Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

Linkblog

6. Budapesti Fegyház és Börtönben

2011.06.09. 18:32 Viszkisdoboz

2010. december 13-án átszállítottak a Budapesti Fegyház és Börtönbe, amit Gyűjtőnek is szoktak nevezni. A csillag egyik szárnyába kerültem a földszintre, a fogdák mellé. Szemben velem Budaházy volt fogva tartva.

A Gyűjtőben a jobbra lévő cella volt az enyém. (A képet az interneten találtam, de nem emlékszem mikor és hol.)

Kint mínusz 7 fok volt, a zárkámban fagypont körül volt a hőmérséklet. Nem szoktam méltatlankodni, egész fogva tartásom alatt nem panaszkodtam, de ez „kicsit erős” volt. Aznap pszichológushoz vittek, ami jól jött, mert neki legalább elmondhattam, hogy milyen hideg van a zárkában. Másnap jött a nevelőtiszt és az ablakokat szivaccsal leszigetelték. Így is hetekbe telt, amíg felmelegedett. Aki látta A tanú című filmet, képet kaphat arról, hogy milyen zárkában voltam, azzal a különbséggel, hogy a hideg vizes csap mellett egy WC is biztosította a XXI. századi kényelmet a zárkában.

Sokan nem tudják, hogy az előzetes letartóztatást fegyház (tehát a legszigorúbb) fokozatban kell végrehajtani. Vagyis az egy órás séta kivételével az ember egész nap bezárva egy cellában ül és örül, ha társai vannak, akikkel lehet beszélgetni. Nekem nem volt ilyen szerencsém. Mindvégig magánzárkában tartottak.

Ehhez hasonló zárkákban töltik napjaikat az előzetes letartóztatottak. (fotó: nol.hu)

Mivel túl nagy étvágyam nem volt, annyira lefogytam, hogy reggelente a sétára is nehezem vánszorogtam ki, ezért elhatároztam, hogy akkor is enni fogok, ha nem is vagyok éhes. Bármit, amit adtak, elkezdtem megenni. Soha nem tudtam megállapítani, hogy a leves miből készült, de legalább meleg volt. A fehérjebevitelt szárnyas húskrém biztosította. A fogva tartásom alatt kétszer volt alma, egy alkalommal pedig narancs. Ennek nagyon örültem, mert a beküldött vitamint elkobozták.

A börtönben lemondtam önkormányzati képviselői mandátumomról a faluban, ahol élek. Nem akartam nehéz helyzetbe hozni a testületet, s emellett azt gondoltam, ha valakit váddal illetnek, az nem képviselheti választóit mindaddig, amíg nem tisztázta magát.

English version

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr612996299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.