Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

167. Védőbeszédek a lakás ügyben

2014.02.18. 11:57 Viszkisdoboz

A kettő néha három. Két vádlott, két védő és egy vádló vesz részt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folyó 2. büntetőperemben. A katonai ügyész vádló védőbeszédnek is beillő perbeszédet tartott 2014. január 17-én, és dr. Helmeczy László ügyvéd – Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter meghatalmazott védője – védőbeszéde is elhangzott a bíróságon.

Emlékeztetem az Olvasókat, hogy a lakás ügyben azzal vádolt meg a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy hivatásos katonaként részemre határozatlan időtartamra kiutalt szolgálati lakásom értékesítésre történő kijelölésére kérelmet nyújtottam be munkáltatómnak (Juhász Ferenc honvédelmi miniszternek), aki annak – a HM szakapparátusa előterjesztése alapján - a részére biztosított mérlegelési jogkörében eljárva helyt adott.

Magyarán, kérelmeztem, hogy megvehessen szolgálati lakásomat, és ezt a miniszter engedélyezte.

Az elkövetési magatartásom a katonai ügyész vádló szerint a kérelem benyújtása:

„A következő időpont, ami nagyon fontos, a május 10-ei dátum. Fapál László ekkor kezdeményezi a lakás részére való elidegenítését. A vádirat kiegészítése, pontosítva a vádirat tartalmát, ehhez az időponthoz telepíti a tényállásszerű magatartás megvalósítását is Fapál részéről, tehát ez az a felbujtásszerű magatartás, amivel a maga részéről a bűncselekményt elkövette.”

Lehet, hogy már megint nekem vannak szövegértési problémáim, de a –szerű melléknév képző, nem azt jelenti, hogy valóban az. Arra utal, hogy olyan, mintha, de még sem az, mert ha az lenne, akkor kijelenthetném róla, hogy az.

A katonai ügyész-védőm a vádat tagadva mindeközben kifejti: „Alapvetően nem kifogásolható egyébként az, hogy a miniszterhez írta ezt a kérelmét, hiszen neki ő volt a hivatali elöljárója.”

Remélem értik, mert én már kezdem elveszíteni a fonalat. Tehát a kérelem benyújtása nem lehet felbujtás, de olyan, mintha az lenne. Tehát úgy látszik, mintha rábírtam volna a minisztert egy bűncselekmény elkövetésére, de még sem bírtam rá, mert egy kérelemmel ez egyszerűen nem lehetséges.

Katonai ügyész-védőm a vádbeszédében azt is kifejtette, hogy a lakás juttatása a jogszabályok szerint történt:

„Való igaz, hogy az ő adott beosztása adott körülmények között speciális volt, mert ő egy rendelkezési állományba helyezett katona volt, ami azt jelenti, hogy neki nincs katonai beosztása, hanem polgári beosztása van, ő közigazgatási államtitkár, és ebből a minőségéből fakadóan két forrásból is törvényesen kaphatott volna lakást. Az egyik a HM rendelet, mely szerint katonaként ő a HM rendelet hatálya alá tartozott, és kétségtelen, hogy rá a 6/1994. HM rendelet vonatkozott, mint katonára. Nyugdíjas katonaként is vonatkozott rá, mert a nyugdíjas katona is katona a HM rendelet szerint, de kétségtelen az is, hogy a kormányrendelet szabályai szerint is kaphatott volna lakást, mint állami vezető, hiszen a kormányrendelet egy hanggal sem tesz említést arról, hogy akinek más jogcímen is lehetne adni lakást, akkor arra ez a kormányrendelet már nem vonatkozik. Tehát a juttatásokban részesülhetett, mint a kormányrendelet hatálya alá tartozó személy, és részesülhetett, mint a HM rendelet hatálya alá tartozó személy.”

Ezt papolom immáron három éve! Mégis, hogyan jutottunk el idáig?

Csak nem dr. Helmeczy László védőnek van igaza, aki védőbeszédében azt állította, hogy jelen ügy a koncepciós eljárások egyik válfaja, a kirakateljárások, látványeljárások kategóriájába tartozik?

Helmecy stop.hu.jpg Dr. Helmeczy László védőügyvéd a megvádoltak társaságában (fotó: stop.hu)

A védőügyvéd szerint az ügyészség nyilvánosan elveszítette függetlenségét, amikor 2013 júniusában Orbán Viktor a Legfőbb Ügyészségen járva kijelentette, hogy „Az a kényszeredett, a politikai érzékenységet időnként túlbecsülő, távolságtartó magatartás, hogy csak nehogy azt gondolja bárki, hogy a kormányzat bele akar avatkozni az ügyészség munkájába, szóval, az a korszak, szerintem lezárult.” Ez az idézet Orbán Viktor miniszterelnök hetyke beismerése arról, hogyan politikai eszközként használja a kormányzat, vagyis voltaképpen a FIDESZ a vádhatóságot.”

A védőügyvéd kifejtette, hogy „az 1998-2002-es ciklusban végig alkotmányügyi bizottsági tag voltam, és több mint egy évig a FIDESZ frakcióban ültem, tehát a kormánypárti frakcióban az első Orbán kormány idején. Ekkor a jelenlegi honvédelmi miniszter, Hende Csaba úr igazságügyi államtitkár volt, és én nagyon gyakran egyeztettem különböző szavazásokról, stb. vele. Én személy szerint állíthatom, hogy aki ismeri abból az időből a miniszter urat, vagy akár most is, tudja, hogy ő egy kiválóan képzett jogász. Ma iratismertetetésnél elhangzott, hogy mit is írt le, tessék mondani, ügyész úr, a korábbi igazságügyi államtitkár, a jelenlegi honvédelmi miniszter, Hende Csaba Budainak, amikor érdeklődik? Hende úr nem dolgozott felületesen, kiadta a szakapparátusának, - szokta mondani Juhász Ferenc úr, hogy van ott vagy száz jogász -, megvizsgálták, én azt állítom, hogy egy korábbi igazságügyi államtitkár egy ilyen ügyben, amikor egy korábbi honvédelmi miniszterrel kapcsolatosan kimegy egy levél, azt maximálisan áttanulmányozta. Ezek után mit válaszol Budai Gyulának? "A jogszabályokat formálisan betartották". Mit mond? "Nincs törvénysértés". Nem mondja azokat a törvénysértéseket, amiket ügyész úr elképzel a vádbeszédében.”

A feljelentő Budai Gyula lakáskiutalását és későbbi megvásárlását is példaként hozta fel a védő, mert morálisan is elfogadhatatlan, hogy az elszámoltatási kormánybiztos olyan szabályok alapján jelentett fel minisztert és államtitkárt, amit a maga szolgálati lakása megvásárlása során még jogszerűnek talált.

„Vettük a fáradságot, egy országgyűlési képviselő megkérdezte, hogy vajon a katonai ügyészként dolgozó Budai Gyula, aki egyébként néhány évig katonai ügyészségi fogalmazó, ill. katonai ügyész volt, hogyan jutott a szolgálati lakásához? Ide egy kőhajításnyira, a Balaton utcában, egy első emeleti, 53 négyzetméteres lakást a néhány évig nem katonaként, nem élethivatásszerűen katonaként, hanem katonai ügyészként kapott. Ügyész úr, tessék kiszámolni, az 53 négyzetméteres budapesti lakást, úgy, hogy alig dogozott a katonai ügyészségen, tehát olyan nagy szolgálati idős kedvezménye nem volt, elmesélem, 508.000.- forintért vásárolta meg. Vennénk itt a Balaton utcában egynéhányat így mi is! És 1998-ban! Ez az ember tesz feljelentést, aki ugyanolyan jogszabályi környezetben, ugyanúgy vett lakást, azzal a különbséggel, hogy ő soha katona nem volt. Volt katonai rendfokozata, mert a katonai ügyésznek van. Ügyész úr, azt állítom, hogy az akkori, egyébként nyomott értéken 18 százalékért vette meg, a Fapálé pedig, ha utána számolok, az 34 százalék. Miről beszélünk? Ha már nem hiszek a korábbi igazságügyi államtitkár honvédelmi miniszternek, nem kéne végiggondolni ezt is? Nem volt olyan régen még a 1998! Három százalékos kamattal vett fel hitelt, és úgy lett tulajdonos, hogy valami 80.000.- forintot kellett befizetnie. Már, ha mindenáron meg akarok felelni, miért teszem ki magamat annak, hogy egy ilyen ügyben egyszer csak felálljon egy védő, és azt mondja, hogy hol is vagyunk már morálisan? Ha már a szakmához nem ért, mert az a kormányzat dolga, hogy miért tette oda, de emberileg? Vadászok itt a miniszterre, meg az államtitkárra, hogy ő kit bujtott fel, kinek nyújtotta be a kérelmét, hogy így kapja meg! Amit ő csinált, az nem volt felbujtás? Ő nem kapta meg ezért a kedvezményeket?”

Az alaptalan vádiratról a védő a következőket mondta:

Nem akarok belemenni nagyon, ügyész úr, de tetszik tudni, a felbujtás, az a világ minden büntető jogalkalmazójának az értelmezésében, az azt jelenti, hogy célzatosan, szándékosan rábírja valamilyen módon a tettest a bűncselekmény elkövetésére, de az ügyész úrnak kell megmondani, hogy milyen módon, mert nem nekem kéne kitalálni, hogy valamilyen módon rábírta a tettest arra, hogy kövesd el a bűncselekményt. Tessék már mondani, célzatos rábíró tevékenység az, hogy beadok egy kérelmet a miniszternek? Nem tetszenek azt gondolni, hogy nevetséges? A felbujtó alakítja ki a tettesben a szándékot. Így tanítjuk az egyetemen. Vizsgán ezt kérdezzük. ... A felbujtó nem akárki, tessék mondani, vártam, hogy az ügyész megmondja, hogy a II. rendű az I. rendű vádlottat mivel bujtotta fel? Írt egy levelet? Ezután óvatosan fogok levelet írni, mert ha kérek valamit valahonnan, ha nem tartja be az, akitől kérek a jogszabályt, és bűncselekményt követ el, majd én leszek a felbujtó, mert levelet írtam. Ha itt lett volna két tanú, vagy egy lehallgatás, vagy nem tudom, micsoda, amikor Fapál éppen azzal fűzi a minisztert, hogy miniszter úr, át fog ez menni. Hol van ilyen? Mit tetszett bizonyítani ebből a felbujtásból? Azt, hogy küldött egy levelet?”

2014. február 24-én 09.00-kor védőm, dr. Dezső Antal ügyvéd védőbeszédével, ügyészi viszontválasszal és a megvádoltak részéről az utolsó szó jogának gyakorlásával folytatja a bíróság a munkáját.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr695820695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

P.Freddy 2014.02.19. 01:26:17

Kedves, rohadék Fideszes tetvek: éljen Orbán! Éljen Lázár! Éljen a Harmincmilliótok a Zsebetekben!

Még kb. két hónapig :)

Azután reméljük vége a kommunista rémálomnak, huszonöt év után ismét :)

Csau stadionja pedig legalább olyan szép most, mint Orbán stadionja lesz huszonöt év múlva.

És a két ember is ugyanolyan szép lesz mindig :)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2014.02.19. 07:05:22

jól van már...pont leszarjuk a vergődésed.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.02.19. 08:24:48

@FILTOL: Akkor minek jössz ide kommentelni, szoponc?
süti beállítások módosítása