Viszkisdoboz

fapalrepulo.jpg

A nevem Fapál László. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára voltam, korábban katonatiszt, majd sikeres ügyvéd. Az életem egyik napról a másikra gyökeresen megváltozott egy állítólagos viszkis doboznak köszönhetően.  

 

Egy volt tábornok, egy büntetőügy első számú vádlottja megváltoztatta korábbi vallomásait, és azt vallotta, hogy kenőpénzt adott nekem, amit én egy viszkis dobozba téve elvittem felettesemnek.  A vallomástevő ettől kezdve már nem vádlott, hanem tanú az eljárásban, én pedig minden egyéb bizonyíték híján, pusztán egy önmagát menteni kívánó ember vallomása alapján előzetes letartóztatásba kerültem.

Egy hónapos letartóztatásom alatt megpróbálták elérni, hogy tegyek terhelő vallomást az egykori honvédelmi miniszterre. Nem tettem, mert nem volt miért. Most bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolnak. Naponta jelennek meg rólam hazugságoktól hemzsegő lejárató cikkek, de a valóságra senki sem kíváncsi. Az életem, a karrierem romokban, végzettségemnek megfelelő munkát talán soha nem kapok majd.

Két okból írom ezt a blogot. Egyrészt nem akarok lesütött szemmel járni, mert nincs okom rá: szeretném, hogy egykori munkatársaim, barátaim, ismerőseim, két felnőtt korú és négy kiskorú gyermekem megismerjék az igazságot velem kapcsolatban. Másrészt az a célom, hogy minél többen átlássák azt a folyamatot, amit ma Magyarországon elszámoltatásnak neveznek, és amelynek során bárkit, akinek haragosa van, egyetlen vallomás alapján börtönbe lehet vetni, tönkre lehet tenni. Ezen a blogon nyilvánosságra hozok minden fontos iratot az eljárással kapcsolatban és elmesélem, mi és hogyan történt valójában.

Friss topikok

  • Mzperx: Katonai ügyészeket nem vállalsz? Képzelem, mikor a vádlóid az ügyfeleid/védenceid lesznek... :O Va... (2020.05.28. 14:35) 310. Epilógus
  • Pálné Nagy: @Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Örülök, hogy kiderült az igazság és vége a megpróbá... (2020.03.17. 02:30) 309. Itt a vége, fuss el véle
  • Secnir: kitartás Fapál úr! csak ennyit tudok hozzátenni... (2020.02.19. 13:23) 308. Ítélethirdetés előtt
  • Magyaur: Az erkölcsi tisztasága HŐS-sé avatta Önt, a rothadó és kapzsi NER-rel szemben. Példát mutat számun... (2019.12.03. 18:50) 306. Az életre szavaztunk
  • Molen David: Tisztelt Fapál László Ezredes Úr! Volt egy kérdése amiben azt kérdezte van ennél lejjebb? VAN !!... (2019.11.12. 22:29) 303. Az ügyészi fellebbezésre adott védői válasz

Linkblog

48. Újra rabosítottak

2012.02.08. 14:02 Viszkisdoboz

Tegnap került sor kihallgatásomra a lakásügyem miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen. Röviden: azzal vádolnak, hogy felbujtottam főnökömet, a honvédelmi minisztert, hogy katonai jogviszonyom alapján juttasson nekem lakást, miközben elhallgattam előtte, hogy a közigazgatási államtitkára vagyok. És ez nem a Hírcsárda: tényleg ez a vád.

Vallatásomra abban a kihallgató helyiségben került sor, amit a televízióból ismertem, mert a volt miniszterelnököt, Gyurcsány Ferencet is ott hallgatták ki. Az ügyész a kihallgatás kezdetén közölte, hogy Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentése alapján folyik az eljárás. Ekkor megállapítottam magamban, hogy akkor ez tisztán politikai ügy, a rendszer ellenségével történő leszámolás, vagyis Budait idézve belpolitikai okai vannak a feljelentésének. Ekkor döntöttem, hogy nem teszek vallomást. Nem kívánok egy koncepciós perben aktívan részt venni. Megfordult a fejemben, hogy hamis vád megalapozott gyanúja miatt az a párt és a kormány öklét fel kellene jelenteni.

A kihallgatáson jelen volt egy főügyészségi katonai ügyész, mert időközben rájöhettek, hogy meggyanúsításom esetén az eljárást a katonai büntetőeljárás szabályai szerint kell lefolytatni, ha nem akarják azt később újra – eljárási szabálysértés miatt - megismételni. Ezzel áttételesen azt is elismerték, hogy a gyanúsítás időszakában katona voltam, bár ezt a kérdést kerülték mindvégig. Pedig gyanúsításom éppen abból ered, hogy az ügyészek kettős jogállásomból az egyiket, a katonai szolgálati jogviszonyomat elfelejtik megemlíteni, mintha közigazgatási államtitkári tisztségem alatt nem lettem volna – többek között szolgálati lakásra is jogosult - hivatásos katona.

A bűncselekmény gyanúja: jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, ahol Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a tettes, én pedig a felbujtó vagyok. Felbujtó az, aki mást a bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír.

Az ügyészség szerint az én „igénybejelentéseim” azt célozták, hogy közigazgatási államtitkári tisztségemet az ügyintézés során hagyják figyelmen kívül, így juthattam hivatásos katonaként szolgálati lakáshoz, majd azt később hivatásos katonákat megillető jogszabályi kedvezményekkel megvásároltam. A gond persze csak „annyi”, hogy a szolgálati lakásomat katonaként kaptam, mert a Honvédség tényleges állományába tartoztam. A lakást pedig azt követően vásároltam meg, amikor a Honvédség már nem rendelkezhetett vele, mert szolgálati nyugállományba vonultam.

A miniszteri döntések a tárca első emberének mérlegelési jogkörébe tartoztak, arról nem köteles számot adni. Az ügyészek úgy tesznek, mintha nem lett volna gyakorlat a honvédelmi tárcánál, hogy a miniszter élve jogszabályban biztosított jogával a korábban lakásveszteséget okozó katonákat (ami általában házasság felbontása miatt következett be) mentesítette a kizáró ok alól. Tehát nem egyedi esetről van szó, miként azt az ügyészség és a médiumok láttatják. Budai Gyulának sem lehet ismeretlen a kettős jogállás, hiszen katonai ügyészként dolgozott. Tevékenységére az ügyészségi törvény volt az irányadó, emellett hivatásos katonaként kapta az őt megillető járandóságokat a hadseregtől, így szolgálati lakását is. Budai Gyula saját bevallása szerint a megvásárolt szolgálati lakását volt feleségére hagyományozta, miként azt tettem én is. De egy dologban különbözünk. Első feleségem még mindig abban a lakásban lakik.  

Tehát nem tettem vallomást, a kérdésekre sem válaszoltam. Ebben a koncepciós perben nem vagyok hajlandó az azt befogadó ügyészséggel együttműködni. A gyanúsítás ellen panaszt jelentettem be, de nem kétséges, hogy azt el fogják utasítani. Ha teszek vallomást, azt csak írásban teszem meg, és csakis a bíró kérdéseire vagyok hajlandó válaszolni. Már csak az ítélkező bíró függetlenségében hiszek, az ügyészi szervezet függetlenségében már nem.

Természetesen az elmaradhatatlan rabosítás is megtörtént. Fényképezés, ujjnyom, tenyérnyom vétel. DNS vétel most nem volt. Az első után már rutinból végeztem a műveleteket és nem is éreztem megalázónak. Közömbössé váltam a jogállamiságot sárba tipró kormányzat és hűséges csatlósaik kriminalizáló magatartásával szemben.  

A jegyzőkönyvet az alábbiak szerint adom közre.         


3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://viszkisdoboz.blog.hu/api/trackback/id/tr744078747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svejkné 2012.02.08. 15:24:37

Csak a vak nem látja, hogy mindenáron rács mögött szeretné a jelenlegi hatalom tudni a blog íróját. Majd megvesznek, hogy rá tudják húzni a vizes lepedőt. Budai Gyula ellen már született jogerős ítélet megalapozatlan gyanúsítás miatt.
Tessék mondani, nem hűtlen kezelés az adófizetők pénzét budaigyula ( a csupa kis betű szándékos) több milliós fizetésére költeni?????

Europai 2012.02.08. 15:52:10

Szégyen amit ezek demokrácia nevében művelnek.Sok sikert és kitartást. Az igazság remélem győzni fog!

labirintus1 2012.02.08. 20:53:08

Remélem, nem baj, hogy ezt a viccet ide szúrom, de annyira jól leírja, hogy Budai Gyulát mennyire lehet komolyan venni:
hircsarda.blog.hu/2012/02/08/a_nap_kepe_elszamoltatas

Amúgy szerencsére nem csak egy dologban különbözöl Budaitól.

Egyébként ez az ügy annyira abszurdnak tűnik, hogy talán kifarolnak belőle. Kívánom, hogy így legyen!
süti beállítások módosítása