Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

102. A Dramaturg és a Rendező

2013.02.05. 21:01 Viszkisdoboz

Az „elmúttnyócév” elszámoltatása, mint a kormányzati korrupciót leplező tevékenység, végleg kimúlt: csodálkozva nézem az ATV-ben a megszelídült Budai Gyulát, mint meghívott vendéget a legújabb show-műsorban. A katonai ügyészként szolgálati lakást vásárló Budai a választások után azzal vált ismertté, hogy vállalta a Fidesz nagy elszámoltató show-műsorában a műsorvezető szerepét. Mára úgy tűnik, már statisztaként sem kíván benne részt venni.

Nem írtam volna erről az emberről, ha az említett tévé egyik műsorában, Fiala riporter úr meg nem kérdezi a nagy elszámoltatót, hogy feljelentései jogi vagy politikai ügyek voltak-e. Budai szemrebbenés nélkül azt válaszolja, hogy ezek politikai ügyek voltak. Majd megpróbálja felelősségét elkenni, mondván, Papcsák Ferenc előző elszámoltatótól vette át a kormánybiztosságot, és az ügyeket. Ezen kívül a minisztériumok „elszámoltató székei” adták az adatokat vagy éppen állampolgári bejelentések történtek. Ő nem tett mást, mint ezeket továbbította az ügyészségre. Tehát ártatlan. Ez volt a dolga.

Budai Gyula.jpeg

A politikai show-műsor dramaturgja ezzel viszont megjelölte az egyes számú felelőst: Dr. Polt Péter legfőbb ügyészt. Őt egyetemi hallgató koromban liberális politikai nézeteket valló, a hallgatók körében igen kedvelt büntető-eljárásjog tanáromként, szemináriumvezetőmként ismertem meg, aki nem mellesleg a Fidesz képviselőjelöltje volt egy választások alkalmával.

Polt Péter legfőbb ügyész, a „rendező”, az elszámoltatás népszínházi előadásaihoz adott muníciót, felügyelte és koordinálta a megvalósításban részt vevő ügyészségek munkáját. Közvetlen kapcsolatot tartott fenn Budai Gyulával és stábjával, ha kellett, még a vádirat szerkesztését is rájuk bízta. Nem máshonnan, hanem az ügyészségről szivárgott ki az a hír, hogy az elszámoltatás nyomozó- és vádhatósági színielőadásait a Legfőbb Ügyészségről irányították. Ebben talán nincs is semmi meglepő. Az azonban abszolút riasztóan hangzik, hogy az ügyészek ügyésze, az etalon ember, a törvényesség őre – vagyonnyilatkozata szerint – „magánkölcsönt” törleszt, amely a harmincmilliót meghaladja. Ezzel a mélységgel már én sem tudok mit kezdeni.

A választások előtt bő egy évvel tehát megkezdődött a politikai felelősség maszatolása és a legfőbb ügyészre mutogatás. Azt mondja Budai Gyula, hogy „én csak a Kormány határozatát hajtottam végre”. Budai azt hiszi, hogy időben kiugrott, és elfelejtik a „munkáját”. Az agrárszakemberré vedlett Budai mára azzal vált híressé, hogy új állomáshelyén – a fideszes földmutyik leleplezése helyett – maga is részt kér a nagy bizniszből: a Polgári Törvénykönyv szerint nem közeli hozzátartozójának, de a köznyelv szerint rokonságának juttatott tekintélyes mennyiségű földet. Az ezt nyilvánosságra hozó napilapot meg beperelte. Persze erkölcseiben tartotta magát Szeretett Vezérünk korábbi nyilatkozatához: nem ők nyerték a legtöbbet.

Közben pedig lassan telnek az évek… Kormánybiztosság már nincs. Azt is el kell felejtenünk, hogy volt valaha. Ha igen, akkor is csak politikai játszmák színtere volt. Vagyis nem kell komolyan venni. A koholt büntetőeljárások viszont folynak. A jelenleg – és talán később is – leválthatatlan legfőbb ügyész teljesíti a pártfeladatokat: a feljelentettekkel az ügyészség a bűnösség vélelme alapján jár el. A nyomozási határidőkkel kommunikációs célok szerint játszanak. Minden nap látjuk, hogy az ügyészség a jobboldali médiumokkal összejátszik. Közben meg alig-alig nyomoznak. Időzített eljárások, ügyészi sajtóbejelentések, az ügyekben halmozott – semmire sem jó – irathegyek jellemzik az eljárásokat. Kezdetben az ügyek gyorsítása (kiemelt ügyek) volt a cél. Azonban a bírósági hatalmat – a bírák ellenállása miatt – Orbánnak nem sikerült megszereznie, így mára az ügyek lassítására kapnak ügyészeink utasítást. Legalább 2014-ig el kell húzni az eljárásokat, hogy el lehessen mondani: a baloldal korrupt és hazug, őket akarjátok a hatalomba visszahozni?

Mi is volt a Fidesz 2010. évi választási szlogenje? Segítek: „Itt az idő.” Aztán tényleg eljött az idő. 2009 őszén, még a szocialista kormány alatt a hatóságok és az akkori ellenzék tudomására jutott, hogy a HM egyik gazdálkodó szervezeténél ún. visszaosztott pénzt kérnek az egyik vállalkozótól. A vállalkozó azt az utasítást kapta, hogy mindent tegyen úgy, mint eddig, majd szólnak, hogy mikor jön el az idő. 2009 decemberéig a vállalkozó továbbra is visszafizetett, mintha mi sem történt volna. Aztán szóltak neki: „eljött az idő”. 2009 decemberében a vállalkozó felvette a hivatalos kapcsolatot a katonai ügyészséggel. 2010 januárjában a katonai ügyészég megszervezte a pénz átadását és a tettenérést. Ennek az ügynek minden vallomását, napi történéseit – az ügyészség közreműködésével - a Magyar Nemzet napilap nyilvánosságra hozta a 2010. évi országgyűlési képviselő választás politikai kampányában.

Az időzített büntetőügy – a nokiás doboz mellett – így segítette az akkori ellenzék kétharmados győzelmét, s lett az Elszámoltatás című politikai show-műsor egyik kedvelt témája. A jogtalanságból nem származhat jog. Miként a tisztességtelen, bűnös szándékú, a választókat félrevezető politikából sem lehet soha erkölcsös, keresztény gyökerű kormányzás.

Szóban legalábbis.

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr35064704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.05. 23:11:10

Rákosi elvtárs vidáman ünnepel ott, ahol most tartózkodik...
Mást nem nagyon lehet hozzáfűzni az egészhez.
Viszont ha az vagy, akinek mondod magad, akkor javasolnám, hogy sürgősen vidd a blogod valami EU hatókörön kívül helyre, mert ha jól sejtem, itt rövidesen megszűnik a sajtó- és szólásszabadság (valami júniusban bevezetésre kerülő sajtótörvényre céloznék)

felcsutisuttyo 2013.02.06. 04:49:37

ORBÁN egy beteg ember...ha veszít akkor ki nem jön élete végéig a Grazi ideggyógyászatról , ahová vereség után szokott járni kezeltetni magát.
Most magas polcról fog leesni a szar!( aki lekvárnak képzelte már magát)

Naaaa! 2013.02.06. 04:50:30

Hajrá!

Szurkolok neked!

Pár apróság: javítsd ki a bemutatkozásodban a viszkis dobozt (= doboz, amit leöntöttek viszkivel) viszkisdobozra (viszki tárolására szolgáló doboz, ahogy a blog címében is van, helyesen), valamint a "fiam és lányom, s a most" részben vedd ki az s elől a vesszőt.

Ebben a cikkben:
"elszámoltatása, mint", "Gyulát, mint", "műsorában, Fiala", "kormánybiztosságot, és" "„rendező”, az elszámoltatás", - nem kell vessző (felsorolás)

"adatokat vagy" - vagy elé vessző (tagmondatot választ el)

Ezenkívül, mindennap - egybe

"egy választások" - gondolom, mondanom sem kell

(Ha javítottad, ezt a hozzászólást töröld nyugodtan).

felcsutisuttyo 2013.02.06. 05:00:06

ne nyelvtanozz vazze,..készítsd a nyelved a nagy seggnyaláshoz, mert a Minielnök már csak ezt várja mindenkitől...
Nyelvtanozással semmire nem mész...csak nyalva tanozással.
It semmi nem lesz, csak meghamisított történelem, és Nemzeti Szarozás,...és bégető Birka ifjúság nevelése.

felcsutisuttyo 2013.02.06. 05:02:03

mielőtt hiányolnád a t betűt ( ami sietségemben lemaradt)Nesze, itt van!
T .

Gregbíró 2013.02.06. 08:05:45

A blogíró sem gondolhatja komolyan hogy az Mszp SZdsz kormányok politikusai és csatlósaik makulátlan lelkiismerettel bírnak. A kérdés csak az hogy a Fidesz hogy hogy nem talált egyetlen korrupt honatyát sem a nagy igyekezet ellenére. Az Orbán utáni adminisztráció elég tökös lesz-e ahhoz hogy jó pár Fideszes hulladékot eljuttasson a méltó helyére, ahol megrohadhat élete hátralévő részében.
Az ország tönkretételéért senki sem felelős? Van elég lámpavas Pesten!

lobster thermidor 2013.02.06. 09:14:38

Volt itt valakinek kétsége, hogy nem Orbán megrendelésére, Polt közreműködésével csaholtak a rövid póráz végére kötött kutyák?
Miután sikeresen lejárattak mindenkit, megkapták jutalmukat. Papcsák sok tízmilliós ügyvédi munkát, Budai a földeket.

FireFly111 2013.02.06. 09:26:35

Mi az hogy a blogíró nem gondolja komolyan? Nem lehet bűnözőnek tekinteni embereket, akiket a bíróság el nem ítélt jogerősen. Akit felmentett meg főleg.

Én köszönöm a posztot, mert nem láttam a műsort. Egy a lényeg: Budai elismerte, hogy politikai megrendelésre cselekedett, és nem a jog és a törvény védelme.

A sok jobboldali kommentelő biztos nem hisz senkinek ha a szocik ügyeiről van szó. Talán majd most. Lgszívesebben kitetetném ezt a posztot minden híroldalra (index, origo, stop), a hírgyűjtőportálokra (hírkereső, hirklikk.hu).

to:rppapa 2013.02.06. 09:31:54

"A blogíró sem gondolhatja komolyan hogy az Mszp SZdsz kormányok politikusai és csatlósaik makulátlan lelkiismerettel bírnak."
Hogy kinek milyen a lelkiismerete, az magánügy. Amire meg célozni méltoztatott a tekintetes Bíró Úr, az helyesen úgy szólna, hogy senki nem gondolhatja, hogy "az elmút nyócévben" minden politikus és csatlósa tisztakezű lett volna.
Az írás azonban nem is erről szól, hanem a blog írójának büntetőügyéről, arról, hogy egy általa is elismert, létező vesztegetési ügyben őt ártatlanul, tisztán politikai indíttatással keverték gyanúba, egy magasabb cél (a volt miniszter megvádolása) érdekében. A dolog (nem) meglepő párhuzamot mutat a Sukoró üggyel.

Ni csak ki beszél most 2013.02.06. 10:03:39

Nagyon szomorú ez az egész úgy ahogy van.
Remélem a család kisegíti Önt ebből a nehéz helyzetből.
Én nagyon hiszem, hogy egyszer mindenkinek szembe kell nézni a tetteivel, Poltnak is Budaynak is és a másik oldalon ugyanúgy. Egyáltalán nem vagyok bosszúálló típus de ami ebben az országban történik azt nem szabadna büntetlenül megúszni.
Tegnap hallgattam Ungár Klárát Orbánékról, aki azt mondta, hogy azért nem lehet őket megfogni mert a törvényeket magukra formálják alakítják, hogy minden törvényes legyen körülöttük. Mit lehet ehhez hozzátenni.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2013.02.06. 10:15:45

Nekem csak egy bajom van, hogy kevés politikus kerül sittre korrupció miatt. Lesz@rom, hogy azért bukik meg mert a cimborái feldobják bűnbaknak, hogy ők mentesüljenek, vagy csak egyszerűen olyasmit csinált ami nem volt tisztességes.

Sáros politikus sittre való, ha érintett a blogszerző, ő is. És nem érdekel, hogy politikai okból nem takargatják tovább a szennyest!

losik 2013.02.06. 10:30:09

Azért anno mintha ez a másik oldalon is így ment volna. Van aki Keller László nevét nem ismeri?

vezér01 2013.02.06. 10:46:01

Kedves Felebarátaim ! Nem tetszettünk forradalmat csinálni,így most már csak a
fél évszázados szart tapicskolhatjuk.A "rendszerváltás" abból állt,hogy a 800000
párttag szétfröccsent pártokra,lett belőlük Szdsz,Fidesz,Mszp,Szocdem,Kis meg
Mégkisebb Gazda,mind nagyon demokrata.Mi meg hittünk nekik,és szavaztunk rájuk.Elhittük a "tavaszi nagytakarítás" ígéretét,amit az MDF -fel kezdve mindegyik kormány elszabotált.És a szabotálásban élen járt a Sólyom vezette Alkotmánybíróság!
A megoldás csak radikális lehet: egy,a pártokon-kívüliek által megválasztott "ideiglenes diktátor" eltörölné az elévülést,és kezdődhetne egy igazi elszámoltatás!

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.02.06. 11:07:02

Lenne még itt pár kérdés a telefonadó és az áthárított bankadók mellett:

- Hol van feltüntetve a villanyszámlán a világcsúcs fideszes 27%-os ÁFA miatti többlet-teher összege mind havonta, mind éves összesítéseben?

- Hol van feltüntetve a boltokban az élelmiszerek, a ruhák, a benzin, a vonatjegy, MINDEN árcéduláján a 27%-ra emelt ÁFA miatti többletteher?

- Hol a kötelező autóbiztosításon feltüntetve, hogy az új fidesz-adó, a biztosítási adó miatt mennyivel kell többet fizetni?

- Hol a gyógyszeres dobozokon a felirat, hogy kedves nyugdíjasok, a megszorítások miatt ennyivel kell többet fizetni?

- Hol a fizetési papírokon a kimutatás, hogy a Fidesz miatt, az adójóváírás eltörlése miatt (azaz a bújtatott szja-emelés miatt) ennyivel és ennyivel kevesebbet kaptok?
Hol az éves összesítése annak, hogy mennyivel keresnek kevesebbet?

Már aljasabbak, sunyibbak, szemetebbek a szociknál. ne szavazz soha többé a fideszre!

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.06. 11:32:32

Ezt a Műsort már láttuk egyszer, akkor Medgyessy és Keller adta elő, a Főszerepet akkor is Polt Péter játszotta.

Polt akkor is kimosott mindenkit, most is ezt teszi, úgy is csak a politikai Valóságshow a lényeg.

Ha Polt 30 millás tartozást vall be, akkor ennek a tíz vagy százszorosát teszi illegálisan zsebre.(a nagyfejűek "tartozás" fedőszóval legalizálják a schwarz jövedelmeiket, el nem sumákolható vagyongyarapodásukat).
Kérdés, ki fizeti neki ezt nyilatkozatban is szereplő összeget vagy a sokszorosát?

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.02.06. 11:41:21

@Magánvéleményem:

Holló a hollónak nem vájja ki a szemét.

Polt nem véletlenül került arra a posztra, ahol van. Az apja után örökölte.
Ő pedig 56os ügyekben vállalt fő szerepet a Pártállamban.

pástétom 2013.02.06. 15:11:12

Ehhez annyit tennék hozzá, hogy a politikai lejáratókampány egy dolog, de az igazságszolgáltatást felhasználva (lásd ügyészségi nyomozás indítása volt kormánytagok, mszp-s, mdf-es politikusok ellen, előzetes letartóztatás, bíróság elé való citálásuk) már bűncselekmény - közönséges és aljas hatalommal való visszaélés, amiért a fideszes patkányoknak - dramaturgnak és rendezőnek egyaránt - a bíróságon kell majd reményeim szerint felelniük.

gumirocker 2013.02.08. 14:30:44

Mikor lesz az ítélet hírdetés?
süti beállítások módosítása