Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

64. Mire költi az ügyészség az adófizetők pénzét?

2012.05.08. 16:26 Viszkisdoboz

„A dr. Fapál László részére történt lakásjuttatás 
és lakáselidegenítés során a döntést hozó, 
akkor hivatalban lévő személyek az elbírálás 
időpontjában hatályos jogszabályi 
rendelkezéseket formálisan betartották.”

(Hende Csaba honvédelmi miniszter levele 
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak)

  

A minap éppen arról faggatta a Hír Tv műsorvezetője Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost, hogy miért olyan lassú az elszámolás folyamata. Egyet kellett értenem Budaival: az ügyészség tevékenysége lassítja le a jobboldali médiumok által a dolgozó néptömegek legbensőbb igényeként megfogalmazott leszámolást. Ez a probléma már az 50-es években is előfordult, hiába a politikai megrendelés, a kulákokat és a nép egyéb ellenségeit nem sikerült elég gyorsan leleplezni. Pedig ha egy rezsim kenyér helyett csak cirkuszt tud adni, joggal mérgesek a komisszárok, ha az előadás nem elég pörgős. A Bástya elvtársak ilyenkor gyorsabb tempóra szólítják fel az államvédelmi szerveket.

 

Minap szereztem be a 168/2011. számú, az ún. lakás-ügy iratanyagát és készítettem egy statisztikát, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség vajon mennyi energiát, hány munkaórát foglalkozott az üggyel, hogy a szabadságharcos népének és még jobban szeretett vezérének örömet okozzon.

 

A lakás-ügy a szolgálati lakását maga is megvásárló volt katonai ügyész, Budai Gyula feljelentésével indult. A nyomozást az ügyészség természetesen habozás nélkül elrendelte. Bolsevik elvik mentén a bűnösség bélyegét kapták a gyanúsítottak, és ha sikerül a NER-ben bizonyítaniuk ártatlanságukat, akkor szerencséjük van, ha nem, akkor így jártak. Az orbáni rendszer büntető-eljárását az ártatlanság vélelme nem köti, ilyen ósdi európai büntetőjogi alapelvekre már nem igen lehet hivatkozni. Az ártatlanság vélelme helyébe a bűnösség vélelme lépett. Persze csak akkor, ha a rendszer ellenségéről van szó. A hívek esetében még befejezett lopási cselekmény esetén is megállapítja ügyészségünk, hogy hiányzik az illető bűnössége (vagyis nem is állt szándékában lopni, csak elhozta, majd visszavitte).

 

Az ügyészség 2011. február 28. és 2012. április 19. között hatszor (!) hosszabbította meg a nyomozási határidőt.

 

Iratot az ügyészség nem produkált, minden okiratot Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos vagy Hende Csaba honvédelmi miniszter küldött meg az ügyészségnek. Mivel minden okirat legalább kétszer megtalálható az aktában, ezért kinézetre kövér az akta, de 2-3 óra alatt elolvasható.

 

Nézzük a statisztikát:

1./ Iratok tanulmányozása, 22 db idézés és 2 értesítés kiküldése (nagyvonalúan): 40 munkaóra;

2./ Egyeztetés a HM képviselőivel, egy alkalommal: 2 munkaóra;

3./ 5 db pár soros megkeresés diktálása a jegyzőkönyvvezetőnek: 1 munkaóra;

4./ 20 fő tanú és 2 fő gyanúsított kihallgatása: 40 munkaóra 41 perc (ebből nem került levonásra a kihallgatások felfüggesztésének időtartama).

5./ Iratismertetés a gyanúsítottak részére: 0 munkaóra, mert nem jelentek meg.

 

A fentiekből kiderül, hogy az ügyész több mint egy év alatt nem dolgozott 11 munkanapnál többet az ügyön. Tisztelem az elfoglalt embereket, ezért nem vontam le azt az időtartamot sem, amikor az ügyész más büntetőügyben már bíróság előtt álló vádlottakat érdekes módon ugyan abban az ügyben tanúként hallgatta meg (4 fő). Erről később még írok. 

Az már csak hab a tortán, hogy 2011. szeptember 28-ától 2012. február 7-éig semmilyen nyomozati cselekményt az ügyész nem végzett. Csak találgatni tudok: szénszünet volt? A gyanúsítottakat az ügyészség képviselője 2012. február 7-én és 9-én napján kihallgatta volna, ha tesznek vallomást, majd ismét kezdeményezte a nyomozási határidő meghosszabbítását, mert fontos nyomozati cselekményeket kell végeznie. Meg is kapta a Legfőbb Ügyészségtől, 2012. május 28-áig. Az ügyész a hosszabbítás alatt sem végzett nyomozati cselekményt. Ehelyett 2012. április 18. és 19. napján iratismertetésről értesítette a gyanúsítottakat.

 

Igazságtalan lenne, ha nem említeném meg az olvasók részére, hogy egy ügyésznek persze nem egy ügye van. De azt gondolom, minden nap nem gyanúsíthat meg egy főügyészségi ügyész egy volt minisztert és egy volt államtitkárt. Csak két következtetés vonható le: Az egyik, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik, imperialista diverzánsok férkőztek a legbelsőbb körökbe is, és az ügyészek szabotálják a nép ellenségeinek megbüntetését. De ezt a verziót el is vethetjük, az ügyészség a párt ökle, és mint ilyen soha nem alkuszik. A másik lehetőség, hogy az ügyészség a politikai megrendelést készre, és - főként - a megrendelt határidőre teljesíti. Már csak egy újabb adóemelést kell bejelentenie a kormányzatnak, és rögtön megtudjuk, kik miatt senyved a nép. Ekkor jelenti majd be a vádemelést az ügyészség a Hír Tv-nek vagy a Magyar Nemzetnek nyilatkozva, és megint fújják majd a viszkisdobozos régi lemezt. Mert kétségünk ne legyen. A forgatókönyvet készre írták.    

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr644496942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.05.08. 21:36:51

Feháborítónak, szégyenteljesnek és embertelennek érzem a kormány ún. "rokkantpolitikáját" Védekezésre képtelen,anyagilag már amúgy is ellehetetlenített beteg embereket kényszerít képmutató, hazug módon a nemlétező "munka" világába. (Elvégre papírhajót hajtogatni a papírhajó gyárnak halálunk előtt egy órával is lehet.)Etikailag vitatható módon ehhez "orvosok" asszisztálnak a "megmaradt munkaképesség" vizsgálata nevében. Hallottam olyan történetet, hogy IV. stádiumú tüdőbetegnek a légzésrokkantságát I.stádiumba sorolták, majd tekintettel arra , hogy a bokáját meg tudja fogni, valamint az "ökölképzése teljes" - munkaképesnek nyilvánították. A korrupciót ebben a műfajban soha nem fogják felszámolni, hiszen mindkét félnek érdeke a hallgatás. Tehát a "fizetős rokkantak" továbbra is valamilyen módon megmaradnak ebben a megtépázott rendszerben, a valódi betegek végképp szakadékba zuhannak.
Milyen munka világába tereled te barom, a 10-20 éve szakmájából kiesett rokkantat akinek egyedüli bevétele a rokkantnyugdíja?

dr. Bubó 2012.05.09. 07:16:02

mafiakormány

fides ügyészség.... mit csinálna? lógattya a f@szát...

nu pagagyí 2012.05.09. 07:51:10

Csikorognak a fogaskerekek, az a rohadék törvény állandóan belepofázik a legnemesebb szándékokba is.

svejkné 2012.05.09. 08:57:34

@nu pagagyí: Pedig nagyon nemes a szándék: mindegy miért, milyen eszközökkel és módon, csak valahogy rács mögé a politikai ellenfelekkel.Törvény, jogszabály? mit számíthatna, Lázár János már az elején megmondta ország -világ előtt, a TV-ben, premier plánban, bele az arcunkba: nem engedi meg a jogszabály? hát majd olyan törvényeket hozunk ! Visszamenőleg is akár. Mert megtehetik. Még.

Link Elek 2012.05.09. 21:49:20

szerencses ember vagy, siman agyonlovethetnenek, mert nem vagy fideszes, de ez a maffia csupa uriemberbol all. eloszor 2/3-al torvenyt irnak, hogy bunos vagy, majd elitelnek.
mert el fognak, teljesen fuggetlenul attol, hogy mit csinaltal.
süti beállítások módosítása