnel, kitartást és jó egészséget kívánok! Bízom abban, hogy a bíróságok gerince még nincs megtörve (illetve maradt bennük annyi tartás, hogy szakmai szempontok szerint döntsenek).

Mzperx 2012.05.16. 09:22:06

Igaza volt a blogírónak, amikor azt írta a bejegyzés elején, hogy megelőzi az ügyészség és a tömegmédia hírkampányát a "lakásügyet" illetően. Lám, a Magyar Nemzet, az Echo Tv, a Hír Tv már beindult, az összes többi meg átveszi majd a mocskolódó cikkeket. Megindult a közvélemény és a bíróság befolyásolására irányuló politikai kampány.
Mondjam azt, hogy ebben az országban ez a természetes?