Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

213. Nekifutottunk harmadszor is

2015.05.20. 08:21 Viszkisdoboz

Úgy érzem, soha nem lesz vége a Tábornok-per című szappanoperának…

Immár harmadjára rugaszkodik neki a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa, dr. Nagy László hadbíró ezredes vezetésével a Tábornok-per megismételt eljárásának. Egyszer a törvényi határidőből szaladt ki a bíróság, most meg egy népi ülnök hagyta el a tanácsot. Helyette Farkas József rendőr dandártábornok, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei rendőr-főkapitány vette át ezt a megtisztelő tisztséget.

Az eljárás a tegnapi napon a vádaláhelyezéssel kezdődött. Waltner Roland alezredes katonai ügyész olvasta fel az unalomig ismert vádiratot. Már vagy hatszor hallottuk, mondhatnánk, a könyökünkön jön ki. Csak ültem a fülledt tárgyalóban, mint egy sült hal.

Mindig reménykedem, hogy egyszer egy reggeli órában belenéz Waltner katonai ügyész a tükörbe, ránéz két szép gyermekére, szemen köpi magát, majd az elszámoltatási kormánybiztosság és az ügyészség együttes képzelőerejével kidolgozott politikai kommunikációs vádiratot ejti.

Különösen azért, mert ennek az ügynek már nincs semmilyen kommunikációs hozadéka! Budai Gyula leszámolási kormánybiztos miután ezret meghaladó feljelentésével családok százait tette tönkre, már messze jár, most éppen országgyűlési képviselőként Orbán katonája. A Hír Tv és a Magyar Nemzet, akik 2010-ben és 2011-ben hét bőrt lehúztak a vádirati hazugságokról, már nem teszik tiszteletüket a tárgyalásokon. Ők már megtették, amire a Fidesz propagandistái kötelezték őket. Ma tisztességes polgári napilapot akarnak szerkeszteni, amibe a nyílt hazudozás és uszítás nem fér bele.

toltse_ki_mindenki_kedve_szerint.jpg

Ez az ügy a katonai ügyészek, de mondhatnánk, hogy az egész magyar ügyészség szégyenfoltja lett. Ezért minél később kell kiderülnie a kudarcnak! Körömtépés és a herék összezúzása az ügyészi nyomozás során elmaradt ugyan, de minden más módszer megfelelt az ÁVH kihallgatási módszereinek. Ám a nyomozás során elkövetett megszámlálhatatlan ügyészi törvénysértés a megismételt eljárásban nem téma! Már beszélni sem szabad róla!

Persze józan eszemmel tudom, hogy kár reménykedni, kár szakmai tisztességet, netán olyan ortodox intézményt, mint a tisztességes eljárás elvárni. A NER-ügyészek foggal és körömmel ragaszkodnak az egyszer már megbukott vádirathoz, és még a téves házszámomat sem hajlandóak a vádiratban módosítani!

Kezdem lassan megérteni, hogy az ügyész urak egy olyan bíróságban reménykedtek, amely nem akadékoskodik és nemes egyszerűséggel, a Ctrl-v gomb megnyomásával a bíróság által megállapított tényállássá változtatja a vádiratot. Eddig nem jött be.

Azóta a táblabíróság iránymutatást is adott, amely szerint kevés egy vádlott tisztázatlan körülmények (büntetlenségi ígéret, vádalku) között tett nyomozati vallomása. Bizonyítani kell/kéne az ügyészeknek szerencsétlen állításaikat. De ez nem megy. Mert egyértelműen hazug és logikátlan koncepciót építettek fel, vagy ha véletlenül lett is volna benne valami logika, akkor a bizonyítás során derült ki az alapbírósági eljárásban Kaposvárott, hogy ténybeli állításaikra nincs bizonyíték. Felépítményük olyan ingatagra sikeredett, hogy egy elemet sem vehetnek ki, mert összedől az egész és csak romhalmok maradnak.

Bár felkészültem, hogy a koncepciós vádra észrevételt teszek, de a tanács elnöke leheletnyi időt sem hagyva bezárta a tárgyalást. Legközelebb 2015. június 02. napján lesz lehetőségem reagálni az ügyész nerelvtárs vádjára.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr667474950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása