Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

Linkblog

249. Társadalomra veszélyes az ügyészség

2016.08.20. 17:14 Viszkisdoboz

Megérkezett lakás-ügyben a jogerős írásbeli ítélet.

Ezt az ítéletet az ügyészség nem akasztja ki az Ügyészi Dicsőségek Falára! Keresztes Imre főügyész sem keretezteti be és teszi ki irodájában közszemlére. Azonban egyetemi oktatásban, illetve jogi szakvizsgázók számára igazi csemege lesz, mert amit el lehet rontani egy büntetőeljárásban, azt itt el is rontották!

Röviden összefoglalva: Juhász Ferenc honvédelmi miniszter semmilyen jogszabályt nem sértett meg, ezért bűncselekmény hiányában kellett felmenteni. Ha nincs tettesi alapcselekmény, akkor annak részese (felbujtója, bűnsegédje) sem lehetett senki. A senki én lennék, így engem is felmentettek bűncselekmény hiányában. Az asszonynak meg visszaadták a Fővárosi Törvényszék által jogszerűtlenül elkobzott javait.

Teszem hozzá, majdnem bejött az ügyészségnek!

Alkoss a politikai ellenfelek lejáratására egy ügyes koncepciót, lehetőleg az se derüljön ki belőle, hogy mit tekintesz büntetőjogilag üldözendő cselekménynek. A jobboldali sajtó majd úgy is helyre teszi a dolgot az irigykedő embereknél és ezerszer elismétli, hogy ilyen-olyan csúnya bűnöző vagy, ezért börtönben a helyed.

Egy dologgal nem számoltak az ügyészek. Vannak még valóban független bíróságok az országban, ahol ezek a koncepciós vádak elbukhatnak! Megőrizte a függetlenségét és tartotta a hátát a Pesti Központi Kerületi Bíróság és a Fővárosi Ítélőtábla is. Ugyanakkor sajnálattal kellett megállapítanom, hogy a Fővárosi Törvényszék elbukott. Ahogy egy neves ügyvéd fogalmazott: a Fővárosi Törvényszéken a kormánypolitika már nem a spejzben van, hanem a pulpituson.

img_2256_masolata.JPG

Ténykérdés, hogy a katonai ügyészekkel megerősített Központi Nyomozó Főügyészség 2010-től kezdődően kirívóan társadalomra veszélyes magatartást tanúsított. Az elszámoltatási kormánybiztosok feljelentései alá dolgozott, azonnal nyomozásokat rendelt el, és koncepciót alkotott. Nem gondolkodott, hanem kiszolgált. Ennek egyik ékes példája volt a lakás-ügy, ahol egyetlen bizonyíték nélkül, az ügyészség által elkészített koncepció alapján több mint 5 éven át lehetett vádat fenntartani Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszterrel és velem szemben.

Talán emlékeznek a nagyra becsült olvasók, hogy legnagyobb megrökönyödésünkre a katonai ügyészek a tárgyaláson tanulták a lakás-jogszabályokat. A tanulásnak meg is lett az eredménye: a vádat az ügyészség úgy tartotta fenn, hogy minden jogszerű volt, de lehetett volna jogszerűbb is! A Pesti Központi Kerületi Bíróság szerint viszont elég jogszerűnek lenni, ezért bűncselekmény hiányában felmentett bennünket a hűtlen kezelés bűntettének vádja alól.

A vádhatóság fellebbezése miatt az ügy a Fővárosi Törvényszékre került, ahol az egyik tanács megpróbálta megállapítani hatáskörének hiányát. A Kúria rápirított és utasította a törvényes eljárásra. Ekkor egy másik tanács bizonyítás nélkül elítélt bennünket. Bűnösségre utaló tények hiányában „jogi következtetésként” állapította meg bűnösségünket.

A nem jogerős másodfokú döntés ellen mindenki fellebbezett: az ügyész végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását kérte, mondván, hogy ez az ítélet majd visszatartja az Orbán-kormány tagjait (kecske), hogy a közvagyon terhére (káposzta) bűncselekményeket kövessenek el. A védők és vádlottak pedig felmentésünkre tettek írásbeli indítványt a III. fokú bíróságnak.

A táblabíróság az első fokú ítélettel értett egyet maradéktalanul. A harmadfokú ítészek a másodfokú bíróság marasztaló rendelkezéseit és indokolását az ítéletből kirekesztették. A másodfokú bíróság által az első fokú ítéletből jogi indokok nélkül száműzött rendelkezéseit pedig – követve a szokásos gyakorlatot – visszaemelték az ítéletbe.

„A harmadfokú bíróság álláspontja szerint a másodfokú bíróság nem ellentétes tényállással, avagy a tények első fokú bíróságtól eltérő értékelésével állapította meg a vádlottak bűnösségét, hanem a senki által nem vitatott jogszabályi rendelkezéseket értelmezte eltérően és jutott – tévesen – a vádlottak büntetőjogi felelősségét megállapító jogkövetkeztetésre”.

Igen, jól olvasták! „Senki által nem vitatott jogszabályi rendelkezéseket” tartottunk be. Én még úgy tanultam, hogy be nem tartott jogszabályi rendelkezések lehetnek tényállásszerű, netán bűnös cselekedetek. Tehát a betartott jogszabályi rendelkezések voltak az alapjai a „bűncselekménynek”, a jogban jártas katonai ügyészek szerint. Ezért mondom, hogy társadalomra veszélyesek az ügyészek.

A harmadfokú bíróság elvi éllel kifejtette, hogy „téves a másodfokú bíróság által kifejtett azon álláspont, miszerint a vádlottak büntetőjogi felelősségének megállapítása körében a szándékra vonatkozó tudattartalom mindössze jogi következtetés eredménye… a vádlottak tudattartalmára összefüggő ténymegállapításokat minden esetben a történeti tényállásban kell rögzíteni…a megállapított tények tükrében vonható következtetés az ítélet indokolásában az elkövető tudattartalmára.”

Többször leírtam, hogy egyetlen terhelő okirat vagy tanúvallomás nem volt az ügyészség kezében, mégis vádat emelt és több mint 5 éven keresztül vegzált bennünket!

A harmadfokú bíróság szerint nem lehet megállapítani, hogy Juhász Ferenc honvédelmi miniszter döntései és intézkedései azt a célt szolgálták volna, hogy dr. Fapál Lászlót a piaci érték alatt juttassa lakáshoz, ezzel szándékosan vagyoni hátrányt okozva a Honvédelmi Minisztériumnak.

Az pedig, hogy „emberre ment” a Központi Nyomozó Főügyészség, csak egyes mondatokból lehet következtetni: „A jelen ügy elbírálása szempontjából jogilag releváns, lakás megvételével kapcsolatosan a harmadfokú bíróság rögzíti, hogy az adásvételi szerződés megkötésekor, 2006. július 04-én már nem Juhász Ferenc, hanem Szekeres Imre volt a honvédelmi miniszter.”

Lefordítom. Juhász Ferenc nem is lehetett volna gyanúsított, majd vádlott, mert az ügyészség által vélelmezett vagyoni hátrány bekövetkeztekor (katonai szolgálati lakásom megvásárlásának napja, a vélelmezett bűncselekmény bekövetkezése) Juhász Ferenc már nem rendelkezett állami vagyonkezelői jogosítványokkal.

Ennél jobban már nem tudnak égni a katonai ügyészek. Ennek sem lesz természetesen semminemű következménye! Pedig előbb-utóbb be kell látniuk katonai ügyészeinknek, hogy nem félistenek, büntetlenül nem lehet az emberek szabadságával, személyhez fűződő jogaival szórakozni és szórakoztatni!

23 komment

248. Az ügyész erkölcsi kötelessége: a vád visszavonása (és pont)

2016.07.31. 15:05 Viszkisdoboz

Magyarországon az elmúlt 6 évben a vesztegetéses karaktergyilkosságokhoz mindig egy sablont alkalmaznak a kitalálók és a „kitálalók”? Szegényes a fantázia? Vagy ugyanaz a személy áll a háttérben?

Az ismert koreográfia szerint kell egy, a közvélemény számára még érthető összeg (pl. 10-12 millió forint). Kell egy szorongatott helyzetű személy, aki elmondja, hogy valamilyen dobozban, zacskóban stb. vitte az ismeretlen eredetű forintot vagy eurót, lehetőleg ismeretlen időpontban, hogy ne lehessen ellenbizonyítást lefolytatni. Kell egy olyan társadalom, amelynek tagjai gondolkodás helyett hisznek. A médiumok pedig addig ismételgetik az ügyet, hogy mindenki kívülről fújja a hülyeséget és a feltételezések is ténnyé változnak.

Megint egy sablonos karaktergyilkosságtól hangos a sajtó, de most nem az ellenzékhez, hanem a kormánypártokhoz köthető személlyel szemben. A Központ Nyomozó Főügyészség pedig habozás nélkül, azonnal bele is lavírozta magát a zsákutcába.

elefant1.jpg

    Az elefántok nászából megint egy egérke született (fotó: elektrotanya.com)

Ebben a vesztegetési ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség szerint gyanú sincs, ezért nyomozni sem hajlandóak egy fontos állami vezető ellen.

Az ügy főbb ismérvei a következők:

Egy börtönben lévő személy vallomást tett egy másik személyre hatóság előtt, vesztegetés miatt. Azt állította, hogy rábízott pénzt továbbított egy másik személynek, vagyis magát bűnsegédi tevékenységgel vádolta meg. Vallomásában nem adott számot a pénz eredetéről, címletéről, a pénz átadásának pontos időpontjáról és még elismervényt sem kapott. Az ügyészség szerint ellentmondásos az illető vallomása és életszerűtlen volt a helyszín, ahol a pénz átadása történt.

Hogy is van ez?  

A Központi Nyomozó Főügyészség hatodik éve már úgy tart vád alatt, hogy 2010-ben egy börtönben lévő személy vallomást tett rám. Azt állította, hogy 2006 év elején – „pontosan meg nem állapítható időpontban” – mivel az állítólagos bűnsegédem nem ért rá, megkérte Oláh Jánost, akkor még ezredest, hogy „mintegy” 12 millió forintot adjon át nekem. A „mintegy” 12 millió forintot a vádirat szerint pontosan meg nem állapítható arányokban többen gyűjtötték össze, de az nem derül ki, hogy mégis honnan származik. A vádirat szerint Oláh János ezt behozta az államtitkári irodámba, ahol én azt átvettem. Ebben a helyiségben a pénzt kivettem a borítékból, annak 1/3-át, „kb.” 4 millió forintot egy viszkis dobozba (későbbi változat szerint piros italos dobozba) tettem, majd azt egy papír italtartóba helyeztem, aztán az irodámat elhagytam.

Ennyi.

Hogy hová mentem vele, és mi lett a többi pénzzel? - az nem derül ki a vádiratból. Oláh gyanúsított vallomása szerint a honvédelmi miniszternek vittem a viszkis dobozos meglepit.

Ebben a vádiratban nincs szó a pénz pontos összegéről, a pénz eredetéről, a pénz címletéről, a pénz átadásának pontos időpontjáról, valamint az elismervényt sem hiányolták az ügyészek. Nem volt fontos az italos doboz fajtája, miként a papír italtartó kinézete sem.  Az ügyészség nem látott ellentmondást Oláh János többszörösen módosítgatott vallomásában, és életszerűnek találta, hogy a Honvédelmi Minisztérium első emeletének szigorúan védett létesítményében, ahol minden be van kamerázva, és még a falnak is füle van, a pénz átadása megtörténhetett. Az már csak hab a tortán, hogy több tanú állította egybehangzóan velem együtt, hogy a honvédelmi minisztert tilos volt megajándékozni, tehát amit Oláh állított, az egyszerűen nem történhetett meg!

És ezek már a kétszer lefolytatott bírósági bizonyítás tényei!

Amúgy pedig azt gondolom, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség most már kikerülhetetlen válaszút elé érkezett: fenntartja a képtelen vádat és szemen köpi magát, vagy ejti a vádat mentve a menthetőt.

Mert ami egy állami vezetőnél gyanúra sem ad okot, képtelenség, hogy egy másik volt állami vezetőnél vádemelést produkáljon.

Az ügyészség magatartásáról majd szeptemberben számolok be, mert meg fogom kérdezni a katonai ügyészeket, hogy a jogtudat fejlődésének eme magasabb síkján továbbra is fenntartják-e a vádat?

Már előre szólok ügyész urak, hogy nem fogadom el azt a nyilatkozatot, hogy majd a bizonyítási eljárás lezárulta után dönt az ügyészség, mert Kaposvárott, sőt már Debrecenben is túl vagyunk a vád „bizonyítékainak” bemutatásán!

És az semmivel sem több, mint ami 2010-ben volt: a Fidesz választási győzelmét követően egy börtönbe vetett ember szánalmas szabadulási menlevele.

6 komment

247. Nem követtem el bűncselekményt - jogerős

2016.06.20. 16:51 Viszkisdoboz

Végére ért a lakás-ügy. A Fővárosi Ítélőtábla 2016. június 20. napján 14.00-kor tartott ítélethirdetésén bűncselekmény hiányában jogerősen felmentett az ügyészség vádja alól. A bíróság ugyancsak bűncselekmény hiányában felmentette Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert is. Feleségemmel szemben a másodfokú bíróság által jogellenesen kiszabott vagyonelkobzás intézkedést mellőzte.

Nem tudom, örüljek, sírjak vagy nevessek, hiszen majdnem hat év kellett ahhoz, hogy véget érjen egy elszámoltatási szappanopera.

A feljelentő Budai Gyula (Fidesz) volt, aki úgy vádolt meg bennünket bűncselekmény elkövetésével, hogy maga is leírta: a jogszabályokat betartottuk.

A bűnös azonban valójában az ügyészség volt, aki szolgalelkűen kiszolgálta az elszámoltatási kormánybiztost és maga kreált egy vádat, hogy bennünket ártatlanul börtönbe juttasson.

Nem sikerült!

Köszönöm, hogy hittetek bennem, köszönöm a támogatást.

Elmondtam. Soha nem adom fel!

Inkább ártatlanul börtönben rohadni, mint térdre roskadva élni!

img_1026.JPG

20 komment

246. Nem döntött a táblabíróság - halasztott

2016.06.14. 17:40 Viszkisdoboz

Kötélből vannak az idegeim, hiszen ebben az elmúlt hatévnyi ügyészségi üldözés miatt megedződtem, de magam is meglepődtem, amikor a harmadfokon eljáró táblabíróság a lakás-ügyben meghozandó határozat kihirdetését 2016. június 20. napján 14.00-ra elhalasztotta.

A Fővárosi Ítélőtábla a mai napon megtartott nyilvános ülésén ismertette a lakás-ügy iratait, elhangzott a vádbeszéd, a védőbeszédek, a vádlottak is felszólaltak.

juhasz-fapal-d000248471c4415c326d3.JPG

                                                                                                     (fotó: 168óra)

A vádhatóság továbbra is végrehajtandó szabadságvesztést kért a vádlottakra, meg közügyektől eltiltást, mert szerinte ez majd visszatartja az Orbán-kormány tagjait, hogy az állami vagyon terhére bűncselekményeket kövessenek el.

Csiha Gábor alezredes, katonai ügyész az írásban előterjesztett, közel 70 oldalas vádlotti és védői fellebbezésekre nem készített írásbeli észrevételt. A védőbeszédek után kijelentette, hogy nem kíván azokra reagálni, mert „azokat az ügyészség ismeri”. A nyilvános ülés berekesztését megelőzően a katonai ügyésztől azt is megtudtuk, hogy ő nem vett részt a fellebbezés előkészítésében, csak hivatalból van ott, és képviseli a vádat.

Feleségem, aki nem volt a büntetőeljárás szereplője – akit a másodfokú bíróság az ítélet szóbeli kihirdetésekor meg sem említett, azonban az írásbeli ítélet indokolásában vagyonelkobzásban részesített - tudomásul vette, hogy fellebbezését a bíróság elutasítja, de a tanács elnöke elmondta, hogy a vagyonelkobzásra vonatkozó másodbírói rendelkezést a táblabíróság hivatalból úgy is felülvizsgálja.  

Alábbiakban a táblabíróság előtti felszólalásomat olvashatják:

 „Tisztelt Táblabíróság!

Immár a sokadik bíróságon mondom el, kérdezem, és nem kapok rá érdemi választ, hogy egy írásbeli kérelemmel hogyan lehet valakit bűncselekmény elkövetésére rábírni vagy éppen fordítva, hogyan lehet ahhoz segítséget nyújtani. A kérelmezés joga alkotmányos alapjog volt és most is az. A kérelem önmagában alkalmatlan akár az elkövető szándékának kialakítására, akár arra, hogy eszköze legyen egy bűncselekmény elkövetésének.

Nem vagyok felbujtó, és nem vagyok bűnsegéd. A miniszterrel személyesen soha nem tárgyaltam mentesítésemről, vagy a lakás elidegenítéséről. Így aztán abszurd az ügyészségi, tényekkel alá nem támasztott állítás, hogy én alakítottam ki a miniszterben a bűncselekmény elkövetésének szándékát. Még alaptalanabb, hogy a miniszter kialakult szándékát támogattam meg egy kérelemmel. Főként azért abszurd a bűnsegédi magatartás, mert a miniszter – ha valóban szilárd akarat elhatározással cselekedett volna - az én kérelmem nélkül, hivatalból is kijelölhette volna a perbeli lakást értékesítésre, és az is ugyan olyan jogszerű lett volna, mint a kérelemnek helyt adó döntés.

Ha jobban megnézzük a vádat, akkor nyelvtani értelmében az derül ki, hogy az ügyészség skizofrén állítása szerint én voltaképpen nem is szolgálati lakást kaptam, hanem vezetői lakást. És vezetői lakás elidegenítését kezdeményeztem a miniszternél. A vád szerint tehát kérelmemmel nem felbujtottam a minisztert, hanem ellenkezőleg félrevezettem! Meg persze a HM szakmai apparátusát is, akik döntésre előkészítették az iratokat.

Tisztelt bíróság! Az én elmeállapotommal semmi baj nincs! Miniszteri mentesítésemet követően – hivatásos szolgálati jogviszonyom alapján - HM rendelkezésű szolgálati lakást kaptam, majd annak megvásárlását kezdeményeztem egy olyan jogi helyzetben, amikor a Honvédség a lakással szolgálati nyugállományba vonulásom miatt már nem rendelkezhetett.

Rá kell mutatnom néhány fontos dologra, ami az elmúlt hat évben végig kísérte az ügyet:

1. A nyomozás során az ügyészség és a II. fokú eljárásban eljáró szervek, nem tartották tiszteletben az alkotmányban és a büntetőeljárási törvényben a terheltet megillető kedvező eljárási szabályokat. Az ügyészség egy politikus feljelentő koncepciója mentén nyomozott, a gyanúsítottak ártatlanságához szükséges tények tisztázását az ügyészség nem tartotta szükségesnek. A kormánypárti médiumok és állami vezetők ránk sütötték a bűnösség billogát.

A nyomozást lefolytató ügyészt hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt az ügyészségen feljelentettem. A feljelentésemet az ügyészség elutasította arra hivatkozással, hogy hiányzik a célzat, mert az ügyésznő nem akart nekünk jogellenes hátrányt okozni. Az ügyészség tehát úgy látott bele a nyomozást folytató ügyész fejébe, hogy még ki sem hallgatta. Holott ez az ügyész a vád koncepciójának megfelelően a tanúkihallgatások során a „lakás” szót csak jelzős szerkezettel, mint „vezetői lakást” tudta leírni – derült ki az első fokú bírósági eljárás tanúkihallgatásai során.

2. A vád az eljárás során, még a másodfokú eljárásban is, folyamatosan módosult. Az ügyészség hol ilyen, hol olyan jogszabálysértést állított, és ha mi bizonyítottuk, hogy nem történt jogszabálysértés, akkor megint mást állított, ami ellen megint védekeznünk kellett. Majd mindig visszakanyarodott oda, hogy nem azt kellett volna alkalmaznunk, ami jogszerű volt, hanem annál jogszerűbbet, vagy még jogszerűbbet. A vád tárgya a „mi lett volna ha…” kategóriában mozgott.

3. Az egész eljárást áthatotta a bűnösség vélelme. A vádhatóság nem bizonyította elképzelését, egyetlen személyi vagy tárgyi bizonyítéka nem volt a bűncselekmény elkövetésére. Ezzel szemben nekünk kellett folyamatosan ártatlanságunkat bizonygatnunk.

4. Sértette a védekezéshez való jogunkat is a folyamatosan változó (hullámzó) vád, valamint a keretdiszpozíciót kitöltő lakásjogszabályokat egyáltalán nem ismerő katonai ügyészek felkészületlensége. Az is előfordult az első fokú eljárás során, hogy a katonai ügyész tárgyalási jegyzőkönyvbe mondta, hogy ott, a tárgyaláson tanulja a katonai lakásjogszabályokat! A másodfokú bíróság sajátságos értelmezése szerint nem jelent gondot, ha az ügyészség a vádat állandóan változtatja, ami ellent mond a bírósági gyakorlatnak, amely az ügyészségtől pontosan körül írt cselekményt követel meg! Így az sem jelentett gondot a másodfokú bíróságnak, hogy a vádon túlterjeszkedve ítéljen el olyan cselekmények miatt, ami objektíve nem is tartozhatott a civil bíróság hatáskörébe.

5. Az egész vádirat, annak kiegészítése, illetve az első fokú ítélet ellen bejelentett ügyészi fellebbezés is feltételes módban készült, még pedig úgy, hogy a konkrét tények bizonyítékait az ügyész nem jelölte meg.

6. A bizonyítási teher nem a vádlottakat, és nem is a bíróságot terheli, hanem az ügyészt. A kétség kívül nem bizonyított tényeket a terhelt terhére nem lehet értékelni. Az ügyészség vádja bizonyítatlan ténybeli feltételezéseket, spekulációkat tartalmazott. Az ügyészség elismerte, hogy a vádlottak betartották a jogszabályi rendelkezéseket, de azt állította, hogy azokat „kijátszották”.

Hogy miként lehetett a jogszabályok betartása mellett azokat „kijátszani”, nem kaptunk soha érdemi választ. A „kijátszás” bizonyítéka pedig az egész eljárás során fel sem merült!

7. Ezzel összefüggésben azt is el kell mondani, hogy a hűtlen kezelés törvényi tényállásában nem találtam olyan rendelkezést, amely szerint akár alapesetben, akár minősített esetben a „jogszabályok kijátszásával” el lehetne követni a vagyonkezelői kötelezettségszegést.

8. A legsúlyosabbnak, a legtörvénytelenebbnek még is azt tartom, ami a feleségemmel történt. Amikor a II. fokú bíróság szóban kihirdette a marasztaló határozatát, a feleségem, Fapál Orsolya neve el sem hangzott. Majd egyszer csak csengetett a postás és neki is egy bírósági határozatot kézbesítettek, amelynek indokolásából megtudta, hogy a bíróság megfosztotta vagyonától.

9. Végül beszélnem kell, mert megkerülhetetlen a jogállamiságból eredő jogbiztonságról is. Az ügyészség vádja és a másodbírósági döntés súlyosan sérti a jogbiztonságot is.

Általában és konkrétan is.

Ha az állam szervei jogalkalmazóként betartják a jogalkotó által rájuk meghatározott normákat, illetve a jogalkalmazók a jogalkotótól kapott mérlegelési jogkörükben döntenek, akkor azzal kell számolniuk, hogy bűncselekményt követhetnek el, ha az aktuális ügyészség éppen úgy gondolja?

Ez a gondolkodásmód megbénítja a közigazgatást, az állami gazdálkodó szervek tevékenységét, de magát az igazságszolgáltatás működését is, hiszen bármikor állíthatja egy ügyész akár egy bíróra is, hogy a mérlegelési jogával kijátszotta a jogszabályi rendelkezéseket, és bűncselekményt követett el.

Tisztelt Bíróság!

Kérem, hogy a másodfokú bíróság által önkényesen mellőzött első fokú ítéleti tényállási elemeket az ítéletbe visszaemelni szíveskedjék és az első fokú bíróság által megállapított megalapozott tényállás alapján, bűncselekmény hiányában szíveskedjék felmenteni a vád alól.”

1 komment

245. Meghívó az ítélethozatalra

2016.06.12. 13:52 Viszkisdoboz

Tisztelettel meghívom a tiltott, tűrt és támogatott magyar sajtót a 2016. június 14. napján 09.00-tól a Fővárosi Ítélőtáblán a lakás-ügyben tartandó harmadfokú nyilvános ülésre.

Várom szeretettel azokat a magyar embereket is, akik érdeklődő támogatása nélkül már régen feladtam volna a küzdelmet a párt ökleként működő ügyészséggel szemben.

Első fokon felmentettek bűncselekmény hiányában, másodfokon pedig elítéltek egy olyan ítéletben, amelynek tartalma szerint, ha van rajtam sapka, az a baj, ha nincs rajtam sapka, az a baj!

Ez ellen jelentettem be fellebbezést, ezért kerül a táblabíróságra az ügy. Az ügyészség szolgálati lakásom – általuk is törvényesnek minősített (!) - megvásárlása miatt börtönben akar látni és meg akar fosztani katonai rendfokozatomtól is.

Jöjjenek el, legyenek tanúi a bírósági döntésnek!

001.jpg

Az előző posztban megígértem és közzé tettem a fellebbezésem indokainak első részletét. Most olvashatják a Fővárosi Törvényszék marasztaló döntése ellen bejelentett fellebbezésem második szeletét.

Az ítéleti indokolás anomáliái

Sérelmezem, hogy a II. fokú bíróság a szóbeli indokoláskor hangsúlyozta, hogy kizárja az ügyből a tanúvallomásokat, majd ezt az írásbeli ítéletben is kifejti a 15. oldalon, hogy a jogszabályok értelmezése kizárólag a bíróság feladata, így az ügy tanúinak állításai a jogszabály szövege vagy értelmezése tekintetében nem jöhet szóba. A másodfokú bíróság téved.

Az első fokú bíróság az ügyészség által meghatározott tanúkat köteles kihallgatni. Az összes tanú - egy kivételével - az ügyészség által indítványozott, lakásügyi ügyekben speciális ismeretekkel bíró jogalkalmazó és szakmai szinten a jogalkotásban közreműködő tanú volt. Ezek az adott jogalkalmazói szakterületen dolgozó (vagy dolgozott) tanúk vallomásai szükségszerűen elvezettek annak kötelező bírósági megítéléséhez, hogy a jogszabályok és belső szabályzók betartásra kerültek-e, megfeleltek-e a HM addigi joggyakorlatának, illetve érte-e őket olyan jogellenes behatás (kényszer, fenyegetés), amit a döntések előkészítése során figyelembe kellett venniük. Tehát nem hagyható figyelmen kívül a tanúk vallomása ténykérdésekben és – jogi álláspontom szerint - konkrét jogkérdésekben sem, hiszen e személyek döntés előkészítő tevékenysége vezetett a miniszter mérlegelési jogkörben hozott döntéseihez.    

Azt meg különösen visszásnak érzem, hogy a tanúvallomások 15. oldalon történt másodbírósági sajátos értelmezését követően a Fővárosi Törvényszék a Be. 352. § (3) bekezdésével szemben az eltérően értékelt bizonyítékok (Both István Pál, Kardos László, Varga Mihály, Lévai István Attila, Molnár János, dr. Bencze Ákos, Csák Gábor, dr. Kunos Bálint, Horváth János, Hamar Ferenc tanúvallomásai) tekintetében nem vett fel bizonyítást, a tényállást nagyrészt a nyomozati iratok alapján “helyesbítette” (16-18. oldalak).

A vád tanúit az első fokú bíróság tanúként kihallgatta, a közvetlenség elvének sérelme nélkül nyomozati vallomásukból a másodfokú bíróság jogszerűen nem idézhet. Arról már nem is beszélve, hogy a tanúk által a nyomozás során elmondottak az első fokú bírósági eljárásban tisztázásra kerültek, továbbá az általuk előadottak egyrészt a vádlottak cselekvőségén kívül esnek (sem az I. r., sem a II. r. vádlott nem volt a HM rendeltetésű szolgálati lakás beszerzésének részese), másrészt a vád nem tartalmazza a lakás beszerzésének körülményeit. A másodfokú íróság által idézett folyosói pletykák, találgatások, szubjektív érzületek, vélemények pedig végképp nem képezhetik ítéleti tényállás vagy indokolás tárgyát.

A másodfokú bíróság 18. oldalon kifejtett indokolásában sérelmesnek találta, hogy minden tanú úgy nyilatkozott az első fokú eljárásban, hogy dr. Fapál László lakáshoz jutása törvényes volt (18. oldal negyedik bekezdés). A HM szakapparátusából álló tanúknak a nyilatkozatát véleménynek tekintette, és kifejtette, hogy azok az eljárás és a döntés jogszerűségének alátámasztására nem alkalmasak. Olyan példákat hoz fel magyarázatul, ami a tényállás megállapítása szempontjából irreleváns volt. A másodfokú bíróság ellentmondásba keveredett, mert ugyanezen tanúk nyomozati vallomásának részleteit egy oldallal korábban idézte és az azokban található „személyes véleményeket” lényeges tényállításnak tekintette.

A másodfokú bíróság megállapította, hogy az első fokú bíróság téves jogi következtetésként csupán a 6/1994. HM rendelet szabályainak formális betartását kérte számon. Álláspontom szerint az első fokú bíróság nem tévedett, amikor a konkrét vagyonkezelői kötelezettséget - a váddal összhangban - a Lakástörvény végrehajtására szolgáló 6/1994. HM rendelet szabályainak érvényesülését vizsgálta.

A másodfokú bíróság az okozati összefüggés meglétét arra alapította, hogy a 19/2004. (VIII.16.) HM rendelet a 6/1994. HM rendeletet módosította és lehetővé tette, hogy a bérleti szerződés határozatlan időtartamú legyen. (29. § i./ pontja alapján a HM rendelkezésű lakást határozatlan időtartamra kell bérbe adni: a HM Központi Lakásbizottságnak, illetőleg a honvédelmi miniszternek a 8. § (3)-(4) bekezdései szerint meghozott, határozatlan időtartamú lakásjuttatásra szóló felmentő döntése alapján). A másodfokú bíróság szerint ez a jogszabály módosítás és az I. r. vádlott 2005. február 11-i döntése a később bekövetkező vagyoni hátránnyal okozati összefüggésben van. A másodfokú bíróság téved. A jogszabály módosításakor (2004. augusztus) a II. r. vádlott nem állami vezető, kinevezése 2004. december hónapban történik meg. Sem tény, sem bizonyíték nincs arra vonatkozóan az iratok között, még az ügyészség sem állította, hogy az I. r. vádlott azért módosíttatta a HM rendeletet, hogy ha a II. r. vádlott majd kinevezésre kerül és beadja a mentesítési kérelmét, akkor majd annak helyt tudjon adni. E bírósági következtetés tehát minden alapot nélkülöz és alkalmatlan az okozati összefüggés megállapítására.

A másodfokú bíróság az ítéletben szükségesnek találta felsorolni, hogy dr. Fapál László lakáshoz jutása tekintetében milyen jogszabályi lehetőségek voltak. A másodfokú bíróság – egyébként helyesen - megállapította, hogy „Végül az utolsó – a konkrét ügyben megvalósult – lehetőség dr. Fapál László részére lakás biztosítására a HM rendelet 8. § (3) bekezdése értelmében a lakáshoz jutást kizáró okok alóli határozatlan időre adott felmentés alapján a 29. § i) pontja értelmében HM rendelkezésű lakás határozatlan időre történő bérbeadása.” (21. oldal hetedik bekezdés).

Vagyis a HM szakmai apparátusa javaslata alapján az I. r. vádlott jogszerűen döntött.

A II. fokú bíróság szerint „A tényállásban írtak alapján leszögezhető, hogy dr. Fapál Lászlónak nem volt alanyi joga sem HM rendelkezésű lakás igénylésére, sem pedig más, a Hjt. 126. § (1) bekezdésében meghatározott lakhatási támogatásra, figyelemmel arra, hogy abban pályafutása során addig már kétszer részesült. Az alanyi jog hiányát mutatja, hogy a HM rendelkezésű lakás igényléséhez a kizáró okok alóli felmentést kellett kérnie.”

A másodfokú bíróság téved. A lakásjuttatást kizáró okok alóli felmentésnek az a társadalmi rendeltetése, hogy a Hjt. 126. § (1) bekezdésében meghatározott juttatásokat a hivatásos állomány tagja ismételten igénybe vehesse. A kizáró okok alóli felmentés esetén az alanyi jog feléled. Ha nem így lenne, akkor a hivatásos állomány tagja nem adhatna be lakáskérelmet az illetékes lakásbizottságnak. A mérlegelés szempontjait a jogszabály meghatározza: a felmentést az egyéni méltányolható körülmények, valamint a szolgálati és lakásgazdálkodási érdek együttes mérlegelésével adható meg.

A másodfokú bíróságnak azt a fejtegetését, hogy mi lett volna, ha nem úgy kapja, nem azt kapja stb. (22. oldal) nem kívánom kommentálni, mivel a büntetőügyben nem azt kell vizsgálni, hogy mi történhetett volna, hanem azt, hogy mi történt, és a másodfokú bíróság már megállapította, hogy a szolgálati lakás kiutalása a II. r. vádlott részére szabályszerű volt.

A másodfokú bíróság ítéletének indokolása azt sem veszi figyelembe, hogy a katonai életpálya egy – általában - egyenesen felívelő karrier. Alapja mindvégig az állammal fennálló különleges közszolgálati jogviszony, amelynek lehetnek kilengései, mely szerint a szolgálati jogviszonyban álló katona nem a Honvédségnél, hanem időlegesen más szervnél teljesít szolgálatot (pl. bíróságon, ügyészségen, a köztársasági elnöki hivatalban vagy éppen a kormányzatban dolgozik állami vezetőként). Az életpálya e vezénylés megszüntetése esetén is tovább folyik, a Hjt. szerint a tisztség (munkakör) megszűnését követő 30 napon belül a katonának a Honvédségnél beosztást kell biztosítani. Ez lett volna a helyzet a II. r. vádlott esetében is, de előre nem látott okok miatt a II. r. vádlott szolgálati nyugállományba került, így a katonai életpályája lezárult, már nem kellett visszavenni a Honvédség kötelékébe.

A másodfokú bíróság a honvédelmi miniszter mérlegelési jogkörében hozott döntését támadja, amikor kijelenti, hogy a II r. vádlott HM rendelkezésű lakás iránti igényét kizáró okok alóli felmentése túlmutatott a szolgálati érdeken, a kialakult méltányolható körülményein és ellentétes volt a lakásgazdálkodási érdekkel. Aztán beemeli, hogy a II. r. vádlott „egyéni érdekei érvényesültek”, így az a közelebbről meg nem határozott vagyon rendeltetésellenes felhasználásába ütközött, miközben a lakásjuttatást kizáró okok alóli felmentés még nem jelentett konkrét lakáshoz jutást, különösen nem annak megvásárlását.

Az pedig a szolgálati jogi gyakorlat hiányos ismeretére utal, mely szerint a másodfokú bíróság sérelmesnek találta, hogy a II. r. vádlott mentesítési kérelmében feltüntette, hogy éppen milyen munkakört tölt be. A katonák kérelmükben kötelezően mindig feltüntették, hogy éppen mivel foglalatoskodnak, milyen beosztást vagy munkakört töltenek be. Megjegyzem, ha a II. r. vádlott nem tájékoztatja a honvédelmi minisztert írásbeli kérelmében, hogy éppen a közigazgatási államtitkári munkakört tölt be, a honvédelmi miniszternek ezt magától is tudnia kellett, hiszen neki közvetlen alárendeltje volt.  

A másodfokú bíróság szerint a II. r. vádlott HM rendelkezésű lakás iránti igényét kizáró okok alóli felmentése sértette a lakhatási támogatások egyenlő elbírálásnak elvét. A másodfokú bíróság téved. A Hjt. 126. § (6) bekezdése szerint a lakhatási támogatások nyújtása során a családi körülményekre, rendfokozatra, szolgálati beosztásra és a jogviszony jellegére tekintettel kell érvényesíteni az egyenlő elbírálás elvét.

A Hjt. 6. §-a szerint a szolgálati viszonnyal kapcsolatban az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani. A 2003. évi CXXV. törvény - az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról – 8. § Közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt egyéb helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője miatt részesül más, összehasonlítható helyzetben levő személyhez vagy csoporthoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban. A törvény 26. § (1) bekezdés b.) pontja szerint az egyenlő bánásmód követelményének megsértését jelenti különösen a 8. §-ban meghatározott tulajdonságok szerint egyes személyeket hátrányos helyzetbe hozni az állami vagy önkormányzati tulajdonú lakások és építési telkek értékesítése vagy bérbeadása feltételeinek meghatározása során.

Vagyis nem lehet azért valakit hátrányos helyzetbe hoznia a munkáltatónak, mert hivatásos katonaként – szolgálati jogviszonyban - állami vezetői munkát végez. Az összehasonlítás alapja a szolgálati viszonyban álló állami vezetőkre, illetve állami vezetői juttatásra jogosult személyekre vonatkozik, akik a HM joggyakorlata alapján – kormányoktól függetlenül - szolgálati jogviszonyuk alapján kaptak lakást.

A másodfokú bíróság jogi okfejtésében feltételezések vegyülnek, amelyekre sem az első fok, sem a másodfok által megállapított tényállás, illetve annak bizonyítékai nem adnak alapot és nem szolgálhatják az ítéleti bizonyosságot sem. Pl. „…a lakáshoz jutást kizáró okok alóli felmentés határozatlan idejűségének egyetlen indoka a későbbi piaci ár alatti lakásszerzési cél lehetett (23. oldal harmadik bekezdés). „…az elidegenítésre kijelölés iránti (első) előterjesztést csak a döntéshozó részéről már az előterjesztést megfogalmazó számára közvetített és előtte is ismert szándék indokolhatta.(23. oldal negyedik bekezdés).

„Tévesen hivatkozott a kerületi bíróság arra, hogy jelen esetben a 6/1994. HM rendelet jogszabályi lehetőségeinek kihasználása nem a közigazgatási államtitkárnak és nem is a honvédelmi miniszternek róható fel, hanem a jogalkotónak, amely egyértelműen nem szabályozta, hogy a kettős jogállású személyek lakáshoz jutása során mely jogszabályt kell alkalmazni.” (23. oldal ötödik bekezdés). Az első fokú bíróság nem tévedett. Maga a másodfokú bíróság is arra a következtetésre jutott, hogy a II. r. vádlott jogszerűen kapott HM rendelkezésű szolgálati lakást (21. oldal hetedik bekezdés).

„A fentebb kifejtettek értelmében ugyanis nem önmagában a HM rendelet alkalmazása alapozta meg a vádlottak büntetőjogi felelősségét, hanem az annak alapján hozott döntések rendeltetésellenes vagyonfelhasználás tilalmába ütköző volta.” (23. oldal ötödik bekezdés). Egy szolgálati lakásnak az a rendeltetése, hogy lakásként szolgálja a benne lakók egyéni érdekeit. A szolgálati lakás kiutalása nem lehet rendeltetésellenes vagyonfelhasználás, ha az lakásként kerül hasznosításra, az állami vagyonban ugyanis változást nem eredményez. Ugyanez elmondható a bérleti szerződés megkötéséről, amely kötelező kelléke a bérlői jogviszonynak. Az állami lakás elidegenítése pedig jogszabályi lehetőség volt, amelyet az I. r. vádlott a lakáselidegenítés XXI. ütemében a II. r. vádlotton kívül még 184 katonának biztosított, méltányossági jogkörében eljárva, a HM szakapparátusának döntése alapján.  

„Az elsőfokú bíróság okfejtésének elfogadása egyébként azt a képtelen helyzetet eredményezné, hogy költségvetési szervek esetében a vagyonkezelői kötelezettség megszegése lényegében egy jogszabály eljárási szabályainak be nem tartására, vagy jogszabályi felhatalmazás nélkül hozott vagyonkezelői döntésekre szűkülne, s egyedi mérlegelési jogkörben hozott döntés esetében kizárná a döntéshozó felelősségének vizsgálatát.” (23. oldal ötödik bekezdés). A másodfokú bíróság helyesen látja. A bírósági vizsgálat tárgyát képezheti a mérlegelési jogkörbe tartozó döntés is, ha van arra vonatkozó adat, hogy a mérlegelési joggal felruházott személy megsértette azokat a jogszabályi előírásokat, amit mérlegelése során alkalmaznia kell.

Ezek vizsgálatát az első fokú bíróság maradéktalanul elvégezte és megállapította, hogy „A bizonyítási eljárás során egyetlen olyan adat sem merült fel – egyébként  ezt  maga  a vádhatóság sem állította –, hogy a dr. Fapál László által használt  lakás  az  I.r.  vagy a II.r. vádlott kezdeményezésére került fel erre a listára, és nem volt adat arra sem, hogy akár az I.r., akár a II.r. vádlott bárkit befolyásolt, fenyegetett vagy utasított volna  arra, hogy dr. Fapál László lakása is elidegenítésre kerüljön, sőt még arra sem volt bizonyíték, hogy a II.r. vádlott az elidegenítésre történő felterjesztés kézhezvétele előtt egyáltalán tudott-e már arról, hogy az elidegenítésre kijelölt lakások között az ő lakása is szerepelt.” (első fokú ítélet 11. oldal 3. bekezdésének első mondata, amit a másodfokú bíróság önkényesen kirekesztett a tényállásból).

Továbbá „A bizonyítási eljárás  során nem  merült fel adat, hogy az elidegenítésre kijelölés során dr. Fapál László II.r. vádlott bármilyen módon is befolyásolta volna akár a miniszter, akár az elidegenítésben közreműködő  előterjesztők tevékenységét és nem volt adat arra sem, hogy a miniszter utasította volna a javaslattevőt, hogy az jogszabályellenes javaslatot tegyen”. (első fokú ítélet 12. oldal utolsó bekezdésének első mondata, amit a másodfokú bíróság önkényesen kirekesztett a tényállásból).  

„Téves az elsőfokú bíróság érvelése azért is, mert a normaszöveg szükségszerűen általánosít, a jogalkotó azonban felismerve, hogy az általánosításból eredően előfordulhatnak olyan helyzetek, melyek az általánostól eltérő intézkedést igényelhetnek, teremtette meg az attól eltérő döntés meghozatalának lehetőségét, meghatározva az irányadó szempontokat, valamint ezen mérlegelési jogkörben hozott döntés meghozatalára jogosult személyt. Ennek során a jogalkotó értelemszerűen nem indulhat ki abból, hogy az arra felhatalmazott személyek az állami vagyon rendeltetésszerű kezelésére vonatkozó alapvető kötelezettségüket megszegve, döntéseiket kizárólag egyéni érdekek mentén hozzák meg” (23. oldal hatodik bekezdés). A szolgálati lakások kiutalása, azok lakhatási eszközként való igénybevétele kizárólag egyéni érdekek mentén közelíthető meg. A lakásnak az a rendeltetése, hogy lakásként használják. A Hjt. 126. § (1) bekezdése alapján a hivatásos állomány tagja jogosult a törvény szerint biztosított lakhatási támogatást kapjon. Ez az alanyi jog a 6/1994. HM rendelet 8. § (3) bekezdése alapján a HM Központi Lakásbizottság, a helyőrségi, illetve Budapesten az illetékes keretgazda lakásbizottság és honvédelmi miniszter által biztosított felmentések esetében feléled. A 6/1994. HM rendelet preambuluma is azt tartalmazza, hogy a rendelet célja a hivatásos és szerződéses katonák, köztisztviselők és közalkalmazottak, továbbá a rájuk vonatkozó mértékig a nyugállományú katonák, valamint a hivatásos és nyugállományú katonák özvegyei lakhatásának elősegítése és támogatása.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint a honvédelmi miniszternek jogszabályt kellett volna módosítani (24. oldal második bekezdés), mint jogalkotónak. Csak sejteni lehet, hogy arra gondol a másodfokú bíróság, hogy meg kellett volna szüntetnie azt a lehetőséget, hogy a hivatásos jogviszonyban álló katona, aki állami vezetői feladatokat lát el, HM rendelkezésű szolgálati lakást kapjon. Ez az indokolás túlmutat a bíróság jogalkalmazó tevékenységén. A bíróság nem veheti át a végrehajtó hatalom jogalkotó tevékenységét. Utólagosan azt megítélni, hogy a jogalkotási hatáskörrel rendelkező személynek mit is kellett volna tennie, történelmietlen és méltánytalan, arra pedig büntetőjogi felelősség nem alapítható.

A másodfokú bíróság az I. r. vádlott terhére rója, hogy „..már Juhász Ferenc honvédelmi minisztersége alatt – 2004. augusztus 24-től – történt meg a 6/1994. (IV.30.) HM rendelet 8. § (3) bekezdését érintő módosítás, mely szerint a vezetői beosztást ellátó személyek lakás iránti igényt kizáró okok alóli felmentési kérelmeinek elbírálását a honvédelmi miniszter magához vonhatta” (24. oldal harmadik bekezdés). Egyrészt a jogszabály a miniszter számára csak lehetőséget teremtett arra, hogy vezetők felmentési kérelmeinek tárgyában maga döntsön. Ennek indokait az első fokú bíróság értékelte. Különösen visszás helyzetet azt teremtett korábban, hogy a HM vezetőinek lakásügyeit a nekik alárendelt katonák és köztisztviselők bírálták el.  Másrészt az iratokból egyértelműen megállapítható, hogy a II. r. vádlott nem dolgozott a Honvédelmi Minisztériumban a jogszabály módosításakor (2004. augusztus), állami vezetői kinevezésére 2004. december 10. napján került sor. Vagyis a jogszabály módosítás nem a II. r. vádlott érdekében történt. Erre egyébként sem tény, sem bizonyíték nem merült fel az első fokú eljárásban.

A másodfokú bíróság szerint (24. oldal negyedik bekezdés) az I. r. vádlottnak fel kellett volna ismernie az általa jogszabálysértőnek tartott HM joggyakorlatot, mely szerint a hivatásos állományban lévő katonák, akik állami vezetői feladatokat láttak el, jogviszonyuk és nem más szabály alapján kaptak lakást és a HM rendelet módosítása erre megteremtette volna a lehetőséget. Ez az elvárhatóság a jogi és/vagy közgazdasági végzettséggel nem rendelkező minisztertől nem volt elvárható, ráadásul akkor még nem tudhatta, hogy a Fővárosi Törvényszék 10 évvel később – közelebbről meg nem nevezett okok alapján - jogszabálysértő gyakorlatnak tekinti a HM 20 éves joggyakorlatát. Mert a másodfokú bíróság a jogszabálysértő gyakorlat tekintetében nem fejtette ki az ítéletben, hogy mi volt a jogszabálysértés alapja, hacsak arra nem gondolt, hogy azért mert valaki állami vezetői tisztséget lát el, nem kaphat jogviszonya alapján lakást és azt nem vásárolhatja meg, mint más hivatásos katona. Egyébként erre a következtetésre a másodfokú bíróság nem juthatott, hiszen maga is jogszerűnek tartotta, hogy a II. r. vádlott szolgálati jogviszonya alapján kapott HM, rendelkezésű lakást (21. oldal hetedik bekezdés).

A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy a különféle jogszabály-tervezetek előkészítése és szakmai kidolgozása, valamint annak tartalmáért való felelősség nem a honvédelmi minisztert terheli, hanem azért az illetékes HM szerv vezetője a felelős a HM SZMSZ V. fejezet, 5.2. pontja szerint. A HM szerv a HM SZMSZ értelmező rendelkezései szerint a Honvédelmi Minisztérium szervezeti elemei (főosztályok, főcsoportfőnökségek, titkárságok és irodák).

A másodfokú bíróság szerint „…az elsőfokú bíróság által más állami vezetők lakásvásárlására felhozott példák a fentieken túl azért sem bírnak jelentőséggel, mert a párhuzamok megállapítása a konkrét körülmények ismerete nélkül történt meg.” (24. oldal ötödik bekezdés). A másodfokú bíróság téved.

Törvénysértő a HM joggyakorlatára vonatkozó másodbírósági indokolás, mert a joggyakorlat a tanúk vallomása és az iratok alapján egyértelműen megállapítható volt. A másodfokú bíróság által nem észlelt „konkrét körülmények” az iratok között elfekszenek.

A Honvédelmi Minisztérium 2006-ban, a lakásértékesítés XXI. ütemében 715 lakást és 98 garázst értékesített a benne lakó bérlők számára. Ebből 185 lakás volt olyan, amelyhez kellett a miniszter mérlegelési jogkörben hozott méltányossági döntése, mert ezek a lakások honvédségi beszerzése és tervezett értékesítése között nem telt el még 15 év. Az értékesítési csomagban 2003-as és több 2005-ös beszerzés is volt, többek között a II. r. vádlott szolgálati lakása is. Vagyis 184 esetben a miniszter nem sértett meg semmilyen jogszabályt, így az államháztartási törvényt sem, de történetesen a II. r. vádlott és felesége tulajdonába került lakás esetében igen.

A II. r. vádlottal egy időben a Honvédelmi Minisztérium egy másik – a Hvt. végrehajtására kiadott kormányhatározat szerint államtitkári juttatásokra jogosult – vezetője, Havril András vezérezredes, HM vezérkari főnök is kérte – vele egy időben - a részére katonaként kiutalt szolgálati lakásának értékesítését. Kérelmére a miniszter mérlegelési jogkörében eljárva, az apparátus döntés előkészítését követően pozitívan döntött.  A jogi helyzet ugyanaz volt, mint az én esetemben.

Vagyis nem felel meg a valóságnak, hogy más állami, honvédségi vezetők lakásvásárlására nincs konkrét adat! Havril András vezérezredes lakásvásárlásának teljes dokumentációja az iratok között megtalálható.

A másodfokú bíróság szerint „A Juhász Ferenc I.r. vádlott védekezésével összhangban álló azon elsőbírói érvelés, hogy ő csak az apparátus által tett előterjesztést vette figyelembe,  ami szerint jogszerűen meghozható volt a döntése, szintén hibás. Az I.r. vádlott mint honvédelmi miniszter ugyanis az előterjesztéstől, javaslattól eltérő döntés meghozatalára is jogosult volt, így a saját döntésének tartalmi helyességéért a felelősséget az apparátusra nem háríthatta át.” (24. oldal hetedik bekezdés). A másodfokú bíróság téved. A HM szakmai apparátusa esetleges tévedéseiért vagy jogszabályba ütköző előterjesztéseiért (ilyen tény vagy bizonyíték az ügyben egyébként nem merült fel) nem a döntéshozó, hanem a fő kidolgozó a felelős.

A közigazgatás, miként a honvédelmi igazgatás is, bizalmi elven működik. A döntéseket hozó személyek alappal bízhatnak abban, hogy az elé kerülő ügyek a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelnek. A HM SZMSZ szerint a „Fő kidolgozó annak a szervnek, vagy szervezetnek a vezetője, aki egy személyben felelős a döntési javaslat határidőre történő összeállításáért, a közreműködők, továbbá a döntés-előkészítésbe bevonásra kerülő szervek, szervezetek (személyek) körének meghatározásáért, valamint a szükséges egyeztetések végrehajtásáért. Felelős az előterjesztés, más döntési javaslat szakmai helyességéért, a tervezeteknek a jogszabályokban, illetve az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben foglaltak és a különböző szakmai elöljárók (felettesek) normatív rendelkezései által meghatározottaknak történő megfeleléséért és határidőre történő előterjesztéséért.” (HM SZMSZ értelmező rendelkezések, 9. oldal)

A másodfokú bíróság szerint: „A lakáshoz jutást kizáró okok alóli felmentés iránti kérelem benyújtása előtti informális egyeztetések,  a  lakás  beszerzésre   vonatkozó  előterjesztések,   mint   okirati  bizonyítékok  adatai, valamint azzal egyezően Both István Pál,  Kardos László, Csák Gábor, Molnár János tanúk nyomozás során tett vallomásai egyértelműen azt igazolják, hogy már a Répásy Mihály utcai lakás beszerzése is dr. Fapál László egyedi igényeire szabottan történt, s a beszerzést nem az ezzel kapcsolatos átiratban hivatkozott haderőreform eredményeképpen Budapestre áthelyezésre kerülő állomány lakhatásának szükségessége indokolta. Ez utóbbi már csak azért sem lehetett volna megfelelő indok, mert az érintett ingatlan felszerelésénél és beszerzési áránál fogva még az állami vezetők tekintetében sem volt átlagosnak mondható. (Kardos László nyomozás során tett tanúvallomása, Varga Mihály tanú vallomása, mely az államtitkárok részére juttatott ingatlanok beszerzési értékére 50-60 millió forintot határozott meg, és a II. r. vádlott részére bérbe adott ingatlan vételi ára ez utóbbi értéket is meghaladta mintegy 5 millió forinttal.)” (24. oldal utolsó, 25. oldal első bekezdés)  

A másodfokú bíróságnak konkrét ténnyel vagy bizonyítékkal nincs alátámasztva az az indokolása, hogy „már a Répásy Mihály utcai lakás beszerzése is dr. Fapál László egyedi igényeire szabottan történt”. Sem az I. r., sem a II. r. vádlott nem vett részt a lakás beszerzésében. A vádlottaknak nem volt ráhatása sem a Közbeszerzések Tanácsára, sem az ajánlattevőkre, sem az ajánlatokat értékelő közbeszerzési bizottság tagjaira, mivel az nem tartozott a hatáskörükbe. A döntési javaslatot a HM VGHÁT (Dr. Kunos Bálint) hagyta jóvá és nem a vádlottak. A tanúk vallomásai az első fokú bíróság értékelte, nem merült fel olyan körülmény, hogy akár az I. r., akár a II. r. vádlott bárkit befolyásolt volna abban, hogy a II. r. vádlott „egyedi igényeit” valamilyen formában kell kielégíteni. Megjegyzem, a II. r. vádlottnak nem voltak egyedi igényei, erre sem okirati, sem tanúvallomások nem állnak rendelkezésre.

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás pedig nem a „haderőreform eredményeképpen Budapestre áthelyezésre kerülő állomány lakhatásának szükségessége indokolta”, hanem az a tény, hogy a HM Budapesten nem rendelkezett kiemelt szobaszámú lakással (HM IKH 23/5/2005- Lto., nyom iratok 123.).

Azt is megjegyzem, hogy a másodfokú bíróság hol azt állítja, hogy nincs összehasonlíthatóság a HM államtitkárai részére biztosított lakhatási megoldások esetében (24. oldal ötödik bekezdés), hol pedig arra hivatkozik, hogy volt a perben ilyen adat: „…az államtitkárok részére juttatott ingatlanok beszerzési értékére 50-60 millió forintot határozott meg, és a II. r. vádlott részére bérbe adott ingatlan vételi ára ez utóbbi értéket is meghaladta mintegy 5 millió forinttal.(25. oldal első bekezdés). Ismét le kell szögeznünk, hogy az ingatlan beszerzése a vádlottak cselekvőségén kívüli aktus volt, arra marasztaló ítéletet alapítani nem lehet.

A másodfokú bíróság iratellenesen állítja, hogy „súlytalan dr. Fapál László II.r. vádlott azon hivatkozása, hogy nem jelölte meg, milyen tartamra igényli a lakást már csak azért is, mert a HM rendelet általános szabályainak alkalmazására irányuló kérelem benyújtását egyedül az indokolta, hogy kizárólag annak alapján juthatott határozatlan idejű bérleményhez és adódhatott a későbbiekben lehetősége annak megvásárlására” (25. oldal második bekezdés). A II. r. vádlott nem határozta meg 2005. február 11. napján kelt felmentési kérelmében, hogy az igényelt HM rendelkezésű lakást határozatlan időtartamra kéri. Ebben a kérdésben a honvédelmi miniszternek kellett döntenie. A miniszter mérlegelési jogkörében háromféleképpen dönthetett volna: elutasítja a kérelmet, helyt ad és határozott idejű lakásjuttatást ad, vagy helyet ad és határozatlan időtartamú lakásjuttatást biztosít.  A másodfokú bíróság e okiratból és a HM Központi Lakásbizottság elnökének javaslatából alappal nem következtethet arra a tényre, hogy a II. r. vádlott szándéka a határozatlan idejű juttatás volt. A II. r. vádlott a miniszteri döntésről 2005. április 15. napján értesült, ugyanis akkor vette át az értesítést a miniszteri döntésről (nyom. iratok 95. naplószám).

Ezt igazolja, hogy a lakásigénylő lap kitöltése nem is történhetett meg előbb, mint 2005. április 15. napja. A „rendkívüli gyorsaságú ügyintézés” pedig nem róható a vádlottak terhére, mert nem tartozik a cselekvőségükbe, hogy az apparátus milyen gyorsasággal végezte a munkáját. Az első fokú eljárás során egyébként tisztázásra került, hogy minden törvényes határidőn belül történt és az apparátus a soron kívüli ügyintézést nem az I. vagy a II. r. vádlott ráhatása alapján, hanem saját elhatározásából végezte.

„Mindezek alapján a másodfokú bíróság álláspontja szerint kétséget kizáró következtetés vonható arra, miszerint Juhász Ferenc I.r. vádlottat tárgybeli ügyben döntéseinek, intézkedéseinek meghozatalánál, kezdve a lakás iránti igényt kizáró okok alóli felmentés határozatlan időre történő megadásával, az a szándék vezette, hogy dr. Fapál László II.r. vádlottat jóval a piaci érték alatt lakáshoz juttassa. Ez a szándék dr. Fapál László II.r. vádlott tényállásban rögzített magatartásai esetében is megállapítható volt.” (25. oldal negyedik bekezdés). A másodfokú bíróság következtetése téves, ténnyel vagy bizonyítékkal nem alátámasztott. Az indokolásból éppen annak kellett volna kitűnnie, hogy milyen tények és bizonyítékok támasztják alá konkrétan a bűnösségi körülményként értékelt szándékosságot mind az I. r., mind a II. r. vádlott vonatkozásában.

Bűnös körülményként értékeli a bíróság tévesen azt is, hogy a jogszabályi rendelkezések szerint járt el az I. r. vádlott, és a II. r. vádlott részére a lakás értékesítése a XXI. ütemben került végrehajtásra. A bíróság szerint a vádlottak „mindenképpen az elidegenítésre kijelölés rendes ütem szerinti előterjesztését szorgalmazták, nem élve a HM rendelet 102. § (5) bekezdésében meghatározott lehetőséggel.” (25. oldal ötödik bekezdés). Vagyis akkor járt volna el helyesen a miniszter, ha a 6/1994. HM rendelet 102. § (5) bekezdése szerint dr. Fapál László szolgálati lakásának értékesítésére nem az évi rendes ütemben, hanem egy soron kívüli eseti (egyedi) előterjesztés alapján került volna sor. Ha ez így történt volna, akkor most ennek ellenkezőjét olvashatnánk a bíróság az ítéletében, vagyis akkor éppen ez bizonyította volna a „bűnösséget”.

Bűnös körülményként értékeli a bíróság tévesen azt is, hogy a HM vezetőinek 2006. február 13-ai ingatlan elidegenítésre való – a szakapparátus által hivatalból kijelölt lakások (szórvány lakások) - kijelölését a honvédelmi miniszter a közelgő 2006-os országgyűlési választások miatt nem engedélyezte. A bíróság a tényekből helytelen következtetést von le, amikor azt állapította meg, hogy „jogszerű és gondos vagyonkezelői döntés ugyanis nem függhet a választások időpontjától, s az nem is terhelhette volna a kampányt”. A bíróság ennek megítélésre – hogy mi terhelte volna vagy sem politikai értelemben a 2006-os képviselőválasztást - nem jogosult, sőt annak jelen ügyhöz a vádat figyelembe véve nincs is köze. Az meg egyszerűen érthetetlen, hogyan jutott a bíróság arra a következtetésre, hogy ezzel a döntéssel az I. r. vádlott „maga is azt igazolta, hogy nem áll fenn olyan, a rendeletben írt érdek, mely alátámasztaná az érintett ingatlan elidegenítésre kijelölését”. Nem, ez nem volt vagyonkezelői állásfoglalás az elidegenítés jogszerűtlensége tekintetében! A miniszter döntött úgy, hogy a szakapparátus javaslatát nem fogadja el, és a szolgálati viszonyban álló állami és katonai vezetők szolgálati lakásai egyelőre nem kerülhetnek elidegenítésre. Ennek minden jogalapja megvolt, mert a 6/1994. HM rendelet 102. § (4) bekezdése alapján a honvédelmi miniszter a vagyongazdálkodási, szolgálati és lakásgazdálkodási érdekek együttes mérlegelése alapján a kezdeményező és javaslattevő honvédelmi szervek álláspontjától eltérő döntést is hozhat. Alapvető szolgálati érdek volt, hogy a Honvédelmi Minisztérium vezetőit a választási kampányban ne tegye ki a politikai ellenzék esetleges támadásának.

Tisztelt Ítélőtábla!

Fellebbezésem indokai alapján kérem, állapítsa meg, hogy a Fővárosi Törvényszék 23.Bf.10.062/2015/5. másodfokú ítélet megalapozatlan és törvénysértő, ezért a törvénysértéssel így előállott megalapozatlanságot a másodfokú ítélet felülbírálata során a törvénysértéssel mellőzött tényeknek a felülbírált ítéleti tényállás kiegészítése által szíveskedjék kiküszöbölni, és a PKKB 105.B.13.367/2013/14. számú első fokú ítéletben megállapított megalapozott tényállás alapján mentsen fel bűncselekmény hiányában az ellenem emelt vád alól.

Táborfalva, 2016. május 11.

 

                                                                                              Tisztelettel:

                                                                                         (Dr. Fapál László)

  

1 komment

244. A felbújtósegéd is protestált!

2016.06.10. 10:39 Viszkisdoboz

Ismerjék meg az igazságszolgáltatás működését, annak kulissza titkait! Az új bírói irányvonal szerint a tények nem számítanak, a bíró jogosult arra, hogy a tények hiányát saját elképzeléseivel pótolja, és jogi következtetés alapján eldöntse, hogy történt-e bűncselekmény vagy sem, bűnös valaki vagy sem.

Az újbíróság szerint lehetséges bárki vagyonának elvonása akkor is, ha nem áll perben és ez ellen még fellebbezni sem lehet az állampolgári jogokat védő újügyészség szerint.

Isten óvja Magyarországot! Isten óvja a magyar embereket a magyar emberektől!

Az igazság teljes megismerése érdekében úgy döntöttem, nem idézek, nem rövidítek, hanem fellebbezésem indokait egy az egybe közzé teszem, hiszen 2016. június 14. napján 09.00-tól hoz döntést  lakás-ügyben a Fővárosi Ítélőtábla Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és magam, mint hol felbújtó, hol bűnsegéd, vagyis az új gyakorlat szerint felbújtósegéd ügyében.

Ha az Ítélőtábla megismerhette, Önök is megismerhetik, hogy miként lehet vádat emelni, sőt felmentésüket követően elítélni azokat, akikre egy terhelő tanúvallomás vagy más bizonyíték nem volt az egész eljárásban!

Remélem megértik, ha a jogszabályi rendelkezéseket maradéktalanul betartják, akkor is jöhet egy újügyész vagy egy újbíró, aki magukra fogja, hogy "kijátszották". Aztán lehet a börtönben elmélkedni az újdemokráciáról!

Persze a remény hal meg utoljára! Más lehetőség híján hinnem kell a Fővárosi Ítélőtábla büntetőbíráinak szakmai tisztességében és a bírák személyes függetlenségében.

Terjedelmi korlátok miatt két egymást követő posztban olvasható a  teljes fellebbezés.

 

"Fővárosi Ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság

Ügyszám: 4.Bhar.60/2016.

Tisztelt Fővárosi Ítélőtábla!

Alulírott, dr. Fapál László II. r. vádlott, a Juhász Ferenc és társa ellen – hűtlen kezelés bűntette miatt - folyamatban lévő büntető ügyben a Fővárosi Törvényszék, mint II. fokú bíróság 23.Bf.10.062/2015/5. számú ítélete ellen  bejelentett fellebbezésem

i n d o k o l á s á t

az alábbiakban terjesztem elő:

Kérem a Tisztelt Ítélőtáblát, hogy állapítsa meg, hogy a Fővárosi Törvényszék 23.Bf.10.062/2015/5. másodfokú ítélet megalapozatlan és törvénysértő, ezért a törvénysértéssel így előállott megalapozatlanságot a másodfokú ítélet felülbírálata során a törvénysértéssel mellőzött tényeknek a felülbírált ítéleti tényállás kiegészítése által szíveskedjék kiküszöbölni, és a PKKB 105.B.13.367/2013/14. számú első fokú ítéletben által megállapított megalapozott tényállás alapján mentsen fel bűncselekmény hiányában az ellenem emelt vád alól.

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság által 23.Bf.10.062/2015/5. számú ítéletében megállapított tényállás megalapozatlan, anyagi jogi szempontból is törvénysértő, a bíróság indokolási kötelezettségének tévesen vagy egyáltalán nem tett eleget, a bíróság megsértette a felülmérlegelési tilalomra vonatkozó előírásokat.

A törvényes vád és a bíróság hatásköre

Dr. Fapál László II. r. vádlott 2006. március 31. napjáig hivatásos katonaként a Magyar Honvédség tényleges állományú tagja volt. 2006. április 01. napján szolgálati nyugállományba helyezték.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2012. július 13. napján nyújtotta be a vádiratot 1.Nyom. 168/2011. számon a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (a továbbiakban: PKKB) jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt Juhász Ferenc és dr. Fapál László ellen. A PKKB megkereste a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsát, hogy az ügyet egyesítse az előtte folyó Tábornok-perrel. A katonai tanács elnöke nem egyesítette az ügyet, mert ennek az ügynek a nyomozás során a Tábornok-per vádlottjainak egy részét az ügyészség tanúként (!) hallgatta ki, és egy személy két eljárásjogi pozícióba nem kerülhet.

Ezt követően a PKKB 12.B.35.359/2012/5. számú végzésével hatáskörének hiányát állapította meg és áttette az ügyet a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsához. A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa Kb.I.123/2012/2. számú végzésében szintén hatáskörének hiányát állapította meg és eljáró bíróság kijelölése végett az ügyet a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsához terjesztette fel. A katonai tanács indokolása szerint „A vádirati tényállás a 2006. május 10-ét megelőző időszakot, mint előzményi adatokat taglalja, azonban ebben az időszakban bűncselekmény nem történt, semmilyen vagyoni hátrány nem következett, nem következhetett be, hiszen azt megelőzően az I. r. vádlott nem járult hozzá a vádbeli lakás elidegenítéséhez”.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa 6.Kbki.10.085/2012/3. számú végzésében eljáró bíróságként a Pesti Központi Kerületi Bíróságot jelölte ki. A végzés ellen fellebbezésnek nem volt helye. A katonai tanács – a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF. 1254/2012/1. számú indítványával egyetértve – a végzésében kifejtette, hogy „A vádirat szerint a vádlottak olyan időben valósították meg a terhükre rótt bűncselekményt, amikor Fapál László II. r. vádlott már nyugállományú katona volt. A vádirat szerint dr. Fapál László nyugállományú ezredes 2006. május 10-én kezdeményezte a részére kiutalt lakás elidegenítését, amelyre 2006. július 4. napján került sor. Az iratok tartalmából megállapítható, hogy dr. Fapál László II. r. vádlott 2006. március 30-án került nyugállományba, hivatásos szolgálati viszonya 2006. április 1. napján szűnt meg”.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2013. április 16. napján megkezdte az ügy tárgyalását és 5.B.11.879/2013/5-I. számú végzésével 30 napra felfüggesztette az eljárást és megkereste a Központi Nyomozó Főügyészséget a vádirat hiányosságainak pótlására, illetőleg bizonyítási eszközök felkutatására és biztosítására. A végzésben a bíróság kifejtette, hogy az ügyészség „nem egyértelműen jelöli meg sem a tettesi, sem a felbujtói magatartást és a történeti tényállásban összemosódnak a megszegett vagyonkezelői szabályok is. A bíróság álláspontja szerint a vádiratban azonban nem lehet vagylagosság és nem lehet a bíróságra bízni, hogy maga válassza ki azt a szabályt, amely majd végül illeszkedik a vád tárgyává tett bűncselekmény törvényi tényállásába. További probléma ezen felül az is, hogy a vád nem jelöli meg azt sem, hogy dr. Fapál László pontosan milyen magatartással bírta rá Juhász Ferencet arra, hogy a vád tárgyává tett hűtlen kezelést elkövesse.”  

A Központi Nyomozó Főügyészség 1.Nyom. 168/2011. számon 2013. május 15. napján kiegészítette. A vádkiegészítésben az ügyészség Juhász Ferenc tettesi magatartását abban jelölte meg, amikor az I. r. vádlott 2006. június 07. napján aláírta a Lakáselidegenítésre kijelölés XXI. üteméről szóló 71/2006 (HK.14.) HM Közleményt. „Dr. Fapál László II. r. vádlott azzal bírta rá I. r. vádlottat a vagyonkezelői szabályok megszegésére, hogy 2006. május 10. napján, annak ellenére, hogy lakását korábban elidegenítésre nem jelölték ki, maga kezdeményezte a miniszterhez címzett méltányossági elbírálást kérő beadványában az általa bérelt lakás elidegenítésre való kijelölését”.

A vádirat hiányosságainak pótlását követően a vádirat már megfelelt az 1. BK vélemény az 1998. évi XIX. törvény egyes rendelkezései értelmezéséről 2. b./ pontjában foglaltaknak, mely szerint „A vád törvényességének elengedhetetlen tartalmi eleme, hogy pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekményt tartalmazzon. Ez egyben a vádirat Be. 217. §–a (3) bekezdésének b) pontja szerinti kellékének meglétét is feltételezi. A vád tárgyává tett cselekmény körülírása akkor pontos, ha a vádló indítványában ismertetett történeti tényállás hiánytalanul tartalmazza a bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek megfelelő konkrét tényeket: az elkövetési magatartást, a cselekmény megvalósításának helyét és idejét stb.”.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 105.B.13367/2013/14. számú ítéletével a vádlottakat bűncselekmény hiányában felmentette az ellenük emelt vád alól.

A Fővárosi Főügyészség Büntetőbírósági Ügyek Osztálya Bfel.5295/2014/1-I. számú fellebbezése folytán a Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 25.Bf.9811/2014/6. számú végzésében az első fokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az iratokat új eljárás lefolytatása végett a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsához áttette. A másodfokú tanács álláspontja szerint a „vád tárgyává tett cselekmény elbírálása katonai büntetőeljárás hatálya alá tartozik”.

A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa 2015. május 29. napján 41.I.Kb.654/215/1. számú végzésével az eljáró bíróság kijelölése végett az ügy iratait a Kúriára terjesztette fel, figyelemmel arra, hogy a katonai tanács korábban már megállapította hatáskörének hiányát. A Kúria Bkk.I.865/2015/4. számú végzésével hatályon kívül helyezte a Fővárosi Törvényszék végzését és a Fővárosi Törvényszéket új másodfokú eljárás lefolytatására utasította.

A Kúria végzésében kimondta, hogy „a Fővárosi Törvényszék másodfokú tanácsa tévesen értékelte már azt is a hűtlen kezelés részeként, hogy dr. Fapál László II r. vádlott jogosulatlanul jutott hozzá a szolgálati bérlakáshoz is. Ilyen következtetés levonására egyébként nincs lehetőség, miután az ügyészség a vádat egyértelműen és kifejezetten a jogosulatlan lakásvásárlási kérelemhez kötötte az azt megelőző vádlotti cselekményt – holott erre módja lett volna – nem minősítette. Azaz akkor, ha a lakásbérlet jogosulatlan igénybevétele a vádlott részéről – a Honvédelmi Minisztériumban betöltött vezető beosztása folytán – az ügyész szerint bűncselekménynek minősül, emiatt is vádat kellett volna emelnie”.

A Kúria ezzel a végzésével végérvényesen lezárta a civil és katonai bíróságok közötti hatásköri összeütközése miatti anomáliákat. A végzés ellen fellebbezésnek nincs helye és magasabb bírósági fórum sincs, amely a vád tárgyává tett cselekmény és a bírósági hatáskör összhangját érdemben vizsgálhatná.

A Kúria döntése alapján a bíróság törvényesen nem vizsgálhatta és nem vizsgálhatja azokat a magatartásokat, amelyek dr. Fapál László hivatásos katonai jogviszonyának fennállása alatt, vagyis 2006. április 1. napja előtt történtek.

A másodfokú bíróság azonban ezt tette, amely eljárás törvénysértő. A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 23.Bf.10.062/2015/5. számú marasztaló ítéletében megsértette a Be. 2. § (4) bekezdésében foglaltakat, mert a bíróság a vádon túlterjeszkedett, amikor azt állapította meg, hogy a II. r vádlott felmentési kérelmével, valamint a lakásbérleti szerződés aláírásával nyújtott segítséget (14. oldal ötödik francia bekezdés) a bűncselekmény elkövetéséhez.

Ugyanis a felmentési kérelem benyújtása és a lakásbérleti szerződés aláírása 2006. április 01. napját megelőzően, dr. Fapál László hivatásos katonai jogviszonya fennállása alatt történt. A Be. 470. § (1) bekezdés b./ pontja szerint katonai büntetőeljárásnak van helye a Magyar Honvédség tényleges állományú tagja által elkövetett bármely bűncselekmény esetén. (2) A katonai büntetőeljárás hatálya kiterjed a terhelt által elkövetett valamennyi bűncselekményre, ha ezek közül valamelyik miatt katonai büntetőeljárásnak van helye, és az elkülönítés nem lehetséges. (3) Több terhelt esetében akkor van helye katonai büntetőeljárásnak, ha a terheltek valamelyikének bűncselekménye katonai büntetőeljárásra tartozik, és az eljárás elkülönítése - tekintettel a tényállás szoros összefüggésére - nem lehetséges.

A lakás elidegenítési kérelem benyújtása – mint vád tárgyává tett cselekmény - viszont nevezett hivatásos katonai jogviszonyának megszüntetését követően 2006. május 10. napján történt.

A II. fokú bíróság által megállapított, az I. fokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállás

A másodfokú bíróság bizonyítást nem folytatott le. A másodfokú bíróság úgy változtatta meg az első fokú bíróság tényállását, hogy az a tisztességes eljáráshoz való jogot és ezzel összefüggésben a védekezéshez való jogot is sérti, mert teljes bizonyossággal a másodfokú bíróság által alkotott tényállás – mivel saját tényállását nem foglalta egységes szerkezetbe – nem állapítható meg. Továbbá a bíróság indokolása homályos, sok esetben úgy kell kitalálni, hogy a bíróság mire gondol, valamint bizonyítás lefolytatása nélkül meg nem engedhető módon nyomozati vallomásokból idéz, amivel felülmérlegeli az első fokú bíróság által megállapított tényeket.

Be. 352. § (1) Megalapozatlanság [351. § (2) bek.] esetében a másodfokú bíróság

a) a tényállást kiegészíti, illetőleg helyesbíti, ha a hiánytalan, illetőleg a helyes tényállás az iratok tartalma, ténybeli következtetés vagy a felvett bizonyítás útján megállapítható;

b) az iratok tartalma, ténybeli következtetés vagy a felvett bizonyítás alapján az első fokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállást állapíthat meg, ha a vádlott felmentésének (részbeni felmentésének) vagy az eljárás megszüntetésének (részbeni megszüntetésének) van helye.

(2) A másodfokú bíróság az első fokú bíróság ítéletét a helyesbített, kiegészített, illetve eltérő tényállás alapján bírálja felül.

(3) A másodfokú bíróság csak azokkal a tényekkel kapcsolatban értékelheti az első fokú bíróságtól eltérően a bizonyítékokat, amelyekre bizonyítást vett fel, kivéve, ha az iratok tartalma vagy ténybeli következtetés alapján a vádlottat az (1) bekezdés b) pontja alapján felmenti vagy az eljárást megszünteti.

A Be. kommentár szerint a másodfokú bíróságra vonatkozó általános eljárási szabály az eltérő tényállás megállapításának kizártsága. A törvény ezen tilalma alól kizárólag a vádlott javára vonatkozóan állapít meg kivételt. Amennyiben a másodfokú bíróság a tényállást kiegészíti vagy helyesbíti, az nem eredményezhet eltérő, hanem kizárólag abba beilleszthető, azzal összhangban álló tényállási elemek megállapítását. Nincs tehát törvényes lehetőség arra, hogy a másodfokú bíróság a vádlott terhére állapítson meg eltérő tényállást.

A tényálláshoz kötöttségből ered a felülmérlegelés tilalma is. A Be. 352. § (3) bekezdése jelöli meg azokat az eseteket, amikor a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságétól eltérően értékelheti a bizonyítékokat. Erre két esetben van lehetőség: (i) amennyiben a másodfokú bíróság bizonyítást vesz fel, valamint (ii) ha eltérő tényállás alapján a vádlottat felmenti vagy az eljárást megszünteti.

„Elöljáróban rámutat a másodfokú bíróság, hogy egyetért a védői állásponttal abban a tekintetben, hogy az első fokú ítéleti tényállásnak a főügyészi indítványban foglaltak szerinti kiegészítésére, módosítására nincs eljárásjogi lehetőség. Az ugyanis lényegében nem mást, mint az iratokból levont eltérő ténybeli következtetések alapján, érdemben ellentétes tényállás megállapítását eredményezné, amely a Be. 352.§ (3) bekezdésébe ütközne” (Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 25.Bf.9811/2014/6. számú végzése, 5. oldal negyedik bekezdés).

Erre a következtetésre a Fővárosi Törvényszék 25. Bf. tanácsa a Fővárosi Főügyészség Büntetőbírósági Ügyek Osztálya Bfel.5295/2014/1-I. számú fellebbezése ismeretében jutott.

A megismételt másodfokú eljárásban a Fővárosi Törvényszék 23. Bf. tanácsa pedig e főügyészségi fellebbezés alapján – némely esetben szó szerint az indokolást átvéve – változtatta meg a törvénysértő módon első fokú ítélet tényállását és állapította meg a bűncselekmény hiányában felmentett vádlottak bűnösségét.

A másodfokú bíróság eltérő tényállása megalkotásának egyértelmű bizonyítéka, hogy a bíróság a tényállásból önkényesen, indokolás nélkül kirekesztette az első fokú ítélet 13. oldal harmadik bekezdés első mondatát: „A bíróság  a lakáselidegenítés kapcsán azt állapította meg, hogy Juhász Ferenc I.r. vádlott a dr. Fapál László által bérelt Budapest, XIV. kerület, Répásy Mihály u. 16/b. sz. alatti lakás elidegenítésre történt kijelölésekor a jogszabályban foglalt kötelezettségeket nem szegte meg, az eljárás során a reá vonatkozó 6/1994. (IV.30.) HM rendelet szabályait betartva járt el és olyan szándék sem vezette, hogy a Honvédelmi Minisztériumnak vagyoni hátrányt okozzon.”, illetve

mellőzte az első fokú bíróság tényállása 13. oldal negyedik bekezdésében foglaltakat: „A bíróság azt állapította meg, hogy Juhász Ferenc a  lakás elidegenítésekor mérlegelési jogkörében eljárva az SZMSZ-ben és a 6/1994. (IV.30.) HM rendeletben előírt eljárást betartva, az előterjesztők javaslatait figyelembe véve hozott döntést, amely nem tekinthető jogszerűtlennek, így a magatartásával bűncselekményt nem valósított meg. Azt állapította meg továbbá, hogy dr. Fapál László II.r. vádlott semmilyen bűncselekmény  elkövetésére nem bírta rá Juhász Ferenc I.r. vádlottat, és ő maga sem követte el a vádban terhére rótt bűncselekményt.”

Az EBH2015. B.14. I. Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállástól – a törvényi előfeltételek hiányában – történő olyan eltérés, amely a másodfokú bíróság hibás elvi kiindulásából felülbírált tényállás egy részének önkényes kirekesztése által valósul meg, éppen a másodfokú ítélet megalapozatlanságát eredményezi. A törvénysértéssel így előállott megalapozatlanságot a harmadfokú eljárásban a másodfokú ítélet felülbírálata során a törvénysértéssel mellőzött tényeknek a felülbírált ítéleti tényállás kiegészítése által kiküszöbölhető.

Joggal merül fel a kérdés, hogy a másodfokú bíróság az első fokú bíróság által lefolytatott bizonyítás alapján miért mellőzte, hogy a vádlottak senkit nem befolyásoltak, fenyegettek vagy utasítottak volna a döntések előkészítése során (12. oldal első francia bekezdés), ugyanis ennek indoka nem található meg az ítéletben. Ugyanez elmondható arról az önkényes mellőzésről is, hogy a vádlottak nem befolyásolták és nem utasították a az elidegenítésben közreműködő szakapparátus tagjait (12. oldal második francia bekezdés). A 12. oldal harmadik és negyedik francia bekezdéséből a másodfokú bíróság szintén kirekesztette, illetve mellőzte azt is, hogy az I. r. vádlott mérlegelési jogkörében eljárva a jogszabályok alapján hozott döntést és az előterjesztők javaslatait figyelembe vette. Ezek a kérdések nem a tanúk jogszakmai kompetenciájába tartoztak (amit egyébként a másodfokú bíróság megkérdőjelezett), hanem ténykérdések voltak. Ezzel ellentétes bizonyíték nem merült fel és a másodfokú bíróság bizonyítás hiányában kötött volt e tényállási elemek vonatkozásában, amelyek még egyszer hangsúlyozzuk, az első fokú bíróság által a vád tanúinak meghallgatásából és az iratokból származó értékelt tények voltak. A másodfokú bíróság e mellőzött/kirekesztett tények helyébe nem állított, illetve bizonyítás nélkül nem is állíthatott ezzel ellentétes bizonyítékot, így azok mellőzése/kirekesztése önkényes volt.

E tények mellőzése és kirekesztése túlmutat a másodfokú bíróságot megillető tényállás helyesbítési, kiegészítési jogon, mert e tények mellőzésével és kirekesztésével egy új tényállást, az első fokú bíróság által megállapítottal ellentétes tartalmú (eltérő) tényállást hozott létre, és e tények hiányában állapította meg a „jogkövetkeztetésként”, hogy bűncselekmény történt.

Kérelem a szolgálati jogban

Számos ügyben a szolgálati jog alanyai kezdeményezhetik a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró eljárását, vagyis az ügyek nagy csoportjában kizárólag a hivatásos vagy szerződéses állományú katona döntésétől függ, hogy a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró folytat-e eljárást az adott ügyben vagy sem. A katona nyilatkozata, mely szerint kéri egy eljárás megindítását, önmagában létrehozza a katona és a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró közötti eljárási jogviszonyt. Ezeket a kérelemre induló eljárásnak nevezzük, de lehetnek egyéb olyan ügyféli nyilatkozatok is, amelyek önálló rendeltetéssel bírnak (pl. fellebbezés benyújtása a munkáltató egyedi döntése ellen, ha erre a jogszabály lehetőséget ad). Mi sem mutatja az intézmény jogi tartalmát, mint a kérelmet visszavonó nyilatkozat. A munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró döntéséig a munkáltató eljárását kezdeményező nyilatkozat visszavonható. Ebben az esetben a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró nem dönthet a kérelem tárgyában.

A kérelemnek anyagi jogi következményei nincsenek, ezért önmagában alkalmatlan akár felbujtói, akár bűnsegédi magatartás megállapítására. Az anyagi jogi következményekhez az is szükséges, hogy a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró – amennyiben a kérelem teljesítése hatáskörébe tartozik – érdemben döntsön. A munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró a kérelemnek helyet adhat, elutasíthatja vagy annak teljesítéséhez – ha a jogszabály erre feljogosítja - feltételeket is szabhat.

A 2001. évi XCV. törvény - a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról (a továbbiakban: Hjt.) – 1. § (2) bekezdése szerint a törvény rendelkezéseit - a rájuk vonatkozó mértékben - az állományból nyugállományba helyezett személyekre is alkalmazni kell.

Ennek az a törvényi indoka, hogy a szolgálati nyugállományba helyezéssel nem szűnt meg a hivatásos katona kapcsolata a Magyar Állammal. A nyugállományú katona (illetve hozzátartozói) egészségügyi, lakás, üdülési és egyéb jogosultságai a szolgálati törvény és végrehajtási szabályai szerint fennmaradnak (XVII. fejezet). Vagyis a HM rendelkezésű szolgálati lakás bérlőjének a szolgálati nyugállományba vonulás nem jelenti, hogy a bérleti szerződés megszűnne, vagy bármely rendelkezése módosulna.  

A Hjt. kifejezett tiltó rendelkezése hiányában megállapítható, hogy a nyugállományba helyezett személy jogosult a munkáltatói jogkört gyakorló személy számára kérelmet benyújtani. A Hjt. 216. § (1) bekezdése szerint az állomány tagja a szolgálati viszonyával összefüggő ügyben szóban vagy írásban kérelmet terjeszthet elő. (2) A kérelmet szolgálati úton ahhoz a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáróhoz kell előterjeszteni, akinek a kérelem elbírálása a hatáskörébe tartozik. (3) Az elöljáró a kérelem tárgyában 30 napon belül intézkedni köteles.

A II. r. vádlott által benyújtott kérelmek elbírálása (felmentési kérelem, elidegenítési kérelem) a honvédelmi miniszter hatáskörébe tartozott. A szolgálati úton való felterjesztés is szabályos volt, figyelemmel arra, hogy munkaköre szerint egyetlen elöljárója volt, a honvédelmi miniszter, mint munkáltató. A miniszter a kérelmek tárgyában – a szakapparátus előkészítése alapján, mérlegelési jogkörében eljárva – döntést hozott.

Bűnsegédi magatartás a tényállásban és az indokolásban

A másodfokú bíróság a tényállásban, eltérő jogkövetkeztetésként rögzítette, hogy „Az I. r. vádlott cselekményéhez dr. Fapál László a lakás igénylését kizáró okok alóli határozatlan időre szóló felmentési kérelem benyújtásával, a határozatlan tartamú lakásbérleti szerződés aláírásával, a lakás elidegenítése iránti kérelem benyújtásával nyújtott segítséget.” (14. oldal ötödik francia bekezdés).

A II. r. vádlott hivatásos katonaként HM rendelkezésű lakás iránti igényt kizáró okok alóli mentesítési kérelmet nyújtott be a miniszternek (mert korábban lakásveszteséget okozott), amely nem tartalmazta, hogy a lakást határozatlan időtartamra kérte (egyértelmű iratellenesség az ítéletben) – bűnsegédlet. A miniszter mérlegelési jogkörében döntött, az apparátus javaslatára mentesítette a II. r. vádlottat, majd határozatlan időtartamra engedélyezte a HM rendelkezésű lakás bérbeadását. A vád nem tartalmazta a II. r. vádlott cselekvőségét, a bíróság a vádon túlterjeszkedett! E cselekvőség megítélésére egyébként kizárólag katonai büntetőeljárásban, katonai bíróság jogosult, a Fővárosi Törvényszék pedig civil bíróság. A cselekmény, feltéve, hogy bűncselekménynek tekinthetünk egy, a HM rendelkezésű lakás iránti igényt kizáró okok alóli mentesítési kérelmet, elévült.

A II. r. vádlott hivatásos katonaként bérleti szerződés írt alá a HM Központi Lakásbizottság elnöke által kiutalt HM rendelkezésű szolgálati lakás tekintetében. Az állam nevében nem a honvédelmi miniszter, hanem a HM IKH lakásgazdálkodási osztály vezetője írta alá a bérleti szerződést – bűnsegédlet. A vád nem tartalmazza a II. r. vádlott cselekvőségét, a bíróság a vádon túlterjeszkedett! E cselekvőség megítélésére egyébként kizárólag katonai büntetőeljárásban, katonai bíróság jogosult, a Fővárosi Törvényszék pedig civil bíróság. A cselekmény, ha bűncselekmény is lett volna egy bérleti szerződés megkötése, elévült.

A II. r. vádlott nyugállományú katonaként kérelmet nyújtott be a lakás megvásárlására – bűnsegédlet. Nem volt joga kérelmet benyújtani a miniszternek? 184 ember kérhette a lakáselidegenítés XXI. ütemében a méltányossági jogkörben való miniszteri eljárást, a II. r. vádlott pedig nem? A miniszter 184 méltányossági kérelem esetén helyesen mérlegelt, a II. r. vádlott esetében pedig nem? A vád a II. r vádlott e cselekvőséget egyébként tartalmazza, civil bíróság hatáskörébe tartozó kérdés, mert a II. r. vádlott ekkor már nem áll szolgálati jogviszonyban.

Az ügyészség a II. r. vádlottat felbujtással vádolta meg. A másodfokú bíróság az általa alkotott új tényállási elem tekintetében nem adta annak konkrét indokait, miként jutott – bizonyítás és bizonyíték nélkül - arra a következtetésre, hogy a II. r. vádlott bűnsegédje a vád szerinti cselekménynek.

A másodfokú bíróság indokolása szerint:

„Az irányadó tényállásból

A másodfokú bíróság a maga által önkényesen átírt új tényállást tekinti irányadónak

azonban egyértelműen megállapítható, hogy II. r. vádlott közvetlenül a honvédelmi miniszternek alárendelt, a HM tevékenységének tervezéséért, szervezéséért, a feladatok végrehajtásáért felelős közigazgatási államtitkárként,

Nem államtitkári minőségében, hanem szolgálati jogviszonya alapján, hivatásos katonaként kapott HM rendelkezésű lakást a II. r. vádlott, még a bíróság által megállapított új tényállás szerint is.

a HM rendelkezésű lakással kapcsolatos kérelmei benyújtásakor is tisztában volt az I.r. vádlottat terhelő általános vagyonkezelői kötelezettséggel

A II. r. vádlott tisztában volt azzal, hogy valamennyi jogszabály, különösen a Lakástörvény és végrehajtási rendeleteinek szabályai betartásra kerültek, amely döntések előkészítéséért a HM szakmai apparátusa, mint előterjesztő felelt jogi értelemben és nem a honvédelmi miniszter.

és azzal is, hogy az ő határozatlan időre történő lakáshoz jutása,

Miniszteri mérlegelési jogkörbe tartozó kérdés volt, mert a mentesítéssel egyidejűleg meg kellett határoznia, hogy a szolgálati lakás határozott vagy határozatlan időtartamra adható bérbe, a HM rendelet 8. § (3) bekezdése szerint.

majd az érintett ingatlan részére rövid időn belül

Miniszteri mérlegelési, méltányossági döntési körben, a 15 éven belül beszerzett lakásokat is értékesíteni lehetett, HM rendelet 97.§ (2) bekezdése szerint.

jóval a tényleges értéken alul történő elidegenítése

A lakás vételára a jogszabályoknak megfelelő volt, a II. r. vádlott, ha akart volna, akkor sem tudott volna többet fizetni érte. A lakás vételárát a HM rendelet 103-110. §-ai írták elő. Az ügyészség szerint a vételárat a HM apparátusa helyesen számította ki. A szolgálati lakások értékbecsült árért eladni nem lehetett, mert az lett volna a jogszabályba ütköző.

a HM rendeltetésszerű működéséhez szükséges vagyonfelhasználáson túlmutat,

A HM rendeltetésszerű működéséhez, vagyonfelhasználásához hozzátartozott, hogy a miniszter évente legalább egyszer köteles volt a szolgálati lakásokat jogszabályban meghatározott áron értékesíteni, a HM rendelet 102.§-a alapján. 2006-ban erre két alkalommal került sor. Az éves költségvetési törvények is tartalmazták a lakások eladásából származó bevételeket, amelyek a HM saját bevételei voltak.

s mint ilyen, vagyoni hátrányt okozását vonja maga után (26. oldal negyedik bekezdés).

Mint minden állami lakás eladása evidens módon vagyoni hátrányt jelent az államnak, mint tulajdonosnak, mert a bérlői és egyéb – jogszabályban - előírt kedvezmények miatt a vételár az értékbecsült ár alatt van, de a különbözet nem azonos a büntetőjogi értelemben vett vagyoni hátránnyal.

 

Anyagi jogszabálysértés  (keretdiszpozíciót kitöltő szabályok)

A másodfokú bíróság szerint az I. r. vádlott valamennyi reá vonatkozó jogszabályi előírást betartott, vitathatatlanul mérlegelési jogkörében járt el, de mérlegelése során nem vette figyelembe az államháztartási törvény egy reá is vonatkozó alapelvét, a rendeltetésszerűséget.

A 1992. évi XXXVIII. törvény - az államháztartásról – 97. § (1) bekezdése szerint a költségvetési szerv vezetője felelős a feladatai ellátásához a költségvetési szerv vagyonkezelésébe, használatába adott vagyon rendeltetésszerű igénybevételéért.

Az államháztartási törvény ítéleti tényállásba való beemelése szükségessé teszi a vagyonkezelési kötelezettség, mint keretdiszpozíció vizsgálatát.

Álláspontom szerint a lakások kiutalására és elidegenítésére elsődlegesen a polgári jogi normák írták elő a miniszter vagyonkezelői kötelezettségeit: a Lakástörvény (1993), a végrehajtására kiadott HM rendelet (1994), valamint a nem szabályozott kérdésekben pedig a Polgári Törvénykönyv rendelkezései.

Az 1993. évi LXXVIII. törvény - a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról - 1. § (1) bekezdése szerint a törvény hatálya kiterjed minden lakásra - ideértve a nyugdíjasházban, garzonházban, a szobabérlők házában (a továbbiakban együtt: otthonház) lévő lakást, illetőleg lakrészt és a szükséglakást is -, továbbá a nem lakás céljára szolgáló helyiségekre. (2) Ha a felek másként nem állapodtak meg, e törvény rendelkezéseit a külállam tulajdonában lévő lakásra és nem lakás céljára szolgáló helyiségre is alkalmazni kell. (3) Az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezései az irányadóak.

A Lakástörvény III. része határozza meg az önkormányzati, valamint az állami lakások és helyiségek elidegenítésének szabályait.

A Lakástörvény 87. § (1) bekezdése felhatalmazó rendelkezéseket tartalmaz. „Felhatalmazást kapott a miniszter, hogy a minisztérium, illetőleg a felügyelete vagy irányítása alá tartozó központi költségvetési szervek vagyonkezelésében lévő - e szervekkel szolgálati, köztisztviselői, közalkalmazotti és egyéb munkaviszonyban, valamint más címen foglalkoztatási jogviszonyban álló személyek elhelyezéséhez szükséges - lakásokra, illetőleg helyiségekre (ideértve az e szerveket megillető bérlőkijelölési vagy bérlőkiválasztási jog gyakorlását is), - e törvény keretei között - rendeletben határozza meg az állami lakás (helyiség) elidegenítésének szabályait (l. pont) és a lakás (a bérlőkijelölési joggal érintett helyiség) elidegenítéséhez való hozzájárulás feltételeit (m. pont).” E szabályok a 6/1994. HM rendeletben találhatók meg.

Tehát a HM rendelkezésű szolgálati lakások bérbe adására és értékesítésére nem az államháztartási törvény vonatkozik. Egyébként maga az 1992. évi XXXVIII. törvény – az államháztartásról - (továbbiakban: Áht.), hogy a Lakástörvény hatálya alá tartozó ingatlanok értékesítése nem a kincstári rend szerint, hanem a Lakástörvény végrehajtására kiadott jogszabályok szerint történik.

Áht. 109/J. § (1) A KVI a kincstári vagyont – törvény, illetve a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 87. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján kiadott jogszabály eltérő rendelkezései hiányában – saját maga vagy az általa megbízott szervezet útján értékesítheti.

Áht. 109/K. § (1) Kincstári vagyon értékesítésére kizárólag akkor van lehetőség, ha annak a kincstári vagyonkörből történő kikerülését a KVI javaslata alapján a kincstári vagyonért felelős miniszter jóváhagyja. A 109/I. § (1) bekezdésében meghatározott vagyonkörre nézve törvény, egyéb esetben törvény vagy kormányrendelet, illetve a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 87. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján kiadott jogszabály ettől eltérően rendelkezhet.

A 6/1994. HM rendelet szerint a HM rendelkezésű szolgálati lakások és egyén ingatlanok elidegenítésre történő kijelöléséről a honvédelmi miniszternek évente legalább egy alkalommal gondoskodnia kellett (6/1994. HM rendelet 102. § (1) – (4) bekezdések), de lehetséges volt a rendkívüli értékesítés is (6/1994. HM rendelet 102. § (5) bekezdés). Vagyis az a rendeltetésszerű, ha a miniszter jogszabályi kötelezettségének eleget téve legalább évente egyszer a kijelölt állami lakástulajdont értékesíti.

Az éves költségvetési törvények pedig az ingatlanok értékesítéséből bevételi kötelezettséget írtak elő a költségvetési szerv vezetője számára. Ebből pedig az következik, hogy akkor is rendeltetésszerűen lett felhasználva az állami vagyon, amikor a költségvetési szerv vezetője értékesítette a vagyonkezelésében lévő ingatlanokat, nem csak akkor, amikor vagyonőrzési kötelezettségének tett eleget.

A 2005. évi CLIII. törvény - a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről - 10. § (1) bekezdése előírta, hogy a XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet összes nem vállalkozási tevékenységből eredő bevétele a központi költségvetés központosított bevételét képezi, kivéve; f) rendelkezése alatt álló lakóingatlanban lévő lakások és helyiségek bérbeadásából származó bevétel és szolgáltatási díjak, valamint az ide nem tartozó ingatlan bérbe vagy haszonbérbe adásából származó bevétel, g) vagyonkezelésében lévő és a honvédelmi miniszter által honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított ingatlanok értékesítéséből származó bevétel. (2) Az (1) bekezdés f) pontjában meghatározott bérleti és szolgáltatási díjak, valamint a g) pontja szerint befolyó bevételnek a köztartozások és az elidegenítés költségeinek kiegyenlítését követően fennmaradó összege a védelmi felülvizsgálatból eredő laktanya-korszerűsítési, lakásépítési, lakásvásárlási kiadásokra, a Magyar Honvédség Központi Honvédkórház beruházás folytatására, valamint a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő kulturális, oktatási, jóléti, szociális vagy rekreációs célt szolgáló létesítmények korszerűsítésének kiadásaira fordítható.

Egyértelműen kijelenthető, hogy az I. r. vádlott rendeltetésszerűen használta fel az állami vagyont, amikor annak egy részét a szakmai apparátus javaslata alapján értékesítette a jogszabályban előírt vételárért.

Áht. 97. § (3) bekezdése szerint a központi költségvetési szerv - ide nem értve a fejezet felügyeletét ellátó szervet - vezetőjével szembeni, az (1) bekezdésben megjelölt feladatok ellátásához szükséges szakmai és pénzügyi-gazdasági képzettségi, vezetői, irányítói elvárásokat külön törvény határozta meg.

Figyelemmel arra, hogy az I. r. vádlott központi költségvetési szervet is vezetett (Honvédelmi Minisztérium) és a költségvetési törvényben meghatározott XIII. fejezet, Honvédelmi Minisztérium felügyeletét is ellátta, ezért részére megfelelő iskolai végzettségi követelmény nem volt előírható. Azonban a Honvédelmi Minisztériumban megfelelő szakmai apparátus állt rendelkezésre, akik a döntéseket előkészítették és ezért a jogi felelősséget is viselték. E rendelkezések a HM SZMSZ-ében találhatók.

Az Áht. 97. § (4) bekezdése erről a szakmai apparátusról az alábbiak szerint rendelkezik: „A központi költségvetési szerv kötelezettségeinek végrehajtását, a fejezeti kezelésű előirányzat felhasználására irányuló döntés előkészítését - amennyiben külön jogszabály erről a jogokat és kötelezettségeket is meghatározva rendelkezik - felelős testület segítheti. A testületi tag e minőségében nem utasítható, feladatát az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható felelősséggel, fokozott gondossággal köteles ellátni.”

A fentiekből megállapítható, hogy a Lakástörvény és végrehajtási rendeletei, valamint az éves költségvetési törvények szerint a HM vagyonkezelésében lévő lakások és egyéb ingatlanok értékesítése az állami vagyon államháztartási törvénynek is megfelelő, rendeltetésszerű vagyonfelhasználás volt.

Ha vagyoni hátrány is keletkezett a szolgálati lakások eladásával kapcsolatosan (márpedig keletkezett, mert a lakásokat a bérlők a piaci árhoz képest kedvezményesen vették meg), akkor azt az állam magának okozta, mint tulajdonos, és ez nem azonos a büntetőjogi értelemben vett vagyoni hátránnyal. Ugyanis a vagyoni hátrány a HM-nél – miként a tanácsi, önkormányzati lakások elidegenítésénél is - a jogszabályok alapján alkalmazott lakásellátási rendszer egyik lényegi eleme.

Mérlegelési jogkörben hozott méltányossági döntések

A jogalkotó abból a megfontolásból, hogy a jogi normákban foglalt rendelkezések alkalmazása egyes esetekben nem szolgálná a jogi norma rendeltetését, tehát az egyedi (individualizált) döntés ellentétbe kerülhetne a jogi norma tartalmával, sértené a társadalmi igazságosságot, vagy a méltányolható egyéni érdeket, a törvényalkotó a jogalkalmazót felruházza azzal a joggal, hogy egy adott ügyben mérlegelési jogkörben eljárva a jogszabályban meghatározott általános feltételektől eltekintsen, és méltányosságot gyakorolva a hivatásos állomány tagjának jogot engedélyezzen (vagy eltekintsen a kötelezettség megállapításától), holott a jogszabályban meghatározott általános feltételek szerint a jog nem adható meg és a kötelezettségtől nem lehet eltekinteni.

Ilyen gyakori aktus a méltányossági körben a lakásveszteség okozása miatt a mentesítési kérelem miniszteri elbírálása vagy a jogszabályban előírt határidő előtt a szolgálati lakás elidegenítésre való elbírálása a hivatásos állomány tagjának (volt tagjának) kérelme alapján.

Az első és a másodfokú bíróság is felismerte és ítéletében rögzítette, hogy a II. r. vádlott, aki ún. kettős jogállásban állt (jogviszonya szolgálati jogviszony, munkáját azonban a kormány tagjai és az államtitkárokról szóló törvény alapján végezte). Dr. Fapál László, II. r. vádlott szolgálati viszonya alapján jogosult volt a katonákra vonatkozó szabályok szerinti szolgálati lakásra.

A másodfokú bíróság nem abban marasztalta el az I. r vádlottat, hogy megsértette a lakásjogszabályokban előírtakat, különösen a Hjt. és a 6/1994. HM rendelet normatív szabályait. A másodfokú bíróság abban látta Juhász Ferenc honvédelmi miniszter marasztalhatóságát, hogy az Áht. 97. § (1) bekezdésében meghatározott vagyonkezelői kötelezettségét megsértette. Ez a jogsérelem a másodfokú bíróság szerint úgy valósult meg, hogy a 6/1994. HM rendelet által biztosított miniszteri mérlegelési jogkört a jogszabály céljaival ellentétesen az I. r. vádlott „kijátszotta”, mert a célja az volt, hogy a II. r. vádlott szolgálati lakást kapjon.

A másodfokú bíróság tehát azt állapította meg jogi következtetés útján, hogy az I. r. vádlott mérlegelési (értékelési) tevékenységével követett el bűncselekményt, ami a bírósági gyakorlattal ellentétes, mert mérlegelési jogkörben csak meghatározott feltételek teljesülése esetén lehet elkövetni a hűtlen kezelés bűncselekményét.

A bírói gyakorlat (BH 1999.7.287.I.) szerint „a kötelezettségszegés akkor mondható szándékosnak, ha az elkövető tudja, hogy őt milyen meghatározott – mérlegelést nem tűrő – kötelesség terheli és felismeri, hogy magatartása folytán vagyoni hátrány keletkezhet, mely következményt kívánja, vagy abba legalább belenyugszik.”

Leszögezhető, hogy ebben az ügyben valamennyi döntés (felmentési kérelem elbírálása és a szolgálati lakás értékesítésére benyújtott méltányosságot kérő kérelem elbírálása) a 6/1994. HM rendelet által biztosított miniszteri mérlegelési jogkör alapján történt, így kizárt „a mérlegelést nem tűrő kötelezettség” megsértése.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a bíróság nem vizsgálhatná a mérlegelési jogkör alkalmazását. Álláspontom szerint a jogszabály által biztosított mérlegelési jogkör gyakorlása jogellenesnek, ha a mérlegelő értékelése a korábban folytatott joggyakorlattól jelentősen eltér, a döntéseket előkészítő személyeket jogellenesen befolyásolták, vagy a döntés kialakítására irányadó szabályokat nem tartották be. Jelen ügyben azonban ennek épp az ellenkezője történt! A miniszter mérlegelési jogköre megfelelt 20 év korábbi joggyakorlatának (minden kettős jogállású katona jogviszonya alapján kapott szolgálati lakást), sőt, utóda is ezt a gyakorlatot követte! A HM szakmai apparátusát senki nem befolyásolta jogellenesen (ténykérdés), végül a HM szakmai apparátusa a reá vonatkozó jogszabályokat és belső szabályzókat mindvégig betartotta (ténykérdés).

A másodfokú bíróság pusztán gazdasági megfontolások alapján több rendeltetésszerű elvi lakáshoz jutási lehetőséget rögzített indokolásában (21. oldal). Részben kifejtett álláspontja szerint hiába biztosította a jogszabály, hogy a II. r. vádlott határozatlan időtartamra kapjon lakást, hiába dönthetett ebben a kérdésben mérlegelve az I. r. vádlott, a miniszter akkor járt volna el rendeltetésszerűen, ha nem ezt, a több együtt alkalmazandó szabály közül a munkavállalóra nézve a legkedvezőbb szabályt alkalmazza (miközben ez pedig a munkajog, így szolgálati jognak is az egyik fontos alapelve), hanem a másik három, elvi lehetőségként felvázolt lakásjuttatást alkalmazza.

A másodfokú bíróság (26. oldal harmadik bekezdés) úgy próbálja meg elvitatni a mérlegelési jogkört a minisztertől, hogy mérlegelést nem tűrő kötelezettségként állítja be az Áht. alapelvi rendelkezését. Azt állítja ítéletében, hogy a honvédelmi minisztert ténylegesen nem illette meg a mérlegelési jogkör, mert „a vagyon rendeltetésszerű használatáért való felelőssége olyan mérlegelést nem tűrő kötelezettség”, amit egyedi mérlegelése során is figyelembe kellett volna vennie (vagyis nem mérlegelhet).

A másodfokú bíróság ezzel az valójában elvonta a jogszabályalkotó által a végrehajtó hatalom számára biztosított mérlegelési jogkört. Vagyis a miniszter olyan mérlegelési jogkörrel rendelkezett, amivel voltaképpen a bíróság szerint jogszerűen nem élhetett...."

Folyt. köv. 

 

1 komment