Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • látjátok feleim szümtükkel: @AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: "Ha valaki előkészületeket egy bűncselekményre, akkor is elítélhető... (2018.12.08. 21:02) 291. A Tábornok-per 8. évfordulójára
  • krokodil2008: Az aktív vesztegetők akkor még kaphattak "mentességet" meghatározott esetekben. Szóval ebben semmi... (2018.11.10. 10:27) 290. Perbeszéd az ügyészségi „koronatanú” érdekében
  • Mzperx: kissiú! Ha, meg nem volt annyi, akkor meg hagyják már békén a büdös francba!!! Rohadt aljas állam ... (2018.11.09. 22:02) 288. A védők is elfáradtak
  • krokodil2008: Szomorú olvasni amit a védők teljesítményéről ír. De sajnos nem példa nélküli. Az átlagember, mint... (2018.10.09. 14:54) 289. Debrecen, az nem Kaposvár!
  • Hajnali Blogger: Időről időre beleszaladok ebbe a történetbe, és mindig azzal az érzéssel távozom, hogy tanítani ké... (2018.06.20. 22:03) 286. Rágjuk a gittet!

Linkblog

59. Stockholm szindróma

2012.04.21. 11:11 Viszkisdoboz

A bíróság előtt - a botcsinálta vádalku mellett - többen is keressük azokat a lélektani okokat, hogy az előzetes letartóztatásban lévő O. János miért szolgálta ki az ügyészi koncepciót. Hogyan lehetséges, hogy O. János tábornok a rabságban eltöltött néhány hónap után engedelmes eszköze lett a vádhatóságnak, és a kincstári szürke mappával felszerelt katonai ügyészek az eljárás alakítójává válhattak. Azokra a katonai ügyészekre gondolok, akik a magára egyébként terhelő vallomást tévő O. Jánost folyamatosan kihallgatták, és az enyhe büntetés reményével kecsegtették.

O. János egy idő után azt mondta az ügyészeknek, amit hallani akartak. Ha kellett, mert ellentmondások merültek fel, ő volt az, aki hajlandó volt többször is módosítani vallomását, hogy a vádhatóság „szinkronja” az ügyben meglegyen. Az egész vádat is rá építették, azt ígérték neki, cserében csak tanúként vesz részt az eljárásban. A bíróság azonban nem hagyta jóvá a vádalkut, mert nem felelt meg a jogszabályoknak. Megásatták vele a vermet, majd belelökték.

M. István V. rendű vádlott, O. János tábornok magatartására a választ a Stockholm-szindrómában találta meg:

 

2012. március 20-ai tárgyalási jegyzőkönyv, részlet:

 

„Próbálok magyarázatot találni O. János dandártábornok viselkedésére és rám tett terhelő vallomása okára. …… A vádiratot és az egyéb iratokat olvasva O. János egyértelműen olyan helyzetbe került, ahol menteni kellett és mentette is a bőrét, szorult helyzetében bárkire hajlandó volt terhelő vallomás tenni csak azért, hogy az ügyészi elvárásoknak meg tudjon felelni. Erről egy kifejezés jut az eszembe, hogy „azonosulni az agresszorral”, ezt nevezik Stockholm-szindrómának. Nem a személyes ellentétünknek köszönhető a rám tett terhelő vallomása, sokkal inkább az ügyészségnek, aki az „agresszornak” mindenáron való megfelelést hozta ki belőle.”

 

 

A Stockholm-szindróma egy svéd túszdrámáról kapta a nevét. Lényege, hogy a túszok – és a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek általában – szeretetet kezdenek érezni kínzóik, rabtartóik iránt. Ez furcsa; józan ésszel azt hihetnénk, hogy gyűlölniük kellene őket. Általában ez így is van; olykor azonban nem ez történik. A Stockholm-szindróma olyankor léphet fel, amikor a rettegésben tartott kiszolgáltatott ember egy kis figyelmet, látszólagos megértést kap fogvatartójától, akkor elkezd reménykedni abban, hogy van esélye a menekülésre. A túlélés érdekében megpróbál mindenben megfelelni a fogvatartó elvárásainak, de ezt csak úgy tudja megtenni, ha belehelyezkedik a támadó szerepébe, az ő nézőpontjából vizsgálja a helyzetet.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr24464513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.