Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • látjátok feleim szümtükkel: @AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: "Ha valaki előkészületeket egy bűncselekményre, akkor is elítélhető... (2018.12.08. 21:02) 291. A Tábornok-per 8. évfordulójára
  • krokodil2008: Az aktív vesztegetők akkor még kaphattak "mentességet" meghatározott esetekben. Szóval ebben semmi... (2018.11.10. 10:27) 290. Perbeszéd az ügyészségi „koronatanú” érdekében
  • Mzperx: kissiú! Ha, meg nem volt annyi, akkor meg hagyják már békén a büdös francba!!! Rohadt aljas állam ... (2018.11.09. 22:02) 288. A védők is elfáradtak
  • krokodil2008: Szomorú olvasni amit a védők teljesítményéről ír. De sajnos nem példa nélküli. Az átlagember, mint... (2018.10.09. 14:54) 289. Debrecen, az nem Kaposvár!
  • Hajnali Blogger: Időről időre beleszaladok ebbe a történetbe, és mindig azzal az érzéssel távozom, hogy tanítani ké... (2018.06.20. 22:03) 286. Rágjuk a gittet!

Linkblog

1. Minden 2010. december 3-án kezdődött...

2011.06.01. 21:13 Viszkisdoboz

Reggel felébresztettük a gyerekeket, éppen a kakaót készítettem nekik, amikor csengettek. 6 óra volt. El sem tudtam képzelni, ki lehet az. Felvettem a kaputelefont és egy hang közölte velem, hogy a katonai ügyészségről jöttek. Kimentem ajtót nyitni, még pizsamában voltam. Két polgári ruhás katonai ügyész közölte velem, hogy értem jöttek, be kell mennem kihallgatásra, hozzam magammal a személyi igazolványomat és a lakcím kártyámat. Igazolták magukat, de mindkettőt látásból ismertem már. Megkértem őket, hogy foglaljanak helyet, amíg felöltözöm. Nem tették, a nyitott ajtónál álldogáltak.

Mondtam a feleségemnek, hogy a katonai ügyészek jöttek értem. Azt hitte, viccelek. Gyorsan felöltöztem. Adtam egy-egy puszit a gyerekeknek és a feleségemnek, majd elmentem. Bevittek autóval az ügyészségre. Nem bilincseltek meg, ők elől, én hátul utaztam. Az úton csak néhány szót váltottak velem, még azt sem mondták, miért jöttek értem. Mentem volna magamtól is, ha idéznek. Akkor még nem tudtam, hogy mindennek, ami velem történik, lélektani jelentősége van.

Amikor kijöttek értem, tudták, hogy meggyanúsítanak, őrizetbe vesznek és előzetes letartóztatásba is helyeznek. Annyi emberség nem volt bennük, hogy szóljanak: néhány meleg holmit, tisztálkodó felszerelést vigyek magammal...

Beértünk az ügyészségre, ott már egy biztonsági őrre bíztak, és azt mondták neki, hogy nem hagyhatom el az épületet. Kb. egy húsz perces várakozás után meggyanúsítottak és ki is hallgattak. Nem is értettem, hogy miért nincs egy kirendelt védő, akivel konzultálni tudnék, holott a katonai ügyészek tudták, kötelező a védelem.

Kihallgatás előtt az ilyenkor szokásos köröket is lefutották: pl. „mindent tudunk”, „tudjuk, hogy nem tartotta meg az összes pénzt”, más gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyvét „előttem felejtve” olvashattam belőle. Egy-egy mondatos gyanúsítások hangzottak el, nem is értettem az összefüggéseket. Csak egyet tudtam biztosan, hogy nem követtem el bűncselekményt. Vallomást tettem, elmondtam, hogy alaptalanul gyanúsítanak, panaszt jelentettem be a gyanúsítás ellen. A katonai ügyészek közölték, hogy őrizetbe vesznek és kezdeményezik az előzetes letartóztatásomat.

Rabosításomat követően – immár bilincsben - mentünk a folyóson a fogda felé, a szembejövő ismerős katonai ügyészek már nem is köszöntek. Aznap 10 óra után már a rendőrségi fogdában voltam.

Tudtam, hogy az egész életemet a mai napon tönkretették. Azon gondolkodtam, hogy miért történik mindez velem. Ferenc napra készültek a gondolataim aznap reggel. Elhunyt édesapám, nevelőapám, bátyám és annak fia is Ferenc. Még köszönteni sem tudtam őket. Az igazi megrázkódtatások azonban csak ezután kezdődtek.

English version

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr972996177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rumcájz 2011.06.21. 17:56:42

Laci, ezek a dolgok nem megtörésre, vagy megtöretésre, sokkal inkább megerősítésre valók! Az olvasók- ismerősök és ismeretlenek egyaránt - egy már elmúltnak tudott, és elfelejtettnek hitt rendszert és módszert vélnek felfedezni!!
Csakugyan ez a mai Magyarország? Félelmetes!
Az igazságnak erősebbnek kell lenni! A család és a barátok kell, hogy elegendő erőt adjanak!
Ezt kívánom őszinte szeretettel: Ávéd Mária nyá. mk. alez.

svejkné 2011.06.22. 20:49:55

@rumcájz: Drága Mari!

Igazad van: félelmetes. És igen: sajnos mindez ma, itt , a mi hazánkban történik, PONT, MINT AZ ÖTVENES ÉVEKBEN. Hiszem, HOGY NEM EZ Magyarország!!!!!!!
Mindez csupán a hatalomtól megrészegült, a becsületet,tisztességet, munkát csak jelszavakból ismerő "urak" hadjáratának szerves része.
Kívánom Neked, és az egész országnak, hogy felébredjünk ebből a rémálomból.

dani111 2011.06.23. 07:03:37

Kedves Uram!
Mély együttérzésem és gratuláció! Újságíró vagyok, szívesen írnék önről, ha lapom megengedi, hogy folyamatban lévő ügyről riport szülessen. Másrészt igen jó lenne, ha Oláh úr is nyilatkozna.
Mi a véleménye?
Tisztelettel üdvözli: tiar@t-online.hu

Mzperx 2011.07.04. 17:05:09

Az, hogy decemberre időzítették a letartóztatást, egyértelműsítették, hogy a pszichológiai hadviselés elemeit alkalmazzák. Hiszen a mószeroló "vallomás" már hónapok óta létezett. Azon időszakot választották ki az előzetesre, mely alatt a legnagyobb eséllyel tudnak érzelmi zsarolást alkalmazni. A családban kisgyerekek, név- és születésnapok, karácsony, újév, kiváló alkalmat adnak arra, hogy az ember haza akarjon kerülni. Nem tudom, de a mai magyar ügyészség biztosan felajánlotta a hazamenetelt bizonyos szolgálatokért cserébe...Ja, valamikor akkor lett Polt Péter is kinevezve.

Erdős 2011.08.06. 21:43:42

A norvég 93 szoros gyilkost nem viszik bilicsbe a kihallgatásokra. Itt már azt is akire még csak a gyanú árnyéka vetül. Az ügyészekre ne haragudj, ők csak végzik a munkájukat, amit a főnökei adnak nekik, szerintem kellő félelemben. Nem irigylem őket, de légy erős, főleg, hogy ha igazad van.

lóverseny (törölt) 2011.08.07. 19:09:02

Sajnos ez ma Magyarország ! Ezt hozta nekünk ORBÁN VIKTOR !
Ők eddig már több aljasságot elkövettek mint az eddigi kormányok összesen!

Nagyon tudom sajnálni mindazokat akiket néhány aljas ,jellemtelen alak hazug vallomása /saját aljassága mentésére/
alapján jogtalanul fogva tartanak-gyanúsítanak-zaklatnak..meddig tűri még a NÉP !

gabuscica 2013.07.10. 16:43:47

@dani111: Őn stréber? Vagy magával beszélget? ;)