Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

63. Kizárási indítvány a katonai ügyészek ellen – elutasítva!

2012.04.29. 08:14 Viszkisdoboz

Az ügyészség védi a mundér becsületét. Dr. Keresztes Imre főügyész szerint „a bizonyítékok beszerzése törvényességének sérelmezése nem alapoz meg elfogultsági okot”. A napokban kaptam kézhez a Központi Nyomozó Főügyészség vezetőjének a büntetőügyben…

1 komment

62. A katonai ügyészek egy beteg embert használtak ki

2012.04.25. 16:27 Viszkisdoboz

Miért nem csodálkozom, hogy a Hír Tv még mindig O. János vallomását ismételgeti, és továbbra is viszkisdobozozik? Miközben már köztudomású, hogy a beteg tábornok nem tett a bíróság előtt vallomást, kérdésekre nem volt hajlandó válaszolni, és védője a vallomástétel…

Szólj hozzá!

61. Váratlan fordulat: terhelő vallomás helyett kóros elmeállapot

2012.04.24. 20:41 Viszkisdoboz

Váratlan fordulattal folytatódott a Kaposvári Törvényszék előtt az engem is érintő büntetőügy. Úgy tűnik, a katonai ügyész szürke mappájában az engem terhelő vallomás helyett csak az egykori „koronatanú”, mai XVI. rendű vádlott kóros elmeállapotát igazoló…

Szólj hozzá!

60. Vádlotti vallomások a második tárgyaláson

2012.04.23. 06:47 Viszkisdoboz

A 2012. március 19. és 20. napján tartott tárgyalásokon több vallomás is elhangzott. Ezeket nem kívánom teljes részletességgel ismertetni, mivel döntően olyan eseményekre vonatkoztak, amelyek jóval államtitkári megbízatásom előtt, vagy azt követően történtek. Ehelyett…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása