A dicsőséges nagy fülkeforradalom 5. évében panaszt jelentettem be a Tábornok-per nyomozása során eljárt katonai ügyészek elleni feljelentésemet elutasító, ugyancsak ügyészségi határozat ellen. Ezt elolvasva sokan csak legyintenek és be is zárják a posztot, mert tudják, hogy teljesen feleslegesen futom a köröket. Ügyész ügyésznek soha nem lesz farkasa.
Az ügyészi rendszer azonban vizsgázik. Tényleg nem találok az országban egy ügyészt sem, aki érdemben foglalkozna kollégái dokumentált törvénytelenségeivel?
Ügyész hölgyek és urak! Most nem a koncepciógyártás a feladat. Most nem Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentései alapján kell kitalálni, hogy ki, mit követett el, és az hogyan történhetett. Most csupán a katonai ügyészek magatartását és a büntetőtörvényeket kell összevetni, s tisztázni, felmerül-e a bűncselekmény gyanúja vagy sem. Tehát nem az a feladat, hogy miként mentse a bőrét az ügyészség a törvénytelenül eljáró ügyészeknek, hanem az, hogy ország és világ előtt bizonyítsák: az ügyészség pártatlanul és befolyásmentesen képes rendszerhibák esetén is eljárni.
Mert az ma már sokak nyilvánvaló, ha ügyész követ el bűncselekményt, akkor az tévedés vagy hiba, amelyet korrigálni lehet, hiszen ezeket az aranyembereket nemhogy a szándékosság, de még a gondatlanság sem terhelheti. Oly tiszta szívűek… Ha azonban ugyanezt egy nem ügyész jogállású személy követi el, akkor az bizony társadalomra iszonyatosan veszélyes cselekmény, és a bűnösség stigmáját azonnal megkapja a delikvens egy vádirat formájában. Legyintenek. Kéz leporol. Majd a bíróság 8 vagy 10 év múlva jogerősen felmenti. Ja, és addig? Kit érdekel, mert ügyészi körökben nincs, és nem is lesz felelős.
Ennél már jobb lenne az is, ha azt tanítanák a jogi egyetemen, hogy a törvényben meg nem határozott büntethetőséget kizáró ok az ügyészi jogállás, mert egy ügyész soha nem követhet el törvénytelenséget. Vagy a büntetőeljárási törvényben rögzítsük az ügyész jogszerű eljárásának megdönthetetlen vélelmét.
Lássuk be, elég sok törvényes bűnöző van a társadalomban. Azok közé soroltam egyetemi előadásaim során nem csak a titkosszolgálati műveleteket végrehajtó állományt, hanem az ügyészeket is. Lássuk be, valahogy az nincs jól, hogy ügyészek vizsgálódnak kollégáik vélt vagy valós hivatali tettei ügyében, vagyis a rendszerhibákat ugyanaz a szervezet vizsgálja. Ezen tehát változtatni kell, majd ha eljön az idő.
Teljesen feleslegesen megírt panaszomban előadtam, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség példátlan gyorsasággal, kizárólag a nyomozati iratok alapján hozta meg döntését. Olyan iratok alapján, amelyek hitelessége vonatkozásában kétség merül fel. A jegyzőkönyvek hitelességét nem csak a sértettek, de a bíróság is kifogásolta.
Ennek ellenére az ügyészség nem hallgatott meg tanúként senkit a sértettek közül, holott határozatában nyolc személyt határoz meg, akik ”kifogásolható ügyészi magatartásról” számolnak be a Tábornok-per nyomozása során.
Súlyosan törvénysértő az az ügyészi megállapítás, hogy „Az eljáró ügyész által szóban tett közléseket az iratokból nem lehet megállapítani, de valószínűsíthető, hogy ….”. Éppen ezért kell a nyomozást elrendelni, hogy tisztázni lehessen a szóbeli közléseket. Különös tekintettel arra, hogy tendenciaszerűen volt megfigyelhető a kapcsolat az ügyészség által elvárt vallomás és az előzetes letartóztatásból való ügyészi szabadítás között.
A feljelentésemet nem merítette ki a határozat. Nem kaptam választ arra, hogy a velem szemben alkalmazott kényszerintézkedéseknek (őrizetbe vétel, előzetes letartóztatás) volt-e különös részi alapja vagy sem. Nem felel meg a valóságnak, hogy a kényszerintézkedések bírósági kontroll alatt állnak, ezért az ügyészek nem hibázhatnak. Az előzetes letartóztatás ura az ügyész. A nyomozási bíró egy gyanúsítotti jegyzőkönyvvel, és egy ügyészi indítvánnyal találkozik. Ha bírósági kontroll alatt állna az előzetes letartóztatás, akkor az ügyész nem szabadíthatna bírói engedély nélkül, és nem lenne joga a kapcsolattartás korlátozására sem.
Sérelmeztem, hogy a védelemhez való jogomat semmibe véve egy tervezett kihallgatásnál kirendelt védő jelenlétét az ügyész nem biztosította, és ebben sem kaptam sértetti pozíciót. A kötelező védelemre vonatkozó szabályok kijátszása is bűncselekmény, az én álláspontom szerint.
Sérelmeztem azt is, hogy az ügyészség sértettként nem vesz számításba, ezzel önkényesen megfoszt a panaszjogomtól olyan ügyben is, amikor a katonai ügyész hivatali hatalmával visszaélve azzal kecsegtetett börtönben lévő személyeket, ha rám terhelő vallomást tesznek, „akkor nyílnának a rácsok”. E kísérletek ugyan kudarcba fulladtak, de ettől még büntetőjogi értelemben üldözendők.
A panaszt nekik kell elbírálni (fotó: budaorsiinfo.hu)
A jogellenes fogva tartás bűntette ügyében panaszomban a következőket adtam elő:
„A feljelentésemben foglaltak szerint 2010. december 03. napján, reggel 06.00-kor két katonai ügyész jelent meg táborfalvai lakásomon és arra kértek, hogy menjek velük Budapestre, kihallgatásra. A lakásba nem voltak hajlandók belépni. Kérdésemre, hogy mit vigyek magammal, azt mondták, hogy egy személyi azonosító igazolvány és a lakcímkártyám elég lesz. Együttműködési szándékom jeléül velük mentem, bár nem tudtam, hogy tanúként vagy gyanúsítottként fognak kihallgatni, mert nem közölték velem. Előállításomról határozatot nem mutattak, ilyen az iratok között sem volt fellelhető. Ahogy beértünk a Budapesti Katonai Ügyészség épületébe, W. Roland őrnagy katonai ügyész a személyi szabadságomtól önkényesen megfosztott. Az ott szolgálatot teljesítő biztonsági őrrel közölte, hogy az ő engedélye nélkül az ügyészség épületét nem hagyhatom el, és állandó kísérőmül jelölte ki az őrt.
A határozat szerint a katonai ügyészek jogszerűen jártak el, mert azon a hajnali órán szóban megidéztek és én, mint kötelességtudó állampolgár, velük mentem.
A határozat indokolása téves. A határozat nem tényeket állapít meg, hanem következtet („mindebből az következik…”). A szóbeli idézést a törvény a nyomozó hatóság előtti személyes megjelenés alkalmával biztosítja. Ennek két kritériuma van: csak a nyomozó hatóság székhelyén való személyes megjelenés alkalmából és ügyelőzmény (írásbeli idézésre történő megjelenés, mint tipikus példa) léte. Ezzel szemben a vélelmezett szóbeli idézés kibocsátására lakásom ajtajában, tulajdonképpen az utcán került sor. Vagyis nem én jelentem meg a nyomozó hatóság előtt, hanem ők jelentek meg az én lakásomon. Szóbeli idézés kibocsátásának tehát nem volt törvényes lehetősége.
A katonai ügyészek nem közölték velem, hogy szóban idéznek. „A be kell jönnie az ügyészségre kihallgatásra!” felszólítás szóbeli idézésként sem értékelhető, mert a vélelmezett „szóbeli idézés” egyébként sem tartalmazta hol, mikor és milyen minőségben kell megjelennem a hatóság előtt, az eljárási cselekmény várható időtartamára, a távolmaradás következményeire sem kaptam szóban kioktatást. A határozat nem vizsgálta, hogy a katonai ügyészségre való beérkezésemkor W. Roland katonai ügyész hogyan fosztott meg személyes szabadságomtól, hogyan ejtett fogságba.”
Ui.: W. Roland őrnagy 2010-ben egy egyszerű csoportvezető katonai ügyész volt a Budapesti Katonai Ügyészségen. Ma már alezredes és a Központi Nyomozó Főügyészség főügyész helyetteseként több kiemelt (politikai) ügy ügyésze. Remélem értik már, miért futom a felesleges köröket…
