Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

175. Folytatjuk

2014.04.13. 20:39 Viszkisdoboz

A Magyar Nemzet és a Hír Tv nem okozott csalódást. Hiába vártam, hogy tényszerűen közöljék: a Központi Nyomozó Főügyészség a stempli ügyben a nyomozást ellenem – bűncselekmény hiányában - megszüntette.

Ők is tudják, én is tudom, hogy kötelesek lennének a publikumot erről is tájékoztatni. Persze a hírszerkesztők már többször el is ítéltek a polgári lap hasábjain, illetve a jobboldali televízióban, így kínos lett volna most ártatlanságomról hírt adni. Na, és persze kampány volt! Nem illett bele a baloldali bűnözőkről szóló hírfolyamba.

Persze könnyen lehet azzal is védekezni, hogy a kormánytól független MTI erről nem adott hírt. Hát honnan a fészkes fenéből tudnának erről a fordulatról?

Egyszer pereltem be a Magyar Nemzetet és a Heti Választ, de veszítettem. Az alperes sajtóorgánumok valótlan állításaikat ugyan nem tudták bizonyítani, de a bírósági indokolás szerint, ha már „ott voltam”, akkor „akár el is követhettem”. A bírósági verdikt szerint később, ha tisztázódott az ügy, akkor kérhetem, hogy erről is adjon hírt a jobboldali napi- és hetilap. Hiába kértem, erről is „elfelejtettek” tudósítani. Ebben az ügyben még nyomozás sem volt, nemhogy vádemelés!

Sajtótisztességük hiányában bocsánatkérésüket már nem is várhatom.

Persze annak is örülhetek, hogy az áprilisi választási hajrában békén hagytak a jobboldali médiumok, és nem lengették meg a még mindig ép skalpomat. Magyarán nem keltették a magyar profi ligában játszó FapálOK és BUDAI SC küzdelmében az első félidős 3 : 0 vezetésem mellett azt a látszatot, hogy ez éppen fordítva van.

tisztabeszéd.blog.hu.jpg

                                                                         (fotó: tisztabeszed.blog.hu)

Az objektív tájékoztatást többé-kevésbé betartó sajtó sem vett tudomást arról, hogy egy újabb elszámoltatási ügy futott zátonyra. Valahogy nem illett a kampányba, mert éppen az ügyészséget ekézték a baloldali politikusok és ebbe nem fért bele egy olyan – egyébként tisztességes – határozat, ami nem vádat emel, hanem éppen megszüntet egy büntetőeljárást. Most nagyvonalúan eltekintek attól a ténytől, hogy már a gyanúsításnak sem volt jogi alapja.

Egyedül a Népszabadságban Lencsés Károly és a cafeblog.hu-n dr. Sándor Zsuzsa foglalkozott az üggyel. Akik ezt a két médiumot nem olvasták, azok még mindig nem tudják, hogy nem vagyok csaló, és nem vezettem félre a honvédelmi minisztert.

Volt egy apró remény arra, hogy az ügyészség újra a politikától független lehessen. De nem így lett.

- Folytatjuk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, így hát én is folytatom a küzdelmet a fennmaradó alaptalan vádak ellen.

A lakás ügyben még nem érkezett meg írásban az első fokú felmentő ítéletem. A Tábornok perben – ahol a másodfokú bíróság helyezte hatályon kívül a felmentő ítéletemet – várhatóan a nyári ítélkezési szünet után kezdődik a megismételt eljárás Debrecenben.

Köszönöm azoknak, akik megállítottak az utcán és együtt örültek velem, hogy legalább a stempli ügy véget ért. Köszönöm a telefonon és e-mailben küldött kedves sorokat. Köszönöm, hogy elolvastad ezt a posztot, mert olvasni még lehet.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr1006026335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása