„Az Úr 2014. esztendejében, július hónap 7. napján megszületett hatodik gyermekem, Fapál Kamilla, aki a keresztségben – édesanyám után – az Ilona nevet kapja. Kamilla leányom 3430 gramm súllyal és 51 centiméterrel született. Hála Istennek, a leánygyermek és édesanyja a legjobb egészségnek örvend.” - ezt a bejegyzést írtam a családi Bibliába.

S Te, tisztelt Olvasóm, most bocsásd meg nekem, hogy személyes hangvételre váltok!

Azt szeretném, hogy gyermekeink egy szabad országban éljenek, ahol politikai utasításra, valódi bizonyítékok nélkül nem lehet vádat emelni emberek ellen. Ahol a munkavállalás, a boldogulás, a tehetség kibontakoztatása nem politikai hitvallás kérdése. Ahol az autonóm civil társadalom és a sajtó elég erős ahhoz, hogy megvédje az emberek jogait. Ahol az állam nem szól bele a mindennapi életünkbe. Ahol észre sem vesszük, hogy a politikai pártok léteznek, mert a közjó számukra azt jelenti, hogy minden intézkedésük valóban, a szó legnemesebb értelmében a közösség érdekeit szolgálja, és nem egyes politikai pártok és holdudvaruk nyers gazdasági érdekeit. Olyan országban akarok tehát élni, ahol egyetlen politikai párt sem arra törekszik, hogy pillanatnyi politikai előnyökért egyeduralmat valósítson meg.

S ha ezt végig gondolom, akkor arra jutok, amire már a múltban számtalan családfő, édesapa. El kell innen menekülni! Addig, amíg nem késő!

Miért? Mert a magyar jogállamiság megszűnt létezni. A hatalommegosztás szervezeti és funkcionális módon leírható, de személyi értelemben nem létezik. A kormányzó párt az elmúlt négy évben zsákmányként szerzett meg minden közjogi tisztséget, saját politikusait ültette be minden olyan szervezetbe (alkotmánybíróság, ügyészség, bíróság, köztársasági elnök stb.), amely képes lehetett volna a hatalom kontrolljára. Nyugodtan kimondhatjuk tehát, hogy a fékek-és ellensúlyok rendszere Magyarországon nem működik! Csak látszat tehát a hatalmi osztottság, ami azt lenne hivatott megoldani, hogy egy kézben ne összpontosulhasson az állam hatalma, amely mindig önkényhez vezetett a történelem során.

Az a nép, amely szabadságával nem tud mit kezdeni, és helyette Orbán Viktor vagy bárki más egyeduralmát választja, megérdemli a szolgaságot.

A parlamentarizmus eszméjének igazi megcsúfolása a díszletellenzék országgyűlésbeli szerepvállalása, ami óhatatlanul legitimálja az orbáni diktatúrát. Az ellenzéki képviselők azon kívül, hogy felveszik nem csekély tiszteletdíjukat, valójában semmi érdemlegeset sem tehetnek a plenáris üléseken és a bizottságokban. Amíg az ellenzéki képviselők az egyéni- és pártérdekeikről a közjó érdekében nem mondanak le, a diktatórikus hatalomgyakorlásnak csak egy teljes gazdasági összeomlás vethet véget. Vagy polgárháború. Amelytől Isten óvjon mindannyiunkat!

A társadalom minden szegmense meghódításának, a politikai zsákmányszerzésnek – mint napjainkban tapasztaljuk - még nincs vége. A kormányzat éppen megszünteti az egyetemek évszázados autonómiáját, a maradék civil társadalmat és az egyre vékonyodó sajtószabadságot. Folytatják tehát a demokrácia teljes felszámolását.

Azonban az élet úgy hozta, hogy a viszkis dobozos ügy bírósági tárgyalásának megismétlése miatt „rabok lettünk” saját hazánkban.

Örömömet azonban ma semmi nem ronthatja el! Nincs annál szebb és boldogabb óra, amikor az újszülött gyermek lilás bőre a karjaidban rózsaszínné válik.