Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • látjátok feleim szümtükkel: @AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: "Ha valaki előkészületeket egy bűncselekményre, akkor is elítélhető... (2018.12.08. 21:02) 291. A Tábornok-per 8. évfordulójára
  • krokodil2008: Az aktív vesztegetők akkor még kaphattak "mentességet" meghatározott esetekben. Szóval ebben semmi... (2018.11.10. 10:27) 290. Perbeszéd az ügyészségi „koronatanú” érdekében
  • Mzperx: kissiú! Ha, meg nem volt annyi, akkor meg hagyják már békén a büdös francba!!! Rohadt aljas állam ... (2018.11.09. 22:02) 288. A védők is elfáradtak
  • krokodil2008: Szomorú olvasni amit a védők teljesítményéről ír. De sajnos nem példa nélküli. Az átlagember, mint... (2018.10.09. 14:54) 289. Debrecen, az nem Kaposvár!
  • Hajnali Blogger: Időről időre beleszaladok ebbe a történetbe, és mindig azzal az érzéssel távozom, hogy tanítani ké... (2018.06.20. 22:03) 286. Rágjuk a gittet!

Linkblog

27. Bíróság kerestetik…

2011.10.07. 10:25 Viszkisdoboz

Úgy tűnik, egyhamar nem védekezhetek az ellenem felhozott vádakkal szemben a bíróságon. Pedig a katonai ügyészek már 2011 márciusában benyújtották a vádiratokat. Most az újságokból arról értesülök, idén nem is számíthatok a tárgyalás megkezdésére.

Két vádirat készült tavasszal. Egyet O. János ellen, egyet pedig L. Attila és társai ellen nyújtott be az ügyészség. O. János esetében a katonai ügyész azt indítványozta, hogy a megyei bíróság a tárgyalásról lemondás szabályai szerint hozzon ítéletet. L. Attila és társai esetében - ahol én vagyok a II. rendű vádlott – az általános szabályok szerinti bírósági tárgyalásra tett indítványt. A katonai ügyészség elgondolása szerint O. János ügyét azonnal tárgyalta volna a megyei bíróság katonai tanácsa. A lényegesen kedvezőbb ítélet rögtön jogerőre emelkedik, így nem lett volna semmi akadálya annak, hogy O. János elítélt, immár tanúként vegyen részt a „társai” ügyben.

A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa mindhárom katonai bírája az ügyekben nyomozási bíróként járt el, ezért egyetlen tanács sem tudta az ügyeket tárgyalni. A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa ezért 2011. április 06. napján tanácsülésen hozott végzésével a Győr-Moson-Sopron Megye Bíróság Katonai Tanácsát jelölte ki az ügyészi vádiratok tárgyalására. A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa bizonyosan meggyőződött arról a kijelölést megelőzően, hogy a megyei bíróság katonai tanácsának munkáját semmi nem akadályozhatja, így arról is, hogy a katonai tanács Győrben egyáltalán megalakítható-e.




 

 

A büntetőeljárásról szóló törvény azt követeli meg, hogy az ülnök rendfokozata a vádlott rendfokozatánál nem lehet alacsonyabb. Tehát a tanács munkáját vezető hivatásos katonai bíró rendfokozata nem számít, a két ülnöké, mint laikus elemé, azonban igen. Ez azt jelenti, hogy a három tagú tanács két népi ülnökének legalább dandártábornoki rendfokozattal kell rendelkeznie.

A büntetőeljárásról szóló törvény szerint tábornoki rendfokozattal rendelkező ülnök hiányában a megyei bíróság elnökének tábornoki ülnökválasztási eljárást kell kezdeményeznie az OIT útján. Ez a kezdeményezés azonban nem vezethet sikerre, ha a megyében nincs elegendő számú tábornoki rendfokozatú személy.

 

katonaibir.jpg

A Győr-Moson-Sopron Megye Bíróság Katonai Tanácsa úgy döntött, hogy a két ügyet, mert tárgyuk nyilvánvalóan összefügg, egyesíti, így O. János visszatért vádlott társai közé és nem tanú, hanem maga is vádlott lesz az egyesített eljárásban – tudtam meg a hvg.hu jóvoltából.

Az is különös, hogy az ügyek egyesítését elrendelő végzés ellen a hvg.hu szerint a katonai ügyész nem fellebbezett, így az jogerőre emelkedett, azonban még különösebb, hogy ezt követően a katonai tanács egyik ülnök tagja az egyesítést követően lemondott, mivel felettesei áthelyezték.

Ez utóbbi mozzanat hatalmi szóval is vezényelhető, hiszen a fegyveres szervek vagy a Magyar Honvédség tagjai bármikor áthelyezhetők, ha másutt van szükség a munkájukra. Csak egy miniszteri döntésre van szükség. Azonban az áthelyezettnek ülnöki státuszról, mint társadalmi megbízatásról nem kell lemondania. Persze, ha elöljárói ezt kérik, aligha tagadhatja meg. Csak reménykedni lehet, hogy mindez a véletlen műve és nem azoké, akiknek esetleg nem tetszett az ügyeket egyesítő bírósági döntés vagy talán maga az eljáró bíróság sem.

Kíváncsian várom az újabb bíróság kijelölését a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa részéről. Mint azt az Index cikkéből megtudtam, elegendő ülnök hiányában a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság visszaküldte a Fővárosi Ítélőtáblának az ügy aktáit egy újabb megyei bíróság katonai tanácsa kijelölése végett.

A büntetőügy érintettjeinek érdekes módon a sajtóból kell megtudniuk azokat az információkat, amely az őket érintő eljárással kapcsolatos. Bár erre azt lehet mondani, hogy az ügy irataiba bármikor betekinthetnek. Persze ehhez azt is tudni kell, hogy azok éppen hol találhatók meg. A jelek szerint épp körbeutazzák az országot. Az újabb kijelölést követően az idén már nem várható tárgyalás. Jövőre pedig már az új bírósági szervezeti törvény alapján jelölik ki az eljáró bíróságot...
 

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr493283471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mzperx 2011.10.08. 00:28:44

Ismerve a fityesz végtelen aljasságát, most a bírói kar befolyásuk alá vonására koncentrálnak. Lenyugdíjazzák a másik (boldogabb) rendszerben szocializálódott bírókat és a saját embereiket akarják beültetni oda is. Ehhez idő kell, ezért húzzák-halasztják a dolgokat. Nagyon átlátszó és nagyon veszélyes lépés. Magyarországon megszűnik a független bírói hatalom?

Mzperx 2011.10.09. 20:07:45

@grotti: Szeretem a pesszimista embereket. :) Meg az őszintéket is. :) És szeretem a szűkszavú embereket is.:) Rózsa Sándor is az volt. Ez az egyszerű igen jobban fájt, mintha valaki hosszan kifejtette volna, hogy miért szűnik meg a bírói hatalom függetlensége. Azért fájt, mert benne van a beletörődés hangulata, csendes apátiája.
Én ennek ellenére úgy vélem, hogy ébrednek azok az erők Magyarországon, amelyek képesek meggátolni az önkényuralom arcátlan terjedését. Nagyon is ébrednek.

grotti 2011.10.10. 09:52:37

@Mzperx: Alapvetően nem vagyok szűkszavú, talán pesszimista sem. Ezt a tömör "igen"-t az váltotta ki belőlem, hogy előző nap valaki beszélgetést kezdeményezett velem a blog témájában, anélkül, hogy ő olvasta volna, csak a kósza hírekre és a médiára alapozott.
Aztán továbblépett általánosabb mai témákra is és csöpögött belőle a rosszindulat, az ellenségeskedés, a szűklátókörűség. Nagyon elkeserített, hogy viszonylag értelmesnek tűnő emberek is ilyen véleményeket tudnak és mernek kifejteni, s mivel sok ilyet látok, egyelőre úgy érzem,az ébredezéssel kapcsolatban túl nagy az ellenállás (az emberi agyakban is).

svejkné 2011.10.11. 13:29:45

Aki csak egy kicsit is nyitott szemmel jár és gondolkodik, annak kétsége sem maradhat: a bírói függetlenségnek, és az igazság érvényre kerülésének ezzel - mindaddig, amíg a jelenlegi kormányzó pártot el nem kergeti végre a nép - vége. Politikailag megbízható ( értsd: kormánypárti ) bírák fognak a megrendelőik igényeinek megfelelően ítélkezni. A tanú című örökzöld film jut eszembe, amikor az ítéletet húzza elő a tanúvallomás helyett a táskájából az illető.

svejkné 2011.10.11. 14:36:57

Épp most olvastam: hét év börtönbüntetésre ítélték Julia Tyimosenkót. Koholt vádak alapján, politikai megrendelésre tették el az útból. Nem lehet nem észrevenni a hasonlóságot azzal, ami a mi országunkban történik. Tény, hogy így lehet a legkönnyebben megszabadulni a politikai ellenfelektől.
Hogy ez vérlázító, törvénytelen, erkölcstelen, stb. az ugyebár csak egy demokratikus államban lenne zavaró. Sajnos Ukrajna és a mi szegény kis országunk már a fénysebességgel tovatűnt demokrácia által húzott kondenzcsíkot sem látja.